Apa barátai
Este megjöttek. A téeszelnök jött elöl. Kövér ember volt, Budapestről helyezték ide, mert ott már nem kellett a minisztériumban, s gondolták, itt még jó lesz. Soha nem dolgozott még vidéken, az egyetemről politikai alapon rögtön a minisztérium jött. Megpróbált közel kerülni a parasztokhoz. Egy alkalommal azt mondta az egyik embernek, hogy Pista bácsi, én is olyan pinából pottyantam ki, mint maga, utalva ezzel az egyszerű származására. A Pista bácsi, aki különben csak néhány évvel volt idősebb az elnöknél, de a folyamatos munka a szabad levegőn teljesen tönkretette a testét, szóval a Pista bácsi nem szólt semmit, csak pár órával később a kocsmában, hogy az elnök ezt mondta. A mondat hamar bejárta a falut, az emberek undorodtak az elnöktől és az egész családtól, a kövér feleségtől és a kövér gyerekektől, olyanok voltak, mint egy disznócsapat, akiket épp levágásra hizlalnak.
Az elnök ment elöl, aztán a párttitkár, utána egy ember a megyétől és végül az agronómus. Az anya köszönt nekik, hogy jó napot, örülünk, hogy eljöttek. A vendégek meg csodálkoztak, amikor meglátták az apa feleségét. Nem gondolták, hogy az elnökhelyettesnek ennyire vidéki a felesége. A gyerek a konyhából figyelte őket, csókolom, mondta, amikor benéztek a konyhába. Szevasz, mondta az agronómus, a többi nem köszönt. Amikor ránéztek, nem gondolták azt, hogy na, te vagy az a gyerek, akiből az égadta világon semmi nem lesz, legfeljebb a földet túrhatod vagy szerelő lehetsz a téeszműhelyben. Nem gondoltak róla még rosszat se.
Bementek az első szobába. Jó, ez a rántotthús-szag, mondta az elnök. Ennek szaga van a döglött rókának illata, mondta a párttitkár és nevetett. Mindjárt hozza a feleségem. De nem a döglött rókát, mondta az elnök. Megint nevettek. Nem, mondta az apa és ő is nevetett, mert látta a többieken, hogy nevetni kell. Az aszszony fölpakolta a húsokat, mindet, hogy soknak látsszon, nem voltak még nagyok a csirkék, hiába rántott ki kettőt is. Zavarban volt, amikor belépett. Ez igen, kurjantott valaki, az asszony felkapta a fejét, nézett arra, aki megszólalt, aztán próbálta az ajtót is becsukni, akkor kicsit. Igen, ahogy a vállával nyomta az ajtót, megbillent a tányér a kezében és lecsúszott néhány húsdarab.
Az apa dühösen nézett rá. Már korábban is érezte, hogy a vendégeinek nem tetszik ez az asszony, azt gondolják, rossz választás volt, egy ilyen aszszony mellől ennél többre már nem viheti az ember, mert ennek az asszony már ez is sok, ami most történik a férfival, nem még ha tovább emelkedne a ranglétrán a megyéhez, mondjuk, vagy a minisztériumba, ahol szintén igénylik azokat a munkatársakat, akik terepről érkeznek, s nem csak elméletben ismerik a mezőgazdaságot. Az agronómus felállt és segített felszedni, nem baj, Marikám, mondta, mert ő ismerte az asszonyt, ettől még finom marad. Jaj, bocsánat, csak az ajtó miatt, be akartam csukni, hogy a cigarettafüst ne menjen át az egész házon. A vendégek cigarettáztak, bár amúgy ott senki nem. Az asszony letette a húst meg hozott egy tálca kenyeret is.
