Mozgósítás

Jó lenne most Ceglédről azt írni, hogy a debreceni virágkarneválon Balatonfüred, Cegléd és Debrecen kocsija lett az első a Híd a városaink között című kompozíciójával. De nem lehet, mert a jobb hírekre érdemes városban a hétvégén egészen másféle tömegrendezvényeket tartottak. Volt itt is vonulás, de nem éppen virággal, és a látottak a legkevésbé sem a hídépítésről szóltak. Ami néhány hónapja még rémisztő volt, az lassan szokványos magyar utcaképpé válik.

Egyik oldalon a „bevonulók”, a másikon a helyi romák. Minél gyakoribbak ezek a vonulások, annál nagyobb az esélye, hogy a romák nem hagyják annyiban a házuk előtti menetelést, és kilépnek a kerítésük mögül. Rendületlenül masírozik az ország egy olyan etnikai konfliktus felé, amelyben az eseményeket ma elég tétován szemlélő állam kezéből kicsavarják az igazságszolgáltatás és a védekezés eszközeit, s mindenki támad és védekezik, ahogy jónak látja. Ha most kellene megjósolni, hogy mi lesz itt két hét múlva, akkor a legkevésbé a rend szó jut eszünkbe.

Különösen, hogy a magyar rendőrségen éppen átmegy a kaszagép. Egy rendőrkapitány ma azt sem tudja biztosan, neki mikor kell máshová vonulnia, és ez a bizonytalanság szinte süt az utcán is. Ideális állapot a magukat „alakzatban” erősnek érző masírozóknak, akik látják a rendőrség bizonytalanságát, és valójában nincs ellenükre, ha a romák előlépnek a kerítés mögül. Akkor rögtön „elrendelhetik az országos mozgósítást”. Ki is? Nem a hadsereg, hanem a „nem gárda”. Nálunk már így megy ez. Így mehet. Megmondjuk, mikor lesz igazán nagy baj? Ha a romák érzik majd úgy, hogy el kell rendelniük az országos mozgósítást.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.