Miért nyúlt vissza az első világháborúhoz?

2010-ben meghívást kaptam a stuttgarti Literaturhaus igazgatójától. Egyhetes programot szerveztek Ez a háború címmel a huszadik századi háborúkról és hatásaikról a huszonegyedik századra. A Követés című regényem – amit a Deutscher Taschenbuch Verlag jelentetett meg németül – a második világháborúról szóló est témája volt. Mindegyik est programjában szerepelt a regényeimben, esszéimben engem évtizedek óta foglalkoztató témakör: a múlt hatása a jelenre.

A regényem kiindulása ez a stuttgarti este. A többi fikció. Guglielmo Ferrero olasz történész már 1921-ben írt arról, hogy az első világháború milyen hatalmas megrázkódtatásokat hozott. Évszázados nagy államalakzatok omlottak össze, a Hohenzollern-, a Habsburg-, a Romanov-birodalom. John Lukacs és mások 1914-től számolják a huszadik század máig nyúló történetét. Ami 1914-ben kezdődött, az első olyan totális háború volt Európában, amelyik a lakosság összességét érintette. Korlátlan volt az erőszak, kölcsönös az egymás iránti gyűlölet. A Rouzeau–Becker francia történész páros megdöbbentő könyvet szentelt ennek.

Leírták, hogy milyen gyötrelmek áradatát zúdította a háború a túlélőkre, milyen szörnyű örökséggel terhelte meg a soron következő nemzedékeket. Azt írják, hogy a második világháború ötvenmillió halottja a ma előtt eltakarja az első háború tízmillióját. Ebben a felismerésben benne van, hogy ama tízmillió vezetett a későbbi ötvenmillióhoz. Olyan regényt kívántam írni ennek epikai megformálására, amelyik a teljes európai színtéren játszódik. A klasszikusok – Céline, Remarque, Hemingway – regényei egy-egy nemzet felől mutatják be a háborút. Én mindegyik harcban álló fél felől, miközben mindegyik a maga vélt igazáért küzd és pusztul.

Olyan regénytéridőt kellett találnom ehhez, amelyben a tér kitágul, mert kontinensnyi, s az idő megtorpan a hasonlóságokban. Ebből kívántam regényt formálni, olyan történettel és nyelvvel, hogy a folyamatos vágták, az öldöklő huszárrohamok, egyben a huszadik századi történelem hajszájának epikai metaforájaként is működjenek. A kitűnő történésszel, Gyáni Gáborral beszélgetve egyszer azt mondtam: a történész a meg nem található igaz helyén a valószerűt keresi, az író viszont a valószerűt próbálja igazzá formálni.

Mekkora szerepe van a mai nacionalista gondolkodásban az akkori magyar elit nemzetiségellenes mentalitásának?

Erre a történettudomány, a szociológia érvényes válaszokat adott. A regény is sok mindent jelenített meg a mentalitásokból: Mikszáth,Móricz, Kosztolányi, Krúdy, Ottlik. A nemzetiségellenességről pedig annyit: szerintem még mindig nem ment át a köztudatba, hogy a monarchia nemzetiségei akkoriban már hosszú ideje szorgalmazták a nemzeti önállósodásukat. Ezért az antant hatalmak bennük találták meg a szövetségeseiket Németországgal és az Osztrák–Magyar Monarchiával szemben.

Tudjuk, az ellentétek-ellenségeskedések végigvonultak az egész huszadik századon. Magyarországot a vezetői kétszer hajszolták bele háborúba a rossz oldalon, szörnyű szövetségesek oldalán. Erről ma is téveszmék élnek a lakosság jelentős részében. Rémes a huszadik század hamis világának reaktivizálása. A Parlament előtti térség 1944 előtti állapotba való visszaállítása. A háborús vereségért felelős Tisza István szobra, a katasztrófákban vétkes Horthy Miklósról elnevezendő tér terve. A Horthy-emléktáblák és parlamenti felszólalások, amelyek azt az érát dicsőítik, amelyik pusztulásba vitte az országot. Mindez nem csak a huszonegyedik századi Európától való újabb leszakadás, de a magyar áldozatok emlékének meggyalázása, miközben gátlástalanul felszámolták a demokratikus jogállamot.

