Bodnár Katalin | 2010. augusztus 24. | 22:46:11
Lazítsunk egy kicsit, kitisztul a fejünk, ha verset olvasunk! Ajánlom!
">>...Ezek itt honuk fórumát földúlták,
Hulla-csarnok ez, ahol se meghalni,
Se föltámadni nem tudnak a hullák.
Vezérük is csupán rosszul szavalni
Tudott a híres magyar becsületről
S hagyta hazáját förtelmeket falni.
Akkoriban a jó magyar szemekből
Riadottan némult ki az igazság,
Hisz lopták a csillagot az egekről.
Honnak atyái honuk veszni hagyták
S itt maradnak, míg felejtik emlékük,
Unokáik, a koldus istenadták.<<"
Ady Endre: Nagy lopások bűne
Artúr király | 2010. augusztus 24. | 22:10:26
Egyébként az egész oknyomozás merő találgatás. Lehet, hogy egész más van a 3 zöldvezető kirúgása mögött. Lehet, hogy 3 különböző eset. Például egyikük egyszer csúnyán nézett a Farquard nagyúrra. (lehet, hogy rosszul írtam le. A Shrek első részében szereplő zsebdiktátorra gondolok. Így becézik az államtitkár urat bennfentes körökben.)
Artúr király | 2010. augusztus 24. | 22:05:14
Banana Republic.
Maguk meg, ógó-mógó kommentelők, nyalják meg 3/3 arányban a NENYI-t.
KG1947 | 2010. augusztus 24. | 20:34:20
.
borharisnya | 2010. augusztus 24. | 12:34:42,
kikiabál az ágy alól (a többi "bármi áron" Fidesz-ellenes nevében is):
ÉN VAGYOK AZ ÚR A HÁZBAN!
.
hargitai | 2010. augusztus 24. | 20:27:51
Leírom újra, hátha így jobban átmegy: Illés Z. szabadságon van.
fortin | 2010. augusztus 24. | 16:30:59
Illést ismerve ki csodálkozik? Legfeljebb az a népszabis újságíró, akinek imponál, amikor IZ mániás környezetvédőként ront neki bárkinek, tények és érvek nélkül, de akinek ugyanez a mániás tempó elfogadhatatlan, ha IZ nemtetsző dolgot csinál.
És a népszabis újságírókat ismerve ki csodálkozik, hogy nem szerepel a kormányzati áláspont megszólaltatása, csak a maszatolós "azt mondják" utalások. Ha valóban nem válaszoltak az újságírói megkeresésre, akkor azt kell leírni. Ez így a hiteltelen Eötvös-iskola
Kris1016 | 2010. augusztus 24. | 15:46:54
Salamon Gábor és Sándor István is felkészült és elkötelezett szakemberek. Rosszul fogalmaztam az előbb, ezt pontosítanám itt.
akárki | 2010. augusztus 24. | 15:46:08
fulopimre | 2010. augusztus 24. | 15:09:25
Nem kell már előre az ördögöt a falra festeni.
A változásoknak mindig vannak áldozatai.
Kedves fulopimre!
Mint azt a cikkben is nyilatkozta az egyik érintett, nem az áldozatról van szó, hanem a módszerről.
Teljesen jogtalan, erkölcsileg minősíthetetlen mód!
Aki ilyet tesz, az emberileg minimum nulla, de amit eddig Illés tett ezen kívül, az már rég negatívba sorolja.
És hát az ördög már nem csak a falon van. Az eddig történtekből jól látható a kormány, kormánypárt jogi, erkölcsi érzéketlensége.
A saját érdekükben simán tiporják a jogot, és még a fáradtságot sem veszik, hogy ezt rejtve csinálják!
Olyan "jámbor" emberek, mint Ön is, csak bólintanak, vagy félrenéznek, és passz...
Szomorú!
