Nagy átrendezés előtt az egészségügy

Nem akarok pénzt kivonni a gyógyszerkasszából – ezt mondta kedden Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy szakmai konferencia szünetében. Hozzátette: a feltárt tartalékokat az egészségügybe kell visszaforgatni.

A megyei vezetők „megdolgozásával” folytatja Szócska Miklós rendszer-átalakító terveinek elfogadtatását. Az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön országjárásra indul, hogy személyesen is találkozzon minden megye valamennyi intézményfenntartójával, vezetőjével, az egészségügyben dolgozókkal. Az egészségügyért felelős államtitkár egyebek mellett arról győzné meg a helyieket, hogy nem lehet egyetlen megyére szervezni a lakosság hatékony ellátását. Ennél jóval nagyobb területi egységekre van szükség ahhoz, hogy a gyógyításra jutó összegből eltartható rendszer működjön. Már csütörtökön Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyében lesz az első ilyen egyeztetés az ellátórendszer korszerűsítésének elveiről. Erre az államtitkár meghívta a megyei kormánymegbízottat, a megyei kormányhivatal főigazgatóját, a kórház igazgatóját és fenntartóját, a térség országgyűlési képviselőjét, a járóbeteg-ellátó intézmény vezetőjét, valamint a területi OEP és ÁNTSZ vezetőjét. A programot lakossági fórum zárja.

Ezeken az egyeztetéseken senkit nem akarunk „megerőszakolni”, de azt sem hagyjuk, hogy az egyéni intézményi érdekek felülírják a közérdeket – mondta Szócska Miklós. A kórházak már az őszszel, a konszolidációs támogatások elosztásánál aláírták, hogy pénzért cserébe vállalják a szerkezetátalakítás kapcsán az együttműködést. A nagy átrendezést az államtitkár nem bízza a véletlenre, hogy hol, mi, hová mozduljon, azt egy teljes körű – az intézmények teljes gép-, műszerállományát és a gyógyításban részt vevők számát is felmérő – kataszterrendszerre alapozzák majd. Ehhez már megkezdték az adatgyűjtést. Mindezzel egyidejűleg valamennyi finanszírozási és működtetési engedélyt átvizsgálnak. Az államtitkár ugyan határozottan azt mondta, mindettől senkinek sincs oka félni, a tegnapi budapesti szakmai konferencián részt vevők – kórházigazgatók, önkormányzati vezetők – morajukkal jelezték: vannak kételyeik.

A Népszabadság tegnapi lapszámában már ismertette az új ellátórendszerrel kapcsolatos elképzeléseket. Ennek lényege, hogy erős állami kontroll és „egységes koncepció” mentén újraosztja a rendelők, kórházak, háziorvosok feladatait, és ehhez a beteg számára is egyértelmű ellátási hierarchiát építenek. A változástól pedig azt remélik, hogy találnak tartalékokat a rendszerben, amit aztán vissza lehet forgatni az egészségügybe.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter december elején jelezte, hogy a februári kormányzati csomaggal – egyebek mellett – százmilliárdot kivonnának a gyógyszertámogatásból. A Népszabadság ezzel kapcsolatos kérdésére, hogy a feltárt tartalékok visszaforgatása és a gyógyszertámogatások kormányzati megkurtítása között nem érzékel-e az államtitkár ellentmondást, a politikus azt felelte: nem tartja kizártnak, hogy még lehetnek tartalékok a gyógyszerkasszában, de azt az egészségügyre kell visszaforgatni. Megjegyezte: a kormányzaton belül már megkezdődtek a szakmai egyeztetések.

A módosítás – jövő év április 1-je után – kitiltja a gyógyszertár-tulajdonosok közül az offshore cégeket, a szakmai befektetőket, de az orvosokat nem
A módosítás – jövő év április 1-je után – kitiltja a gyógyszertár-tulajdonosok közül az offshore cégeket, a szakmai befektetőket, de az orvosokat nem
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.