medve1942 | 2010. augusztus 20. | 14:44:05
Szerintem nem érdemes krumplistésztát és a többi – más honlapokon bőven olvasható –"nyilassmisit" pirongatni. Hasznosak ők az MSZP nevű politikai formáció szempontjából. Jelenleg ők a legnyomatékosabb indokai annak, hogy az ember mindenek ellenére viszonylag "balra" szavazzon. Akkori is, ha a Kétfarkú Kutya mozgalma komolyabb pártnak tűnik.
propatria | 2010. augusztus 20. | 09:17:44
krumplistészta.
A "judapest" kifejezést leginkább nyilas lapok és nyilas érzelmű emberek használták. (Most eltekintenék a judapest nevű honlaptól, mert az akasztófahumorhoz azoknak van joguk, akiket akasztanak, de nekik tényleg joguk van hozzá).
A nyilasok legfőbb tevékenysége az volt, hogy védtelen gyerekeket és öregeket részint belelődöztek a Dunába, részint aktívan segítettek az ő haláltáborba hurcolásukban, részint raboltak. Nem gondolom, hogy Te ilyen embernek tartod magad,és ezzel akarsz azonosulni.
znagy39 | 2010. augusztus 19. | 15:41:15
Elvtársak!
Mondjuk már ki bátran ki a felelős szeretett Pártunk mélyrepüléséért(ugye hogy nem találjátok ki mert öreg korotokra feledékenyek lettetek), hát az Orbánviktor(!)
Szétverte már aM összes hazai pártot, most ránk tette ördögi patáját.
MSZ(M)P-s kommentelő barátaim. Uccu neki,rajta verjük el a port,nehogy má' kimaradjon az ok és okozat szocialista összefüggéseiből.
nemválaszolok | 2010. augusztus 19. | 07:31:01
Krumplistészta: IQ-d veri Kósa, Szijjártó és Kövér szintjét, hát még a stílusod. Ilyen szöveggel próbálkozz mondjuk a Demokratánál, vagy netán a MNO-n,ott még talán meg is tapsolnak. De itt? Ja, egyébként te melyik vagy a sok felsorolt közül: a judapesti, proli, vagy panelproli?
venember | 2010. augusztus 19. | 06:46:39
Folyt.
Az emberek egy részének (remélem nagyobb részének) pedig felhívnám a figyelmét, hogy az ön- és közkontroll nélküli, csoportos kommentelés néha a futballpályákhoz hasonló jelenségeket válthat ki. És még jó, ha csak ahhoz.
venember | 2010. augusztus 19. | 06:45:16
"krumplistészta | 2010. augusztus 18. | 23:15:00
Tibusz !
Hogy a panelekben, a judapesti proliknál te kopgtathatsz a testi épséged veszélyeztetetése nélkül, azt még csak-csak elhiszem, de hogy ezt az országban, azok között is így tehetnéd meg, akik tisztában vannak azzal, hogy ti komcsik mit össze nem lopkodtatok, azt már kevésbé gondolom.
A proli tolvajok azzal kezdték a működésüket, hogy " államosítottak "...majd szépen beleültek folytatásként a rablott javakba , a " rendszerváltáskor " pedig csak előjelet cseréltek.
Nyudíjasnak válasz:
Amíg a múltat megnyugtatóan le nem zártuk, addig a jövő sem kezdőthet el !"
Én erre a célra a koncentrációs táborokat ajánlanám. Alkalmas egész pártok, a zsidók és a proletariátus eltüntetésére is. Mint a nácik megállapították, az egy főre jutó költség olcsóbb, mint a kivégzés és ez a mai helyzetben nem mindegy.
Valamint megoldja azt a "történészi" problémát, hogy volt-e holocaust vagy sem.
A NOL-nak felhívnám a figyelmét, hogy ilyen cikkek mit váltanak ki az emberek egy részéből. A közszereplés szerintem ugyanis jóval nagyobb hatású és a szólássszabadásgnak sem szabadna korlátlannak lennie. Mert amikor még ezt az alapjogot "kitalálták", nem volt média és a közszereplés max. a pictérre korlátozódott, de abból se volt sok.
Az emberek egy részének (remélem nagyobb részének) pedig felhívnám a figyelmét, hogy az ön- és közkontroll nélküli, csoportos kommentelés néha a futballpályákhoz hasonló jelenségeket válthat ki. És még jó, ha c
puli | 2010. augusztus 19. | 06:35:20
Szanyi Tibor | 2010. augusztus 18. | 21:51:57
" a szokott károgó derékhad .." jó uram a választási előkészületek terén most nagyot lépett előre .
Megígérem eltérően korábbi több hónapos károgásomról hogy hasonló hangvétellel , egy szót sem óhajtok írni Önről ,-jót meg már semmi kép.
Amúgy az arca májfunkciójának problémáit veti fel .
puli | 2010. augusztus 19. | 06:27:03
Jager László | 2010. augusztus 18. | 23:47:22
Valahol a politikusoknak kellene normálisan végig gondolni hogy honnan jöttek és merre tartanak .
puli | 2010. augusztus 19. | 06:24:43
A politikusok hazai visszaélései kész tények.Az egyik a hét fátyoltánc közben kihasználva a legnagyobb elragadtatást püffent meg néhány száz milliárdot , a másik dérrel dúrral tömködi a nokiás dobozokat a zsebébe .
Én ezt az egészet nem értem ,-a lopás ugyanis üldözendő ,-nevezzük a társadalomra veszélyes ős bűnnek.
Hogy mást ne mondjak a bibliában is írnak ezen elvetendő cselekedetről, gondolom okkal .
puli | 2010. augusztus 19. | 06:15:51
Nantal | 2010. augusztus 18. | 11:38:01
Ön adott egy jó javaslatot arra hogy lehet a folytonosságot biztosítani a kiskirályok gyors hatalomhoz jutásával szemben .A megoldás olyan biztonsági zár szerű , tehát elég fura ,ugyanakkor többek hozzászólása is bizonyítja hogy kezelni kell ezt az általánossá váló goromba gyakorlatot ,s ha a vezetőség látványosan alul szerepelt is e probléma megoldásában ,-talán a többség mégis csak belátja az ilyen ügyek rendezésének szükségességét .
juditeva | 2010. augusztus 19. | 06:02:19
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Domhain | 2010. augusztus 19. | 04:42:52
Szuper, hulljon a férgese. Pontosan az ilyen karrierhuszár emberek mint Szanyi és Molnár stb. miatt bukott meg az Mszp. Az is az ő felelősségük, hogy a Fidesz teljhatalmat kapott, mert ha lett volna normális baloldali párt, ez soha nem következik be.