Kris1016 | 2010. augusztus 24. | 15:45:10
"tom-tom" véleménye teljesen korrekt, és aki Márkus Ferenc személyét ismeri aligha állíthatja, hogy szakmailag alkalmatlan lenne. Egyébként Salamon Gábor és Sándor István sem az. Kicsit túlzónak látszik a cikk első franciabekezdésének kezdő mondata, de szerintem igaz. Ennél gazdaságosabban talán lehet működni, de nagyon nehéz... Remélem, most nem rombolják le azt, ami hosszú éveken át nélkülük épült a magyar természetvédelemben. Ez még a szakmailag elsőrangú személyek eltávolításánál is nagyobb baj lenne. Ha megint gazdasági alapokra helyezik a védett földek művelését a természetvédelmi kezelés helyett, akkor semmi jó sem jön. A hatósághoz vitt természetvédelmi őrszolgálat ekkor végignézheti az általa kezelt területek pusztulását, miközben a földlap benyeli az eddig kezelésre fordított föld alapú támogatást és szakmai kikötések garmadával megkötött haszonbérleti szerződésből származó bevételeket a nagy kalapba, vagy máshová (?).... Az államigazgatási hivatalban meg néhányan természetvédelmet fognak önállóság és saját költségvetés nélkül vinni. A VM-ben két olyan tárcát raktak össze, amelyek gyakorlatilag mindig is kibékíthetetlen ellentétben voltak, de magas színvonalat hoztak. Az általa vitt négy területből egyiknek pusztulnia kell?...
tom-tom | 2010. augusztus 24. | 15:25:02
Márkus Ferenc munkáját ismerem hiszen itt élek az Őrségben. Az utóbbi 11 év igazgatói közül messze ő volt mind szakmailag, mind emberileg a legalkalmasabb
személy erre a posztra! Felháborított az hogy mindenféle indok nélkül, megalázó módon kirúgta az Illés és riaszt az a hír, hogy az a Markovics jön vissza az igazgatói székbe aki ugyan a Fidesz embere, de minden szempontból teljesen alkalmatlan volt a hivatalához! Mielőtt még valaki politikai elfogultsággal vádolna, közlöm hogy elkötelezett Fidesz szavazó vagyok
régóta és személyesen az államtitkár urat tartom felelősnek ezért a módszerért!
fulopimre | 2010. augusztus 24. | 15:09:25
Moderálási alapelvek- komment törölve -
imisti | 2010. augusztus 24. | 14:41:23
Borospet!
Ne ködösíts!Én azt mondtam,hogy a az mszmp-ből a látszat-párttagok!!!
És nem a komenyistákra gondoltam!!Aki a rendszerváltást úgy,ahogy megtörtént,
levezényelték,és a sápot leszedték,na és,ahogy előtte elgondolták,megtervezték,kivitelezték,ahhoz nem kis kapitalista önzés kellett!!
Szerinted ezeknek Lenin tanításai járt a fejükben?Kötve hiszem!
Mert akinek igen,és hitt is benne,az távoltartotta magát ettől a nagy rablástól!
És most őket kommunistázzátok,ezerrel,utalva az mszmp-re!
Nekem mindíg az jut az eszembe,és szerintem joggal,hogy a kommunistázással
a baloldalt akarjátok teljesen ellehetetleníteni,hogy később,a nagy kapitalista beágyazódás után ne legyen,aki ezt a rablást(meg az azóta tartót is!) számonkérje a mára már vadkapitalistává züllött rendszerváltó eliten!!
latyek | 2010. augusztus 24. | 13:27:36
Mit meg nem tanulnak az emberek a komenistáktól!
latyek | 2010. augusztus 24. | 13:26:38
Kedves hargitai - nem méltányolod-nem ám kerékpár túrára,Szabadkára ment.
latyek | 2010. augusztus 24. | 13:22:25
Én az Illés pártján vagyok mint magyar.Mit képzelnek ezek - horngyulák ezek - a szakértelemmel mindent!Maximum kettős állampolgárságot nekik és csendes trianon árnyékos vidékre száműzni őket.Szabadka ide vagy oda tökmindegy.Aki nem tolja Illés szekerét az nem jó szekértoló,menjen v. szakadjon el testrész legyen.Kárhol bárhol.Olyan nagy ez a világ.Afrikába pl.-kell a természetvédelem.Írják ki:magyar mentes övezet!
hargitai | 2010. augusztus 24. | 13:11:37
Csak emlékeztetőül: az államtitkár a kirúgások után szabadságra ment, a helyettesét bízta meg az ügy kommunikálásával, a helyettes viszont érdemben nem nyilatkozott (se itt, se máshol).
