Bár a megosztó politikai rokonszenv és az anyagi függőség óvatosságra int, készséggel elfogadom a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményét, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök sikeresen védte meg a magyar nemzeti érdekeket a múlt héten az Európai Parlamentben: 96 százalék szerint szükség volt erre.

A habzás csaknem teljes, bár valójában az ország és a kormány érdekei korántsem fedik egymást. A 96 százalék első pillantásra igazolja annak a tömegdemokráciára szabott bulvárpolitizálásnak a sikerét, amelyet ellenzékben oly finomra csiszolt a Fidesz, és amely egyelőre a hatalomban is működni látszik, dacára a bizonytalanok dagadó táborának. A kormányfő úgy érezheti, „mosóporként” továbbra is sikerrel árulja saját politikai filozófiáját. A címkén most éppen az adósság elleni háború és Magyarország megvédése olvasható. Alaposan bemagolták az információ korának parancsát: a csata ötven százaléka kommunikáció. „Mondják el egyszer, mondják el kétszer, mondják állandóan, és ha befejezték, rájönnek, hogy még mindig nem mondták el elégszer” – intette Bill Clinton Tony Blairt. Hát, a Fidesz mondja is: komikus, ahogyan a szlogenekkel egymás sarkára hágva licitálnak az Orbán-klónok.

Ellenzék alig lévén, a kormányfő egyre magabiztosabb: Brüsszelben még csak védi Magyarországot, itthon már az egész nyugati baloldalt és liberalizmust támadja, és még néhány „baráti tarkónlegyintést” is kioszt, mint akit a jövőbe látás egyedüli képessége erre felhatalmaz. „Még csak különálló mozaikkockákat lehet látni, ám ha nem hátrálunk meg... egyszer csak elkezd összeállni a kép”– mondja. Hát ez az. A jövőkép.

Gyanús, hogy a pártelnök szerint „a Fidesz ideológiai, elméleti és értelmiségi párt helyett az emberek melletti kiállás pártja lett”. Hogy nem értelmiségi a párt, azt tapasztaljuk és értjük: Orbán Viktornak nincs kedve vitatkozni. Ám az ideológianélküliség csak egy másik ideológia. Ha az érdekei úgy kívánják, lenyeleti a pragmatista politika keserű piruláját (Kína), de az Új Ideológia magva, hogy ez a társaság megtanulta, „nem ideológiákért kell küzdeni, hanem Magyarországért”. A 2008-as válságot szörnynyé dagasztva akarja igazolni saját erős államú, autoriter berendezkedését. Az „egypólusú erőteret”, amely az „aki nincs velünk, az dögöljön meg” gyakorlatával kovácsolná egységbe a nemzetet a határon túliaktól a nyugdíjasokig, a szellem (ideológia nélküli jobboldai-konzervatív) embereitől a korán kelő kétkezi munkásokig, a romákig. Kiáll mindezekért az emberekért – mondja, de közben vaskonzervatív gazdaságpolitikája, az elkerülhetetlen megszorítások szociális technikája ellentmond a retorikájának. Az ember az utolsó.

Az orbáni Válság-Szörny nemcsak a kapitalizmust teszi múlt időbe, hanem a polgári demokrácia politikai berendezkedését is. Bontja is le derekasan az intézményrendszert, és mivel Európában ezen az úton nincs tovább előre, hátrafelé tekintget, a „természetes emberi közösségek”, a megtartó család és a nemzet felé.

A hatalom annyit elérhet, hogy a polgárok politikától elforduló döntő többsége, ha nem fogadja is el, de némán elviseli a Fidesz berendezkedését. Azaz túlélésre játszik, ami a hatalommal szembeni ellenállásként mélyen a magyarságba ivódott évszázadokon át, és aminek nagyrészt a megmaradását is köszönheti. Csakhogy most a Fideszen kívül senki nem akar a fejünkre ülni (Brüsszel nem a vörös-birodalmi Moszkva), és amikor a kormányfő Európától védi az országot, akkor éppen kitaszigálja onnan, megfosztva a polgárokat a történelemben ritkán megadatott lehetőségtől, hogy európai módon élhessenek egy szabad társulásban.

Pascal maximája szerint van, aki többet ért, mint amennyit tud. Orbán Viktor többet tud, mint amennyit ért. Nem államférfi. Csak politikus.