Nantal | 2010. augusztus 19. | 01:35:07
aletheia71 | 2010. augusztus 18. | 23:43:26
krumplistészta | 2010. augusztus 18. | 23:15:00
...és még egy ajánlott link, arra a célra, hogy további "háttér" információval is rendelkezhessenek, mert erre a kormánytól, hiába várnak...!
http://www.vg.hu/velemeny/publicisztika/oszko-peter-egy-ertelmezheto-felvetes-324959
Nantal | 2010. augusztus 19. | 01:29:11
aletheia71 | 2010. augusztus 18. | 23:43:26
krumplistészta | 2010. augusztus 18. | 23:15:00
...a kommentjeik Ösztönöztek arra, hogy ÖNÖK ELÉ TÜKRÖT TARTSAK...!
...ugyanis, a mindeddig önöktől propagált lopás, mutyi, stb. ügyekben többnyire még vádat sem emeltek eddig, valamint a kárérték is bár nagy érték, ám messze nem hasonlítható össze az alábbi TÉNNYEL...!
...nos, az első KONKRÉT bizonyított "eredmény", a Kósa + Szíjgyártó "rémlátomásnak", illetőleg annak, hogy OV.-nak, "hirtelenjében" muszáj volt felállnia, az IMF + EU tárgyalások asztalától...!
...csak kiegészítésül jegyzem meg, hogy a szakértők minimum 150 mrdFt kárt becsültek...! ...az alanti összeg mintegy fele lehet ennek a következménye, a részletes beszámolóból becsülve...! ...és ez csak 2 hónap "eredménye" egyetlen - de nem kicsi - cégnél...! ...és hogy mekkora árat fizet a lakosság teljes köre még pluszban, azt például csak mostan kezdik egyes hitel törlesztők tapasztalni, míg mások már ezt korábban is tapasztalták...! stb. stb. stb....!
http://nol.hu/gazdasag/bukott_a_mol
"...A pénzügyi műveletek vesztesége több mint duplájára, 100 milliárd forintra emelkedett 2010 első félévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, főként a hatalmas második negyedévi árfolyamveszteség miatt..."
"...Molnár József az későbbi eredmény kilátásokkal kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy nagyon nehéz megjósolni árfolyam a következő negyedévi alakulását. Ráadásul a Mol mindig a negyedév utolsó banki napján é
Jager László | 2010. augusztus 18. | 23:47:22
Hát ez érdekes.
Paneles, komcsi,proli,judapesti,tolvaj,bagázs.
Mondja ezt az"értelmiségi" krumplistészta.
Mik vannak emberek!?
J.L.
aletheia71 | 2010. augusztus 18. | 23:43:26
Moderálási alapelvek- komment törölve -
krumplistészta | 2010. augusztus 18. | 23:15:00
Tibusz !
Hogy a panelekben, a judapesti proliknál te kopgtathatsz a testi épséged veszélyeztetetése nélkül, azt még csak-csak elhiszem, de hogy ezt az országban, azok között is így tehetnéd meg, akik tisztában vannak azzal, hogy ti komcsik mit össze nem lopkodtatok, azt már kevésbé gondolom.
A proli tolvajok azzal kezdték a működésüket, hogy " államosítottak "...majd szépen beleültek folytatásként a rablott javakba , a " rendszerváltáskor " pedig csak előjelet cseréltek.
Nyudíjasnak válasz:
Amíg a múltat megnyugtatóan le nem zártuk, addig a jövő sem kezdőthet el !
nyugdíjas | 2010. augusztus 18. | 22:56:14
Én még mindíg a személyeskedést érzem a legnagyobb akadálynak a fórumokon.Hogy a magyarok nem tudnak kitermelni saját magukból valami értelmeset,annak a legfőbb akadálya az,hogy a saját kommunistáikkal vannak elfoglava és ezt a saját rossz beidegződésük folytán nem is veszik észre.
krumplistészta | 2010. augusztus 18. | 22:45:38
Tibusz!
Kíváncsan figyelem , hogy az amúgy determináltan is tehetségtelen proli-bagázsból te el tudsz -e érni valamilyen dobogósabb szintet , mert azt el kell ismerni, hogy az átlagos komcsinál több benned a spiritusz !
Jager László | 2010. augusztus 18. | 22:44:49
Kedves dogmetifoglufotachi.
Kérdése szofisztikus,mert én ilyent nem mondtam!!!!
Ön azonban szofista.
Ezt fenntartom!!!
J.L.
szkeptika | 2010. augusztus 18. | 22:44:36
A nol akkor tett volna a baloldaért, ha ezt a cikket 2003-ban írja meg, sajnos akkor a nyalással volt elfoglalva. Meggyőződésem, hogy az MSZP bukásához vastagon hozzájárul a baloldali mádia szervilis magatartása. Ha az elmúlt 8 év alatt kicsit odakoppint, akkor az elvtársak nem nem hiszik azt, hogy nekik mindent lehet. Szanyi meg nekem nem legyen annyira önérzetes, mert nem hiszem, hogy a BKV-FKFV-FŐTÁV stb ügyiről nem tudott. Ha meg nem tudott akkor egy outsider...
apro.antal | 2010. augusztus 18. | 22:42:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nyugdíjas | 2010. augusztus 18. | 22:39:36
krumplistészta!
Az azért valami felemelő,hogy a magyarok mennyire védik a saját kommunistáikat!
krumplistészta | 2010. augusztus 18. | 22:33:53
Szanyi Tibor | 2010. augusztus 18. | 21:51:57
Tibusz!
Te Buci Gyurira ( Marosán György) emlékeztetsz: te nem vagy komcsi, mint azt haragosan tagadod: csak éppen minden tetted őrá emlékeztet !
Jókat " rugóztál " azért, hogy a panelprolik ne fizessenek áfát a fűtésük után- precízen kiszámított üzlet volt, de a többiek kárára. ( Mert valakinek csak ki kell fizetni az elmaradt közösségi pénzt, Tibusz)
Amit te osztogatsz a - saját hasznodról azért egy pillanatig el nem felejtkezve ! - választóidnak, azt valaki fizeti, Tibikém ! A nagyobb közösség, mely egészének ti komcsik soha semminemű hasznot nem hoztatok.
