1 A szövetséges és társult hatalmak, vagyis az antant képviselői a területi rendezés során tisztában voltak az etnikai határok szerepével, mégsem hagyták döntési alapelvként érvényesülni őket. Az első világháború utáni államhatárok meghúzását a béke tartósságának elve mellett a birtokszerzés vágya is befolyásolta. Ez a szellem mára gazdasági versenyszellemmé alakult át, de neki tulajdonítható az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követő, arányaiban mindmáig páratlan magyar gazdasági és kulturális fellendülés is. E fellendülés tökéletesen értetlenül viseltetett az országban élő nemzetek s nemzetté lenni akaró közösségek emancipációs igényei iránt. Amikor az ultrakonzervatív miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt kijelentette, hogy Trianont a belső ellenség okozta, elsősorban a magyar baloldalra utalt, csakhogy a kisebbségek is az ellenségkép szereplői voltak. A dualizmus magyar társadalma saját demokratizálódásának, polgári átalakulásának alapfeltételét a soknyelvű lakosság elmagyarosításában szabta meg, az állam egységét, erejét, biztonságát a magyar nyelv hegemonizálásában látta.

A mai szlovákokban azmitizálódott, hogy a XIX. századi, úgynevezett befogadó magyar nemzetállam minden emancipációs kezdeményüket derékba tört. Ettől, illetve Horthy 1938-as revíziós diadalától vált a magyarellenesség a modern szlovák nemzeti önazonosság alapjává. A bécsi döntéssel megszerzett területet a szlovák történetírás nem visszacsatolt, hanem elrabolt területként aposztrofálja, ahonnan a cseh és a szlovák lakosság zömét elűzték. A II. világháborút lezáró békeszerződéssel ismét Csehszlovákiához került terület magyarjait a hatályos törvények kollektív bűnösnek mondták ki. A modern szlovák emlékezetrendszerben kiemelt helye van a magyaroknak, nem kevésbé a magyar nemzetegyesítő praktikáknak. A dua lizmus kori magyar államnyelvtörvénytől egyenes út vezet a ficói szlovák államnyelvtörvényig, a jelenkori magyar állampolgársági törvénytől pedig a ficói szlovák állampolgársági törvényig. A két országban több olyan egymásra felelő törvény hatályos, amelyeket a bizalmatlanság, a remény és ez erőffitogtatás egyvelege vajúdott világra.

2 Trianont követően az egységes magyar szellemben a tisztesség és a fájdalom tartotta életben a revízió eszményét. Ezt nagyon kevés szlovák érti. Miként azt is, hogy a Benes-dekrétumok erkölcsi érvényességének aktualizálása még a szlovákbarát magyarok szemében is becstelen dolog. Rövid távon nincs esély arra, hogy a szlovák identitás, akárcsak részben is földolgozza a magyar identitás térbeli szétdaraboltságának tényét. Saját múltja alaposabb számbavételével is adósa önmagának. Pedig ha azt úgy venné birtokba, hogy a szomszédra, a tágabb világra is figyelne, akkor nemcsak a birtokszerző diadalát, hanem a birtokvesztő fájdalmát is megértené. Ugyanez a magyar fertályról is elmondható.

Amíg a Szent Korona, a Hatvannégy Vármegye, az újrabimbózó fasiszták és az orbáni provincia „színmagyar” szelleme nem hajlandó az egykor volt Felvidéket Szlovákiának nevezni, addig sem a saját, sem a szomszéd történeti fájdalmát, reményeit nem lesz képes érthetővé tenni. Sérelmek és frusztrációk, kölcsönös színlelések látható és láthatatlan történetsora átjárhatatlan falat rakott a két szemlélet közé. Tartósabbat, mint a berlini, amit a nagyhatalmak végül is leromboltak, emezt a nemzeti zsarnokság vértje betegesen védi. Csak az önmagukon való fölülemelkedés segíthetne rajtuk.

3 Az egypárti jogállamiság, a központosított demokrácia, a jóléti sovinizmus és a nemzetegyesítés eszményét meghonosító alkotmányos országbirtoklás orbáni szándéka bevallottan új honfoglalás. Az új honfoglalás fontos eleme Magyarország területi revízió nélküli bővítése.

Két vesztett világháború és a totális kudarccal – vagyonelkobzással, kitelepítésekkel, kényszermunkával, lakosságcserével, reszlovakizációval –, vagyis leigázó revánssal végződött 1938-as területi revízió után a párizsi békeszerződés minden fasiszta jellegű politikai, katonai, s minden olyan szervezet feloszlatására kötelezi Magyarországot, amely ellenséges propagandát fejt ki, a szlovák Vladimír Clementis és a cseh Ján Masaryk ösztönzésére, ideértve a revizionista propagandát is. Vagyis a győztes felek azzal az előfeltevéssel éltek, hogy bármikor lehet Magyarországnak olyan kormánya, amely enged a revizionista csábításnak. Azt is gyaníthatták, hogy az újból a szomszéd államok fennhatósága alá kerülő több millió magyar miatt Magyarország a jövőben extraterritoriális elkötelezettséget vállal. A kommunista diktatúra kisebbségpolitikája ezt kizárta, leghamarabb az 1989-es rendszerváltás tette lehetővé az extraterritoriális elkötelezettség alkotmányos kinyilvánítását.

