Hídalattnyi föld

A XIX. század utolsó évtizedében úgy takarították el a középkori Pest meghatározó darabját az Erzsébet híd megépítése miatt, hogy vállrándítást sem váltott ki a kortársakból.

Jobbra lejtő terek

A jobboldal mozgósítási képessége, utcai jelenléte erőteljesebb – azokban az időszakokban is, amikor a szavazófülkékben baloldali fölényt regisztrálnak.

Kordonbontás

Az egykor világszerte rettegett brit futballhuligánok ma már szinte csak külföldön mernek balhézni, nálunk a rendőrség által biztosított meccsen több tűzijátékot és görögtüzet hoztak működésbe, mint augusztus 20-án.

Magzat

Sólyom László nemrégiben még magabiztosan jelentette ki, hogy sok bírálat érheti az alaptörvényt, de az marhaság, hogy az abortusz tilalmát ki lehetne mondani általa. Tévedett.

'Izzadt vetésből nem kél aratás'

„Tanulni! tanulni! tanulni!” Na, ki mondta ezt? Hát, Kopó tanár úr Móricz Zsigmond 1911-es kisregényében, Az isten háta mögöttben.

 

Hahn István századik születésnapjára

Vannak az ember életében felejthetetlen napok. Ilyen volt e sorok írója számára 1961. június 18. A másodéves magyar–történelem szakos hallgató utolsó vizsgájának napja. Meglehetős sikerrel tette le magyar- és a világirodalmi, továbbá az ókortörténeti szigorlatait, csupán a középkori magyar história alapvizsgája magaslott előtte Elekes Lajos professzorral, aki, hogy a vidékiségétől különben is erősen frusztrált jelölt kisebbségi érzését fokozza, Kossuth-díjas is volt.

Mi tagadás, a középkori magyar állam történetével kapcsolatos motyogást aligha lehetett feleletnek nevezni, és a kérdések sem segítettek. Elekes hosszan lapozgatta a jelölt papírjait, majd ezzel oldotta fel a kínos helyzetet: – Mivel Hahn professzor úrnál, aki nem könnyen osztogatja a jó jegyeket, minden eddigi vizsgája és a szigorlata is jeles volt, úgy értelmezem ezt a helyzetet, hogy ön jelenleg indiszponált. És egy méltatlanul jó kalkulust írt a vizsgajegyzőkönyvbe.

Vélem, ez a történet meglehetős pontossággal idézi meg Hahn tanár úr (nem szerette, ha professzoroztuk) emberi, pedagógiai, oktatói nagyságát. Azt a nagyságot, amit kartársai is feltétlenül becsültek. S azt a nagyságot, amelyet mi, hallgatói, az első órától éreztünk rajta, amikor belépett a bölcsészkar legnagyobb előadójába. Hóna alatt az ókori világ megviselt térképével – akár egy középiskolai tanár. Majd, miután a térképet felakasztotta a táblára, s beszélni kezdett, rögtön tudtuk, hogy nem középiskolában vagyunk, de nem is úgy éreztük, hogy a Pesti Barnabás utcában ülünk.

Inkább a spártai Lüszandrosznak hittük magunkat (18-19 évesen ez nem nehéz), aki i. e. 405-ben az aigoszpotamoi csatában tönkreveri Athént. Az azonban, hogy két és fél ezer éves események résztvevőivé tette tanítványait, a tanár úrnak csak egyik pedagógiai eszköze volt a sok közül.

Anélkül, hogy egyetlen szavával politizált volna, arra tanította a gondjaira bízottakat, hogy az ókori történelem kimeríthetetlen tára a mindenkori história számára érvényes példáknak. Amikor Lüszandrosz ellenlábasát, az árulásairól híres Alkibiadészt politikai Fekete Péternek titulálta, olyan terminus technicust adott tanítványai kezébe, amelyet azóta is rendkívüli haszonnal használhatnak.

Tudtuk, hogy nagyon sokat tud, azonban fogalmunk sem volt róla, hogy tényleg mennyit. Tudtuk, hogy a vallástörténetben is óriási a jártassága, de nem tudtuk, hogy első, huszonkét éves korában – 1935-ben – megjelent munkájának ez volt a címe: A világteremtés az iszlám legendáiban. Szájról szájra járt a híre, hogy rabbiképzőt végzett, de nem tudtuk, hogy a zsidótörvények és a vészkorszak idején több alapvető munkát írt a zsidóságról. Tudtuk, hogy valami nincs vele rendben, hogy a felszabadulás után különlegesen kacskaringósan alakult a pályája, és a szakmában ugyan elismerik, de hivatalosan nem az érdemeinek megfelelően.

1957-ben, negyvennégy évesen került az ELTE-re, adjunktusi pozícióba. Teljesítményéhez képest későn lett professzor, akadémikus még idejében: éppen halála előtt. Az őt megillető kitüntetéseket – például az Állami Díjat – pedig soha nemkapta meg. Azt is beszélték, ez „klerikális múltjával” van összefüggésben. Ezek a dolgok e sorok írója és bizonyára sokak számára máig nem tisztázódtak.

Ami egyértelmű: Hahn István oktatói-nevelői munkája tanítványaiban mély gyökereket vert. Tudományos munkássága ismert, elismert. Könyvei keresettek az interneten is, új kiadásra várnak. Vannak persze aktuális hiányok. Például: a Wikipédián a tudós szócikke csak magyarul olvasható, pedig nemzetközileg széles körben ismert kutatóról van szó. Például: a Magyar katolikus lexikon nem szánt szócikket az egyik legnagyobb magyar vallástörténésznek.

Hahn István most lenne százesztendős. A Magyar Tudományos Akadémián tegnap kétnapos, igen sok résztvevős nemzetközi konferencia kezdődött a tudós centenáriuma alkalmából. Ezzel remélhetően megkezdődik adósságunk törlesztése e kivételes tehetségű alkotóval szemben.

Tudtuk, hogy nagyon sokat tud, azonban fogalmunk sem volt róla, hogy tényleg mennyit
Tudtuk, hogy nagyon sokat tud, azonban fogalmunk sem volt róla, hogy tényleg mennyit
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.