A Fidesz átmenetele – 1991

1991 FEBRUÁRJÁBAN vita tört ki az SZDSZ és a Fidesz között arról, hogy helyes-e a kormány megbuktatására törekedni. Abban a két párt egyetértett, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de abban nem, hogy melyik a kisebbik rossz; az, ha az első szabadon választott kormány nem egészen egy év alatt megbukik, vagy az, ha tovább kormányoz. Az SZDSZ az első, a Fidesz a második álláspontot képviselte. A kormánybuktatás alternatívájaként a Fidesz hatpárti tárgyalásokat kezdeményezett, melyek eredményeként a kormányzó és az ellenzéki pártoknak a Franco-diktatúra felszámolása során megkötött 1977-es Moncloapaktum mintájára meg kellett volna állapodniuk. A megszorításokat lehetővé tevő, antipopulista paktumról lett volna szó. Orbán Viktor a javaslat legfontosabb okát abban jelölte meg, hogy „Magyarországon megjelenhet ez a nemzeti jelszavakat hangoztató populizmus”, s „a romló életszínvonal által sújtott rétegek növekvő száma” miatt megnövekedhet „a szélsőségekre támaszkodó politikai erők bázisa”, s ha a különböző szélsőséges, populista törekvések összeadódnak, az „eltérítheti az országot a normális nyugat-európaipiacgazdaságú demokrácia felé vezető útról.” (Vágvölgyi B. András beszélgetése Orbán Viktorral, Magyar Narancs, 1991. április 18.) Ebben az interjúban Orbán az új választások kiírását is „megfontolandó javaslatnak” értékelte, aminek azonban nincs realitása. Ellenben nagyon helyes lett volna Orbán szerint, ha az SZDSZ belépett volna a kormányba a kisgazdák helyébe. A Fideszt –a saját kormányzati szerepvállalásán kívül – minden megoldás érdekelte, mely megszabadította volna a kormányt a kisgazdáktól. Ezt Orbán részletesen meg is indokolta: „Az pedig, hogy a kisgazdákkal egy koalícióban legyünk, a legrosszabb álmainkban se kerüljön elő. (...) A Kisgazdapárt áll a legtávolabb a Fidesztől, képviselőik hozzászólásaiból olyan értékrend rajzolódik ki, amelyet mi nagyon élesen elutasítunk. Végzetesnek tartjuk a kisgazda politizálást és erre a legjobb példa a kárpótlási törvény...” (Pintér Dezső interjúja Orbán Viktorral, Magyar Hírlap, 1991. február 25.)

A KÁRPÓTLÁS ÜGYÉBEN a Fidesz egyedülálló álláspontot képviselt. Nemcsak a kormány földreprivatizációs koncepcióját vetették el, de magát a kárpótlás gondolatát is: „A Fidesz-frakció álláspontja alapvetően eltér az előttünk szólóktól. Mi úgy véljük, hogy az igazi kárpótlás nem lehetséges... (...) ...mérhetetlenül igazságtalan lenne a ma élő és a kisajátításokban teljesen vétlen nemzedékek rovására végrehajtani az egykori tulajdonosok kárpótlását. (...) A kárpótlás koncepciójának alátámasztására gyakran hangzott el ebben a Házban is az a képtelen állítás, amely szerint a mezőgazdasági termelés megélénkülése húzhatja ki az országot jelenlegi válságából, és bár a mezőgazdasági termelés megélénkülése valóban fontos kérdés, mindenki jól tudja, hogy ma már a mezőgazdaság Európában sehol sem húzóágazat, és szinte minden országban támogatásra szorul, arról nem is beszélve, hogy általában az ágazatban alkalmazottak száma a fejlett országokban negyede-ötöde a magyarországinak.”(Orbán Viktor felszólalása az Országgyűlésben, 1991. február 4.

AZ ÚN. ZÉTÉNYI–TAKÁCS-TÖRVÉNYT IS a Fidesz (és az MSZP) utasította el a leghatározottabban. Míg a szabad demokraták többsége tartózkodott, a Fidesz képviselői valamennyien nemmel szavaztak arra a törvényjavaslatra, mely az emberölés, a hazaárulás és a hűtlenség elévülését megszüntette volna azokban az esetekben, amelyekben az állam a rendszerváltás előtt „politikai okból nem érvényesítette büntető igényét”. (A törvényt az Alkotmánybíróság megsemmisítette.) A törvényt elutasító képviselőknek levelet küldött a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz), miszerint a nemmel szavazók a hajdani gyilkosok cinkosaivá váltak, és ezt a szervezet nem fogja elfelejteni. A Pofoszt Fónay Jenő vezette, aki már áprilisban egy Békéscsabán tartott beszédében leszögezte, hogy az utolsó orosz katona kivonulása után a parlamentből kiszorított hazafiak fognak dirigálni, egy hónap alatt megcsinálják az igazi rendszerváltást, és a parlamentől kivezetik az oda nem való képviselőket, főleg a „taknyos orrú fideszeseket”.