A demokratikus Európa ezt a lépést a kulturális nemzet kategóriájának történeti kialakulásával és elfogadottságával nyugtázta. Noha a kulturális revízió fogalmának az euroatlanti szövetségben nem alakult ki negatív értelmezése, a szlovák politikai osztály az utóbbi húsz évben minden egyes alkalommal hisztériában tört ki, amikor a kulturális nemzet megerősítésének céljával törvényt vagy intézkedést hoztak Magyarországon, s azokat reflexszerűen szuverenitása kikezdésének, revi zionizmusnak, a szlovákiai magyar reprezentációt pedig Budapest bérencének bélyegezte. Jómagam is úgy értékelem, hogy a zömmel kulturális és oktatási intézményeknek szánt állami alapítványi támogatások, egyházak és civil intézmények államhatárokon túlra kiterjesztett aktivitásai, a magyar igazolványt bevezető kedvezménytörvény és a kettős állampolgárság intézménye belefér abba a támogatáspolitikába, amelyet egy több államban élő kulturális nemzet jogalanyainak az anyaország intézményei nyújthatnak.

A magyar extraterritoriális állampolgársági törvény azzal a hatásmechanizmusi potenciállal tér el azon országokétól, amelyek ezt az intézményt gyakorolják, hogy potenciális jogalanyai nem diaszpórában, hanem öt szomszédos ország határ menti tömbjeiben élnek, ami nemcsak de facto, hanem de jure is felszínre vetheti a nemzeti radikálisok civilizá ciós féken tartásának követelményét. Azt az eltérést azonban nem a magyar törvényhozók idézték elő. A kettős állampolgárság törvénybe iktatása nem uniós, hanem állami kompetencia. Lehet rá ostobán felelni, agresszíven, ahogy azt Szlovákia tette, s ami most változásért kiált, és megértéssel, ahogy Románia és Szerbia viszonyult. Ugyanakkor Magyarországnak is tudomásul kell vennie, hogy a kettős állampolgárság intézménye Szlovákia számára is nemzeti szuverenitásának szimbóluma lett. Az empátia hiánya, illetve automatikus elvárása nemcsak a szlovák, hanem a magyar politikai osztály tudatosan törzsi előfeltételezéseiről is árulkodik. Hamisságukról. A fölülemelkedés összmunkája, a kölcsönös empátia megteremtése nélkül semmi nem változik. A birtoklás archetipikus eszméje az emberi szellem elpusztíthatatlan alapját képezi. Önmagától csak a természet tökéletesen harmonikus.

4 Csehszlovákia megalakulása óta a szlovákiai magyarok számítanak Magyarország figyelmére. 1989 óta ennek az érzésnek az intenzitását minimum két tényező formálja kimagasló hatékonysággal. Az egyik, hogy a szlovák, illetve a magyar nacionalista erők kormányon vannak-e vagy ellenzékben. Ha ellenzékben, csökken az elvárás, ha kormányon, akkor növekszik. A másik, hogy a szlovákiai magyar pártnak, pártoknak milyen a viszonyuk a Budapesten éppen érvényes nemzetpolitikához. Az utóbbi húsz év azt bizonyítja, hogy a szlovákiai magyarok létfelfogásában a közösségérzet, az egzisztenciális biztonság s a mindennapok gyakorlatiasságának pszichológiai érvénye nem Magyarországhoz és az ottani nemzetpolitikához, hanem dominánsan Szlovákiához és történeti önmaguk magyarságának, vagyis a Trianon óta eltelt alakulásokban sajátosult magyar identitás megéléséhez köti őket.

A szlovákiai magyarok zöme ma már más szemmel nézi magát, identitásainak kötelékeit, mint a korábbi generációk. Következésképpen az anyaországgal szembeni elvárásaik természete is átalakult, árnyalódott, demokratikussá, pluralisztikussá lett, decentralizálódott. Az invokációt már nem a meggyőződésből alárendelt, szolgalelkű szövetséges kéri, mint a masaryki időkben, hanem egy jóval emancipáltabb közösség, amely egyenjogúsítottságának elismerését nem várja el nemzeti vezérkaroktól. Az anyaország kínálatából azokat a jogi, szellemi és anyagi javakat fogadja el, amelyeket vállalni tud anélkül, hogy kockára tenné szlovák állampolgári és sajátosult nemzettudata irántilojalitását.Önmagaintegráltságát. A Fidesz legfőbb nemzetpolitikusa, a kisebbségi politikusokat zsinóron mozgatható báboknak képzelő Kövér László a korábbinál is nagyobb eréllyel zárja el a mellékutakat, kitérőket.

