Magyar szabadság, magyar polgárok
Nem véletlen, hogy a politikatörténeti eseménysort felemlítve, a magyar polgárosodás, azaz egy nagyon is összetett társadalomtörténeti folyamat jut az ember eszébe. Az összetettséget egyébként mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a polgárosodást – egykorúan – eredetileg civilizálódásnak is hívták. Utóbb sokan nevezték modernizálódásnak is. Pedig hát a kommunista politikai gyakorlat is pontosan azt bizonyította, hogymodernizálódás lehet a polgárosodás ellenében is.
A TÖRTÉNET A polgárosodás, a civilizálódás Nyugat-Európából indult, s eszméi, technikai vívmányai, életforma-, műveltségi mintái, törvényekké váló követelményei – kissé késleltetve – eljutottak hozzánk is. Együtt adtak tartalmat a modern nemzet fogalmának, ami mintegy érzelmileg is összefogta az egy kultúrához tartozó, egy nyelvet beszélő embereket. A politikai közösség innentől nem a rendi világ jogállásainak különbözőségén, hanem a nemzettel való azonosulás érzetén alapult. A jogegyenlőség érvényesülése emel valakit a nemzet tagjává. A nemzet ügye egyenlővé vált a polgári szabadsággal. A szabadság nálunk így lett magyar, egyenesen a magyarok istenévé vált. Mindenmárcius 15-én őrá esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk. S persze ennek fényében az is világossá vált, hogy haza csak ott van, hol jog is van.
A reformkorban kialakuló, többrétegű politikai, polgárosítási koncepció 1848/49-es áttörése olyan folyamatokat indított el, amelyek azóta is tartanak, s belátható időn belül nem is látszanak véget érni. Úgy tűnik, hogy az azóta uralkodott politikai rendszerek ellenére a magyar polgárosodásnak igazából nincs társadalomtörténeti alternatívája.
Minőségének, súlypontjainak, szerkezetének viszont annál inkább. Merthogy ezeket erőteljesen befolyásolni tudja az aktuálisan uralkodó politikai szerkezet is.
A magyar polgárosodás több politikai rendszeren átívelő folyamat. A Habsburgönkényuralom is polgárosított 1849 után, s aztán a kiegyezésesMagyarország jelentette a magyar polgárosodás konszolidáltan működő alkotmányos kereteit. Az 1848 óta eltelt 164 évben volt olyan rendszer is, amely a polgári tulajdonhoz részlegesen nyúlt hozzá, s olyan is, amely mindenkitől mindent el akart venni. De még a polgárosodást tagadni akaró politikai gyakorlat sem tudott gátat vetni a folyamatnak, s 1956 után fokozatosan az adott rendszer, alárendelten ugyan, de különféle módokon utat nyitott – a háztájitól a gazdaságimunkaközösségig – a társadalom polgárosodási energiáinak.
A VÁLTÁS A rendszerváltás utáni Magyarország politikailag is nyílttá és kívánatossá tette a polgárosodás programját.
A műveltségi polgárosodás tekintetében az elmúlt két évtized igazi minőségi átalakulást hozott. Soha annyi embernek nem lett diplomája, mint ennek a két évtizednek az eredményeként. Manapság sokkal többen beszélnek idegen nyelveket, mint az 1980-as években. Országunk lakossága képzettebb, mint történelmünk során bármikor.
A magántulajdonnal bírók száma nagyságrenddel nagyobb, mint a kommunista éra végén. Országunk több százezer vállalkozó hazája.
Az életformák terén is jelentős változások következtek be. Bizonyos technikai vívmányok teljesen általánossá váltak, s beépültek az emberek életébe. Ma Magyarországon több a mobiltelefon, mint ahány lakos van. Sokan előbb mondanak le egyegy drágább élelmiszerről, mint a kábeltévé-előfizetésről. Évről évre ütemesen nőtt az internethasználat; az e-mail a mindennapi kommunikáció egyre meghatározóbb részévé vált.
Miközben az életvilág részben homogenizálódott, egyben pluralizálódott is. A fősodor mellett Magyarország ma már szubkultúrák halmaza is.
A rendszerváltás utáni honi polgárosodás viszont súlyos – nemegyszer nehezen megemészthető – politikai tehertételekkel is küszködött, küszködik.