Tizenegy évvel később ugyancsak áprilisban került fel a Fidesz honlapjára, hogy „Szavazzunk a jövőre, szavazzunk a Fidesz-kormányra – fogalmazott beszédében Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnöke, arra hívva fel hallgatóságát: jövő vasárnap vigyenek magukkal még egy embert szavazni”.

A VOLT III/III-AS ÜGYNÖKÖK közéleti szerepvállalását korlátozni kívánó „igazságtételi” törvény sem nyerte el a Fidesz tetszését. A törvény vitájában Kövér László 1991. október 14-én így érvelt: „El kell tehát döntenünk, mit akarunk: úgymond igazságot tenni vagy stabilitást teremteni a társadalomban és az intézményeinkben egyaránt. Mi az igazán fontos? Napi politikai érdekektől vezettetve visszatérően demonstrálni a kommunista rendszer iránti kérlelhetetlenségünket, vagy arra törekedni, hogy minél hamarabb meghaladjuk a kommunista rendszer egyik legtöbb kárt okozó hagyományát, mely szerint a jog a mindenkori politika cselédlánya, amelyen időnként erőszakot lehet tenni.” Hasonlóan láttatta a kommunista múlt meghaladásának valóságos feladatait Orbán Viktor a tetemes késéssel benyújtott költségvetés tárgyalása során (1991. december 11.): „a kommunizmus túlélését Magyarországon ma nem az jelenti, hogy néhány vállalatvezető és bankelnök a helyén marad, egy-két nyolcvanéves kommunista gazembert nem állítanak bíróság elé... Sokkal inkább az, hogy a kormány oly módon akarja a parlament legfontosabb törvénytervezetét... elfogadtatni az Országgyűléssel, mint ahogy 30 évig azt a kommunisták tették, lényegében ugyanolyan szerkezetben, ugyanolyan szemléletben és ugyanannyi idő alatt.”

AZ EGYHÁZAK KÁRPÓTLÁSÁRÓL július 10-én szavazott a parlament. A Fidesz képviselői tartózkodtak, mivel a frakció néhány tagja jelezte, hogy a nem szavazatot nem tudná összeegyeztetni a lelkiismeretével. A Fidesz választmánya május 15-én fogadta el a párt koncepcióját az állam és az egyház viszonyáról (l. Politikai Évkönyv 1992, 737-740. o.), melyben azt is kifejtik, miért elfogadhatatlan számukra a törvényjavaslat. A dokumentumban többek között ez áll: „A polgári állam világnézetileg semleges, hiszen tagjai gondolkodásukban sokfélék és jogilag egyenlőek. Az egyházak viszont pártpolitikailag semlegesek, hiszen nem politikai érdekeket képviselnek, hanem egyetemes értékek alapján állnak. Egyébként sem szolgáltathatják ki híveiket a parlamenti többség és a kormányok változásainak. (...) Szükség van az egyházak működőképességére, de elutasítjuk a világnézetileg elkötelezett államot, az egyházi és állami jelképek összemosódását, az egyházak pártpolitikai manipulálását, a kereszténység ideológiai fegyverként való használatát.”

Később a párt az Alkotmánybírósághoz fordult annak kimondását kérve, hogy csak olyan településen létesülhet egyházi iskola, ahol állami is van, mert nem egyeztethető össze a lelkiismereti szabadsággal, ha a szülő nem választhat lakóhelyén gyermeke számára világnézetileg semleges oktatást. Andrásfalvy Bertalan kultuszminiszter, akivel a Fidesz ezekben az ügyekben a leggyakrabban ütközött, a jegyzőkönyv tanúsága szerint „egy alkalommal elkeseredetten ki is fakadt a parlamentben, mondván nem tudja szó nélkül hagyni, hogy valahányszor felszólal ezekben a kérdésekben, a mögötte ülő frakcióvezető (ti. Orbán Viktor – R. S.) minden egyes alkalommal jó hangosan vezényel a körülötte ülőknek: Térdre! Imához!” (Debreczeni József: Orbán Viktor, 163. o.)

ORBÁN ÚGY VÉLTE, a keresztény-nemzeti múmiákkal szemben bízvást számíthat ifjú célközönségére: „Másodrendű embereknek tekintenek bennünket azokhoz képest, akik megéltek valamit az általuk Isten, Haza, Család szentháromságnak mondott ’boldog békeidőkből’. (...) Az MDF keresztény-nemzeti politikusai az elmúlt másfél évben folytatott politikájukkal azt üzenték meg a fiataloknak: ’fontosabb nálatok a Torgyán–MDF-koalíció, fontosabb a ti jövőtöknél, hogy a következő választáson minden plébánián a kereszténynemzeti koalíció pártjai mellett agitáljanak.’” (Orbán Viktor: A fiatalok és a rendszerváltás, 1991. szeptember 28.)

