Kövér László: Puff neki!

„Puff neki!” Így reagált Kövér László arra, hogy Orbán Viktor állítólag elismerte, hiba volt annak idején a háromhetes ülésezési rend. Az új házelnök viszont visszahozná. Harrach Péter KDNP-frakcióvezető a heti ülésezés megtartásáról győzné meg Kövér Lászlót. Lázár János Fidesz-frakcióvezető pedig ragaszkodik ahhoz: az ellenzék minden héten gyakorolhassa jogait a parlamentben. Az MSZP és az LMP nyitott a tárgyalásra, feltételekkel.

„Én egyedül nem akarom erőltetni, hogy az Országgyűlés háromhetenként ülésezzen. De abban biztos vagyok, hogy a mostanihoz és az utóbbi nyolc évhez képest sokkal racionálisabb energiafelhasználást és időgazdálkodást tesz lehetővé a parlamenti képviselők számára a háromhetenkénti ülésezés.” Az elmúlt napokban minden tévészereplése alkalmával ezt mondta Kövér László, az Országgyűlés új elnöke. A Hír TV-ben a háromhetenkénti ülésezési rendet, amelyet az első Fidesz-kormány idején, 1998 és 2002 között alkalmaztak, azzal is indokolta: most sok esetben öszszecsúszik a plenáris ülés a bizottsági ülésekkel. Van, amikor azt kell nézni, hogy hová lehetne „besuszterolni” egy bizottsági ülést, hogy a képviselők haza tudjanak menni Budapestről a választókerületükbe vagy a családjukhoz, hogy őket is lássák. A rohanás a munka rovására megy. És sokkal több energiát vesz igénybe a képviselők részéről, mint az az ülésezési mód, amit egyszer már kipróbáltunk”, tette hozzá. „Mindegy, hogy a szocialisták mit mondanak a nyilvánosság előtt, 2002 után, amikor visszatértek a heti ülésezésre, őszintébb pillanataikban a parlamenti büfében és a folyosón bevallották, jobb volt az a rendszer, amit mi kialakítottunk” – mondta az új házelnök. A műsorvezető felvetésére, hogy a választási kampány során Orbán Viktor is elismerte, hogy a háromhetenkénti ülésezés bevezetése hiba volt, Kövér László úgy reagált: „Nem volt hiba. És erre azt tudom mondani, hogy puff neki! Már megint egy kérdés, amiben nem értünk egyet Orbán Viktorral a nyilvánosság előtt”.

2006 – Harrach Péter és Kövér László még egyetértésben
2006 – Harrach Péter és Kövér László még egyetértésben

„A Fidesz-frakció kész tárgyalni a parlamenti ülésezési rend észszerűsítéséről. Lázár János frakcióvezető ugyanakkor ahhoz ragaszkodik, hogy az ellenzéki pártok minden héten gyakorolhassák jogaikat a parlamentben”, tájékoztatta munkatársunkat a frakció sajtóosztálya. A KDNP sem elkötelezett a háromhetes ciklus mellett. – Mindkét rendszernek van előnye és hátránya is. A háromhetenkénti ülésezés előnye, hogy a képviselők egy egész hetet tölthetnének a választókerületükben, másrészt nem kellene „őrült törvényhozási lázban” dolgozniuk a képviselőknek – nyilatkozta tegnap lapunknak Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője hozzátette: a mostani törvényalkotási „vágtát” elnézve, nem indokolt a háromhetes ciklus bevezetése. „Ha sikerülne erről meggyőzni Kövér László házelnök urat, én a mostani, heti rendre szavaznék” –mondta Harrach Péter.

A Jobbik határozottan ellenzi az ülésezési rend megváltoztatását, az MSZP és az LMP nyitott a házelnökkel való tárgyalásra.

Balczó Zoltán, a Ház jobbikos alelnökének határozott meggyőződése, hogy a hetenkénti rend a kedvező. Emellett több érvet is felsorakoztatott; nem javul a törvények színvonala a ritkább ülésezéssel, a parlament ellenőrző feladata pedig a kormány fölött nem lenne teljes. Balczó Zoltán szerint a Fidesz azért is erőltetné a ritkább ülésezést, mert képviselőinek nagyrésze önkormányzati tisztséget is visel, s így ők nehezen tudják ellátni helyi feladatukat.

„Kövér László házelnök úr nemrég kijelentette, hogy számára szimpatikus a háromhetenkénti ülésezés, de erről szívesen tárgyal az ellenzéki pártokkal. Az MSZP számára szimpatikus a demokratikusabb és tisztességesebb kontrollt biztosító hetenkénti Ország gyűlés, de szívesen tárgyal erről a kormánypártokkal”, tudatta tegnap közleményben az MSZP. Tóbiás József frakcióigazgató ehhez lapunknak hozzátette: nyitottak a tárgyalásra. – Volt már egyszer „Áder-naptár” is. Az MSZP azt szeretné, hogy „bármilyen időhorizonton”, de a parlament be tudja tölteni a kormány kontrolljának szerepét az interpellációk, az azonnali kérdések terén – tette hozzá.

– Az LMP mindenről hajlandótárgyalni, azon legfontosabb szempontok mentén, hogy a kormány parlament általi ellenőrző szerepe nem csorbulhat, továbbá érdemi és mély egyeztetésre legyen lehetőség az állampolgárokkal, és a pártok közötti megegyezésre is egyegy jogszabályt illetően – nyilatkozta lapunknak Schiffer András. Az LMP-frakcióvezető szerint, ha ezen feltételek teljesülnek, „nem ördögtől való” a háromhetenkénti ülésezési rend sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.