A vendégek hangosak voltak, de a leghangosabb az apa volt. Vicces történetekkel szórakoztatta a többieket meg töltött a poharakba. Ő keveset ivott, mégiscsak házigazda volt. A vendégek röhögtek, ettek, dohányoztak és ittak. Nem lehetett hallani, hogy konkrétan miről beszélnek. Mikor mennek el?, kérdezte a gyerek. Mért? Éhes vagyok, és bent van a hús. Tényleg, mi a fenének kellett az egészet fölpakolnom, mondta az anya, legalább neked hagyhattam volna kint, akkor biztos nem is esik le róla. Mért, leesett? Le, mondta az anya, és nevetett, hát mindig olyan történik, amilyet az ember nem akar, hogy történjen. A gyerek is nevetett. Egyszer aztán nyílt az ajtó és sorba előkeveredtek a vastag füstből a vörös emberek. Köszönjük, Marikám, mondta az agronómus, a többiek is megköszönték a rántott húst, rég ettek ilyen finomat, és ez tényleg olyan, hogy nem vegyszeren nevelték, meg tápon, hanem rendes búzán, érződik rajta a sikértartalom. Micsoda, kérdezte a gyerek, az jó íz? Köszönjél, mondta az anya. Csókolom, mondta a gyerek és nézte, ahogy a három vörös fejű kövér ember elhagyja a házat. Füst gomolygott utánuk, mintha hozzájuk lenne kötve, holott csak a huzat hajtotta kifelé a szobalevegőt.
Akkor ehetek?, kérdezte a gyerek. Persze, mondta az anya és kihozta a konyhából a húst. A gyerek már nagyon éhes volt, behabzsolta a maradék húsokat, nem zavarta, hogy a panír sült ízébe beleivódott a dohányfüst szaga.
Azt hittem, már soha nem mennek el, mondta az asszony, mikor a férfi visszajött. Nem dobhatom ki őket, mondta a férfi . Legközelebb vidd a pincéhez őket, ott azt csinálnak, amit akarnak, telefüstölhetik a szőlőhegyet. A férfi nézte az asszonyt. Ez az asszony már nem áll mellette, azt gondolta, a gyereke mellett még igen, bár lehet, hogy abból is csak kocsist akar nevelni vagy traktorost, de mellette már nem, ő, mármint a férfi már teljesen máshol áll, s az asszony ezt nem tudja megérteni, mert ő ugyanott van, ahol mindig is volt. Mikor sütött neked a téeszelnök felesége rántott csirkét?, kérdezte az asszony. A férfi dühös lett, épp az a nő vitatkozik vele, aki örülhet, hogy felszolgálhatta a húst. Majdnem kiöntötted a barátaim ölébe. Barátaid? Igen, valamenynyire azok. Azt hittem a Puskás Öcsi a barátod. Minden faluban lett egy puskásöcsi a híres focista után, s bár a focipályáról kikoptak, a nevet vitték magukkal életük végéig. Nem, ő akkor volt a barátom, amikor még nem ezt csináltam, amit most csinálok. Az Öcsivel már nem tudom megérteni magam, mert ő annyira más lett. És te, te nem lettél más?, kérdezte az asszony. A férfi elment aludni. A gyerek is lefeküdt, a hasa degeszre volt tömve dohányfüstös csirkével. Reggel arra riadt fel, hogy cigarettafüstben pácolják a csirkéket, és amelyik készen van, azt lenyomják a torkán egészben. Ébredj, kisfiam, mondta az anya. Hallod?, iskolába kell menni.
A gyerek felriadt az álomból. A csirke. Mi van a csirkével? A gyerek felhúzta a pizsamakabátját, itt, itt, mutatott egy kidudorodó részre, itt van a lába, meg tudom fogni, összeállt a hasamban, s most ott van egészben. Az nem lehet. De tényleg, meg lehet fogni, itt van. Az anya gyorsan kihívta az orvost. Az orvos meg azt mondta vakbél és azonnal a kórházba kell vinni. Ahogy beért, sürgősséggel megműtötték. Az apa, amikor hazaért, nem volt ott a gyerek, s az anya mondta, hogy mi volt, s hogy milyen szerencse, hogy otthon volt, és nem a csörgőóra irányította a gyereket az iskolába, mert akkor ki tudja, mi lehet a vége egy ilyen előrehaladott vakbélnek. Jól van?, kérdezte ijedten az apa. Az orvos felhívta a kórházat és mondták, hogy jól. Az apa magához húzta az asszonyt. Ki tudja, ha egy másmilyen asszonnyal él együtt, akkor mi lett volna a gyerek sorsa, s nem gondolta tovább, hogy ha másmilyen asszony, akkor másmilyen gyerek, lehet ez az egész vakbéldolog nem kerül elő, csak örült, hogy az asszony cselekedett és a gyerek él.