Azt azért még hozzáteszem : a seregnyi tehetetlen fapöcs társaid mellett belőled még lehet valami a gruppotokban. Egy Mesterházy-Kovács László párost még szerintem is vakon leverhetsz a pástról !
nyugdíjas | 2010. augusztus 18. | 22:27:34
Ez már fél siker!Az MSZP-s kommunisták megroggyantak,ez nem rossz,most már csak a FIDESZ-es kommunistáknak kell hasonló sorsra jutniok.Ez nehezebb lesz,de az idő sok mindent megold!
luis3 | 2010. augusztus 18. | 22:13:42
Komolyan, ez az mszp jobb mint a Muppet show.
Szanyi Kapitány,Kampányfőnök: van itten ez a főpolgármesterjelöltünk, de bárkire azonnal lecseréljük ha van jobb, vagy több cédulája lesz
Horváth IngyenBKV Csaba:aki megkérdőjelezi a helyi döntést,kizárjuk.
Hahó, itt a polgmest jelölt és a legfőbb kampányfőnöke üzengetett egymásnak.
Én már csak egy sört kérek...... :-)
apro.antal | 2010. augusztus 18. | 22:02:45
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nemválaszolok | 2010. augusztus 18. | 21:56:32
Kedves "Szanyi Tibor" - további jó járkálást! Az lehet, hogy az itteni irkafirkának nincs köze "ehhez a valósághoz" bár ezt nem értem egészen, hogy melyik valósághoz, de azért hadd írjuk meg a véleményünket azért mégis.
apro.antal | 2010. augusztus 18. | 21:52:37
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Szanyi Tibor | 2010. augusztus 18. | 21:51:57
Az, hogy egy választási munkacsoportban ki mit mond, vagy nem mond, vajmi kevés relevanciával bír az ügyben. Az se nagyon, hogy a Népszabadság miként farag ebből bulvársztorit. Az meg végképp érdektelen, hogy a szokott károgó derékhad mókamesterei ide mit hordanak össze.
Minden este pár órát járom a házakat a főváros kerületeiben, egy-egy képviselőjelölt kíséretében. Nekem az számít, hogy mit mondanak azok, akik a kopogtatásra ajtót nyitnak. Ugyanis ők fognak szavazni. Az itteni irkafirkáknak köze nincs ehhez a valósághoz.
Szanyi Tibor
nemválaszolok | 2010. augusztus 18. | 21:20:50
sarrukin: Ha már ennyire Fidesz, elárulom, bankadót Gyurcsányék is bevezettek meghatározott időre, csak nem ilyen mértékben. De ennek a kárát mi fogjuk látni, tekintettel arra, hogy egyes bankok és biztosítók máris tettek lépéseket, melyeket a saját kivonataimon és szerződésemen látok. És a többi is fog, még az OTP is, hiába tagad Csányi.
Nantal | 2010. augusztus 18. | 21:13:13
sarrukin | 2010. augusztus 18. | 20:25:55
"...ja és még annyit: a fideszék a bankadóval akkora igazi baloldali tettet hajtottak végre, amire az mszp az elmúlt 20 évben nem volt képes, és már soha nem is lesz képes..."
...sajnos, Ön jól mellé trafált...! ...kérdés, hogy szándékosan, vagy mert nem ismeri a "lépéseket"...? ...ugyanis ez a "bankadó", a valóságban megfelel az SZJA emelésének, ha nem vette volna észre...! ...csak azzal a különbséggel, hogy ezt nem az APEH, hanem az ÖN bankja szedi be és továbítja az APEH-hez...!
...mitől baloldali ez a lépés...?
nemválaszolok | 2010. augusztus 18. | 20:53:49
tallózó | 2010. augusztus 18. | 19:08:37
"Amúgy, Szanyi meg egy prügelknabe." Mint Navracsics , Szijjártó, Semjén volt az utóbbi években?
sarrukin | 2010. augusztus 18. | 20:25:55
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sarrukin | 2010. augusztus 18. | 20:23:55
Moderálási alapelvek- komment törölve -
mikibá | 2010. augusztus 18. | 20:12:34
Valóban a Vas megyében történtek egy fontos állomásása volt az MSZP züllésének. Akkor éppen Hiller volt a párt elnök - talán még emlék valaki arra, hogy volt egy ilyen nevű elnök is. Hiller a maga szokásos gyáva, szarházi módján nem tudta kezelni az ügyet. Tóth és a hozzá hasonló bűnözők a mai napig garázdálkodnak a pártban.
lesli42 | 2010. augusztus 18. | 20:07:18
Ez a párt ezek alatt betűk alatt: M, D, SZ, P, K több, mint 60 éve rombolja, pusztítja az országot, valószínűleg a következő választásra ismét új betűkombinációkra lesz szüksége, mert ezekkel a régiekkel aligha kerül be a parlamentbe, és az újak sem fognak garantálni semmit.
sarrukin | 2010. augusztus 18. | 19:42:43
Moderálási alapelvek- komment törölve -
venember | 2010. augusztus 18. | 19:28:33
Folyt.
És a legszebb példa: a Sukoró ügy. Már 3 topicban tárgyaltuk ki, hogy senki nem tud semmit törvényellenest, illetve ami nyilvánossságra került, az mind törvényes, mégis folyton előjön, hogy néhány miniszterelnököt le kéne csukni... és ezt mindenki hittételként kezeli.
De szívesen megbeszélek más, gittrágásra alkalmas témát is. És ez az MSZP hülyeségét nem menti, csak a dolgok helyretételét jelenti.
venember | 2010. augusztus 18. | 19:27:39
konz | 2010. augusztus 18. | 17:57:37
" Hihetetlen, hogy egy ekkora párt vezető 1000 tagja ma már csak olyan lehet, aki x forintért eladja a lelkét. "
" (Ellenpélda: Fidesz, ahol a lopott százmilliárdokat okosan és diszkréten forgatják.)"
értelmetlenségi | 2010. augusztus 18. | 18:18:52
"Az MSZP-t bizony a pofátlan, nyilt harácsolás, a koncon való, sokszor nyilvános marakodás küldte padlóra, megérdemelten. Ezzel szemben székházügy ide, Ezüsthajó Kft. oda, a Fidesz legalább elegánsan, balhék nélkül és fegyelmezetten csinálta, és most is így fogja csinálni.
Az MSZP-nek el kell tűnnie a süllyesztőben, de baloldali pártra szükség van. Illetve szükség lenne.."
Ha most nekem csak 1 kérdésem van: itt mindenkinek elment az esze? Ha valaki jó kommunikációval lop, az rendben van? Ha viszont rosszul csinálja, az oly mélységesen elítélendő, hogy még a pártot is fel kell számolni?
