Tudnod kell, hogy mit kockáztattok – György Péter Balog Zoltánnak

Tisztelt Miniszter Úr, Kedves Zoltán! Kénytelen vagyok magam is hozzád fordulni kitüntetésügyben – miközben láttam, hogy korrekten elnézést kértél Szaniszló Ferenc miatt –, mégis meg kell említsek egy másik esetet. 2003-ban Bakay Kornél régész a szombathelyi múzeum igazgatójaként megrendezte a Horthy katonái, Szálasi nyilasai című kiállítást. Engedd meg, hogy idézzek az annak idején e lap hasábjain megjelent cikkemből pár mondatot. A kiállításnak otthont adó „terem ... a Kőszegen eltemetett Kiss János altábornagy emlékszobája. Azé a becsületes, németeknek-nyilasoknak egyaránt ellenálló magyar tábornoké, aki szembeszállt azzal a hordával, amelyet egyébként Bakay kiállítása a Vas megyei múzeumok igazgatójának mélységes egyetértésével mint példaszerű magyar hősi életet idéz fel. Nemigen tudok szürreálisabbat elképzelni: egymástól pár méterre Szálasi Ferenc és Kiss János! Ez mutatja meg, hova jutott az a neonáci revizionizmus, amelyet e kiállítás megvalósít. Bakay még nem mert hozzányúlni Kiss János tárlójához, ott még nem tartunk, hogy a magyar történelem konszenzuális hősének emlékszobáját ez az amatőr kiállításfabrikáló érinteni merje, de arra már képes volt, hogy mellétegye a Szálasi-oltárt”.

Bizonyos vagyok abban, hogy a fentiekben egyetértünk: a nemzeti történelemnek vagy Kiss János altábornagy a hőse, vagy többet nincs értelme arról beszélnünk. Tudom, hogy számodra Szálasi Ferenc kultusza elfogadhatatlan, különben nem fordulnék hozzád ezzel a levéllel.

Csakhogy Te mégis kitüntetted a kortárs Szálasi-kultusz lelkes propagátorát, akinek régészeti munkásságát megítélni nem áll módomban, őstörténeti nézetei bizonyosan kívül vannak a normál tudomány keretein, közelebb Szaniszló Ferenc szellemvilágához, mint a józan észhez. És a kérdés innen semmi más, mint az, hogy mindennek mi a jelentése. Ha bármiféle jelentőséget is tulajdonítasz az állami kitüntetések rendszerének, akkor kétségbevonhatatlan, hogy ami történt, világosan legitimálja Bakay régész nézeteit.

Remélem, hogy számodra ez épp oly nyomasztó, mint minden olyan állampolgárnak, aki még mindig biztos abban, hogy a valóban elvadult politikai kultúra ellenére vannak olyan evidenciák, amelyek minden épelméjű és tisztességes ember számára kétségbevonhatatlanok. Csakhogy közben a szemünk láttára nő fel egy új nemzedék, amelynek tagjai számára az evidenciák csak akkor maradhatnak evidenciák, ha a félreérthetetlen határokat újra és újra meghúzzák, világosan kijelölik azok, akiknek ezt tenniük a dolguk lenne. Te is tudod, hogy az ELTE bölcsészkarán, ahol évtizedek óta tanítok, az elmúlt hetekben (a nyilvánosság előtt is) kiderült, hogy a kérlelhetetlenül antiszemita Jobbik módszeresen beépült a hökbe. Elég sok feladatot ad mindez az egyetemnek, mint erről írtam volt pár hete ugyancsak ennek a lapnak a hasábjain. Ez a – messze nem apró – példa is azt mutatja, hogy milyen komoly jelentősége van egy egyszerű kitüntetésnek. Azok a fiatal, hungarizmus iránt érdeklődő hallgatóink, akikre adott alkalommal mérges vagyok, de nem haragszom, lévén felnőtt gyerekek, egy ilyen jelzést azonnal megértenek, s fel is használják: mivel fejükben nem rend, hanem ellenkezőleg, kétségbeejtő rendetlenség honol.

A kormány, amelynek tagja vagy, olyan léptékű hatalomkoncentrációt épített ki, amely aggodalomra ad okot – magam is azok közé tartozom, akiket komoly nyugtalansággal tölt el az alkotmány rendszeres átírása. Csakhogy, Zoltán, mindez eddig nem ismert felelősséggel is jár. Úgy látom, hogy nem vagy abban a helyzetben, hogy a minap még kétségbevonhatatlannak tűnt autonómiákkal együttjáró elkerülhetetlen anomáliákra mutass rá: mondván, az állam csupán egyik szereplője a demokratikus közéletnek. Az állam, amelyet képviselsz: finoman szólva is igen erős szereplője lett a demokratikus közéletnek – ha a túlhatalom nem épp lehetetlenné teszi azt. A probléma világos. A nemzeti történelem konszenzusa – ideális esetben – nem államhatalmi, hanem tudományos közösségek meggyőződésén, nyílt vitáin alapulhat, amelyből aztán az állam is levonhatja a következtetéseket. Éltél Németországban, jól tudod, miként működik ez arrafelé. Mifelénk azonban a nagy történelmi viták előtt vagyunk, miközben az állam nem várt, s nekilátott felépíteni egy új nemzeti kulturális kánont: amelybe – lám – hirtelen belefér Szálasi Ferenc méltatója is. És ez végzetes dolog, Zoltán.

