Kukorelly: Naiv voltam

Megosztott volt az LMP választmánya Kukorelly Endre parlamenti mandátumát illetően: hatan a folytatás mellett szavaztak, hatan viszont támogatták a lemondási szándékot. Az íróból lett parlamenti képviselő köszöni, hogy játszhatott a politikai pályán, de rájött, hogy nem szereti.

– Feladta?

– Nyilván így is lehet nézni. Azt tudni kell, hogy eleve nem akartam beülni a parlamentbe. Közben is folyamatosan azon gondolkodtam, hogy abba kellene hagyni, mert ez nem nekem való. Ettől függetlenül csináltam, és mára úgy érzem: elfáradtam. Illetve: másféle életstratégiám van, más dolgokkal akarok foglalkozni. Ez nem az én játékom. Szívesen játszottam eddig, és örülök, hogy belekerültem, de szeretnék most már visszatérni azokhoz a dolgokhoz, amelyeket eddig csináltam. Van például egy tizenkét könyves projektem, amelyet nem tudtam megkezdeni emellett az ember testét, lelkét, idegrendszerét igénybe vevő kőkemény meló mellett.

– Mondja, mégis mibe fáradt bele az elmúlt hónapokban? Az LMP belső feszültségei merítették ki, esetleg az egyharmadnyi ellenzék tehetetlensége, a kormánypártokkal folytatott értelmetlen viták, vagy túl sokat láncolta oda magát különböző épületekhez?

– Az az ember jár jól, aki egy napjából a legtöbbet azzal tudja eltölteni, ami igazán közel áll hozzá. A parlamenti munkát és a politizálást rendkívül fontosnak tartom. A mai társadalom legnagyobb problémája nem is feltétlenül csak a szegénységben vagy egy kiadatás körüli hercehurcában van, hanem a politikai közönyben. A közügyek iránti totális közöny a létezés teljes félreértése. Politizálni tehát fontos és kell, de nem feltétlenül szerelemből és amatőrként. Én amatőr focistaként most belekóstoltam a profi ligába, de köszönöm, inkább visszamennék amatőr játékosnak.

– Csaknem ötvenszer szólalt fel az elmúlt két évben, önálló képviselői indítványa viszont csak öt volt, abból is négy valójában írásbeli kérdés. Az egyetlen törvényjavaslat, amelyet önálló indítványként jegyez, ráadásul a közúti közlekedésről szól. Mit akar és tud felmutatni képviselői munkája eredményként?

– Elég sokat dolgoztam képviselőként, azt a „know how”-t, azt az emberi jelentésmezőt és tartalmat, ami én vagyok, bevittem a parlamentbe és az LMP-be is. Nem hiszem, hogy a felszólalások vagy az egyéni képviselői indítványok száma határozná meg a jó munkát. Van, akinek ez a dolga, van, akinek pedig más. Állati sok helyre mentem el az elmúlt időszakban, ezek a fórumok közéleti és irodalmi, iskolai meghívások voltak.

– A legnagyobb hozzáadott értékem talán épp az volt, hogy ezeken a helyszíneken a nagypolitika résztvevőjeként és aktív szereplőjeként jelentem meg, és akként mondtam el, hogy miről is szól ez az egész. Megmutattam, hogy a politika nemcsak hatalommániás emberek egymással való küszködése, hanem a közügyek valamilyen módon történő intézése. Arra biztattam és biztatok most is mindenkit, hogy fel kell ébredni, és a saját érdekünkben is foglalkozni kell a közügyekkel. Ebben voltam szerintem a legjobb, ebben tettem talán a legtöbbet is.

– Amikor januárban a legmagasabb fokon égtek a belső feszültségek az LMP-ben, ön hova állt: a politikai szövetségeket nem feltétlenül elutasítók, a kiskapukat nyitva hagyók oldalára, vagy azokkal voksolt, akik a jelenleg is érvényes álláspontot képviselték, amely szerint az LMP önállóan indul minden megmérettetésen, az MSZP-vel pedig nincs semmilyen összebútorozás?

– Az, hogy mi lesz a következő választások eredménye, már csak a koromnál fogva is érdekel. Szeretnék egy jobb közérzetű országban élni. De azt gondolom, hogy ha újra és újra megkezdődik az a fajta kétosztatúság, ami egyébként Szent István és Koppány óta a magyar történelem átka, akkor nem fogunk tudni egyről a kettőre jutni sohasem. Azután vágyakozom, hogy beálljon egy kritikus tömege annak a belátásnak, hogy ezzel a bipolaritással fel kell hagyni. Lehet, hogy ez nem holnap lesz, vagy nem két év múlva, de remélem, hogy előbb-utóbb eljön. Annak mentén kellene az ügyeket intézni, hogy mi az ország érdeke, nem pedig, hogy mi az egyik vagy a másik oldal érdeke. Számomra ezt jelenti az LMP. Azt az ajánlatot, hogy lehet normálisan is közügyeket intézni, nem csak hatalmi tébolytól vezérelve. Az embereknek kellene összefogniuk, és nem a párteliteknek összemutyizniuk. Akkor járunk mi, egyszerű, kerek fejű magyar gyerekek jól, ha olyan módon keletkezik egy szövetség, amely kikerüli ezeket a hatalomért folytatott mutyikat. Azt nem tudom, hogy miként lehetne ezt megvalósítani, de számomra akkor megnyugtató csak a dolog, ha nem a régi, leharcolt csávók mutyizzák le megint a cuccot, hanem egy katartikus, radikális megújulás és tabula rasa után tiszta lappal indulnánk. Mert ha a nem tudom melyik párt összeáll a nem tudom melyik párttal, és az legyőzi a nem tudom melyik pártot, akkor csak elitcsere történik. És lenne újra kukagyújtogatás meg székházfoglalás. Az meg nem kimondottan megnyugtató.

– Azt mondta korábban, hogy beleszeretett az LMP-be. Az együttélés során nyilván kiismerte már, és azt is tudja, melyek a hibái.

– Nem hibának, inkább tulajdonságnak nevezném ezeket. Az LMP is ugyanolyan, mint bármilyen más, emberek által létrehozott szervezet. Ugyanúgy képződnek hatalmi harcok és normális aspirációk. Picit azért csodálkozom persze, hogy itt is vannak ilyen ügyek, de lehet, hogy én voltam naiv, amikor azt hittem: csupa tökéletes ember jött össze. Ezzel együtt, ha egyszer kihangosítanának egy LMP-s frakcióülést, akkor mindenki megdöbbenne, milyen mélységű szakértelem, felkészültség, okosság és antikorrupciós attitűd jön ezekből a fiúkból és lányokból.

– Tudja már, hogy mit csinál a mandátumának megszűnése utáni napon?

– Hivatalosan még képviselő vagyok, még meg kell írnom a levelet a házelnöknek. Szerintem egyáltalán nem fogok eltávolodni az LMP-től, mert az továbbra is érdekel, hogy miként lehet megváltoztatni ennek az országnak a mentalitását. Már most kezdem megint írónak érezni magamat. Remélem, hogy másnaptól több időm lesz majd például olvasásra, és végre nem törvényjavaslatokat kell bújnom.

„Fel kell ébredni”
„Fel kell ébredni”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.