Szerintem összesen arról van szó, hogy ha valakiről azt állítjuk, hogy lop és ezt elég sokan és elég sokfelé mondják, akkor előbb-utóbb mindenki ténynek tekinti. Lásd még: Orbán: "Kubatov hibázott, hogy beszélt arról, hogyan csináljuk a politikát".
Akkor viszont, ha lopunk, de ezt el tudjuk fedni azzal, hogy folyton arról beszélünk, hogy a másik lop, akkor minden rendben van. Erre példa, hogy az önkormányzatokban nem telt el hét, hogy a Hunwald ügy ne legyen a média címoldalán, míg a több 3200 önkormányzatnál 4 év alatt nem volt semmi rendellenesség (nyilvánosságra hozva).
És a legszebb példa:
tallózó | 2010. augusztus 18. | 19:08:37
Egyértelmű és letagadhatatlan tény, hogy ideológiai alapvetését tekintve MSZP burzsoá, plutokrata jobbközép párt lett, elnehezült, dogmatikus bolsevik szellemiségű szervezettel és elfogyóban lévő "tömegtámogatással".
Mostani állapotában éppen haláltáncát járja, a megújulás fikarcnyi reménye nélkül.
Vezetői között több a számító, haszonleső bizniszmen mint a felkészült,baloldali érzelmű mozgalmár és a mostani belviszály úgy fogja felőrölni mint malomkő a búzát.
Legyen neki könnyű a föld!
Amúgy, Szanyi meg egy prügelknabe.
Nantal | 2010. augusztus 18. | 18:53:54
dogmetifoglufotachi | 2010. augusztus 18. | 17:07:44
"...A közüzemi számlák (trükkös) befagyasztásával a fidesz még a panelprolikat is meghódította, ha az ember elmegy a "gazdákho'" rajonganak Orbánért és stb..."
...hát persze, mert még csak most "érkeznek", az első eredmények, a FIDESZ hatásos működéséről, az ország vezetésében...!
...nos, az első KONKRÉT bizonyított "eredmény", a Kósa + Szíjgyártó "rémlátomásnak", illetőleg annak, hogy OV.-nak, "hirtelenjében" muszáj volt felállnia, az IMF + EU tárgyalások asztalától...!
...csak kiegészítésül jegyzem meg, hogy a szakértők minimum 150 mrdFt kárt becsültek...! ...az alanti összeg mintegy fele lehet ennek a következménye, a részletes beszámolóból becsülve...! ...és ez csak 2 hónap "eredménye" egyetlen - de nem kicsi - cégnél...! ...és hogy mekkora árat fizet a lakosság teljes köre még pluszban, azt például csak mostan kezdik egyes hitel törlesztők tapasztalni, míg mások már ezt korábban is tapasztalták...! stb. stb. stb....!
http://nol.hu/gazdasag/bukott_a_mol
"...A pénzügyi műveletek vesztesége több mint duplájára, 100 milliárd forintra emelkedett 2010 első félévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, főként a hatalmas második negyedévi árfolyamveszteség miatt..."
"...Molnár József az későbbi eredmény kilátásokkal kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy nagyon nehéz megjósolni árfolyam a következő negyedévi alakulását. Ráadásul a Mol mindig a negyedév utolsó banki napján érvényes deviza árfolyammal
imisti | 2010. augusztus 18. | 18:41:57
Pilvax!
Egyenlőre csak a te és a szerző óhaja,na,meg a többi itt kommentelő jobboldali szájtépők óhaja a mszp megsemmisülése!
De az valami félelmet mégis takarhat,hogy ha ennyire tudjátok,hogy már a mszp megsemmisült,semmi esélye ősszel,akkor miért nem fordítjátok fölös energiáitokat pl olyanra.hogy a fidesz mire használja a kétharmadot úgy,hogy egyszer már a zembereknek is jó legyen!
Mielőtt még elkezdenél sipárogni,hogy így komcsi,meg maszopos,stb,elmondom,hogy megelégednék én a fidesszel is,ha egyszer ténylegesen tenne is valamit az annyira imádott zemberekért!
Vagy ha a lopott baloldali program-foszlányaiból valamit meg is valósítana!És végre nem fenyegetőzne,és megvalósulhatna a 20.-ára hirdetett nemzeti egység,és összefogás!
A fidesz fennen hirdeti az összefogást,aztán a végén kiderül,hogy csak a fideszesek akarnak összefogni egymással a komcsik ellen!Meg az ilyen balosok ellen ,mint én vagyok!
Tudod,mit!Adjatok munkát,tisztességes fizetést,tisztességes nyugdíjat,és vágjátok pofán azt ,aki közületek komcsizik,meg mindent másra fog,meg ki akar túrni a munkahelyemről,megkurtítja a nyugdíjamat,oszt akkor hajrá,nektek!!
Ha aztán ilyen becsületes fideszes kormányunk,meg fideszes kommentelők gyülnek ide,és én jövőrer el tudok menni üdülni,és legalább nem szegényedek tovább,hát,tudod,mit menjen a mszp,oda...,és éljen az összefogás!De addig!?
Hajrá mszp!
imisti | 2010. augusztus 18. | 18:25:03
Tachi!
Lenin ugyan miért lett volna tömeggyilkos forradalmár?!Legalább a hülyeség
szintjén mozgó történelmi ismereteiteket ne hangoztassátok!
Ki is akart kilépni egy olyan háborúból,amelyik valóban tömegeket gyilkolt meg?!(Dekrétum a békéről)Aztán kik is támadták meg egyből a forradaslmon átesett országot(németek,angolok,román,és lengyel csapatok,támogatva a belső ellenforradalmi bandákat,reguláris alakulatokat!Ez eltartott egészen 1921-ig!Hogy kik és kiket öltek meg ezalatt?!Nem tudni!De ha hagyták volna a békén azt az országot,akkor a későbbi arculata is más lett(lehetett volna!)
Ugyanez a helyzet Kubával,Észak-Koreával,csak le kell venni az áldemokráciában készült napellenzős szemüveget!
értelmetlenségi | 2010. augusztus 18. | 18:18:52
konz: remekül összefoglaltad a lényeget. A "Költő hazudj, csak rajt' ne kapjanak" mintájára a politikában a "Lopj, csak rajt' ne kapjanak" elve érvényesül. Az MSZP-t bizony a pofátlan, nyilt harácsolás, a koncon való, sokszor nyilvános marakodás küldte padlóra, megérdemelten. Ezzel szemben székházügy ide, Ezüsthajó Kft. oda, a Fidesz legalább elegánsan, balhék nélkül és fegyelmezetten csinálta, és most is így fogja csinálni.