A nemzetpolitika formálásában a Magyar Koalíció Pártja a Fidesznek való teljes alárendeltség híve. A konzervatív nemzeti Bugár Béla és a radikális nemzeti Duray Miklós között régóta dagadó nézeteltérést épp a Duray által hatékonyan befolyásolt magyarországi nemzetpolitikáról kialakított nézetkülönbségük gennyesítette el. Válásuk a Csáky–Berényi-kettős asszisztáló szervezésében Bugár menesztésével és a magyar-szlovák Híd-Most párt létrejöttével végződött. Ellentétben a következetesen duraysta nézeteket valló jelenkori MKP-val, Bugár már 1998-tól ellenzi a magyar nemzet politikai egységesítésének programját. Szerinte csakis ők maguk, a szlovákiai magyarok az egyetlen garancia arra, hogy a szlovákokkal, ha nehezen is, de szót értsenek, s hogyMagyarországnak alkotmányos kötelessége a nemzetközi politika színterén segíteni őket ebben.

Lényegében ugyanazt vallja, amit az RMDSZ exelnöke, Markó Béla vetett papírra idén júniusban: „Két elv, két eszme, két koncepció ütközik ma már élesen egymással a határon túli magyarokkal kapcsolatos elképzelésekben, és ezt nem először ugyan, de most, egy általam drámainak ítélt pillanatban szeretném ismét nyomatékosan kimondani: az önálló erdélyi –felvidéki, vajdasági, kárpátaljai? –, deMagyarország által partnerként támogatott politika eszméje áll szemben egy távirányított, zsinóron mozgatott és saját országában emiatt korlátozott cselekvőképességű határon túli elit koncepciójával.“

5 A nemzeti parlamenti választójog sem uniós, hanem állami kompetencia. Ami erőt és lehetőséget jelent. A visszaélés lehetőségét is. Ezzel is tisztában vannak a magyar jogalkotók, akik a civilizált értékekre hagyatkozva abban reménykednek, hogy a tágabb világ tolerálni fogja törvényüket, amely feltehetően passzív és aktív választójoggal illeti majd a határon túli magyarokat. A szlovák politikai osztály gyanúval, a közvélekedés kételyekkel követi, hogy a magyar kormány retorikája a modern magyar állam kohéziós szerepének felértékelését a világháborús békeszerződésekkel Magyarországtól elvont területekhez és az ott élő magyarok identitásához köti. Aggályuk jogos. A választójog nem kulturális, szigorúan politikai, azaz hatalmi kategória. A készülő magyar választójogi törvény az extraterritoriális politikai nemzet intézményének hatalmi alappillére lesz, vagyis értelménél fogva revizionista, s függetlenül a jövőben reá adott euroatlanti válaszoktól, egy jelenleginél racionálisabb, modernizált nemzetidentitással rendelkező Magyarországnak e törvény szellemét felül kell írnia.

A Trianon óta eltelt idő arra kötelezte a felelősen gondolkozó határon túli magyar politikai és értelmiségi eliteket, hogy önállóan gondolkozzanak, s létjogosultságaikat az érvényesülés és önállóság, a többségiek tudata és saját kisebbségi tudatuk dichotómiájában érvényesítsék. Számukra ebben a dichotómiában működik állam, nemzet, gazdaság, kultúra, nyelv, az elgondolt teljesség. Az orbáni retorika a magyarság legmeghatározóbb kritériumává az állampolgárság felvételét tette. Ez a ráfogás elvárás, amely nem csak a felfűtött nemzeti érzés terméke, legalább olyan mértékben a hatalmi konstellációnak is eszköze, magában foglalja a közösségből való kizárás rettenetes potenciálját. Ha nem tartasz velem, nem vagy a miénk, sugallja az ősi autoriter szellem. E lélektani felfogás és politikai adottság irracionalitása uralja a szlovák politika világát is. A szlovákiai magyarért e két nemzetpolitika között folyik az ádáz csata.Mindkettő azt várja el tőle, hogy az ő oldalukra álljon, különben hazaárulóvá, minimum illojálissá bélyegeztetik. Szánalmasak. Egyetlen a remény: a demokrácia minősége általában a választópolgár akaratán múlik.

Ui.: Semmi bajom azzal, aki élni kíván, nyilván szükségből, a magyar állampolgárság intézményével. A határon túli személyt megillető választójog majdani gyakorlójára viszont opponálnék: inkorrekt a magyarországi adófizetőkkel szemben. A releváns opponálás tágabb teret kér, örülnék, ha nem jönne el az ideje. Ha azt mondanám, magyarságom a hitem, hazudnék. Mindenem magyar, és üvölteni tudnék, hogy ezt le kellett írnom. Mert a hitnél is több, az intimitás mélysége.

A határon túli magyar választójoga etikátlan, politikai élősködés, szupremációs borzadály. Mint általában az ártatlanságban tetszelgő politikai manifesztumok. Hajrá, Európa!

Földrajzóra a kassai magyar iskolában