Újabb lappangó Csontváry került elő

Szenzációnak számító festménybemutató lesz ma Virág Judit galériájában, ahol egy 1910 óta nem látott Csontváry-képet tárnak a nyilvánosság elé.

Már 2004-ben fölmerült a publikálása, akkor azonban a tulajdonos nem járult hozzá ehhez (az akkor írt tanulmány most, a bemutatóval egy időben jelenik meg az Artportal.hu-n). Végül egy konferencián a szakmai közönség láthatta csak a festményről készült fotót – mondta lapunk kérdésére Bellák Gábor művészettörténész, az akkori előadó, a tanulmány szerzője. Most viszont bárki számára látható, sőt hamarosan el is árverezik, a kikiáltási ár 80 millió forint.

A Holdvilágos éj Trauban/ Traui tájkép naplemente idején című festmény, merthogy erről van szó, 1899-ben készült, és a festő nagy tájképkorszakának egyik bevezető darabja. Eddigi ismeretlensége meglehetős kavarodást okozott a modern kori Csontváry-irodalomban. Ugyanis több Trauban készült, hasonló tematikájú éjjeli, esti, délutáni tájkép ismeretes a festő életművében, s hol egyik, hol másik szerepelt a fenti címen. Most végre nyilvánosságra kerül az igazi. Ezért is fogalmazott úgy figyelemfelhívó közleményében a galéria, hogy a kép eloszlatja a Csontváry életművével kapcsolatos tévedéseket.

Története pedig – mint írják – képzőművészeti krimibe illik. Bellák Gábor erről annyit tud, hogy jelenleg egy idős, magyar magángyűjtő tulajdona, aki családon belül örökölte az alkotást, mely soha nem hagyta el Magyarországot. A festmény tulajdontörténete egészen Csontváry rokonságáig vezethető vissza. Tőlük kapta a húszas években a jelenlegi tulajdonos egyik családtagja. Akkor ugyanis még ajándékba is lehetett kapni Csontváry-képeket, hiszen nem sokra becsülték művészetét.

Most viszont akár árverezési csúcsot is dönthet. Csontváryt nagyon jól lehet eladni, még válság idején is, hiszen igen ritkán fordul elő aukción, minden ismeretlen képének előkerülése szenzáció. Mint emlékezhetünk, a jelenlegi magyar aukciós rekordot is egy Csontváry-kép tartja: a 2006-ban előbukkant Szerelmesek találkozása (melynek utótörténete valóban krimibe illő, hisz tavaly ellopták, majd szerencsére megkerült). Ez 2006 decemberében 230 millió forintos leütési áron – jutalékokkal együtt 280 millióért – kelt el Kieselbach Tamásnál. A most nyilvánosságra került Holdvilágos éj Trauban jobban dokumentált, méretében pedig alig kisebb annál, és ez hatással lehet majdani leütési árára is.

Vajon hány meglepetés vár még bennünket Csontváryval kapcsolatban, hány lappangó képének előkerülését várhatjuk még? A művészettörténész szerint 5-6 olyan festmény lehet, amelyről tudunk, de nem tudjuk, hol van. Persze lehetnek még teljesen ismeretlen munkák is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.