A gonosz lelépett a vászonról

„Tragikus esemény történt Denver külvárosában, A sötét lovag – Felemelkedés egyik éjféli vetítésén lövöldözés volt, tizenkét ember meghalt, ezért a mai interjúk elmaradnak” – ez a bejelentés fogadta Párizsban azokat az újságírókat, akik Christopher Nolan utolsó Batman-mozijának sajtóbemutatójára érkeztek. A Warner francia székházában épp túlestünk a film péntek reggeli zártkörű vetítésén.

A bejelentés akkor még csak a tévés interjúkra vonatkozott: aznap mintegy ötven európai tévés újságíró várt arra, hogy „végiginterjúvolja” a Felemelkedés stábját. A sajtóeseményt a francia főváros leggazdagabb negyedében lévő, a Champs-Élyséestől néhány perc sétára eső Bristol Hotelben tartották volna. Ennek ellenére – „ártatlan arccal” – nem egy zsurnaliszta mégis megpróbálta mikrofonvégre kapni a szállodában tartózkodó Christopher Nolant, Christian Bale-t, Anne Hathawayt, Joseph Gordon Lewittot, Marion Cotillard-t vagy Morgan Freemant. A hallnál azonban senki sem jutott tovább: ott mindenkivel közölték, hogy az interjú elmarad, és ha nem vendég, akkor kívül tágasabb.

Vasárnap délután már a sajtóanyagokból is csak a „jó” karaktert lehetett letölteni
Vasárnap délután már a sajtóanyagokból is csak a „jó” karaktert lehetett letölteni

A csodában még számos rajongó is bízott. A Bristol előtti járdarészen kisebb tömeg csődült össze, köztük számos paparazzo, ők, ha az ember megpróbált velük beszélgetni, azt a trükköt vetették be, hogy egy szót sem tudnak angolul. A helyzet pedig időközben egyre rosszabb lett: már kora délután eltűnt a Gaumont Champs-Élysées mozinál az esti díszbemutatóra felépített óriás Batman-álarc és a többi díszlet. Ezzel párhuzamosan a Warner bejelentette, hogy elmarad a díszbemutató, majd a vezető francia kereskedelmi csatornán elvileg este nyolcra várt Marion Cotillard is lemondta a szereplését. A félhivatalos információk szerint nem a további támadásoktól tartva, hanem kegyeleti okokból: a denveri tragédia áldozatai és családjuk iránti szolidaritást akarták így kifejezni.

Ez már csak azért is hihető, mert pénteken délután még egyáltalán nem volt biztos, hogy a szombatra tervezett printinterjúkat is lemondja a Warner. Ezt bizonyítja, hogy számos újságírót még pénteken este is „kirepültettek” Párizsba a másnapi kerekasztalra. Ha pontosan megbecsülni nem tudjuk is, de ahogy egy francia kolléga megjegyezte, egészen biztosan „eszement” összeget költött a stúdió a promóciós túrára, azaz arra, hogy a kísérőikkel együtt Párizsba utaztassa a sztárokat, szállodát foglaljon, limuzinokat béreljen nekik, és akkor a sajtóesemény költségeit még nem is néztük. A Hollywood Reporter című szaklapnak súgó belső, warneres informátorok szerint azonnal felállt a válságstáb az amerikai stúdiónál, és kidolgozták a lehetséges forgatókönyveket. A tragédia híre extrém médiafigyelmet generált, és a sajtó hamarosan a Batman mozi „érintettségére” kezdett fókuszálni. Ezen persze senki sem csodálkozott, miután a tömeggyilkosságot elkövető, majd őrizetbe vett James Holmes azt mondta a rendőröknek, hogy ő Joker, Batman ellensége.