A TEHER A rendszerváltás egypárti diktatúrából többpárti demokráciát teremtett. A feladat itt és a térségben újnak számított, de nemzetközileg nem volt szokatlan. Európában, Latin-Amerikában már több példa volt rá. A világtörténelmi újdonság inkább abban állt, hogy – a politikai változással párhuzamosan – egy tervgazdaságot piacgazdasággá kellett átalakítani. Ilyenre a világban eddig nem volt példa. A folyamatot technikai értelemben privatizációnak hívták, de mondhatnánk eredeti tőkefelhalmozásnak is. Magyarország a XIX. században egyszermár átesett ezen. Akkor egy rendi struktúrából kellett kialakítani a nagyrészt szabad tulajdonon alakuló piaci rendszert. 1990 után az eredeti tőkefelhalmozást (a privatizációt) egy olyan társadalomban kellett újraindítani, ahol a kispolgári fogyasztói polgárosodás és életvilág szervesen összeépült az állami tulajdonra alapuló tervgazdaság és a belőle következő hiánygazdaság rendszerével. Az eredeti tőkefelhalmozás soha sehol sem volt esztétikai kategória.Most sem lett az. Szükséges és elengedhetetlen volt, de óriási tömegek számára nehezen emészthető és feldolgozható élményvilágot teremtett. Bántotta az embereknek a szocializmus évtizedei alatt kialakult egyenlőségérzetét, s ami szükséges volt, az sokak számára igazságtalanságként jelent meg. Végül is alapvetően lezajlott a folyamat, s eredményeképpen a jövedelmi különbségek ma nem térnek el a régóta működő európai piacgazdaságok átlagától, noha – megbízható adatok híján – a létrejött vagyoni különbségekrőlmár nehéz lenne biztos állítást megfogalmazni.
Az eredeti tőkefelhalmozásból adódó, sokféle társadalmi és társadalom-lélektani feszültség a 2008-ban kezdődő világgazdasági válság nyomán magyar válsággá alakult át. Az emberek tömegesen megtapasztalták: szegényebbek, mint gondolták; kiszolgáltatottabbak,mint azt vélelmezték, s kitörési reményeik is kevesebbek, mint amennyire szükségük lenne. Úgy vélték, nagyot kell váltani. Megtették.
AZ AJÁNLAT Az új polgárosítási ajánlat: erős állam, erős középosztály, erős Magyarország.
Az „erős állam” államosítást jelent (kórházak, iskolák stb.). Jelenti a magántulajdon nacionalizálását (magánnyugdíjpénztárak felszámolása). Jelenti a személyes szabadság elleni támadást (hajléktalanok büntetése, diplomások röghöz kötése). Jelenti a szólás szabadságánakmegkérdőjelezését (médiatörvény). Jelenti a társadalmi felemelkedés útjainak beszűkítését, amint azt a felsőoktatás újraszabályozása mutatja. Ez hosszabb távon elzárja az országot a felzárkózás lehetőségétől, s a műveltségi polgárosodás vívmányait rombolja.
Az „erős állam” jelenti tehát a polgárosodás alapértékeinek folyamatos kétségbe vonását. Minél erősebb az állam, annál inkább válhat hatalmaskodóvá. Minél inkább válik hatalmaskodóvá, annál kevésbé fontos számára polgárai polgári szabadsága, tulajdona.
A másik kulcskategória az erős középosztály. A középosztály előnyben részesítését reprezentálja az egykulcsos (valójában kétkulcsos) adórendszer. Szerintem ez rendjén való, hiszen a stabil polgári társadalom egyik feltétele a kiszámíthatóan működtethető középosztályi léthelyzet, s ma az adórendszermegváltozatásához kétharmados többség kell. Kérdés, hogy az idő éppen most a legalkalmasabb-e a középosztályi lét állami eszközökkel történő biztosítására, de elvileg a magyar polgárosodás ügyét segítő elgondolásról van szó. Különösen igaz ez az elmúlt húsz év ismeretében, amikor is a magyar állam a negyven százalékot is elérő jövedelmadóval kifejezetten gátolta a legális keretek között zajló középosztályosodást.
Nem valószínű, hogy a jelenlegi hatalmi-politikai opció megoldást kínál a magyar polgárosodás nagyon is összetett és felhalmozódott problémáinak kezelésére. A polgárosodást nem lehet úgy támogatni, hogy a hatalmi politika közben folyamatosan megkérdőjelezi vagy éppen megtagadja a polgárosodás alapértékeit. Ezt nem ellensúlyozza az sem, hogy a középosztály egy részét a hatalom mintegy „megveszi”.
Középosztály lehet belőlük, de középpolgárság nem.
Más intellektuális-politikai ajánlaton is lehet gondolkodni: hatékony állam, erős társadalom, erős Magyarország.
Ehhez persze az állami aktivitást célzottá és lehatárolttá kellene tenni, s a középosztály mellett a magyar polgárosodás szerintem létező fősodrára, a magyar kispolgárságra kellene odafigyelni.
Az 1848-as polgári Magyarország ideája mostanra leginkább a küszködő, lé téért harcoló kispolgári Magyarország valósága lett.
