Gyorsan megszüntetett MVM-nyomozás

Az MVM gyanús ügyei kapcsán az előző vezérigazgatóval, Mártha Imrével összefüggő büntetőeljárás nemrég bűncselekmény híján lezárult. Elődje, Kocsis István jelenlegi BKV-vezér időszaka kapcsán viszont még mindig nyomoznak.

Az állami Magyar VillamosMűvek (MVM) zavaros ügyeinek második, ismeretlen feljelentőhöz kötődő tavaly májusi hulláma kapcsán nemrég a rendőrség és az ügyészség megszüntette a nyomozást, mert nem találtak bűncselekményre utaló nyomokat – erősítette meg információinkat a Fővárosi Főügyészség. Ezek közé az ügyek közé tartozik az MVM új gigaszékházának ügye, egy szélerőműpark megvétele és egy szerbiai beruházás lefújása.

Mártha Imrének már nem kell védekeznie
Mártha Imrének már nem kell védekeznie

Az állami áramcsoport háza táján az elmúlt években több hullámban kerültek nyilvánosságra botrányos ügyek. Egy a közös bennük: a vádak szerint a stratégiai helyzetű állami áramcégből az elmúlt évek során számolatlanul tűnhettek el a milliárdok. Az első kör a kettővel ezelőtti MVM-vezérhez, Kocsis Istvánhoz köthető. Őt 2009-ben Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő zavaros indokolással küldte el az állami cég éléről, de az üzletember hamarosan a fővárosi tulajdonban lévő BKV élére kerülhetett. Ezt a pozícióját a cég botrányai, illetve az azóta lezajlott kormányés főpolgármester-váltás ellenére máig megtarthatta.

Az elsőként 2009-ben kibukott MVM-ügyek közé sorolható többek között a Kapolyi László veterán szocialista vállalkozóval együtt Kárpát Energo néven közösen tervezett vásárosnaményi gázerőmű, egy horvátországi szálloda fura bérlése-megvásárlása, az MVM-tulajdonban lévő paksi atomerőmű áttételes energianád-támogatása, egy paksi borospince eladása, illetve az MVM tulajdonában lévő Vértesi Erőmű botrányai. A Kárpát Energónak Kocsis István idején adott 15 milliárdnyi MVM-kölcsön szőrén-szálán eltűnt. A gyanú szerint még az is elképzelhető, hogy Kapolyi László offshore cégek közbeiktatásával az MVM-kölcsönből fi zetett volna többmilliárdos vételárelőleget az MVM-tulajdonban lévő Vértesi Erőműért, mert azt akkor épp meg akarta venni. A Vértesi Erőművet – a cég szerint – Kapolyi maga azzal küldte padlóra, hogy beígért nekik egy több mint tízmilliárdos áramvásárlást, ám az utolsó pillanatban lefújta azt. A Vértesi viszont akkor már leszerződött az eladandó áram beszerzésére. Ez húszmilliárdos kártérítési teherrel fenyegetett, amiből az állami cég csak a – napokban szerencsésen lezárult – csődeljárással tudott kikerülni.

Az ügyekben megfogalmazott vádak szerint az MVM tízmilliárdjai sokszor a belső szabályok áthágásával, laza dokumentálás mellett kerültek –úgymond kölcsön – ismeretlen hátterű (offshore-gyanús) cégekhez (mint például Aquifex, Decotra, Power Investments, Clydena, Jadran), ahonnan persze már nem térült vissza szinte semmi. Az egyik ilyen cég papírjaiban az Index korábban talált egy „Mrs. Istvan Kocsis” nevet. Kocsis István határozottan cáfolta, hogy az ismeretlen társaság a feleségéé lenne, és tisztázó eljárásokat indított.

A vitatott ügyekben kiemelten érintett lehet Kapolyi László mellett Kocsis István MVM-beli helyettese, Molnár László (aki egy ideig a BKV-nál is feltűnt), Gálos Tibor, a Vértesi Erőmű Kocsis István idején kinevezett vezérigazgatója, az osztrák Meinl Bank, és egyes cégekben feltűnik a korábbi ügyekből már ismert Szász András is. A gyanús ügyletek kapcsán Kocsis István utódja, Mártha Imre idején az MVM –több hónapos belső vizsgálódást követően – feljelentéseket tett ismeretlen tettes ellen.

