Jövő héten a bizarr humoráról és különc látványvilágáról híres indiai Tarsem Hófehérke-feldolgozásában láthatjuk viszont a gonosz mostohát alakító Julia Roberts mostohalányaként, harcos, felvágott nyelvű Hófehérkeként, akivel nehéz kibabrálni.

Édesapád tud róla, hogy a film végén dalra fakadsz?

Tarsem ötlete volt a forgatás elején, hogy mi lenne, ha énekelnék. Aztán el is feledkeztünk róla, de az utolsó nap megint előjött vele. Mondom: mi? Életemben nem énekeltem! Most fogsz, mondta, sipirc a stúdióba! Nagyon élveztem, igaz, másnapra teljesen elment a hangom. Aztán az első dolgom volt, hogy lejátsszam a nótát apunak, aki nem akarta elhinni, hogy így énekelek, azt mondta, nem létezik, hogy ez az én hangom. Nem kaptam vérszemet, nem adok ki albumot, de mivel az életben bármi megeshet, most legalább tudom, hogy egy musicalt is be tudok vállalni.

23 éves leszel a jövő héten. Gazdag, híres családba születtél, a legjobb iskolákba jártál, és simán elindultál a csillagok felé. Mi az, ami zavar, ha van ilyen egyáltalán?

Pontosan ez, hogy az emberek azt hiszik, hogy aki ezüstkanállal a szájában születik, annak minden kijár. Pedig a színészetbe csak belecsöppentem, eredetileg szerkesztő-riporter akartam lenni, és 15-16 éves koromban sokszor előfordult, hogy vezető beosztású tévéseknek prezentáltam az ötleteimet, akik sokkal idősebbek voltak nálam. Előtte hajnalig körmöltem, grafikonokat rajzoltam, marketingterveket gyártottam, a lelkemet kitettem, minden tudásomat összeszedtem, hogy meggyőzzem őket, miért az én talkshow-m lenne a legjobb... mert nem tudta bevenni a gyomrom, hogy Hollywoodban másképp mennek a dolgok, elég, ha a nevemmel besétálok. Választhattam volna sokkal könnyebb utat is, de meg akarok dolgozni mindenért, amit elérek, nem elég, ha az ölembe pottyan.

Tarsem próbafelvétel alapján választott ki, nem a neved miatt. Most a korodbeli vetélytársaid lehettek féltékenyek rád. Te ezzel hogy állsz?

Nem sok szerep kínálkozik az én korosztályomnak, mert kevés ilyen film készül, és persze ezekért a szerepekért az összes fiatal színésznő beveti magát, tehát sokszor lehetnénk féltékenyek vagy irigyek egymásra. Talán az a szerencsém, hogy nagyon hamar megtanultam, milyen érzés nemet kapni. Annyiszor megtörtént, hogy nagyon fiatalon kénytelen voltam rájönni, mindennek megvan a maga oka, és „tekertem egyet” magamon. Optimista vagyok. Ha megkaptam volna azt a bizonyos talkshow-t, amiről az előbb beszéltem, ma nem lennék színész, és ha valamelyik kolleganőm elhalászik előlem egy szerepet, akkor azt mondom magamnak, azért választották őt, mert ő a legalkalmasabb arra a szerepre. Minek pazaroljam az energiámat irigykedésre, mikor épp elég szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Ha ez nem jött be, majd bejön a következő.

A suliban sem tapasztaltál féltékenységet vagy irigységet?

Egyes szülők nógatták a gyereküket, hogy barátkozzon velem, merthogy az vagyok, aki vagyok, de hamar átláttam a szitán. Jó gyerekkorom volt, nem panaszkodhatok.

Játszottál Sandra Bullockkal, most meg gonosz mostohaanyádtól, Julia Robertstől leshetted el a szakmát. Mi a legfontosabb, amit megtanultál tőle?

