A politikai folklórban máig erősen tartja magát az állítólagos egykori bekiabálás szövege. Ha így hangzott el, akkor gazdája csípős nyelvű egyházgyalázó lehetett.

De hogy pontosan így hangzott volna el, nem bizonyítható. Ám a pálfordulással érvelő politikai ellenfelek, majd a blogok szerzői mégis beégették a szerverekbe az Orbán Viktor liberális korszakából származó kifejezést.

Az egyetlen hiteles forrás Andrásfalvy Bertalan, az Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere, aki 1992. február 25-i felszólalásában a háta mögött ülő „frakcióvezetőt” (Orbánt) jelölte meg a kereszténydemokratákat fricskázó ellenfeleként.

– A gyakran humorosnak tűnő megjegyzések mélyen sértik az alkotmányosságot – mondta Andrásfalvy. – Amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos megnyilvánulás hangzik el, mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához!; vagy: énekeljük el a Himnuszt!

A Fidesz elnöke Kaposvárott 2005-ben egy nyilvános rendezvényen arról beszélt, hogy házasságkötésével erősödött meg benne a vágy, hogy keresztény emberré váljon. Ez azért volt zavarba ejtő, mert Orbán 1986-ban nősült. Ehhez képest tréfált a parlamenti nyilvánosság előtt a papokkal 1992-ben.

De nem teljesen úgy, ahogyan a szólás meggyökeresedett. Az Országgyűlési Napló 1990–2002, a plenáris ülések jegyzőkönyveinek teljes szövegű adatbázisa nem tartalmazza például a „csuhás” kifejezést.

Van viszont nyoma annak, hogy a Fidesz frakcióvezetője 1991. június 10-én hogyan élcelődött a vallásos érzülettel. De akkor a nagy szavakat még nem ő, hanem Bogdán Emil MDF-képviselő használta (napirend előtt). „A hazáért meg lehet halni, az emberiségért nem. Akik ezeket a nagy közösségeket hangsúlyozzák, azoknak általában az elbújás, a felelősség alól való kibújás a céljuk, mert azért nem lehet már áldozatot vállalni... Befejezésül csak annyit, amit egy idős hölgy mondott...: aki mindenkit szeret, nem szeret az senkit sem. Ezt akartam én elmondani. Köszönöm szépen.” (Taps az MDF padsoraiban. – Dr. Orbán Viktor: Remélem, a kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!)

A blaszfém beszólás fölháborította az akkori kereszténydemokratákat. Giczy György, a KDNP országgyűlési képviselője az Új Ember katolikus hetilap 1991. július 7-i számában mégis azt fájlalta, hogy „a gúnyos orbáni mondat óta eltelt egy hónapban szinte senki nem emelt szót a keresztény-konzervatív kormánypárti oldalról a kijelentés ellen”.

Ismerünk egy másik visszaemlékezést is. A mostanság szélsőjobboldali honlapokon az állambiztonsági múltat „kutató” Ilkei Csaba tette közzé Stílusgyakorlatok című opusában. „Független országgyűlési képviselőként 1991 és 1994 között három éven át viszonylag közel ültem a parlamentben Orbán Viktorhoz. Hallottam, mikor, hogyan váltogatta a tényszerű stílust a handabandázással. Amikor szemben a Kereszténydemokrata Néppárt valamelyik képviselője kezdett beszélni, Viktor refrénszerűen megszólalt: »Térdre, imához!«, s néha ki is ment. Néhány ifjú demokrata ilyenkor kötelezően vigyorgott... Legutóbb Fodor Gábor erősítette meg, hogy pártvezetőtársai egykoron vadul szidták a csuhásokat, ez volt sokaknak akkor a papok megjelölése.”

Ilkei cikke a Népszabadságban jelent meg 2000. szeptember 11-én.

* További szócikkek: bérborz, hóbagoly, légyügyi dinasztia,