Az MVM ezekkel a zavaros ügyekkel mindeddig nem számolt el a nyilvánosság előtt. 2009 óta időről időre különböző értesülések jelennek meg egyes sajtótermékekben, amelyekre aztán az MVM-kommunikáció már úgymond ismert tényként hivatkozik. A Fideszkormány idején kinevezett MVM-vezetők is ezekre utalva fújnak le különböző megkezdett beruházásokat – például a vásárosnaményi gázerőműtervet – a „veszteségforrások felszámolása” indokkal.

A feljelentést ismeretlen tettes ellen tették, de a megfogalmazások alapján a feljelentőnek Kocsis István utódjával, Mártha Imrével lehetett baja. Így került reflektorfénybe az MVM új gigaszékháza, egy hazai szélerőműpark megvétele és egy szerbiai erőműberuházás lefújása. A névtelen feljelentő utalt a Vértesi Erőmű Kapolyihoz kötődő problémáira is, tudatosítva, hogy azok már Mártha Imre vezérigazgatósága idejére estek.

Az időben korábbra eső feljelentéscsomag ügyében –mint azt lapunk számára a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) és a Fővárosi Főügyészségnél is megerősítették – továbbra is folyik a nyomozás. Erről további tájékoztatást nem kaptunk. Az NNI azt közölte, hogy a Vértesi Erőmű áramvásárlási ügyeiben – amit mindkét feljelentéscsomag érintett – tavaly megszüntették a nyomozást, és az MVM-cég panasza sem talált meghallgatásra.

Az utoljára, azaz tavaly májusban beadott csomagból eleve csak az MVM-székház és a szélerőmű kapcsán indult nyomozás. Akkor az MVM azzal védekezett, hogy a székház megépítéséről és évtizedekig való bérléséről Kocsis István kötött előnytelen és szokatlan szerződéseket. Ebből szerintük úgy lehetett a lehető legkisebb kárral kiszállni, ha az ingatlant – közel 17 milliárd forintért –megvásárolják. A szerbiai, illetve a Vértesi Erőmű kapcsán az akkor még Mártha Imre irányította MVM szintén az előző vezetőre visszavezethető kármentesítésre emlékezett. Az NNI szóvivője, Bartha László rendőr őrnagy lapunkkal közölte: ebben az ügykörben az eljárást tavaly novemberben bűncselekmény hiányában megszüntették.

Az MVM Zrt. székházának 2009. évi megvásárlása, valamint a Sopronkövesd–Nagylózs területén lévő szélerőműpark kapcsán a nyomozó hatóság megállapította: a két vizsgált beruházás gazdaságilag megfelelően előkészített volt, a társaság menedzsmentje a közgyűlést nem tévesztette meg, a beruházási javaslatok szakértői véleményeken alapulnak, illetve a döntési folyamatok a törvényben előírtak szerint zajlottak – tájékoztatta lapunkat Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Erre figyelemmel a vagyonkezeléssel összefüggő kötelesség megszegése nem volt megállapítható -tette hozzá. Közölte: a nyomozó hatóság határozata ellen az MVM jogi képviselője panaszt nyújtott be hozzájuk, amit a főügyészség januárban elutasított. – A sértett az ügyben pótmagánvádlóként felléphet –tette hozzá.

Szakértők szerint az, hogy egy büntetőügy központi szereplője tiltakozzék a nyomozás lezárása ellen, fura, de jogszerű. Mindazonáltal egy ilyen lépés pikáns lett volna Mártha Imre vezérigazgatósága alatt. Habár egyesek szerint ez csupán a komoly cégektől elvárható biztonsági kör, ezzel az új irányítású MVM látszólag közelebb került az ismeretlen feljelentőhöz, Mártha Imre ellenében. Emlékezetes ugyanakkor az is, hogy Mártha Imre időszakában szintén az előző vezető ügyei kapcsán élt az MVM önfeljelentéssel.

Az MVM éléről tavaly leváltott Mártha Imre lapunk megkeresésére üdvözölte a vezérigazgatóságával kapcsolatba hozott ügyek lezárását. Szükségesnek tartotta hangsúlyozni: biztos benne, hogy az MVM új vezetése továbbra is azzal a magas fokú szakmai hozzáértéssel viszi tovább a társaságcsoport ügyeit, amilyet az elmúlt hónapokban tapasztalt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.