Az MSZP-nek el kell tűnnie a süllyesztőben, de baloldali pártra szükség van. Illetve szükség lenne...
konz | 2010. augusztus 18. | 17:57:37
Ha már önostorozás, kár, hogy Vas kapcsán nem kerülnek szóba Leisztinger és slapajai, Hagyó, Gyurcsány, Zuschlag, Puch és a többiek (http://index.hu/belfold/leisztinger0/, http://belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/110218/1 stb.), de hát tudom nem könnyű az önvizsgálat. Ha a politikában valamit nem értünk, akkor annak egy világos és egyszerű magyarázata van: a PÉNZ. Leisztinger tönkrevágta az MDF-et és az MSZP-t is. Hihetetlen, hogy egy ekkora párt vezető 1000 tagja ma már csak olyan lehet, aki x forintért eladja a lelkét. Teljesen egyetértek, hogy az egész 1990-ben siklott ki, amikor a pénz és a nem pénz közül a pénzt választották. Önmagában a pénz még nem dönt romba egy pártot, csak ha a suskát pitiáner, harácsoló, földbuta, önző, szervezőképtelen stukkók kezelik. (Ellenpélda: Fidesz, ahol a lopott százmilliárdokat okosan és diszkréten forgatják.) Az MSZP nem menekülhet a kisgazda- Mdf és SZDSZ-mintájú összeomlástól, mert ez a társaság már így állt össze, mindenki "fogja" valamivel a másikat (Szanyit is, hah, de még mennyire!!!), és az egész banda így ahogy van el fog süllyedni. Ja bocs, azért még parlamenten kívül is kapnak majd évi vagy 100 milliát.... ezért még vagy 10 évig ki tudják fizetni a pártközpontban a kávét.... bizony.
puli | 2010. augusztus 18. | 17:18:32
dogmetifoglufotachi | 2010. augusztus 18. | 17:07:44
No megélhetési politikusok ez a lényeg kifejtve !
Ja és kellemes nyaralást !
dogmetifoglufotachi | 2010. augusztus 18. | 17:07:44
Moderálási alapelvek- komment törölve -
bozsós | 2010. augusztus 18. | 17:06:37
Én is úgy gondolom, hogy Bolhásnál a pont. A pártok belügyei a szavazókat vajmi kevéssé érdeklik, mivel a többség szerintem helyesen gondolja úgy, hogy a politikával foglalkozók morálja - pártállástól függetlenül - nem túl magas. A probléma a szociknál az ország tönkretétele volt, az újraelosztás túlhajtása + a taktika állandó váltogatása. Emlékszem Gyurcsány a lemondását megelőző egy évben vagy háromszor váltogatta a véleményét, hogy kell-e radikális adócsökkentés vagy sem.
Legalább a Fidesz következetes. A Bokros program óta nyomja a semmi megszorítás, hanem növekedésösztönzés című szöveget.
pilvax | 2010. augusztus 18. | 17:03:37
"Októberben az MSZP-re még nagyobb kudarc vár"
A próféta szóljon a cikk irójából!
puli | 2010. augusztus 18. | 16:43:59
A sok vén "trotyli" is volt fiatal , éltek és így kis apám volt népszaporulat te is így keletkeztél .! Felépítették az országot fiatalon amit ti ugye most képtelenek vagytok megtenni ,-ezt megértem mert aki alig szaporodik annak nehéz a munka is .
Szívem szakad bele hogy a milliárdos baloldaliak pártja kegyvesztett lett .
Jager László | 2010. augusztus 18. | 16:41:30
Csak nyugodtan és értelmesen.
Lipcsét ,Drezdát lerombolták!!
Sztálingrádot ,Leningrádot szintén!!
Berlint is földig!!
Nos csak annyi a különbség,hogy a világ harcolt a fajelméleti nemzeti eszme ellen!!
Fajelméletet mindenki megveti!!!!!!!!!!!!!!!
Nem sorolom.
J.L.
Kende Üsztöke | 2010. augusztus 18. | 15:55:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Jager László | 2010. augusztus 18. | 15:32:36
Csak kérdezem?
Miért baj,ha merészeltem ezt a bátor "fertelmes mondatot leírni!?"
Persze kimoderáltak!!
Kérdem én miért!?
Remélem Ti értitek,mert én nem!!???
Most jönnek a sleep walkers-ek!
Undurító,vagy a a közerkölcsöt sértő!?
Hát erről ennyit!!!
J.L.
latyek | 2010. augusztus 18. | 15:23:52
Marx - sokadszor- nevetve - nevetségessé válva búcsúztatju/á/k a múltat!
Tudnillik kiüresedett és nincs aktuális mondandója ennek a pártnak-mert hiteltelenné tette magát!És csak néznek amikor a számukra élet-halál harcnak tűnő dolgok számunkra jelentéktelenek-Horváth Csaba pl.!Ezt jól érzi Szanyi,csak nincs mit tennije-tehetetlen!Közelg a padló és még törölközőtartó sincs!
kocist | 2010. augusztus 18. | 15:08:13
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kocist | 2010. augusztus 18. | 14:45:56
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kisördög | 2010. augusztus 18. | 14:41:17
kocist: A Fidesz betartja az ígéreteit, nem úgy,mint az MSZP anno....Miért ne tartaná be? miért ne tenne jót az országgal? Akkor 4 év múlva is tarolnak...
kocist | 2010. augusztus 18. | 14:35:23
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kisördög | 2010. augusztus 18. | 14:29:14
Hát az biztos, hogy nagy kudarc vár rájuk!
kocist | 2010. augusztus 18. | 14:21:20
Moderálási alapelvek- komment törölve -
fulopimre | 2010. augusztus 18. | 14:07:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
fazajani1949 | 2010. augusztus 18. | 13:54:49
Hát szóval, szerintem igaza van a Szanyinak. Sztálingrád lesz ez, bizony. Csak nem tudom kik játsszák a németek, és ki a Vörös Hadsereg szerepét. Na de sebaj, Sztálingrád után, még volt a kurszk-i tankcsata, ha Sztálingrád elvész, még van egy esély Kurszkba revansot venni:)))
silenthill1 | 2010. augusztus 18. | 13:09:29
krix | 2010. augusztus 18. | 10:35:06
Itt senki sem óhajtja a baloldali szavazóbázis elolvadását, pusztán az MSZP-ét...
Miért megy évek óta ez a grál lovagoskodás, hogy mi hordozzuk a baloldaliság fáklyáját? Bullshit :(
Ezért szavaztak ennyien LMP-re is :)
saman | 2010. augusztus 18. | 12:53:30
Szanyi Tibort nem felszámoló biztosnak nevezték ki?
