A gesztus mutatja, hogy valami változóban van, olvad a jég a kormány és az MNB vezetői között. A jegybank elnöke ezt a gesztust másfél éve, a bérplafon bevezetésekor is gyakorolhatta volna, akkor azonban inkább megmakacsolta magát, s beleállt a vitába. Az unió normái szerint igaza is volt. De nem csak arra kell figyelni. Másfél milliárdos magánvagyonnal a háta mögött hivatkozhatott akármilyen jogszabályra, a nép szemében csak egy újabb mohó pénzember volt, aki a válság kellős közepén nem elégszik meg havonta a másnak egy évre jutó keresettel. Ezt szokás demagógiának nevezni, de nem árt néha odafigyelni a nép hangjára.

Ráadásul ez a gesztus nem mentesítette volna a kormányt a brüsszeli vizsgálatoktól, azok ugyanúgy elindultak volna. Simor akkor ezt nem mérlegelte, csak arra koncentrált, hogy méltó ellenfele legyen Orbánnak. Az lett, de ennek ára volt: a mohóság vádja ragadt rá. Nyugodt években senki nem foglalkozik a jegybankelnök fizetésével. Válság idején viszont még a munkahelyen egymás mellett ülők is gyanakodva méregetik egymást.

Ma már talán a jegybank elnöke is belátja, hogy felesleges támadási felületet hagyott.

A kormány amúgy is épp elégszer keresett fogást az MNB-n. Most eggyel kevesebb lehetőség van a támadásra.