Jager László | 2010. augusztus 24. | 13:02:29
"Örömmel jelentem!!"
EUR 285 .45
CHF 216.77
USD 226.55
J.L.
papirusz | 2010. augusztus 24. | 12:58:25
borharisnya | 2010. augusztus 24. | 12:34:42 Igazad van.
Balango | 2010. augusztus 24. | 12:45:42 Neked is igazad van.
borosspet | 2010. augusztus 24. | 12:57:57
Balango | 2010. augusztus 24. | 12:45:42
végre egy józan hang a kormányt (jogosan) kritizáló oldalról... a többieknek általában csak mocskolódásra szokta futni...
perelli | 2010. augusztus 24. | 12:51:31
@Balango Mit gondolsz, ahhoz dógozni köllene, nem csak firkálgatni! :D
Balango | 2010. augusztus 24. | 12:45:42
Az intézkedést én sem értem, de ha újságíró lennék, ráadásul az ország legnagyobb lapjánál, megkeresném az államtitkárt, és feltenném neki a kérdést: miért?
Aztán ha válaszol, ismertetném az álláspontját, ha pedig nem válaszol, beleírnám a cikkbe, hogy az államtitkár nem volt hajlandó indokolni a leváltásokat. Így lenne kerek egy cikk.
Enélkül ugyanis nyilvánvaló, hogy nem a konkrét ügyek háttere vagy az érintettek sorsa volt Hargitai úrnak a fontos, hanem az olyasféle reakciók kiváltása, mint pl. borharisnyáé.
A felháborodás a kirúgások miatt ugyanis két esetben indokolt:
1. ha a FIDESZnek nem volt rá megalapozott indoka,
2. ha volt rá, de úgy gondolja, nekünk választóknak semmi közünk hozzá.
Nagy valószínűséggel úgy gondolom egyébként, hogy az államtitkár nem adott volna érdemi választ Hargitai úr megkeresésére (hiszen nem véletlenül nem indokolta az érintetteknek sem a felmondást), tehát a felháborodás alapvetően jogos lehet, de az, hogy az újságírói megkeresés elmaradt, az vagy szakmai hiba, vagy szándékos és célzatos mulasztás.
borharisnya | 2010. augusztus 24. | 12:34:42
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Jager László | 2010. augusztus 24. | 12:34:40
Szűkül és Szűkűl a kör!! Szakmán belül mindenki érti!!!
Most hasítsunk nagyot,mert ezekután mi nem leszünk sehol!!
Gyerekek itt az ídő,most vagy soha!!!
J.L.
borharisnya | 2010. augusztus 24. | 12:33:20
Moderálási alapelvek- komment törölve -
borharisnya | 2010. augusztus 24. | 12:32:05
Moderálási alapelvek- komment törölve -
borosspet | 2010. augusztus 24. | 12:31:21
"Orbán, Kövér, stb..."
ők még nem tudtak részt venni a nagy privatizálásban 1990 után, nekik az maradt, ami 1998 után még megvolt (pl. Tokaj kerház, bánya...)
De kishalak maradtak ők - üzleti szempontból és méretekben - a baloldali csókosokhoz képest...
tainio | 2010. augusztus 24. | 12:30:18
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Xavi | 2010. augusztus 24. | 12:26:42
borosspet | 2010. augusztus 24. | 12:23:08
Orbán, Kövér, stb...
borosspet | 2010. augusztus 24. | 12:23:08
Kiegészítés: ex-MSZMP-sként, vagy KISZ vezetőként...
borosspet | 2010. augusztus 24. | 12:22:34
"A nemzeti vagyont nem az mszmp ideje alatt lopták szét,illetve szebbenhangzóan,privatizálták"
Nem, de pont azok vitték el, akik rutinos ex-MSZMP-sként még jól ismerték és tudták kezelni azokat az embereket a teljes államigazgatásban, akiket nem tudtak 1990-ben kirakni onnan (nyilván nem lehetett kinullázni az igazgatást, ez viszont együtt járt a korábbi csókosok jó pozíciójával).
