Olajfa-koalíció a Fidesz ellen

A demokratikus ellenzék egy független képviselő mögé állt be a hétvégi időközi önkormányzati képviselőválasztáson a II. kerületben, Pesthidegkúton.

A soron kívüli választásra azért van szükség, mert immár második alkalommal távozik egy fideszes politikus a kerületi vezetésből: Bándy Péter, a Demokrata című hetilap újságírója nemrég mondott le képviselői mandátumáról. A Fidesz a helyi polgári körökből ismert Makra Krisztinát, a Jobbik Bíró Barnát indítja a választáson. A demokratikus ellenzéki erők ezúttal nem külön-külön jelöltet állítanak, ahogyan tették azt Balsai István országgyűlési képviselő parlamenti mandátumának megüresedésekor Lévai Katalin és Karácsony Gergely párharcával, hanem ugyanazon jelölt mögött sorakoztak fel. Az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az LMP is „beállt” a helyi német kisebbségi önkormányzat prominense, a hivatalosan függetlenként induló Berger Antal mögé. A nyugdíjas hentes régóta aktív tagja a helyi civil közösségnek, a német testvérvárosi kapcsolatok ápolása során az elmúlt évek alatt például hét gépkocsit ajándékoztak a németek.

Berger Antal nyugdíjas hentes mögé állt az MSZP, a DK és az LMP is
Berger Antal nyugdíjas hentes mögé állt az MSZP, a DK és az LMP is

Berger Antal lapunknak azt mondta: Pesthidegkút érdekében bárkivel kész együttműködni, és függetlenként nem pártalapon kíván politizálni. „Nem vagyok haragtartó ember. Azt kétségtelenül nem értem, hogy hosszú évek óta jó kapcsolatban tudtam együtt dolgozni a mindenkori képviselőkkel, a mostani kerületi felső vezetés viszont az utolsó sváb kommunistának tart, ami természetesen nem igaz. Az én ajtóm bárki előtt nyitva fog állni, a telefonszámomat is mindenki ismeri és ismerheti. Ha megválasztanak, bárki rendelkezésére állok majd, ahogy eddig is” – tette hozzá.

Az MSZP és az LMP külön-külön kampányol Berger mellett, közös szórólapot vagy kampányrendezvényt nem terveztek. Arra a kérdésünkre, hogy miért nem saját jelöltet indítottak, Őrsi Gergely szocialista önkormányzati képviselő lapunknak azt mondta: a Fidesz korábbi képviselői Hidegkút helyett inkább saját pártjuk érdekeit képviselték. „Mi azt szeretnénk, hogy Hidegkútnak végre saját képviselője lehessen az önkormányzatban, aki tényleg ismerni és képviselni akarja az itt élőket. Az LMP Bergert mint a helyi civil élet egyik kiemelkedő alakját támogatja a voksoláson, de erről más pártokkal nem egyeztek meg. „Értelemszerűen nincsen az ellen kifogásunk, ha a többi párt is támogatja azt a személyt, akit az LMP érdemesnek tart a helyi lakosok képviseletére” – tették hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.