Átírja a Robotzsarut az ORFK

Egy csapásra véget vethet a legfőbb ügyész által is súlyosan kifogásolt intézményesült rendőrségi statisztikahamisításnak az új Robotzsaru. Az ORFK és az ügyészség informatikusok közreműködésével már dolgozik a rendőrségi ügyviteli rendszer átalakításán.

Gőzerővel dolgoznak a rendőrség és az ügyészség szakemberei, informatikusai a Robotzsaru rendőrségi ügyviteli rendszer átalakításán. Ezt egyebek mellett az tette szükségessé, hogy – miként arról beszámoltunk – tavaly már a legfőbb ügyész is megelégelte a rendőrségen intézményesült statisztikahamisítást, amely mára már akkora méreteket öltött, hogy már az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika hitelessége is kétségessé vált. Az azóta leköszönt Kovács Tamás legfőbb ügyész egyebek mellett azt írta Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy tízezres nagyságrendben találtak bizonyíthatóan meghamisított adatokat, ami a négyszázezres adatállományt tekintve már bőven alkalmas arra, hogy torzítsa a közbiztonsággal kapcsolatos összképet. Mindez nem meglepő, e levelet bármelyik legfőbb ügyész megírhatta volna az épp aktuális belügyminiszternek, de valószínűleg Kovács Tamásnál telt be a pohár: szinte köztudomású volt, hogy a rendőrség és a politika a maga kénye-kedve szerint módosítgatja a statisztikát.

A Robotzsaru elvileg eddig is érzékelte, ha a statisztikai lapokat kitöltő rendőr trükközik, például, ha egy adott ügyben több bűncselekmény gyanújával rendelték el a nyomozást, ám a végén csak egyben szüntették meg, és a statisztikai lapokat is egy megoldatlan ügyről állították ki. Csakhogy ma még a rendőr egyetlen billentyű lenyomásával továbbléptetheti a szoftvert, amely így már garantáltan hamis statisztikát fog készíteni.

Az ORFK vezetése a Robotzsaru átalakításával most egyszerre két problémát akar megoldani. Egyfelől csökkenteni kívánja a nyomozók adminisztrációs leterheltségét, másfelől meg akarja szüntetni (vagy legalábbis erősen megnehezíteni) a statisztikahamisítást. Ennek egyetlen lehetséges módjaként most az van napirenden, hogy a jövőben a rendőröknek egyáltalán nem kell majd statisztikai adatlapok kitöltésével bajlódniuk. A rendszer úgyis meglehetősen bonyolult, ha nem akarnak csalni, és gyakorta megesett, hogy rutintalanabb rendőrök önkéntelenül is „csaltak”, holott az nem állt szándékukban. A rendőrség vezetése szerint a nyomozó nyomozzon, a statisztikát pedig készítse el a számítógép.

A Népszabadság úgy tudja: az ORFK vezetése eltökélte, feljelenti azokat a kapitányság és főkapitányság-vezetőket, akik bizonyíthatóan szándékosan kozmetikázták a bűnügyi statisztikájukat. Az országos ellenőrzés már megkezdődött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.