(fn., pejor., politika, média)1. Indokolatlan kormányhűséget kifejező pejoratív kifejezés a kilencvenes évek elején. 2. Stefka István újságíróra ráragasztott gúnynév az első médiaháború során.)

Az Antall József vezette MDF kormányzati vezetőszerepét a közszolgálati médiában történő tisztogatással kívánta erősíteni. A médiaháború „tétje a média feletti ellenőrzés megszerzése volt (Bajomi-Lázár Péter, 2004.) A második világháború előtti időszakot jellemző népi-urbánus viták felerősödtek, a rádiót, a tévét a politikusok propagandaeszközként használták.

A médiaháború döntő momentuma volt a tévéhíradótól 1991-ben távozott Bánó András háttérműsorának, az Esti Egyenlegnek a lefejezése 1993-ban. Bánó „trendi” hírműsora népszerű volt, a stáb Pulitzer-emlékdíjat kapott. Az Egyenleg felszámolását a kormányerőkben bujkáló félelem okozta: nem akartak plurális médiával belefogni a választási kampányba.

Az Egyenleg „kivégzése” 1993. június 20-án kezdődött, amikor Császár Attila a kormányhű A Hétben arról „tudósított”, hogy az Egyenleg az 1992. október 23-i – a Göncz Árpád köztársasági elnök Kossuth téri beszéde alatt történt – incidenst „manipulálta”. Azaz: a beszéd alattaz árpádsávos zászlót lengető embert utólag vágták a felvételre. A muszter-maszter ügy végén, melybe a Sonyt is bevonták, menesztették Bánót. (Császár Attila 2006-ban a Hír TV Szabadság téri „forradalmi” tudósításaival vétette magát észre – R. L.)

A Pálfy G.-féle Híradó és A Hét új arca Stefka István főszerkesztő-helyettes lett. Stefka csokornyakkendős alakja, kenetteljes beszédmódja ingerelte az 1994-es kampányban a komolyságot és szenvedélyt vegyítő újságírást a hazai gyakorlatba átültető Magyar Narancs szerkesztőségi kollektíváját. Itt indult hódító útjára a kormányzati döntéseket harciasan védő Stefka alakja kapcsán a csokornyakkendős „bérborz” minősítés.

De hogyan?

A Magyar Narancs a liberális Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként jelent meg 1989 októberében. „Legyen tabloid formátum és amolyan anarchoid, vörös-fekete színvilágú a dolog, Angliában az ilyen jellegű radikális diáklapok marha jól bírnak kinézni” – nyilatkozta az ősidőkről Vágvölgyi B. András, aki a kezdetektől 1998-ig a MaNcs mélyre ásó, avantgárd és szubjektív hangvételének híve volt. A Narancs 1992 után vette fel radikális formáját, és a nyelv, amelyet alkalmazott, vonzó volt a fiatal kultúra- és politikafogyasztók körében. A lap fiatal munkatársai kíméletlenül lecsaptak a poros és korszerűtlen politika sajtókatonáira.

A csokornyakkendős Stefka István kapcsán kiötlött „bérborz” születésére ezzel együtt senki sem emlékszik pontosan. „Lehet, hogy én voltam, vagy Kovács Kristóf, esetleg Nádori (Péter) – mondta Vágvölgyi, és hozzátette: aki kitalálta, narancsos volt bizonyosan.”

„Abban az időben Kovács Kristóf és Nádori Péter ontotta az efféle poénokat – hangzott Para-Kovács Imre érzelmes vallomása, aki szerint minden, amin röhögni lehetett, e kettőstől származott. „Sajnos én sem emlékszem, pontosan kié volt az ötlet – jegyezte meg Kovács Kristóf. – A Stefka nevű illető idején a Narancs még meglehetősen kommunaszerűen működött, minden ötlet és geg közösnek számított. Lehet, hogy az enyém volt, de épp így bárki másé is.”

A „bérborznak” (melyről Váncsa István, az ÉS publicistája azt nyilatkozta, „sajnos nem én találtam ki”) csinos utóélete van. A Google Stefka István nevével összeforrva őrizte meg a kifejezést. Így, együtt hivatkoznak rá a blogokban és azokban a fórumokban, amelyekben a kormánnyal kapcsolatos újságírói lojalitás a téma.

Stefka István, Pálfy G. István egykori jobbkeze sokáig Széles Gábor Echo TV-jének híradóját vezette. Hatvanhét éves, 1972 óta újságíró, a jobboldali zsurnalisztákat tömörítő Magyar Újságírók Közösségének alapítója.

Közös benne és Bánóban, hogy mindketten talpon maradtak. Bánó András ma az ATV, Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője.