Bajnait tovább is küldenék Brüsszelbe?

Egyelőre inkább csak személyes, mintsem intézményes a kapcsolat Mesterházy Attila és Bajnai Gordon stábja között. Információink szerint azonban a két politikus egyre nyitottabb az együttműködésre.

Egyre többektől hallani háttérbeszélgetéseken arról az igényről, hogy az MSZP elnöke és a volt kormányfő alkossanak egyfajta tandemet a demokratikus ellenzéki oldalon. Az egyelőre még nem pontosan körvonalazott, hogy ebben Bajnai milyen szerepet szánna magának. Az bizonyos, hogy az MSZP és Bajnai környezetéhez tartozó véleményformálók is több lehetséges – olykor egymásnak ellentmondó – együttműködési forgatókönyvet vázolnak.

A volt miniszterelnökhöz közeli forrásaink szerint Bajnai számára egyfajta „hídépítő szerep” lenne testhez álló, az úgynevezett demokratikus ellenzék egyik olyan kulcsfigurájáé, aki képes asztalhoz ültetni az MSZP és az LMP vezetőit. „Ehhez pedig nem kell konkrét pártpolitikai vagy leendő kormányzati pozícióra bejelentkeznie, ehhez nem kell mindenáron kormányfőjelöltnek lennie” – mondta egyik informátorunk.

Ezt erősítve jelentette ki egy másik forrásunk, hogy az MSZP felső vezetésében lehetséges szcenárióként tekintenek arra, hogy Bajnait – egy esetleges kormányváltás után – inkább a következő magyar uniós biztossá emelnék, olyanná, aki nemcsak Magyarországot, hanem a teljes közép-keleti régiót is képviselhetné. Úgy tudjuk, már megkezdődött egy ilyen típusú együttműködés előkészítése a régió meghatározó baloldali pártjainak vezetői között – konkrét személy megnevezése nélkül. E forgatókönyv része, hogy az uniós biztos Bajnaiból később Áder János államfő utódja is lehetne.

A Mesterházy–Bajnai-tandemmel kapcsolatban több forrásunk is azt mondta: az exkormányfő („az idő múlásával azért egyre fogyó”) hitelességével és kreditjével a bizonytalanokat és a kiábránduló fideszeseket is képes lehet megszólítani, a pártelnök pedig hozni tudja a biztos és/vagy elbizonytalanodó baloldali szavazatokat. Sőt Mesterházy a korábban mutatott – olykor talán túlzottan is határozott – vezetői habitusával a pártot is erős kézben tarthatja egy akár törékeny szövetségesi tömb mögött.

Az persze okozhat feszültséget, hogy az MSZP-ben többen kritikusan tekintenek a „kiváró és kívülről a készbe beleülni akaró” Bajnaira, és számos meghatározó pártvezetőségi tag ellenzi, hogy ismét „külső miniszterelnök-jelöltje” legyen a szocialista pártnak. (Ezzel kapcsolatban Mesterházy Attila csak annyit mond: azzal indulnak el, akivel nyerni lehet.)

Az kevéssé tűnik valószínűnek, hogy Bajnai hajlandó lenne egy a „kormányfőjelöltségnél alacsonyabb, egyfajta árnyék-csúcsminiszteri” pozíciót elfoglalni a választási felkészülésben, majd egy esetleges kormányváltás után gazdasági miniszterként szerepet vállalni egy bárki által vezetett kabinetben.

– Ezért gondolkodunk mi is inkább egy olyan szcenárióban, amelyben mindenkinek megvan a maga szerepe és feladata. Ha Bajnai saját pártot alapít, az MSZP-től is elvenne szavazatokat, de az LMP támogatottságának jelentős részét, a Demokratikus Koalíció táborának pedig szinte teljes egészét elvinné. Bajnai hitelességére és szakértői kreditjére szüksége van a demokratikus ellenzéki oldalnak, részvétele bizonyos hasznot hajtana az Orbán Viktor elleni fellépés során. De inkább egyfajta aktorként, erre lenne megfelelő pódium az uniós biztosi jelöltsége, a nemzetközi térbe való ki- és megemelése. Mi azon vagyunk, hogy minél erősebb legyen a szocialista párt, aztán majd megnézzük, kivel tudunk és kivel lehet együttműködni. Bajnai iránt abszolút nyitottak vagyunk” – mondta egyik meghatározó szocialista forrásunk.

– Bajnai Gordon környezetében pozíciókról még jövő idejű mondatokban sem esik szó. Nem ez a legfontosabb, száz fontosabb és nehezebb kérdést kell megválaszolni addig, míg ez időszerűvé válhat – árnyalta a képet a volt kormányfő egyik munkatársa.

Azt több informátorunk is megerősítette, hogy Mesterházy és Bajnai havonta találkoznak, de ezeknek a találkozóknak a tartalmáról nem szivárogtak ki részletek. Az is bizonyos, hogy az MSZP több, „régebb óta meghatározó” vezető személyisége is rendszeresen egyeztet a volt kormányfővel, ahogy a Milla vezetői is megfordulnak Bajnai irodájában.

De nem csak ott: legutóbb a Milla szervezőjeként ismert Juhász Péter az MSZP elnökétől kért időpontot. Erről a Népszabadság kérdésére azt mondta: informális találkozó volt, s politikai szereplőkként „ismerkedtek” egymással. Juhász szerint Mesterházyval és az MSZP-vel akkor lehet együttműködni, ha bizonyítékát látják annak, hogy képesek megújulni, s le tudják vetkőzni múltbéli hibáikat.

Bajnai a kormányfői irodában Mesterházyval. Ki lesz a csapatkapitány?
Elegáns fejjáték
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.