Tévéműsor ajánló

Kongatás, ha kell, ha nem

DÉLI HARANGSZÓ jelzés

Egyszerre négy magyar csatornán adják (olcsó műsor!). Az USA-ban és Hondurasban sípolnak, máshol pöcögnek, nálunk délben harangoznak. Ezért külön nem állok meg, s meg nem nézném, hogy szól. De azt mondom: miért ne lehetne egy országban kongatni délben? Nem zavar. Tehénbőgéssel is jelezhetnének... m1, m2, Duna TV, Duna World, pont délben

EGYMILLIÓ FONTOS HANGJEGY

Rendező: Módos Péter Szereplők: LGT Ismétlik a kis drágáim a hetvenes évek programjait. Naná, hogy akkoriban készült ifjúsági film meg zenés műsor is rogyásig. Szokott olyan érzésem is lenni, hogy ha nem lett volna Hofi Géza meg például Módos ezzel az akkor leszólt valamivel, ma simán bezárnák a közszolg. tévét, kalap, kabát. m2, 13.20

GAZDAKÖR Mag hó alatt

Korán kezdik, és csak tíz percig tart. De mit tudnak elmondani a gazdáknak egy olyan országban, amelyben már gazdák sem léteznek – a mezőgazdasági vállalkozók ilyenkor még alszanak. Normális időkben nagyon fontos lenne arról beszélni, hogy mit kell tenni február végén a portán, hogyan kell a márciusra készülődni. Na,majd egyszer, megint, a távoli jövőben. Duna TV, 5.30

Üsd-vágd, nem apád!

EGYENES BESZÉD interjú

Szereplők: Kálmán Olga és mások Kálmán Olga változatlanul kemény, mint a Rolling Stones. Nem bánnám, ha néha egy szőlőkaróval végighúzna azokon a politikusokon, akik a szemébe (s ezáltal az én szemembe is) hazudnak. Igen? – hangozna a kérdés, s Olga lenyúlna az asztal alá. Karóval jöttél – ez lehetne az Egyenes beszéd új címe... ATV, 19.25

AMIKOR ÉN 17 VOLTAM magazin

El tudod képzelni, hogy Enrique Iglesiast kikosarazták a lányok, és úgy hívta fel magára a figyelmet, hogy meztelenül szörfölt, és mászkált a parton? Ez egy nagy kérdés, a film készítői tették föl. Világsztárok beszélnek arról, milyen volt, amikor még csak 17 évesek voltak. Azért veszem be az ajánlóba, hogy kedvezzek a 17 éveseknek. De megnézni azért nem kötelező. Music TV, 17.15

CSERNOBIL ÖRÖKSÉGE: A ZÓNA

Rendező: Maczelka Márk Szerkesztő-riporter: Bendarzsevszkij Anton A pártos Hír TV jól nyomul dokufilmben. Egy-kettőt már láttam. Az atomkatasztrófa napján salátát vettem a ceglédi piacon, csodálkoztam, hogy csak ötven fillér egy fej. A film a négyes blokk köré húzott 30 kilométeres zónába vezet bennünket. Mi lehet ott? Hír TV, 14.06

Krémleves futás közben

STAHL KONYHÁJA

A múltkor egy Stahl Judit-receptben kicseréltem a koriandert fahéjra. Kíváncsi vagyok, mit szólna a Mindent bele!-típusú főzéshez, ami arra épül, hogy abból főzünk, amit megtalálunk a konyhában. Szerintem elnéző lenne. Szeretem, ha valaki ennyire élvezi, amit csinál. Most a pörgés és a főzés kapcsolata a téma. Hogy készül a krémleves futás közben? Mindegy, ezt is megeszem! TV2, 9.30

MARADJ TALPON! kvíz

Kicsit kezdem unni, mert nem bukkan föl a kalandor, aki a 25 milliót hazavinné. Nagy a kockázat. Megejtő, ahogy örülnek a játékosok. És meglepő, hogy milyen jól tudnak viselkedni! Gundel Takács Gábor sokat segít nekik a barátságos és kedves poénjaival. Minél jobban utálom az m1 indokolatlanul pártos hírműsorait, annál jobban kedvelem a Maradj talpon!-t. m2, 21.25 (ismétlés)

HOGYAN KÉSZÜL?

Miért nem csinálunk mi ilyet? Hogy készül a Túró Rudi, a hatcikkelyes Mackó sajt, a sajtosrúd, a medvecukor. Csomó mindenünkről kiderülne, milyen érdekes. Ez a csatorna föltalálta a spanyolviaszt. A régi jó termelési riportokat dukkózták föl, s megmutatják, hogyan készül a mobiltelefon, a napszemüveg, a beton vagy a ceruza. Lelkesen bámulom. Discovery Channel, 15.00

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.