Közeleg 1914 századik évfordulója. Gondolja, hogy a mai magyar társadalom számára ez a szám több lenne puszta történelmi adatnál? Hiszen Trianon sokkal meghatározóbb a közgondolkodásban, mint az első világháború eseménytörténete.

Trianon súlyos, igazságtalan békeszerződést hozott a számunkra. Csak azt nem voltunk képesek mindmáig feldolgozni, hogy a rossz oldalon való önpusztításunk aránytalan következményeként. Nálunk a múlt eseményeit általános, hamis szenvedéstörténetbe illesztik. Kétségtelen, fél évezrede csak vesztes háborúink voltak. De miért? Régóta ideje volna már az okok keresésének, az önszembenézésnek, amiként ezt nem egy európai nemzet részben-egészben megtette.

Szembe kellene néznünk azzal, hogy ez az ország – az ötvenhatos forradalmat leszámítva – mit jelentett száz éve és mit jelent ma Európának. John Keegan, a nagy angol hadtörténész Az első világháború című, közel ezer oldas könyvében mindössze negyven oldalt szentel a magyar katonai hadműveleteknek. Ma pedig nincs olyan európai vezető, aki – azon túl, hogy az EU-tag Magyarország megszegi vagy betartja a közösen vállalt törvényeket – különösebb érdeklődést tanúsítana irántunk.

Jan Assmann vezette be a „hideg” és a „forró” emlékezet teóriáját. Az előbbi befagyasztja a történelmet azzal, hogy makacsul ellenáll a változások tudomásulvételének, az utóbbi a múlt feldolgozásával egyúttal próbálja meghaladni is. E tekintetben nálunk a huszonegyedik századba átnyúló múlt fagyott világ. Az első világháborúra is érvényes Romsics Ignác megjegyzése a Népszabadságban: a történelemben nincsenek végérvényesen kiegyenlítetlenül hagyott számlák, egyszer mindenért fizetni kell.

Úgy látni, most megfizetjük a feldolgozatlan traumák árát: méghozzá a szélsőjobb megerősödésével...

A mai szélsőjobb egyszerre irredenta és euroszkeptikus, de nem tapasztalható, hogy a kormányzat radikálisan lépne fel ezzel szemben. A szélsőjobb nyugaton másképpen van jelen: többnyire bevándorlás és muszlimellenes. A nálunk tapasztalható antiszemitizmus ott ebben a formában ismeretlen, ha jelentkezik, kirekesztik a hangoztatóikat. Nálunk a kormányzati megnyilatkozások nem ritkán megegyeznek a szélsőjobb hangjával.

A középjobb segített kiengedni a palackból a szélsőjobbot. Taktikai okokból nem tudja, talán nem is óhajtja visszaszorítani. Nyugaton nincs ország, ahol a kormányzat szeme láttára következmények nélkül folyhat a zsidózás. Holott a példás életű magyarok – államférfiak, tudósok, művészek – évszázadok óta túljutottak a bezáruló szemléleten.

Mit gondol, az Európai Uniót alapjaiban rázhatja meg a szélsőjobb térnyerése, vagy marginális marad a hatása?

Európa legalább félezer éves története háborúskodások története, de az EU hatvan éve békét teremtett. Ennek a történelmi, gazdasági, mentalitásbeli eredményei felmérhetetlenek. Ez a hatvan év minden megoldatlanság közepette históriai sikertörténet. A szélsőségek az európai egységet nem veszélyeztetik, de nálunk, ha a múlt árnyéka továbbra is rajtunk van, akkor a jelen árnyéka is hosszú lesz. Mert a jelen, amiről most beszélgetünk, az a regényemben a szegedi Kiss Ádám sorsával indul: száz éve.