Csoportos lelkigyakorlat az LMP-ben

Hosszú órákon át egyeztettek az LMP meghatározó politikusai hétfőn, szigorúan zárt ajtók mögött. Előbb a parlamenti frakció tanácskozott több mint hét órán át a Képviselői Irodaházban, majd az LMP országos választmányával kiegészülve folytatták a megbeszélést; ez utóbbi lapzártánk idején is tartott.

Minderre azután volt szükség, hogy Schiffer András frakcióvezető a hét végén a politikai tanács ülésén bejelentette: lemond a képviselőcsoport vezetői pozíciójáról, és visszalép egyéb pártbeli, így például választmányi funkciójától is. Azzal indokolta döntését, hogy a frakcióban nincs meg az LMP önálló politizálásának a kellő támogatottsága, emellett szeretné elejét venni, hogy az utóbbi hetekben a személyét ért támadások ártsanak a pártjának.

Schiffer bejelentését megelőzően Kaufer Virág adta vissza parlamenti mandátumát, és Scheiring Gábor is lemondott gazdaságpolitikai kabinetvezetőségéről. Scheiring levelében azzal indokolta lépését, hogy több időt kíván szentelni doktori disszertációja befejezésének, de azt is világossá tette: nem tud mit kezdeni „a folyamatosan újratermelődő belső káosszal, állandósult amatörizmussal és a vele járó teljesítményellenes szervezeti kultúrával”.

Az ökopárti politikusok nem nyilatkoztak az ülésen történtekről, Schiffer András is csak annyit közölt a tanácskozás kezdetekor, hogy a frakció bizonyosan nem fog kettészakadni.

Forrásaink szerint a zárt ajtók mögötti tanácskozáson szinte minden, az elmúlt időszakban feltornyosult belső probléma kibeszélésre került, az egyik képviselő „csoportos lelkigyakorlatként” festette le az eseményt. Tény, hogy az LMP fordított evolúciója (vagyis, hogy előbb lettek parlamenti erő, mintsem pontosan kikristályosíthatták volna saját céljaikat és arculatukat, felépíthették volna szervezeti hálózatukat), illetve a felgyorsított parlamenti tempó alig adott időt és lehetőséget arra, hogy a testület kibeszélhesse a feszültséget okozó eseményeket.

Mile Lajos képviselő az egyik szünetben azt közölte: személyi kérdésekről (a kora esti órákig) nem született döntés. „Őszinte hangú, feltáró beszélgetés zajlik. Mindenképpen arra törekszünk, hogy a szervezeti hiányosságainkat meg tudjuk szüntetni” – fogalmazott, hozzátéve: a kivezető utat a szervezeti átalakításban, esetleg a kabinetrendszer módosításában látják.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az ellenzéki összefogás mikéntjéről bár szó esett, a végső álláspontot majd a kongresszus fogja kialakítani. Mint arról lapunk beszámolt korábban: a jövő hétvégi kongresszuson hivatalosan is megvitatják és elfogadják a párt stratégiai, önmeghatározó koncepcióját, amelynek részeként érdemben foglalkoznak majd az ellenzéki pártokhoz való viszonyulásukkal is. Emellett várhatóan elfogadják a struktúraváltásra vonatkozó javaslatot is: ennek értelmében a jövőben két, konszenzusra kényszerülő társelnök vezetheti a pártot.

Schiffer András minden tisztségéről lemondva háttérbe vonult
Schiffer András minden tisztségéről lemondva háttérbe vonult
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.