MTI

Vagy nem.

Na de akkor mi a nyomvonal? Adva van, ugye, egy harmincnégy éves klasszis, akiről minden év februárjában megírják, hogy, hehe, 29-én van a születésnapja, hehe, ezért csak négyévente tud aznap ünnepelni, hehe. Aztán megírják, ha éppen válik, ha éppen Madonna-koncerten lesz szenvedő alanya valami kvázibalhénak, ha éppen női magazin címlapjára fotózzák, ellenben ennyiből elég nehéz dolgozni: itt egy 29-szeres világ- és kétszeres olimpiai bajnokról van szó ám! Na de frappáns idézetekkel se nagyon gazdagítható a sztori; kolléga egy „sztereotip” vb-siker után már nem is nagyon tudott mit tudakolni tőle, hát föltett egy kizökkentő típusúnak gondolt kérdést:

– Mondja, Kati, mit reggelizett?

– Kiflit. Ennyiben maradtak.

A hírlapírót aztán közrefogtuk: agyad nincs, hogy ilyet mondasz a tizenkettedik, nem is, tizenharmadik, izé, akárhányadik címe után? (Persze: mit lehet ilyenkor, ennyi érem után kérdezni egyáltalán?) A kolléga, mint megtörve bevallotta, abban bízott, hogy K. K. azt feleli: zsíros kolbászt! És akkor kerekedhetett volna valami jó kis sztori az újságban arról, hogy lám, itt van az „unalmas” győzelmek receptje.

Ami amúgy végtelenül egyszerű.

Adva van egy természetkedvelő, szüleivel-testvéreivel ide-oda kirándulgató, az „ahol ér minket az este, ott sütünk-főzünk-alszunk” túra- és létformába beleszokó lány, aki nővéri hatásra nekiáll kajakozni. „De nehogy leírd, hogy első edzője Schmidtné Pavlovics Angyal, mert Kati néni kifejeli az ablaküveget!” – szól később egy bennfentes, diszkréten utalva arra, ki is csinált versenyzőt belőle. Hát ki más: Fábiánné.

Igazából tehát K. K.: mazochista.

Aki azért is ért fel a csúcsra („Pedig még a lapátot is rosszul adták a kezébe” – idézet hagyjuk, kitől...), mert az ifikoráig különöset nem mutató kajakosból az egykor ünnepelt edzőnő kisajtolta a maximumot. És pszt: csak semmi kritika! Kati néni a szép, a jó, a kedves, akinek kapcsán: „Kérlek, feltétlenül írd le, hogy köszönöm!” – és a vb-re akkreditált sajtómunkás már bólint is a tanítványi kérésre, hadd szipogjon majd az „öreglány” a lapot bújva. Titok? Nincs itt semmi titok, zsíros kolbász pláne nincs. „A parton, a konditeremben, a tanmedencében azért viselkedem edzőként, mert ha nőként lennék jelen, akkor az utolsó előttielőtti körnél azt mondanám: jaj, mára elég is volt, gyertek, igyunk meg egy üdítőt! Viszont azok az utolsó előttielőtti körök éppen azt a pluszt adják meg a versenyzőknek, amitől a csak tehetséges kollégáik fölébe kerekednek; amitől csodált bajnokok lesznek” – magyarázta egyszer Kati néni, miközben a már falfehér, maga elé feltehetően oxigénsátrat vizionáló, „gyárának” prototípusát adó Katira sandított a tanmedencében.

Nem ma volt.

S akkor most elvileg bátorkodnánk fölvetni: hol rontották el?

Atyaég: tényleg ez lenne a kérdés az ünneplés kellős közepén?

Nem rontották el sehol... Így kellett történnie.

K. K. esetében alighanem a 2006-os, tizenhatezer (igen, 16 000) néző előtt rendezett szegedi világbajnokság volt a csúcs: ő és Janics hat-hat aranyérmet szerzett. Máig élő világrekord ez, ott magunk sem hittük: a kilenc női számból kilencet nyert a két klasszis röpítette női részleg, s mindenki oly’ boldog volt.

Hogy csúcsként miért nem Athén vagy Peking kerül szóba?

Azért nem, mert K. K. két „főolimpiája” némileg el lett szúrva.

A 2004-es játékok előtt nem lehetett nem észrevenni, hogy a „kis hülyeként” kezelt Janics – a 2000-es sydneyi seregszemlén még jugoszláv színekben volt negyedik – szinte robban az erőtől, a bizonyítási vágytól. S – egyetlen lehetőségét megragadva a csapatba kerülésre – a válogatón legyőzi az addig verhetetlen K. K.-t.