Ó, a gonosz mostoha Julia! Juliában az a legfantasztikusabb, hogy mindenekelőtt és -fölött anya, ha forgat, ha nem. A gyerekek folyton ott voltak a forgatáson, úgyhogy végig láttam az anya-gyerek viszonyt, és a gonosz mostoha, akit a filmben játszott, a szöges ellentéte annak, amilyen civilben. A hideg kirázott tőle, olyan gonosz tudott lenni a kamera előtt, úgy, ahogy csak a gimis lányok tudják kínozni és cukkolni egymást: látszatra cukorfalat, de a lelke mélyén meg tudna fojtani egy kanál vízben. Julia úgy tudott játszani velem, Hófehérkével, mint a macska az egérrel, a gonoszság a szeméből sütött, de ahogy kialudtak a lámpák, kisimultak a vonásai és megcirógatta az arcomat, ahogy anyu szokta, hogy kislányom, ugye minden rendben. Rengeteget tanultam tőle. A kisujjában van a filmtechnika, a világítás, hogy milyen szögből, milyen derítéssel filmeznek. Fantasztikus.

A hercegedről (Taylor Lautner, a Twilight sorozat egyik főszereplője – a szerk.) nyilván nem beszélsz, de az életkörülményeidre is kíváncsiak az olvasók. Otthon laksz még?

A nagyi lakásában lakom, nagyon közel anyuhoz, és a bútorok többségét Angliában bolhapiacokon vadásztam össze. Imádom a régi masinákat, üveget vágatok rájuk, kisasztalnak használom. Van például egy eredeti Singer varrógépem... minden, ami öntöttvas és fa, jöhet! És minden, ami antik. Semmi modern!

És mit találnák a szekrényedben? Viktóriánus ruhákat?

Lötyögős, nagy pulcsikat. Imádom a kényelmet. Meg laza dzsekiket, amit a kocsiban is lehet hordani. És a nagyi Chanel retiküljét, ez volt az első holmija, amit nekem adott. Nagyi balett-táncos volt, mindig Chanel balerinacipőben járt, és ezt a retikült hordta, ő tanított meg rá, hogy lehet egy nő egyszerű és elegáns. Farmer, zakó, ingblúz és egy jó táska. A szekrényem olyankor tér magához, mikor egy filmem sajtóbemutatójára kerül sor, és hozzák a szebbnél szebb ruhákat. Szerencsére, használat után vissza is viszik.

Híres családba születtél, de te mennyire vagy kész a hírnévre és ami ezzel jár?

Érdekes, hogy a média ma egész más, mint amikor apu a fénykorát élte. Nem nyüzsögtek a paparazzik, nem lógtak rajta, a kocsiján. Amennyire tudott, apu felkészített rá, hogy a magánéletem nyílt titok lesz, de ezt a felhajtást, ami körülöttem zajlik, ő se gondolta. Az ember maga dönti el, mire válaszol és mit tart meg magának, csak ahhoz kell kitartás és lelkierő, hogy az ember ne hagyja magát behúzni a csőbe, mert a sajtó kegyetlenül a szenzációra játszik. De ha okos vagy és vigyázol, nem lesz semmi bajod.

Teljesen feladtad az újságírást?

A lelkem mélyén ma is újságíró vagyok. Mindennap írok. Naplót vezetek. Az újságírás valahol ott bujkál a horizonton, mert a kíváncsiságom hajt, és a bölcsész kikívánkozik belőlem. Szóval ne lepődjön meg senki, ha egyszer megjelenik egy cikkem valamelyik magazinban.

És ha interjút kellene készítened, mit kérdeznél Phil Collinstól?

Azt, hogy ha nem lenne énekes, muzsikus és színész, milyen praktikus szakmát választana? Mi áll hozzá a legközelebb? Mert annyi minden érdekli, amit senki nem tud róla... Most épp írt egy könyvet az Alamóról, mindjárt megjelenik. Meg egy csomó más dologhoz ért. De ne szólj, szám, nem fáj fejem, egy jó újságíró nemcsak írni tud, hanem titkot tartani is!

Hollywood, 2012. március