Példa: Kapolyi, Gyurcsány, Leisztinger, Veres, Bajnai (?), stb.
Mind nagy (és ügyes) privatizátor volt, jókor voltak jó helyen, és tudták, mit érdemes megvenni...
A jobboldalról nem igazán tudok Széles Gáboron kívül ilyen neveket felsorolni...
imisti | 2010. augusztus 24. | 12:17:41
borospet!
Nem tudtok szabadulni a kényszerképzetetektől?
A nemzeti vagyont nem az mszmp ideje alatt lopták szét,illetve szebbenhangzóan,privatizálták,hanem amikor az mszmpben tevékenykedő látszat-párttagok szétfröccsenve külömböző pártokba emigrálva,és a múltat végképp eltörölve(!) végrehajtották a nevezetes rendszerváltást!
Az igazi rutinosok nem az mszp-ben vannak,ebbe belenyugodthatsz!
Az abból is látszik,hogy nem mszp-sek ülnek azokon a helyeken,ahová a fidesz-kdnp-s halálbrigád(hogy kik vannak a háttérben az majd csak ezután fog kiderülni!!)kivetette a hálóját!
Jager László | 2010. augusztus 24. | 12:11:17
Indoklás!
CSAK!!!
EZT KÉRTÉK TŐLEM!!
ÉS ÉN HŰ VAGYOK!!!
J.L.
No Comment!!!
borosspet | 2010. augusztus 24. | 12:04:42
"A Fidesznek is volt ugyanannyi korrupcióügye, csak kevésbé nyilvános."
Személy szerint nem hiszem. 2002-ben az a szóbeszéd járta, hogy a Fidesz azért bukott (ezüsthajó, stb.), mert gyakorlatlan a korrupciós ügyek eltüntetésében, míg az MSZP nagy öregjei (akik már az MSZMP-ben is aktívan gyakorolták) ebben sokkal ügyesebbek, gyakorlottabbak, rutinosabbak.
Ezt a feltételezést magam részéről igaznak elfogadva azt kell mondjam, ha az MSZP-ből annak ügyesebb korrupció-rejtegetési képességei ellenére ennyi szenny kiömlött, akkor ez a párt TELJES EGÉSZÉBEN velejéig romlott kell, hogy legyen.
Hangsúlyozom: meggyőződés, nem tény; az érvelés azon alapul, hogy igaznak feltételezem a szocik nagyobb rutinját....
értelmetlenségi | 2010. augusztus 24. | 12:04:14
Xavi | 2010. augusztus 24. | 11:52:29
"Az állatkertek jönnek ezek után"
Ugyan már! Onnan legfeljebb csak zsiráfot lehet lopni, az meg macerás... :-)
A cikk rátapintott a lényegre: a nemzeti parkok óriási és sokat érő földterületek tulajdonosai, márpedig a szanaszét lopott országból már csak ezek maradtak meg zsákmányként. És a Fidesz, ha egyszer korlátlan hatalomhoz jutott, nagyban akar játszani. Már nem piti szélházügyekkel, (nem közgyűléses...) szőlőföldekkel, apuci kőbányájával, csődbe vitt vállalkozásokkal kufárkodik, hanem a stabil vagyont érő és hasznot hozó földekkel.
Magyarország, reqiescat in pace...
papirusz | 2010. augusztus 24. | 11:57:23
"Igen. De nagy valószínűséggel nem a magát pontosan ugyanígy lejárató MSZP felé, hanem az új pártok (LMP, Jobbik) felé lesz ez az elfordulás..."
Ebben is van igazság. Bár egyik új pártnak sincs esélye többségi tömegpárttá válnia. (Szerencsére, legalábbis a Jobbik esetében).