A történet e hasábokról is ismert. Janics, akit „hontalanként” Fábiánné altatott-etetett-itatott, és akit az edzőnő csoportja eleinte szívből gyűlölt, a semmiből kétszeres olimpiai bajnok lett; egyéniben speciel „Kovács Kati számában”. A levelek csak úgy özönlöttek a trénernőhöz: micsoda piszok dolgot csinált „a jugó” felfuttatásával... Kati néni meg nem győzött sírdogálni: „De hát én mindkettejükkel ugyanazt az edzésmunkát végeztettem, a lehetőség mindkettejük számára adott volt!”

MTI – Kovács Tamás Az olimpia után az amúgy is érzékeny K. K. – előfordult: egy ártatlan újságcím miatt megsértődött a szerzőre – azon tűnődött, maradjon-e az „akolban”; maradjon-e Fábiánnénál. Jóllehet Kati néni akkor hozta létre –részben kényszerből – a világ által azóta is csodált, eleinte a kreált duó tagjai által is utált Kovács, Janics párost. Ma a két kiválóság már áradozik a másikról.

Aztán Peking: csupán négy hónap volt a játékokig, amikor – Janics után – K. K. is rácsapta az ajtót Fábiánnéra. Aki, meglehet, akkoriban már több „démonnal” hadakozott a kelleténél... „Drámai szakítás: tizenhárom év után otthagyta a sikeredzőt” – tobzódtak az ilyesféle rezümék, noha K. K. csak racionális döntést hozott. Ekkor – higgadtan végiggondolva a tényállást –már jobban bízott a szeretve gyűlölt, gyűlölve szeretett, egykor a köldökzsinór másik végét jelentő edzőnőtől távol lévő Janicsban, miként bízott az időben is: ilyen rövid periódus alatt, akárki is edzi is a játékokig, csak nem tudja elrontani...

...és a rajtnál K. K. ábrázata furán fest. Mintha élete versenyén csak fizikailag lenne ott: arca rezzenéstelen, már-már fakó. Olimpiai ötszáz egyes: erről álmodozott, erre készült a lehetetlen januári tanmedencés edzéseken, ezt a számot „vette el” tőle négy éve Janics, ez most tényleg az ő pillanata – és nincs ott. A riporter szinte bőg: Kovács Kati, Kovács Kati, ez nem lesz elég... Az ország fele meg arra gondol: mit élhet át most az otthonrekedt Fábiánné? Örül-e neveltje kínlódásának? Fájlalja-e, hogy így alakult?

K. K. beköt, szinte hátrafelé halad; jó, hogy negyedikként ér a célba a kínai pályán. Hosszú, hosszú csönd. Kisvártatva viszont a rendíthetetlen Janiccsal szinte besuhan a hajójuk a célba. K. K. újra olimpiai bajnok. Csak éppen duóban.

Örülünk, Kati?

Örülünk hát... De azért mégsem annyira.

Mondják: Janiccsal nem barátok. Jóban vannak, de nem igazi barátok. Sporttársak. Janics, a zabolázatlan zseni akkor is behúzza-betolja a hajót, ha a Celeb vagyok, ments ki innen! forgatásáról érkezik. A csöndesebb K. K. pedig kiváló alany, és mind inkább hálás unterman.

S persze korszakos, utánozhatatlan klasszis.

Kopik, persze, hogy kopik, hiszen harmincnégy; egyesbeli vereségeimár nem meghökkentőek, de mégis, 29 vbcím, az 29 vb-cím (8 egyesben, 21 párosban és négyesben). „Birgit Fischer előtt nem adódott ennyi lehetőség” –említi K. K. szerény, visszafogott stílusában, akárha tíz deka párizsit kérne a közértben. Jó, a sportág elnyűhetetlen, keletnémet születésű nagyasszonya, aki negyvenesként is tört borsot a magyarok orra alá, valóban „kevesebből” hozta ki 27 vb-aranyát, ám K. K. világbajnoki örökranglistás első helye nem kifutott valami, hanem a szorgalom, a munka és a hit pompás elegyének eredménye; maga a csoda.

Ha a vb-ket nézzük – meg a 22 Európa-bajnoki elsőséget –, nem kérdés: egyhamar nem lesz változás az élen.

Szobor rendel.

Kapcsolódó cikkek: Zoltán atya gördeszkával | Füles | Palacsinta pápuákkal | Művészpék, pékművész | Az elnök, családi riválissal