Mert hát nem egész Lengyelország, hanem néhány száz Orbán-szimpatizáns érkezett, hogy belemondhassa a magyarok szemébe: irigyli tőlünk Orbán Viktort. Semmi gond, tegyék! Viszonzásul kijelentjük: akadnak itthon is sokan, akik magyar zászlókat lengetve Varsóban mondhatnák el ugyanezt. Orbánt becserélve Kaczynskival. A magyar populista nacionalizmust a lengyellel. Kemény őszinteséggel, csak mert mi nem háborúztunk soha. Meg: perszonálunió. És akkor mindenki harmatos szemmel gügyöghetné: Polak, Wegier, dwa bratanki… Amire Krzysztof Varga lengyel író néhány éve e lapban megjegyezte: kérem, csak ezt ne!... már elnézést, ez ma már csak szentimentális vacak.

A Gazeta Polska főszerkesztője, Tomas Sakievicz csütörtökön azért próbált kapaszkodni. Azt mondta: „Ha a lengyel és a magyar történelemben van valami egyedülállóan értékes, az a szabadságszeretet.” Amit azért a világ elég sok népéről el lehet mondani. A románokról, a szlovákokról, a szerbekről is. Ők meg mintha nem lengettek volna a Kossuth téren.

A jövőre nézve mindez kevés.

Nagyon kevés ahhoz, hogy a magyar–lengyel történelmi barátságot pártszimpátiák miatt felmondjuk, vagy hogy bedőljünk az ócska propagandafogásnak, amely nemzetközi igazolást akar adni a honi jobboldalnak. Ahhoz viszont elég, hogy felfigyeljünk rá: a nacionalizmus e szelektív nagy testvérisége is fájhat még az európai testvériségnek.