Megmondta régen Wekerle: / Se bánat, se bú nem ver le, / Zsidó lány szívem Szeretsz-e híven / Ha szeretsz híven, igazán, / Mint gerlemadár, / Ki párjához száll; Szállj te is hozzám, violám.

Ezt a Dankó Pista-nótát dudorászta Romlaky Zalán 1906. február 9-én délelőtt, miközben a meráni Hotel Hungária folyosóján sétált orvosa, Gara doktor szobája felé. Kezében egy kis könyvecskét szorongatott, azt olvasta a hallban délelőtt. Jó kedve volt, akkor már napok óta. Tisztába jött vele ugyanis, hogy meg fog halni, mégpedig hamarosan. Most már tehát nincsen semmi dolga más, mint rendet tenni a saját és az övéi életében, rendet.

Felszabadult ettől a tudattól, megkönnyebbült, magabiztos lett, nyegle, pimasz és goromba, ám vidám és aktív: levelezett, tárgyalt, intézte fia iskoláját, intézett névváltoztatási, lakás-, pénz-, vallási ügyeket. A dalocskát sem véletlenül dúdolta akkor már napok óta. Azt Dankó egyenesen őneki szerzette 1895-ben, mikor Zalán elvette aszszonyát, aki zsidóságba született bele. Övék volt a harmadik polgári házasság Budapesten. A rezerválisból fakadón a két lány hivatalosan anyjuk felekezetéhez került, ám 1905-re Romlaky Zalán elhatározta, hogy ezen változtatni fog.

Az otthoni és a világból jövő híreket figyelvén meggyőződésévé vált, hogy a következő évtizedek Európában a zsidóknak sok jót nem hozandnak. De elébb még túl kellett esni az orvosi dolgokon. Gara doktor gyorsan végzett a vizsgálattal, átnézegette a papírokat, megkopogtatta, meghallgatta, megnézegette Zalánt.

– Múlt héttől 600 grammot hízott –mondta aztán.

– Igen.

– Hát jó. Nagyon jó.

– Jó, igen.

– Én azt hiszem, hogy Önnél a hurut nem annyira a tüdőben van, mint inkább a garatban…

– Igen.

– Vagy a levegőutakban.

– Az is lehet. Romlaky igyekezett a doktor szemébe nézni, de az elrévedezett, úgyhogy ő is a vaskos, puha szőnyeget nézte leginkább. Szép szőnyeg volt, valami perzsa, fene tudja, mi, Romlaky nem értett a szőnyegekhez.

– És talán ez tévesztette meg a kollégát… amikor nagyobb bajt látott, mint amekkora az voltaképpen.

– Talán az.

– A levegőutakban… ott lehet a baj.

– Ott.

– Igen ott. Szinte biztosan ott.

– Szinte… És… akkor most mi a teendő?

– Én az javallom, maradjon itt áprilisig, akkor próbáljon meg Budán lakni, és ha meg tudná tenni, hogy legalább két esztendeig nem zsurnalisztáskodik, csak az irodalomnak él, keveset dolgozva, akkor kigyógyulhat egészen.

– Egészen?

– Igen. Azazhogy később, évek múltán megint kap egy drukkot, s az tán erősebb is lesz, mint a mostani. De egyelőre erről nincs szó. Van most valami panasza még?

– Nincsen. Ha csak az nem, hogy fáj a mellem. Nyom. Nehezen szedem a levegőt.

– Izomcsúz. Elmúlik.

– Akkor jó. Ha izomcsúz, akkor jó.

Hallgattak egy kicsit. A doktornak a könyvecskére esett a tekintete.

– Mit olvas?

– Dőzseyt. Romlaky előző nap kapott a Franklin kiadótól pár könyvet, Ignotusét, két Olcsó Könyvtár-kötetet és egy veszprémi gyerek, bizonyos Dőzsey posztumusz opuszát. A fiú a Franklinnál volt korrektor, Zalán ott ismerte meg. Dezső néven publikálgatott, megemlékezett róla Ady is, furcsán, kegyetlen-igazul; nekrológban kevesen írják a megboldogultról, hogy nem volt nagy költő, sőt kicsi se nagyon.

– Dőzseyt?

– Dőzseyt.

– Jó neve van. Dőzsey.

– Jó. De volt szegény Bucher is.

– Ühüm… És… jó író?

– Költő. Újságíró, persze. Korrektor, rabszolga. De ha nem az, akkor költő.

– Jó?

– Nem. Rossz.

– Akkor miért olvassa?

– Mert szeretem.

– Miért?

– Mert jó ember volt.

– Volt?

– Igen.

– Meghalt?

– Meg.

– Meghalt? Mikor?

– Két hete.

– Mi baja volt?

– Semmi.

– Hát akkor?

– Éhen halt. Na, isten áldja, doktor úr! Ne haragudjon. Mennem kell. Kezdődik a vacsora. És ha nem érek oda időben, tudja… Isten Önnel, doktor, isten önnel!

És igyekezett elfele. Köhögni, harákolni kezdett, legszívesebben hátraköpött volna az orvos lába elé. De hát hogyan is nézett volna ki egy jó summa vér azon a szép, vaskos, süppedő szőnyegen. Inkább dudorászott odakinn tovább: Wekerle hozta törvénybe: Ne essünk rózsám kétségbe; Apád megbékül S rabbinus nélkül Lehetsz a párom, kedvesem; Anyád se bánja, Hogyha a lánya Pap nélkül lesz a hitvesem.