Vak Ond | 2010. augusztus 18. | 12:50:18
A csak bal, vagy jobboldali Magyarország, éppen úgy csak elméletben létezik, mint a mágneses monpólus.
Voltak már erre próbálkzások, nem jött be.
Petrócz | 2010. augusztus 18. | 12:28:04
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Baltazár | 2010. augusztus 18. | 12:06:57
Az MSZP menthetetlenül megindult azon a leejtőn amit előtte már a Kisgazdák, Szabad Demokraták is kipróbáltak. Megérdemlik. Ők is. Egy várható októberi hatalmas frász után nem lesz aki egyben tartsa ezt a masztodon pártot. Az öregek szépen visszavonulnak és élvezik majd a "jól megérdemelt" nyugdíjukat. Akik az "Orbáni demokrácia" miatt siránkoznak sajnos nem lesz érvük arra, hogy az előző nyolc év vajon miben volt jobb. Az a szomorú helyzet, hogy az ún. hazai liberál-demokrácia kis híján csődbe vitte az országot. Kitalálói, végrehajtói meg most kívülről osztják az észt, már amikor éppen nem egymás torkának esve marakodnak azon a kis koncon ami tán megmarad nekik. MSZP. RIP!
lazus | 2010. augusztus 18. | 11:56:16
Azert meg nincs vege. Meg kell hirdetni a permanens forradalom elmeletet. Orban fulkeforradalma utan, az mszp visszaveszi a hatalmat.
Reggedieh | 2010. augusztus 18. | 11:54:30
Moderálási alapelvek- komment törölve -
eötvös | 2010. augusztus 18. | 11:38:41
Van Isten! Előbb-utóbb minden a megérdemelt helyére kerül. Úgy látszik, mégsem lehet a népet végsőkig hülyíteni.
Nantal | 2010. augusztus 18. | 11:38:01
...hmm...!
...a valódi probléma, a demokráciának nevezett - például üzletileg is kihasználható -, lehetőségekben van...!
...legalább a pártokban, meg kéne ezt szüntetni úgy, hogy a szavazatoknak nem lenne egyenlő súlya, valamint volna néhány "elsőbbségi" szavazat is, amelyek a párt céljait "garantálnák"...!
...hogy mire is gondolok...? ...például arra, hogy egy új belépő, mondjuk az első évben 10 %-os szavazat erővel rendelkezne csak...! ...aztán pedig, - későbben -, a teljesítménye, illetőleg a "perspektívításának" megfelelően, az "elsőbbségiek" emelik, vagy még későbben akár csökkenthetik is, a szavazatának a súlyarányát...!
...így folyamatosan KORRIGÁLHATÓAK, - akár hónaponként is -, az idők folyamán elért pozitív, vagy negatív "teljesítmények", azaz a pártvezetés nem ejthető csapdába...!
KG1947 | 2010. augusztus 18. | 11:37:29
Nem hekkerek tették fel ezt a cikket?
Lehet a Népszabadságban őszinte írást látni?
Megvan a Gyurcsány által indított politika eredménye:
"Verjük le a jobboldalt". Sikerült!
Enyhén balos tételekkel Orbánék leverték a hazai nagytőke-pártiak
(Kóka, Bajnai, Gyurcsány, Kapolyi ...) és a külföldi bankok hatalmát.
Bolhás | 2010. augusztus 18. | 11:36:22
gyulabacsi2 | 2010. augusztus 18. | 10:45:11
"Az mszpnek nincs jövője, előbb utóbb egy baloldali párt lép majd a helyébe!"
Ahhoz nincsenek meg a feltételek a közélet iránti érdeklődés teljes hiánya miatt. Egy új baloldali pártot jellemzően a szakmunkásoknak és az alkalmazottaknak kellene megalapozniuk tevőleges részvétel útján, de ezek a rétegek még a társasházi közgyűlésekre sem mennek el, mert majd megoldja más a gondjaikat. Nos, nem fogja.
Ratioactiv | 2010. augusztus 18. | 11:30:15
"Kiöregedett vadászebek... De ugatni még szabad!" Szabad, ám a kutya ugat, a karaván halad... Hát, ha a MSzP parlamenti padsoraiban ücsörgő leszerepelt káderket nézem, az élettől is elmegy a kedvem. Még mindig érdemeik elismeréséül kapják a pártban a pozíciókat? Azok az érdemek ma már hátránynak számítanak. Ha valaki azt mondja, hogy ősszel elenyészik ez a társaság: nem tudok ellentmondani neki.
Dunkerque | 2010. augusztus 18. | 11:22:54
De hiszen ez csodálatos :- Ideje lesz végre eltűnniük a magyar politikai palettáról.
yetmanus | 2010. augusztus 18. | 11:02:50
igazatok van :) de én az lmp-t még mindig szdsz utódpártnak tartom... node had mondjak vmi érdekeset: az lmp budapesti listájának (önkormányzatin)2 helyén Kaltenbach Jenő indul, aki mindűt tudjuk volt országgyűlési biztos, és volt kisebbségi ombucmanos... aki elég vehemensen képviselte ugyebár ezt a sokszor emlegetett kettős mércét a romákkal... no és akkor a slusszpoén: ő lett volna a közös 'független' jelölt aki mögé odaállnak mindannyian balról, dehát ez nem jött össze, az lmp és az mszp is sajáttal indul... szoval, egy ilyen ember a 2. helyen. szép. juniorszdsz
cselcsabi | 2010. augusztus 18. | 10:56:33
Ez a hajó nem 2004-ben ment el, hanem 1990-ben.
Akkor lehetett volna új lapot kezdeni.
Nem tették. Harácsoltak. Most isszák a levét. Ennyi.
Bikavér | 2010. augusztus 18. | 10:49:32
Temetési hangulat, az MSZP összeomlik? Kár, hogy majdnem magukkal rántották az országot is.
cselcsabi | 2010. augusztus 18. | 10:47:34
Ez a hajó nem 2004-ben ment el, hanem 1990-ben.
Akkor lehetett volna új lapot kezdeni.
Nem tették. Harácsoltak. Most isszák a levét. Ennyi.
Fel,vidék! | 2010. augusztus 18. | 10:46:41
A szoci funkcionáriusoknak szeretném üzenni, ne aggódjanak. Az szdsz már előrement és készíti a helyet a számukra...el fognak férni...
