Bokros Lajos: Nincs választás

A naiv választó azt gondolhatta, hogy egyrészt a versengő pártoknak van programjuk, másrészt eme programok érdemi kérdésekről szólnak.

Heller Ágnes: Politikai bűnök és hibák

Szemünk előtt zajlik a liberális demokrácia épületének lerombolása. Ami most történik, cseppet sem lep meg. Már azért sem, mert ennek az épületnek a lerombolása többször be lett kódolva a magyar demokrácia húszesztendős történetébe.

Szia, a Felvidéken lakom, és szívesen megdugnálak egy búzamezőn

A XXI.

Dörner és társai: Ördögi Fidesz-Fidesz-párbaj a színházakban

Az önkormányzati választás után Budapesten is beindul a színháztalanítás Fidesz-gőzhengere, amely végigtarolta a vidéket?.

Szűcs-mestermunka

Szűcsnek tulajdonítható, hogy nem újpesti Szűcs vált belőle. A lilákhoz tartozott, amikor Szűcs Gyula edző közölte: nem tart igényt rá.

 

„Mint a viperaméreg: kis mennyiségben gyógyít, nagy dózisban halálos”

Hevesi Krisztinával nem csupán az „udvarló leveleket” elemeztük, hanem az online társkeresésről is beszélgettünk.

– Mi az oka annak, hogy a közösségi oldalak társkereső katalógusokká váltak?

– Ez a felület furcsa keveréke az álomnak és a valóságnak. Ebben a közegben a gátlásos, szociális értelemben korlátolt emberek úgy érzik: azonos esélyekkel indulhatnak a versenyben akár a legszebb nőkért is.

– Azok igyekeznek hódítani a világhálón, akik nehezebben teremtenek kapcsolatokat a mindennapokban?

– Alapvetően három csoportba sorolhatjuk azokat, akik levelekkel bombázzák a kiválasztott nőket a közösségi portálokon. Az első kategóriába azok tartoznak, akik nehezen ismer-

kednek a való világban, így azon a felületen igyekeznek hódítani, amelyen kisebb bátorsággal is megszólíthatnak olyanokat, akiket az életben sohasem mernének. A második tömböt azok alkotják, akik l’art pour l’art működnek, azaz mintegy sportot űznek a próbálkozásból, hiszen az ipari mennyiségben gyártott ajánlatokra olykor beeshet egy-egy jelentkező. A harmadik divízió azoké, akik új identitásra vágynak. Egy hatvanéves bácsi is belebújhat a huszonéves, kisportolt fiatalember bőrébe, így újra érezheti a flörtölés izgalmát.

– Milyen hatással lehet a felhasználó személyiségére a túlzott online jelenlét, az állandó virtuális szerep?

– A cybervilág ebben a tekintetben olyan, mint a viperaméreg: kis mennyiségben gyógyít, nagy dózisban halálos. Amíg a valós kapcsolatok elmélyítésére, továbbá karbantartására szolgál, addig előnyös. Amikor a virtuális relációk teljes mértékben átveszik az „élő” találkozások szerepét, akkor már rombol.

– Létezik-e egyáltalán olyan pozitív eleme az ismerkedés ezen formájának, amely átültethető a realitások közé?

– Az internetes párkeresés egy tanulási folyamat. Amennyiben a felhasználó feltérképezi az ismerkedés folyamatát, akkor az újonnan szerzett információkat a való életben is hasznosíthatja.

– Mi a legáltalánosabb jellemzője a kapcsolatteremtési kísérletnek?

– A legtöbb esetben aszimmetrikus viszony jön létre, azaz csak az egyik fél szeretne ismerkedni, a célpont kevésbé. Ráadásul a felhasználók többsége jelentősen túlértékeli magát abban a tekintetben, hogy kivel lép kapcsolatba. Olyan nőkre vadászik, amilyeneket sohasem kaphat meg a valóságban: a virtuális térben mindenki a legjobbakra utazik, miközben offline, azaz a valóságban esélye sincs a sikerre.

– Akkor miért gondolják azt a párvadászok, hogy az online felületen révbe érhetnek?

– Ahogy már említettem, ez a glóbusz az álom és a valóság keveréke. Ugyancsak jellemző, hogy az internetet használók többsége szexuális tartalmakat is fogyaszt a világhálón. Csakhogy ha egy fiatal a pornófilmekből szerzi elsődleges információit a szexről, akkor a valóságban is hasonlóképpen képzel el egy testi kapcsolatot. Irreális méretek és idomok, túlfűtött reakciók, folyamatosan szexéhes, mindenre nyitott lányok díszítik az itteni világot. S amennyiben a való életben szerzett tapasztalatok nem felelnek meg az internet „hajdobáló” realitásának, könnyen bent ragadhat a cyberromantika világában.

– Noha elsősorban az „ismeretlenül ismerkedés” árnyoldalairól beszélgettünk, számos pozitív példát is citálhatnánk, nem?

– Persze, hiszen a mindennapokban beszűkültek azok a terek, amelyek lehetőséget teremtenek az ismerkedésre. Könnyen lehetséges, hogy egyesek az internet segítségével találnak párt.

Hevesi Krisztina: aszimmetrikus viszony jön létre
Hevesi Krisztina: aszimmetrikus viszony jön létre
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.