Te a nemzeti történelem szellemének képviseletére esküdtél fel. Ennek megfelelően írtátok át az alaptörvényt, ám legyen. A lelketek rajta. De akkor járjatok el ennek megfelelően. Mert, ami most történik az kétségbeejtő és felháborító. Ti a felelős konzervativizmus eszméjének rehabilitációjáról beszéltek, s közben Tormay Cécile tűnik fel a Nemzeti Könyvtárban, aki – ezt épp olyan jól tudod, mint én – megszállott, beteges fajgyűlölő volt, nem egyszerűen a holokauszt előtti világban ismert kulturális antiszemita. Ha Tormay Cécile ma a hivatalos, állam által teremtett nemzeti történelem része: akkor kétségkívül átléptetek egy komoly és komor határt, ugyanúgy, mint tettétek például ezzel az apróságnak tűnő kitüntetéssel. A radikális antiszemita kultúra mára a közbeszéd legitim része lett.

Tudnod kell, hogy mit kockáztattok. Számtalan magyar ember bizonyosságát abban, hogy ez az ország még a hazája. Azoknak a magyaroknak a lojalitását romboljátok le, méltóságát sértitek meg, akikből, mint belőlem, ezek az évek csináltak politikai és kulturális zsidót. Magától értetődő magyarságom jogán és okán: az antiszemita kultúra elmúlt években zajló emancipációja számomra teljes mértékben elfogadhatatlan. Ugyanis a létem ássa alá.

Okos és művelt embernek ismerlek. Tedd hát a dolgod. Nem kevesebbet kockáztattok, mint az asszimiláció és integráció hosszú évtizedek alatt kialakult kulturális hagyományát. Finom, történetileg kialakult identitásokat, egyensúlyokat romboltak le az elmúlt hónapok eseményei. Húsz éve a magyar antiszemiták tudták, hogy ki kell kérniük maguknak az antiszemitizmus vádját. Ma büszkén, emelt fővel szidják a zsidókat, pontosabban: szidhatják, mert annak már semmi következménye nincs.

Az önazonosságok, bizonyosságok, otthonosságok, idegenségek sűrű szövete: traumák, katarzisok láncolatából álló bonyolult, folyamatosan alakuló társadalmi szerződés. Érzelmi és racionális kérdések adódnak össze abban. Ha semmi mást nem tesztek, mint ezt hagyjátok elveszni, már akkor beláthatatlan károkat okoztok: végül szándékaitokkal ellentétben, nem helyreállítjátok a magyarság önbecsülését, hanem széjjelveritek azt. Pontosan tudom, hogy Téged személyesen milyen távolság választ el az antiszemita kultúrától. De vajon milyen távolság választja el a minisztert?

Hadd fejezzem be személyes példámmal. Ha a két háború között élek, soha egyetemi tanár belőlem nem lehetett volna. Ha mégis az lettem, az asszimiláció és az integráció által teremtett világ által lehettem az, ahol a származásom a magánlétem része volt. Illetve az antiszemiták nyilván számon tartották, de a kulturális-politikai énem felépítésében, tudományos életemben az semmilyen szerepet nem játszott. S most úgy vagyok egyetemi tanár, hogy az identitásom kérdését lassan nem kerülhetem meg a nyilvános életemben sem. S ez nem rajtam múlott. Véget ért a fenti konszenzus, s a korszellem elől kitérnie egyikünknek sem adatik meg. Tehát már nemcsak az antiszemiták gondolnak zsidónak, ellenben a kor is azzá tett. És tudod, én sem kedvelem, hogy az identitásomról mások döntöttek helyettem. „Könnyű volt Jókai Mórnak, mert ő olyan magyarok korszakában élt, akik szerették Európát és a nagy kultúrát. Ő még nyugodtan álmodhatott olyan magyarokról, akik másfajta kultúremberekkel egyenlők, s csak avval különbek, hogy magyarok.” (Ady Endre: Egy falusi ember naplójából, Budapesti Napló, 1908. május 8.)

Nehéz szívvel, válaszod várva

Üdvözlettel

György Péter

***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.