Az MSZP viszont nem így járatta le magát. Egyáltalán nem. Az MSZP-t a határozatlanságával járatta le magát, a belharcaival, a 8 évvel (más kormány nem tartott ennyi ideig), és azzal, hogy hagyta a hogy a korrupcióügyek dominálják a médiát. (A Fidesznek is volt ugyanannyi korrupcióügye, csak kevésbé nyilvános).
Xavi | 2010. augusztus 24. | 11:52:29
Az állatkertek jönnek ezek után
borosspet | 2010. augusztus 24. | 11:49:34
"1. Ilyen intézkedésekkel csak idő kérdése, hogy a többség a fidesz ellen forduljon. Ami eddig is jósolható volt, de így hamarabb fog bekövetkezni.
2. Idő kérdése - és ez a lényeg. Mert ha soká tart, addigra az ország olyan morális, anyagi (és ebből a hírből jósolhatóan környezeti) válságban lesz, amit már nem lehet egyhamar helyrehozni."
Igen. De nagy valószínűséggel nem a magát pontosan ugyanígy lejárató MSZP felé, hanem az új pártok (LMP, Jobbik) felé lesz ez az elfordulás...
papirusz | 2010. augusztus 24. | 11:43:10
Edig nem is számított. De a forradalom óta minden állás politikai.
katarakt | 2010. augusztus 24. | 11:36:32
Szomorú, hogy a természetvédelem is a politika áldozatává válik. Én pl. nem tudtam, hogy egy nemzeti park vezetői állása is politikai állásnak számít.
papirusz | 2010. augusztus 24. | 11:26:39
1. Ilyen intézkedésekkel csak idő kérdése, hogy a többség a fidesz ellen forduljon. Ami eddig is jósolható volt, de így hamarabb fog bekövetkezni.
2. Idő kérdése - és ez a lényeg. Mert ha soká tart, addigra az ország olyan morális, anyagi (és ebből a hírből jósolhatóan környezeti) válságban lesz, amit már nem lehet egyhamar helyrehozni.
Mudnol | 2010. augusztus 24. | 10:52:19
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tusa | 2010. augusztus 24. | 10:36:21
Vegyész Zolika lassan veszélyesebb már mint Vegyész Ali volt...
Hegyi | 2010. augusztus 24. | 09:48:38
Az,hogy az álomtitkár úr katatón elmebetegként viselkedik,nem azt jelen-
ti,hogy az is.Ez a hatalmi mámor megnyilvánulása,amíg hatalmon lessz nem
lessz ennél józanabb.
burry | 2010. augusztus 24. | 09:09:26
I. Viktor ránk szabadította falkáját. Szakmailag 0 amit néhány helyen tettek, Pökhendi, nagyképű az egész banda, királyukkal együtt!
Suttogó | 2010. augusztus 24. | 09:06:32
A többsegg akarata volt a "rendszerváltás" megkapták, egyik barátomat is most rúgták ki 15 év után, pedig ős fideszes volt, ennek ellenére jól is dolgozott de volt egy ős Viktor imádó aki jobbnak bizonyult igaz semmi tapasztalata, de ez nem számít mostanában, erre mondják ugye, hogy nem tetszik senkinek mikor visszanyal a fagyi.
Magyarország az első ahol Demokrati-kuss Diktatúra van a többség nevében.
"végre valamiben elsők vagyunk"
staropramen | 2010. augusztus 24. | 08:43:52
Régóta tudjuk, hogy " a szakértelem ócska bolsevik trükk"
jantrebish | 2010. augusztus 24. | 08:05:45
Az államigazgatást dilettánsan veri szét az új hatalom kalapjából előhúzott nyuszisereg. Ma az a Viktornál sikeres vezető, aki a tényeket nem ismerve szajkózza a központi ukázt: minden rossz, ami eddig volt, csak kiszórták a pénzt, már amit nem loptak el a szocik.
Min. ezermilliárd körüli lesz a végleges kárösszeg, amit a hatalomátvétellel helyből okoztak a porcelánboltba beszabadult elefántok.
Nem baj, de legalább főzhetünk pálinkát! Agyakat zsibbasztani, nem olvasni, nem gondolkodni, s ami a fő, nem pofázni!
|