A győztes sör: Távoli galaxis

„A sör a szívnek valóságos benzinje”, olvasható egy 1947-ből származó, az interneten fellelhető, házisör-recept alján. A szívnek ebből a valóságos benzinjéből 2012 óta legálisan és adómentesen készíthet bárki ezer liternyit saját használatra. Ennek örömére tavaly megalakult az Első Magyar Házisörfőző Egyesület, amely az idei hózivataros március 15-én immár II. Sörversenyét rendezte.

Mégpedig egy, a világban igen elterjedt amerikai szabályrendszer alapján, mely huszonhárom fő-, és azokon belül néhány alkategóriába sorolja az otthon gyártott söröket.

A bírálók számára több oktatást tartottak a verseny előtt. Bármilyen viccesen hangzik, a komoly szempontok mellett még olyan komolytalannak tetsző, ám érzékletes lehetőségeket is kijelöltek számukra a pontozólapon, mint az „égett autógumi, görény, ázott kartonpapír jellegű íz és illat, vagy a záptojás, esetleg az égő gyufa illata”.

A verseny abszolút győztese, az év legjobb házisör-főzője Róth Zoltán lett, Távoli Galaxis nevű sörkölteményével. Róth Zoltán foglalkozása informatikus, hivatása legfeljebb annyiban érinti az otthoni sörfőzést, hogy az interneten találkozott először házilag készíthető sör receptúrájával, és ez erősen felpiszkálta a fantáziáját. Hamar kiderült számára, hogy házilag nem bonyolultabb sört készíteni, mint például pálinkát, más kérdés, hogy az igazán minőségi sörhöz komoly finomhangolás szükséges. A hozzávalók itthon már szakboltokban vagy a világhálón is beszerezhetők: a komlót, a malátát és az élesztőt tekintve többtucatnyi jó minőségű alapanyag közül lehet választani.

Róth Zoltán aztán addig-addig barkácsolt, amíg olyan sört állított elő, amellyel néhány hete, az említett versenyt megnyerte. S miközben Magyarország legjobb házisör-készítőjéről azt gondolnánk, titkos laboratóriumban, titkos receptek alapján állítja elő remek készítményeit, a valóságban ez nem így van. Egy ötven négyzetméteres panellakásban lakik, díjnyertes söreit – családja megértő támogatásával – a konyhában készíti, kezdetleges eszközökkel, húszliteres húsleveses fazekakban. Azt mondja, a siker nem azon múlik, hogy a kiemelten fontos tisztasági és a technológiai kívánalmakat betartja-e valaki. A főzés hat-hét óra, az ezt követő erjedés két hétig tart.

Az eljárás végén Róth maga palackozza a saját használatra készített söröket, de a címkék készítéséhez már nincs türelme. Pedig a házi sör készítői közül sokan fordítanak erre figyelmet: a nedűkhöz vicces neveket, a vicces nevekhez vicces címkéket találnak ki. Róth Zoltán Távoli Galaxisának ezen a versenyen olyan versenytársai akadtak, mint a Napalm, a Vörös Lujza, a Neander-völgyi Öregsör vagy a Sötétszoba fantázianevű készítmény, ennek címkéjén egy ülő alak röntgenképe látható.

Talán a fentiek is jelzik: a házisör-főzők versenyei nem életre-halálra szóló vetélkedések, inkább jókedvű baráti összejövetelek. Ilyeneket versenyen kívül is tartanak: évente kétszer, nyár elején és nyár végén egy esztergomi kempingben gyűlnek össze, hogy megkóstolják egymás készítményeit. Mi tagadás, ezek a találkozók igencsak vidáman végződnek, ami nem csoda, hiszen Esztergomba mindenki visz magával 8-9 litersaját gyártású sört, a résztvevők összesen 40-60-féléből kóstolhatnak. Hogy a tárgyilagosság megmaradjon, a jófajta házi söröket sörkorcsolyákkal, például gulyáslevessel vagy szalonnával együtt fogyasztják.

Sokan újdonságokkal kísérleteznek, mások inkább a nevesebb belga különlegességek hasonmásait igyekeznek elkészíteni. Sört amúgy sokféle alapanyagból lehet főzni, egyebek mellett mézből, gesztenyéből, sütőtökből. Utóbbit Róth Zoltán is kipróbálta, azt mondja, kitűnően sikerült, csak a tök ne lett volna benne.

Amikor a jövőről kérdezzük, a bajnok azt mondja, nem zárkózna el attól sem, ha egyszer sörmesterként dolgozhatna, de úgy véli, az még olyan messze van számára, mint egy távoli galaxis.

Róth Zoltán. Palackoz, de nem címkéz
Róth Zoltán. Palackoz, de nem címkéz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.