– Offenzív és konstruktív magatartást ígért a Magyar Filmművészek Szövetsége – méghozzá mostantól az ön vezetésével. Meglepő fordulat ez, különösképpen, hogy ez a szervezet eddig afféle gittegyletként működött.

– Gittegylet vezetésére sosem vállalkoztam volna. Egyébként sem ambicionálok pozíciókat vagy elnökségeket. Bár én ma már nem vagyok filmrendező, de életem végéig filmes maradok. Azt gondolom: nem lehet, hogy egy szakma, egy legalább tízezer embert foglalkoztató iparág mentálisan és fizikálisan ennyire tönkrezúzódjon, ennyire impotenssé és tehetetlenné váljon. Ez nekem fáj. Belementem ebbe a kalandba, mert úgy érzem, hogy az utolsó utáni pillanatban vagyunk, és kötelező a közös gondolkodás és fellépés. A magyar film jelentős értéket hozott létre: nemcsak a magyar nemzeti kultúra része, hanem európai kulturális érték is, a kultúra pedig az emberi jog – erről mintha mindenki elfeledkezett volna. Amíg élek, engem ez zavarni fog, mindig elfogadhatatlan lesz a számomra.

– A világ boldogabbik felén a filmművészek szövetsége komoly lobbierővel bíró szervezet. Nálunk ez nem így alakult eddig. Melyek lesznek az első lépések?

– Először azt kell kimondani, hogy a magyar mozgóképkultúra egységes. Egy dokumentum- vagy egy animációs filmnek ugyanolyan értéke kell hogy legyen, mint egy egész estés fikciós produkciónak. Nem lehet külön kezelni a dolgokat: a szervezetnek a magyar mozgóképesek szövetségévé kell válnia. Fontos az is, hogy technikai munkatársak is tagok lehessenek, ugyanolyan rangot kapjanak a szövetségben, mint mondjuk egy Kossuth-díjas rendező. De a mozisokat is idevárom: nélkülük nem létezünk, de ők sem lehetnek meg nélkülünk. Fel kell mérnünk, hogy kinek milyen kondíciókra van szüksége, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából. Ezután január végéig közösen kell kidolgoznunk egy olyan konstruktív rendszert és stratégiát, amellyel aztán megpróbáljuk a magyar filmkultúrát ismét a kellő rangjára emelni.

– Andy Vajna kormánybiztos vezényletével nemrég fogadtak el egy új filmtörvényt, amely épp az eddig elhangzottak ellenkezőjéről szól. Tegyük fel: sikerül kidolgozni a stratégiát. Mi történik ezután, leül Vajnával tárgyalni?

– A mostani rendszer minden tekintetében a szakmaiság ellentéte. A dokumentumfilmeseket például testületileg beutalták a televíziókhoz – praktikusan elvették tőlük azt a státuszt, hogy ők is „filmesek”. A szakmát, ahelyett, hogy organikus egészként kezelnék, szétszabdalták, hogy aztán az egyes csoportokat külön-külön csapják agyon. Egyben nehezebb lett volna. Hogy kivel fogok leülni? Egyáltalán, lesz-e még két hét múlva kormánybiztosa a filmnek? Nem tudjuk. Nem szeretnék feltételezésekbe bocsátkozni, de nehezen tudom elképzelni, amikor elkezdünk Vajnával beszélgetni. Túlságosan különbözőnek látjuk a helyzetet.

– Miben nem értenek egyet?

– Volt egy filmtörvény, melyet 2004-ben a parlament egyhangúlag fogadott el. A Fidesz is megszavazta. Ezt a törvényt nagyon sok munka alapozta meg, az egész szakma megvitatta a politikusokkal közösen vagy az ő ellenükben – egyetlen szempont sem kerülhette el a döntéshozók figyelmét. Ez a filmtörvény eurokonform volt, garanciát adott a normális és szabad működésre. Ezt a filmtörvényt szakmai konszenzus nélkül, csak merőben politikai erőből változtatták meg – ezzel én mélységesen nem értek egyet. De ez a mostani jogszabály nincs kőbe vésve, még azt sem tudjuk, hogy mit fog hozzá szólni az Európai Unió.

– Rendben, de nincs egy kicsit késő ehhez a fellépéshez? A Magyar Mozgókép Közalapítványnak vége, az új pénzosztó szerv, a Magyar Nemzeti Filmalap már pályáztat.

