Egységes elutasítás: a rektorok is kritizálnak

Egységes az elutasítás: sem a hallgatóknak, sem a rektoroknak, sem a szakmai szervezeteknek nem tetszik a felsőoktatási törvény múlt héten nyilvánosságra hozott tervezete.

Kilenc pontban foglaltuk össze javaslatainkat a tervezetről – közölte Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke. Kifogásolják, hogy kerettörvényről van szó, melyben a felsőoktatás működését meghatározó dolgok évente, „az aktuális kormány aktuális elképzelése szerint kerülnek szabályozásra”. Azt szeretnék, ha legalább az bekerülne a törvénybe, hogy beleszólási joguk van a rendeletalkotásba.

A konferencia legutóbb szeptemberben, az akkor ismert koncepcióról azt írta, hogy több helyen szűkíti az intézményi autonómiát. Ez Bódis József szerint nem változott, ahogy az sem, hogy az önköltséges képzési forma, melyről nem tudni, hogy milyen arányban vezetik be, kizárólag egy szűk, jó anyagi helyzetű elit számára lesz elérhető. A rektorok korábban javaslatot tettek egy másik finanszírozási modellre, melyben a hallgatóknak a felvett, de nem teljesített kreditek költségeit kellene megtéríteniük. Ezt fenntartják és „készek bárkivel tárgyalni egy jobb törvény érdekében”.

– A tervezet ebben a formában nem kínál megoldást a felsőoktatás problémáira, átdolgozása elengedhetetlen –közölte a Doktoranduszok Országos Szövetsége. Szerintük alapvető társadalmi érdek a felsőoktatáshoz való ingyenes hozzáférés, a hallgatói és oktatói mobilitás, ezek korlátozását károsnak tartják. A tervezetben nem látnak garanciát a felsőoktatás minőségének emelésére, a doktori képzés fejlesztésére, az intézmények minőségbiztosításának erősítésére, az oktatás autonómiájának megőrzésére. Sérelmesnek tartják, hogy a tervezetben nem jelennek meg a doktoranduszok helyzetének rendezésére adott javaslataik.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája múlt héten többször tárgyalt az oktatási államtitkársággal eredménytelenül. Két pontot kifogásolnak leginkább: a hallgatói szerződéseket és az önköltséges képzést. Az úgynevezett állami ösztöndíjszerződéseket azért kifogásolják, mert szerintük ezzel röghöz kötnék a fiatalokat. Az államilag finanszírozott hallgatóknak ugyanis diploma után határozott ideig Magyarországon kellene dolgozniuk. Ha külföldre mennek, akkor vissza kellene fizetniük a képzésük költségeit. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár azt ígérte, hogy elküldenek néhány szerződésmintát a hallgatóknak, ezeket azonban Nagy Dávid, a HÖOK elnökének tájékoztatása szerint még nem kapták meg. Nem zárkóznak el a további tárgyalásoktól, csütörtökön pedig demonstrálnak a tervezet ellen.

Felfüggesztett éhségsztrájk

Határozatlan időre felfüggesztette hétfő reggel az új felsőoktatási törvény elleni tiltakozásul elkezdett éhségsztrájkját szegedi hallgatók egy csoportja. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarának auditorium maximumában péntek este mintegy nyolcvan hallgató kezdett éhségsztrájkot. A diákok a hét végén csupán napi öt liter vizet vettek magukhoz, és hálózsákokban, a padok között, az előadóterem padlóján aludtak. Az éhségsztrájkolók vércukrát és vérnyomását folyamatosan ellenőrizték. A demonstráció során néhányan rosszul lettek, ők orvosi javaslatra befejezték a koplalást, míg a többiek az eredetileg megbeszéltek szerint hétfő reggel 6-kor hagyták abba tiltakozó akciójukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.