Még a vezető stratégák is hibázhatnak
Benjamin Netanjahu az Arthur Finkelstein-cégtől kért tanácsokat. Tizenegy éve a konzervatív kampányoknak ez a bajnoka már egyszer győzelemre segítette „Izrael Bibijét”. Ők dolgozták ki a stratégiát, amelynek jegyében a Likud párt a választásokra egyesült a főleg az orosz anyanyelvű izraeliek körében népszerű Hazánk Izrael párttal, amelynek vezére korábbi koalíciós partnere, Avigdor Lieberman volt.
Az ő stratégiájuk elsősorban a biztonsági kérdésekre összpontosított. Netanjahut akarták erős, céltudatus államférfiként bemutatni, aki megvédi az országot és a zsidóságot az iráni atomholokauszttól. Feltehetően arra számítottak, ez elegendő lesz, hogy a legtöbb szavazatot megszerezze. Netanjahu tett gesztusokat a telepeseknek is, s úgy vélekedtek, hogy az „oroszokat” Lieberman amúgy is hozza. Nem így lett. Például az oroszok már differenciáltabban szavaznak, s az izraeli középosztály érzékenyen fogadta az új erők politikai kínálatát. Elsősorban azt, hogy a mindennapi élet problémáira koncentráltak, s az országban dúló igazságtalanság felszámolását akarják. Netanjahu 11 mandátumot veszített.
Egy másik korábban Izraelben bevált amerikai tanácsadó céget alkalmazott a Munkapárt is. Stanley Greenberg stratégiaszállító vállalkozása jól szerepelt egykor Ehud Barak munkapárti kampányában. Most azonban feltehetően elmérték a helyzetet. Shelly Jakimovics pártelnöknő kampányából kihagyták a külpolitikai kérdéseket, s így nem látszott nemzetközi mértékű politikusnak a baloldali vezető. Úgy értékelték, hogy a 2011-es társadalmi mozgalom jelszavai elég erősek ahhoz, hogy győzelemre segítsék Jakimovicsot. Tévedtek: a választók nem láttak fantáziát a munkapárti vezetőben.
Sajátos, ahogy Greenberg megválaszolta a kampányt illető sajtókritikákat egy tévéinterjúban. Azt mondta: közvélemény-kutatásaink nem ezt (tehát a bekövetkezett eredményt) mutatták. Elismerte ugyanakkor, hogy a „választás nem társadalmi tiltakozó mozgalom, itt másmilyen energia mozog”. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a választás relatív győztese, a második helyen végzett Jáir Lapid is használt amerikai tanácsadót, a Mark Mellmann-céget. Mellmann már decemberben kijelentette, hogy az izraeli közvélemény-kutatások messze alulértékelik kliensét.
Mellmann cégének nem volt azonban nagyon nehéz dolga: Lapid új a politikában, nem viseli az előző érák terheit. Ráadásul Lapid jóképű és okos férfi, aki médiaszemélyiségként már ismert volt. Jó a „névfelismerése”. Tehát neki csak a programot kellett megtalálni, ő azt magától is el tudta mondani. A program pedig feltehetően annak érzékelése volt, mit utálnak legjobban a választók a nagy pártokban.
Az amerikai tanácsadó cégek nagyon drágák. Ezért csak olyan pártok képesek megfizetni, amelyeknek elég pénze van a szolgáltatásaikra. Az, hogy mennyire ismerik fel az adott társadalomban működő erőket, sokszor kétséges. Arthur Finkelstein korábbi ügyfele volt az előző bolgár szocialista kormányfő, Szergej Sztanisev is. Stanley Greenberg elsősorban a demokratákhoz kötődik, sok külföldi baloldali és szocialista vezető volt az ügyfele. Honlapján Medgyessy Pétert szerepelteti. De vannak itt jobbközép politikusok is, mint Traian Basescu.
A tanácsadók néha jól érzékelik az adott országban érezhető társadalmi problémákat, néha – ahogy Izraelben is – mellényúlnak. A nagy hibalehetőség egyik oka a módszerekben lehet. Kidolgoznak egy kampánystratégiát, amelyet az adott megrendelőhöz és országhoz szabnak, majd állandó közvélemény-kutatásokkal bombázzák a társadalmat. Ennek alapján módosítják (vagy nem) a stratégiákat. Az amerikai szakértők és módszereik jelenléte a világ politikai életében lassan annyira általános lesz, akár a globális tinédzserdivat. Kérdés, hogy mennyiben ismerik fel az egyes társadalmak valódi gondjait. Néha azért felismerik.