Sokat "fáradozott" mindkét társaság azért, hogy a magyar társadalom azt mondja -kuncze után szabadon-:Lopstop van. Húzzanak el!
Remélem az LMP fel tud nőni majd 2-3 ciklus múlva a váltópárt szerepére.
gyulabacsi2 | 2010. augusztus 18. | 10:45:11
Moderálási alapelvek- komment törölve -
marcotardelli | 2010. augusztus 18. | 10:39:38
hóvirág | 2010. augusztus 18. | 07:28:37
lloydgeorge | 2010. augusztus 18. | 08:09:00
Mit gondoltok, ha Tóth Ákos nem ír róla, akkor ezek a kaotikus állapotok máris ideális állapotok lesznek?
Az MSZP vesztét egyrészt ez a struccpolitika okozta.
Másrészt a Bolhás által már leírt jelenség, hogy az MSZP eddig kizárólag a nyugdíjasokra koncentrált. Amivel 2002-ben és 2006-ban még jók voltak, de azok az idők elmúltak. Végleg.
Most már lájkolhat meg diszlájkolhat Szanyi, a fiatalok olyan magasról tesznek rá, hogy csak úgy csattan.
teniszke | 2010. augusztus 18. | 10:36:53
Tóth Ákos is felébredt (mikor jön Nagy N., Megyesi és Tamás úr?), hogy tényleg végleg elmehet a hajó és oda az egzisztencia. Mennyi ideje írják nekik a jószándékú kommentelők (nem vad jobbosok, ezt csak ők mondják, pártatlanok , csak egyszerűen józanok) hogy nem kellene ennyire elfogultan és megalázkodva védeni a védhetetlent. Plagizálva egy szlogent a "másik oldalról" : itt az idő, uraim...
krix | 2010. augusztus 18. | 10:35:06
kic-KING | 2010. augusztus 18. | 10:07:58
Te még annál is szánalmasabb vagy, mint a kormányod...
Gézuka! Lehet, hogy azt hiszed, jó lenne, ha elfogyna a baloldal szavazóbázisa. De hát, mint tudjuk, ezt hiú ábránd. Baloldalra ugyanis legalább annyira szükség van, mint jobboldalra. Van, aki elfogadja azt, hogy a Földnek két pólusa van, van aki meg nem. Szerinted melyik csalódik nagyobbat?
kic-KING | 2010. augusztus 18. | 10:07:58
Moderálási alapelvek- komment törölve -
rénszarvas | 2010. augusztus 18. | 10:00:34
"Valahol ott, Vas megyében romlott el minden."
Hát igen. Gyurcsányi leutazott a vastag táskájával - ami azutan lapos lett - és azután történt valami analis erőszak az MSZP-n belül, este a megerőszakolt kertkapuja elött, néhány roma aktivistával ízesítve.
Megerdemlik az összeomlást.
yetmanus | 2010. augusztus 18. | 09:56:39
anonymusnak igaza van. ugyanez történt a kisgazdáknál (botrányok, majd otthagyta a bázis), az szdsz-el és az mdf-el pontosan ugyanez történt mint ami most az mszp-vel, annyi különbséggel, h ők kispártként (az szdsz Bp-en középpártként) hipphopp küszöb alá kerültek, az mszp pedig épphogy túlélte vhogy, de tényleg, ha nem változik a még kitartó baloldali érzelmű emberek végleg otthagyják a pártot alul is. v pedig kihalnak XD szerény véleményem szerint jobblesz ez az egész a pöcegödörben, mert még mindig bűzlik az mszp hal... a fidesz kivárt és aratja a babérokat, a jobbik meg az lmp profitál a baloldali szerencsétlenkedésből. röviden ennyi a történet
anonymus | 2010. augusztus 18. | 09:46:42
Teljesen igaza van a cikkírónak. Ez a jelenség sok-sok helyen lezajlott a párton belül. Sokan akarták -csupán- egyéni karriercélokra, erőszakosan felhasználni az MSZP-t és ez sokaknak sikerült is (sokak, most is ott vannak a felsővezetésben). Ezért több becsületes, jószándékú pártag hagyta abba a politizálást és kilépett a pártból. A felsővezetés, bár látnia kellett ezt a jelenséget, elnézte ezt, a tagságot meg csupán szavazógépként kezelte, és csak saját magával foglakozott (harácsolás). Ráadásúl ezzel felhígúlt a jelenlegi vezetőkészlet is hiszen azok kerültek pozícióba, akiknek személyes (anyagi) érdeke, hogy ez ne változzon, míg ők hitelteleneké lettek. Pedig ha nem csinálnak tabularázát, végleg el fognak sülyedni! (A mostani vezetésnek ez most sem érdeke, mert közülük is sokaknak mennie kéne, tehát marad a pusztulás.)
mézgagéza | 2010. augusztus 18. | 09:41:44
Moderálási alapelvek- komment törölve -
yetmanus | 2010. augusztus 18. | 09:31:03
értem, köszi (: na szóval idestova másfél hónap és kiderül :D
Bolhás | 2010. augusztus 18. | 09:28:30
Nem moderáltak, hanem a fórummotor néha kigyomlálja a magánhangzókat. Ilyenkor ki kell lépni, majd újra be, és ismét elküldeni a postot.
yetmanus | 2010. augusztus 18. | 09:23:56
de most komolyan, cs kivettem pár szmájlit, és máris nem moderálták... nem értem én ezt.. nna mindegy...
yetmanus | 2010. augusztus 18. | 09:19:08
de most komolyan, cs kivettem pár szmájlit, és máris nem moderálták... nem értem én ezt.. nna mindegy...
yetmanus | 2010. augusztus 18. | 09:18:25
hát nem tudom h ti h vagytok vele, de nekem 'vérzik' a szívem hasonló cikkek olvasása után!!!
"ez a vereség súlyosabb is lehet a tavaszinál, mert utána már nem lesz háttér, nem lesz bázis. Megmarad a parlamenti frakció, de végképp kiürül a párt."