„HA KÖVETKEZETESEK AKARUNK LENNI, vagy ki kell zárnunk embertestvéri közösségünkből a pigmeusokat, vagy be kell vennünk az orángutánt”, vélekedett májusban a közszolgálati magyar rádióban egy Bogdán Emil nevű MDF-es képviselő, aki arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy az „alsóbbrendű” idegeneket befogadó, egyenjogúsító tolerancia a nemzet halála. A Római Birodalmat is azok a barbárok csócsálták szét, akik számára idegen volt Róma szokásrendje, erkölcse, vallása (tehát például a keresztények). A képviselő urat először Kövér László nevezte „próbanácinak” az országgyűlési napló szerint, majd amikor dörgő kormánypárti tapsvihar fogadta a téziseit magyarázó képviselőnek azt a keresztény szeretetfelfogással nem egészen egyező megjegyzését, miszerint „aki mindenkit szeret, nem szeret az senkit sem”, Orbán Viktor fölkiáltott: „Remélem, a Kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!”

2005-ben, nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor Tusnádfürdőn leszögezte: „a baloldal, amikor csak teheti, rátör a nemzetre”, Bogdán Emil így nyilatkozott: „Ezzel a baloldallal nem lehet kompromisszumot kötni. Ők mindig kommunisták maradnak, a kompromisszumot gyengeségnek könyvelik el. Nézze meg, hogy miket mondanak folyamatosan Orbán Viktorról, milyen csúfságokat, miközben Orbán egy rossz szót nem szólt eddig! Most Tusnádon végre beolvasott nekik.” (Stefka István interjúja Bogdán Emillel, Magyar Nemzet, 2005. augusztus 13.

SZEPTEMBER 5-ÉN nyilvánosságra került Kónya Imre bizalmas elemzése, miszerint kemény kézzel végre kell hajtani az igazságtételi programot, és át kell venni a hatalmat a konszenzussal kinevezett vezetőktől a közszolgálati médiában. A Fideszt mindkét ügy érzékenyen érintette. Áder János éppen ekkor védte meg a kormánykoalíció által szélsőséges hangnemben gyalázott köztársasági elnököt, helyesnek és alkotmányosnak nevezve Göncz Árpád döntését, mellyel távol tartotta a kormány embereit a közmédia vezetésétől. (Áder János. Alkotmányos zavarodottság, Magyar Hírlap, 1991. szeptember 17. A Kónya-dolgozat legnagyobb felháborodást keltő része ez volt:. „A legnagyobb ellenzéki párt és szövetségesei nyugati sajtókapcsolataikon keresztül egy olyan lépést, amely a Rádió és a Televízió átalakítására irányul, felhasználtak volna arra, hogy az MDF és az új kormányzat liberális, demokratikus elkötelezettségét megkérdőjelezzék. Most azonban, amikor az országról alkotott kép a világ szemében egyértelmű, amikor már senki nem vonja kétségbe az MDF és a kormány elkötelezettségét a liberalizmus, a demokrácia, a sajtószabadság, az emberi jogok és a piacgazdaság iránt – meggyőződésem szerint végrehajtható a Magyar Rádió és Televízió politikai beállítottságának és szellemiségének gyökeres megváltoztatása.” (Politikai Évkönyv 1992, 762. o.) Orbán Viktor elcsodálkozott, „hogy a politikai kultúrának Magyarországon – másfél évvel a választás után – még mindig létezhet olyan mérhetetlenül alacsony színvonala, mint amilyet Kónya Imre művel”. (Rádai Eszter interjúja Orbán Viktorral, 168 Óra, 1991. november 12.

A KÓNYA-DOLGOZATRA VÁLASZOLT a szeptember 27-én kiadott Demokratikus Charta, mely összefoglalta azt a demokratikus minimumot, melynek számos eleme sérülni látszott. A Charta szerint „demokrácia akkor lesz, ha... (...) az állam ... elutasítja az önkényes, kivételes törvények gondolatát, és a Magyar Köztársaságban soha nem kerül sor politikai megtorlásra. (...) ha a mindenkori kormánytöbbség tudomásul veszi, hogy legitim törvényhozó és végrehajtó hatalmának korlátot szab a Magyar Köztársaság Alkotmánya, aminek betartása fölött a független Alkotmánybíróság őrködik... (...) ha a közszolgálati rádió és televízió a kormánytól, pártoktól és önkormányzatoktól egyaránt garantáltan függetlenné válik.” És így tovább. A chartát aláírta a nemzeti bank elnöke, Surányi György is. Antall József erre hivatkozva menesztette őt a jegybank éléről. Orbán Viktor az Országgyűlésben elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy jegybankelnököt politikai okokra hivatkozva váltsanak le, s bejelentette: „ma délelőtt a frakciónk úgy döntött, hogy minden egyes tagja aláírja a Demokratikus Chartát.”

Ez december 2-án történt. December 9-én a charta a Városháza dísztermében műfajt váltott. „Szóvivőnek” becézett vezetőkkel rendelkező mozgalommá alakult az aláírók ezreire hivatkozva, de persze azok bármiféle felhatalmazása nélkül. A Fidesz-frakció tiltakozott: ők egy szöveget írtak alá, semmiféle mozgalom létrehozásához nem adták a nevüket. Igazuk volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.