– Számomra a Magyar Nemzeti Filmalap nem legitim szervezet. Egyrészt mert nem rendszerben és egységben gondolkodik, másrészt pedig nincs semmiféle szakmai felhatalmazása: kizárólag politikai legitimitása van. Ez kevés. Mindazonáltal szakmailag sem értek egyet rengeteg dologgal. A filmalap szellemiségében és személetében alapvetően tévúton jár: a film nem a show-biznisz része, a „target” nem a „box office”, hanem a filmeseknek az a feladatuk, hogy a saját életünkről, a saját országunkról és a saját nyelvünkön tisztán és világosan beszéljenek. Ha valaki nem erre hoz létre szervezetet, akkor nem tudom jóindulatúnak tartani. Emögött valami számítás van, ezt pedig vissza kell utasítani. Tisztában vagyok azzal, hogy ez csatákkal és konfrontációval fog járni, de ettől nem félek. Vissza kell szereznünk az autonómiánkat.

– Tényleg hisz abban, hogy ma Magyarországon a szakmaiság felül tudja írni a politikai legitimitást?

Egy ámokfutásnak előbb vagy utóbb véget kell érnie. Ma annyi létjogosultságunk és levegőnk van, amennyit ki tudunk harcolni, ha úgy tetszik, azt kapjuk, amit megérdemlünk. A filmművészszövetség elnökeként igyekszem olyan körülményeket és helyzeteket teremteni, melyekben nem a konfliktusokból való menekülés útját keressük, hanem a reális és értelmes megoldásokét.

– Európa művészvilágában önnek igen nagy befolyása van. Ezeket a kapcsolatokat is megmozgatja majd?

– Eddig minden lépésem egy független művészé volt. Most is a független művész beszél, mert a szövetség új vezetőségével még nem egyeztettünk, eddig nem volt rá idő. A jövőben azonban felhatalmazás nélkül nem tehetek semmit, a demokratikus szabályokat be fogom tartani. De azt megígérhetem, hogy minden kapcsolatomat, erőmet és presztízsemet bevetem majd, hogy amit a szakma kíván, az meg tudjon valósulni.

– A filmalaphoz nem pályázott pénzért, de a TT Filmműhely időközben ennek ellenére legyártott egy „ellenfilmet”.

– Meguntam, hogy bármelyik kollégával találkoztam is, mindenki úgy fogta fel a helyzetet, mint egy sorscsapást. Már nagyon elegem volt a sírásból, elvégre a gyászéven is túl vagyunk. Ha nincs pénzed, ha nem jutsz levegőhöz, egyet tehetsz: dolgozol. Fölkértem tíz alkotót egy kalandra: készítsen mindenki egy rövidfilmet. Mivel pénz tényleg nem volt, videóra. Ezek abszolút no budget produkciók, a ciklus címe: Magyarország 2011. Reflexiók, reagálások ezek az elmúlt egy évről, s a tény, hogy elkészültek, két dolgot feltétlenül bizonyít. Egyrészt, hogy a magyar film él, másrészt, hogy a magyar film sokszínű. Mindenki ingyen jött dolgozni, mert tudta, hogy egy olyan produkció elkészülte a tét, amely legalább mentálisan rendbe tesz minket.

– A nézők mikor láthatják a végeredményt?

– A Magyar Filmszemle jogtulajdonosa a Magyar Filmművészek Szövetsége: nagyon szeretném, ha megrendeznénk a szemlét február 3. és 5. között. Lehet, hogy csak egy moziban, külföldi vendégek nélkül, lehet, hogy abszolút fapadosan, de levetítjük a Magyarország 2011-et, Török Ferenc, Fliegauf Benedek és Pálfi György új filmjét is, meg mindent, amit találunk. Muszáj demonstrálnunk, hogy él a magyar film.

– Azon gondolkoztak már, hogy miből rendezik meg a szemlét?

– Valahogy majd megoldjuk. Összekolduljuk a pénzt – ehhez már úgyis hozzá vagyunk szokva.

– A Fipresci – a kritikusok nemzetközi szervezete – az év második legjobb filmjének választotta A torinói lovat. Sőt még az Oscar-verseny sem tekinthető lefutottnak.

– Az, hogy a világ filmértő és professzionálisan elemző szakemberei így tekintenek a filmre, természetesen nagy öröm. Az is számít, hogy négy párizsi moziban bő két hét alatt több mint tizenötezer jegyet adtak el A torinói lóra. Az Oscar a show-biznisz része, én meg azt gondolom, hogy a film továbbra is a hetedik művészet. Semmi keresnivalónk nincs ott, felesleges illúziókat kergetni. Értelmetlen dolgokra nem szeretném fecsérelni az energiáimat.

No budget film a 2011-es Magyarországról

A Magyarország 2011 tíz rendező szkeccséből áll össze: Török Ferenc, Pálfi György, Jancsó Miklós, Jeles András, Kocsis Ágnes, Salamon András, Mészáros Márta, Fliegauf Benedek, Szabó Simon és Siroki László reflektált Tarr Béla felkérése nyomán az elmúlt egy esztendőre.

„A mostani rendszer minden tekintetben a szakmaiság ellentéte”