és ez igaz...! az mszp kampánya most még nagyobb bajban van mint tavasszal... a főpolgármestes-jelölt gyakorlatilag lemaradt a kampányban mint a borravaló, tavasz óta folyamatosan botrányok, fenyegetések, metrós cuccok... ez a kampány teljesen rossz. ugy ahogy van. nekik annyit kéne csinálni, h a pártvezérek összezárnak, ahol nincs rend ott vaskézzel rendet raknak, és kifelé azt mutatják h erősek és egységesek... de ennek még a látszata sincs meg.. kíváncsian várom a fejleményeket :P
de néhány dologra van pár tippem: miszerint az mszp nemnagyon fog megbírkózni a tényleges középpárti státusszal bázis nélküli hajdani nagy pártként, és van egy olyan érzésem h ha budapesten 2. is lesz valahogy, országosan végérvényesen is a 3. helyre szorul... (egyébként Bolhásnak maximálisan igaza van)
lazus | 2010. augusztus 18. | 09:16:24
Ez a harc lesz a vegso.
kocist | 2010. augusztus 18. | 09:15:54
Moderálási alapelvek- komment törölve -
yetmanus | 2010. augusztus 18. | 09:14:12
naneee, ezt most miért moderálták ki?? nem írtam semmi rosszat, de komolyan... áááh
yetmanus | 2010. augusztus 18. | 09:12:57
Moderálási alapelvek- moderált komment -
ht nm tdm h t h vgytk vl, d nkm 'vrzk' szvm hsnszr ckkk lvss tn!!! :D
"z vrsg slysbb s lht tvsznl, mrt tn mr nm lsz httr, nm lsz bzs. Mgmrd prlmnt frkc, d vgkpp krl prt."
s z gz...! :P z mszp kmpny mst mg ngybb rtybn vn mnt tvsszl... fplgrmsts-jllt gykrltlg lmrdt kmpnybn mnt brrvl, tvsz t flymtsn btrnyk, fnygtsk, mtrs ccck... z kmpny tljsn rssz. gy hgy vn. nkk nnyt kn csnln, h prtvzrk sszzrnk, hl nncs rnd tt vskzzl rndt rknk, s kfl zt mttjk h rsk s gysgsk... d nnk mg ltszt sncs mg XD kvncsn vrm fjlmnykt :P
d nhny dlgr vn pr lvsm: mszrnt z mszp nmgn fg mgbrkzn sz tn tnylgs kzpprt sttszl bzs nlkl hjdn ngyprt ltr, s vn gy lyn rzsm h h Bp-n tln 2. lsz, rszgsn vgrvnysn 3. hlyr szrl... :P XD (gybknt blhsnk mxmlsn gz vn :D)
gope | 2010. augusztus 18. | 09:10:29
jszegedi | 2010. augusztus 18. | 08:16:58
Szanyi Tibornak ismételten csak azt tudom tanácsolni, hogy ne vívjon szélmalomharcot hétpróbás bűnözőkkel, hanem alapítson egy igazi baloldali pártot.
Ennek erős igazságtartalma van.
Bolhás | 2010. augusztus 18. | 09:05:38
Én nem tudom, mi kezdődött Vas megyében, de az mszp vesztét az okozta, hogy az ország minden erőforrását az öregedő szavazóbázisára fordította a KKV-k és a versenyszektorban dolgozó alkalmazottak kárára. Ez a gazdaságpolitika ment is volna még egy darabig, de mára elviselhetetlen arányt képvisel a nyugdíjasok és a különböző jogcímeken eltartottak aránya az eltartókhoz képest. Ez a folyamat odáig fajult, hogy gyakorlatilag a komplett kkv-szektor tönkrement, illetve az ellehetetlenülés szélén áll.
Nem a Vas-megyei fiktív beléptetés süllyeszti a pártot, és nem is a burjánzó korrupció, ugyanis Kádár népe megbocsátja azt, hanem az, hogy a szavazóbázis keménymagja is felismeri a nagy átverést. Azok a nyugdíjasok, akik elkísérik a gyerekeket és az unokákat napicikkeket vásárolni, és fizetnek helyettük a pénztárnál.
muzsik | 2010. augusztus 18. | 09:00:55
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nomen est omen | 2010. augusztus 18. | 08:50:31
lloydgeorge! Nem a rossz hír hozója okozta a rossz hírt!
Mindenben osztom Tóth Ákos véleményét!
sarlo | 2010. augusztus 18. | 08:24:31
"Októberben az MSZP-re még nagyon kudarc vár"..."ez a harc lesz a végső " -utána pedig mentek a levesbe, vagy a rács mögé.
lloydgeorge | 2010. augusztus 18. | 08:18:54
Moderálási alapelvek- komment törölve -
jszegedi | 2010. augusztus 18. | 08:16:58
Moderálási alapelvek- komment törölve -
lloydgeorge | 2010. augusztus 18. | 08:09:00
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sanyóka | 2010. augusztus 18. | 07:36:26
Tóth Ákos nagyon rosszul emlékezik!Nem a Vas megyében zajló események voltak az MSZP hanyatlásának kezdetei! Ugyanis Újpesten az MSZP-ben éppen Schmuck Andor volt , talán az első, aki beléptetésekkel akart magának pozíciót szerezni! De ő az V. kerületi Fidesznél tapasztaltakból "merített", ahol egy vállalkozó szintén belépetett sokakat, és döntötte el a tisztségeket! Bár kétségtelen, hogy az MSZP-ben eléggé elterjedt a jelenség, és morálisan lezüllesztett sok helyi szerveztet! Most meg, akik "pozícióban" vannak, egy vakmerő "IDE LŐJETEK" jelszóval, a párttal, a néppel , de élcsapat jellegű felfogással szónokolnak! Elsősorban a BP-i párt tisztségviselők ilyenek!Akik még a Hagyó ügyből sem tanultak semmit!!!
hóvirág | 2010. augusztus 18. | 07:28:37
Írjatok még egy pár ilyen cikket októberig nyugodtan, hogy még annak a közel egymillió embernek is elvegyétek a hitét, akik tavasszal ide szavaztak.
medve1942 | 2010. augusztus 18. | 07:23:56
Kérdés: a címben nem "nagyobb" a "nagyon"? Vagy a "nagyon" "nagyon nagy" akart lenni?
Suttogó | 2010. augusztus 18. | 07:23:49
Demokratikus Diktatúra lesz.
medve1942 | 2010. augusztus 18. | 07:22:17
Nem is olyan rossz megjelölés ez a Sztálingrád. Amolyan duplafenekű. Mindenképp stimmel, csak az a kérdés, KINEK? (Vesd össze a hajdani Sztálingrádi csata című filmet a néhány éves német Stalingrad-filmmel.)
Persze, Szanyi nyilván arra gondolt, hogy netán fordulat áll be a háború menetében. Még nem.
agmánd | 2010. augusztus 18. | 05:41:48
"Talán még mindig nem fogták föl: ez a vereség súlyosabb is lehet a tavaszinál, mert utána már nem lesz háttér, nem lesz bázis."
Sztálingrád, Sztálingrád..:D Ahogy ezt a kampányfőnök meghirdette...
|