Az említett karakter a mostani, Christopher Nolan-féle Batman-széria előző epizódjában,A sötét lovagban tűnt fel. Nem sokkal a forgatás után a figurát alakító Heath Ledger hirtelen elhunyt, de valóban átütő alakítását posztumusz Oscar-díjjal ismerték el. Mindemellett a tragikus denveri esemény szemtanúi egyöntetűen állították, hogy Holmes hasonló álarcban és ruhában volt, mint az új film egyik főgonosza, a vadállatian kegyetlen Bane, akit Tom Hardy személyesített meg a vásznon. A sötét lovag – Felemelkedés sajtókönyve részletesen foglalkozik a széria gonoszaival: Christopher Nolan Jokert abszolút anarchistaként jellemezte, míg Bane-t szimpla terroristának tartja. Azaz míg előbbi a társadalmi hierarchiát akarta megváltoztatni, az utóbbi célja a végleges pusztítás. Tom Hardy egyszerűen úgy írta le az álarcos férfit, hogy semmiféle szégyent vagy lelkiismeret-furdalást nem érez az általa okozott pusztítás és a halál láttán.

Mindenesetre az amerikai mozikban azonnal megkezdődött a biztonsági előírások szigorítása: mostantól tilos olyan kosztümben bemenni a nézőtérre, amely eltakarja az arcot (Amerikában nagy szokás beöltözni egy-egy vetítésre), és a frekventáltabb mozikban rendőri vizsgálat is lesz. Sőt a titkosszolgálat civil ügynököket is bevet – derült ki a hírekből.

A felvetődő kérdések és a média „elszabadulása” miatt végül a Warner teljesen elzárkózott. Péntek késő este lemondták a teljes franciaországi sajtóeseményt, sőt minden bizonnyal a kampány többi részét is: míg az International Herald Tribune hétvégi kiadása még csak bizonytalannak nevezte a tovább PR-kampányt, a The Hollywood Reporter később már megerősítette, hogy Mexico Cityben és Tokióban sem tartják meg a tervezett díszbemutatót, és természetesen a hozzájuk kapcsolódó interjúkból sem lesz semmi. A Batman rendezője, Christopher Nolan írásos közleményt adott ki, melyben azt írja, hogy az áldozatokat nem ismeri, de azt tudja, hogy azért gyűltek össze, hogy egy filmet nézzenek meg. Szavai szerint a mozgókép az egyik legnagyszerűbb amerikai művészi forma, egy történet kibontakoztatása és közös átélése, ennek megfelelően fontos és élvezetes időtöltés. „A moziterem az otthonom, és az, hogy valaki ilyen bestiális módon megsérti ezt az ártatlan és reményadó helyet, mélységesen lesújt” – írta Nolan, aki szerint szavakkal nem kifejezhető a részvét, amelyet az alkotóstáb érez az áldozatok hozzátartozói iránt, és gondolatban mindenkivel együtt vannak.

Időközben több amerikai tévécsatorna leállította a Felemelkedés reklámjait és előzeteseinek sugárzását –mint utóbb kiderült, a Warner kérésére, mert „kicsit finomítanak” rajtuk. Sőt a stúdió azt is bejelentette, hogy kegyeleti okokból a hétvégén nem közli az Egyesült Államokban péntek óta futó film bevételi és a nézettségi adatait. A piaci elemzők szerint mindazonáltal tarol a Nolan-mű. Ami biztos, hogy csak az éjféli vetítéseken több mint 30 millió dollár bevételt hozott, a teljes hétvége eredményét 170 millióra becsülik. Persze a promóció „takarékra rakása” nem jelenti azt, hogy a nyilvános mozibemutatók világszerte csúsznának – így a magyar premier napja, most csütörtök sem változik.

Festett ördög a moziterem falán

A denveri eset a legnagyobb tragédia a filmtörténetben, habár az eset nem példátlan: már számos alkalommal történtek erőszakos cselekmények mozitermekben, például a Keresztapa 3. egyik vetítésén. 1999-ben pedig három gyilkosságot is elkövettek a Mártix című filmre hivatkozva. Az ördögöt viszont Wes Craven festette a falra a Sikoly 2. című művében, melyben Ghostface, az álarcos gyilkos a moziban végez első áldozataival: egy nővel konkrétan a nézőtéren.

Többször is megszúrja, de a vérbe fagyott áldozatra csak akkor figyelnek fel, amikor látványosan meghal a vászon előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.