A Bajnai-kormány utolsó két-három hónapjában, anélkül, hogy lehívtuk volna az IMF-hitel maradékát, valóban könnyen és alacsonyabb hozamok mellett lehetett eladni a magyar államkötvényeket, de ehhez az kellett, hogy a befektetők mögöttünk tudják az IMF-et. Ez az „áldott állapot” már a Kósa–Szíjjártó-féle katasztrófaprognózisok hírére porladni kezdett, most pedig, hogy Orbán gyakorlatilag ajtót mutatott az IMF-nek, megszűntnek tekinthető. Hiába tapsoltak a „gazdasági önállóság visszaszerzésének” illúziójában élő fideszes képviselők a parlamentben, 24 óra sem telt el, és szembesülnünk kellett azzal, hogy a világ egyik vezető hitelminősítője a Moody’s kilátásba helyezte, míg a másik, a Standard & Poor’s meg is tette, a magyar szuverén (azaz állam-) adósság leminősítését, ami annyit jelent, hogy nehezebben és drágábban fogunk pénzhez jutni a piacon. Nyomban romlott a forint árfolyama is. Orbánnak sikerült a Financial Times által megjósolt „mesterhármast”, azaz a harmadik öngólt is berúgnia. Parlamenti beszédével – mely imponálhatott mindazoknak, akik kormányfőjük küldetését a „nemzetközi banktőke diktátumainak” visszautasításában látják – nem bizalmat keltett, hanem bizalmat rombolt.

Ebben a háborúban (csörtében?) azonban még senki nem mondta ki a végső szót. Orbán sem ment el odáig, hogy felmondjon minden további tárgyalást az IMF-fel. Gazdasági és pénzügyminisztere, Matolcsy György pedig soha nem keménykedett a főnökéhez hasonló modorban, sőt nemrég Bécsben a megegyezés távlatait ecsetelte. Szapáry György, Orbán egyes számú IMF-tanácsadója pedig egy hónapja még egy új, elővigyázatosságinak elkeresztelt IMF-hitelkeret mellett kampányolt 2011-re és 2012-re, mondván, hogy erre „a piacok bizalmának megerősítése” végett volna szükség. Találkozási pont még mindig lehetséges. Nem Magyarország az egyetlen, amellyel az IMF-nek vitája volt vagy van. Nem igaz, hogy mi, a „kicsik” vagyunk a zsarolásra kiszemeltek. Nem is biztos, hogy költségvetési ügyeinkben az IMF számol jól, mi meg rosszul. Biztos viszont, hogy az Orbán-kormány megbízottjai felkészületlenül várták a Budapesten járt IMF-delegációt. Ezek a konfliktusok kisimíthatóak. Meg kell(ene) találni a középutat. Egyrészt tény, hogy nem lehet valakit végtelen takarékoskodásra kényszeríteni; másrészt a piacok türelme sem határtalan. Úgy tudom az IMF-fel lehetne erről tárgyalni. Minél előbb, annál jobb, mert Görögország és Spanyolország esete arról szól, hogy minél inkább makacskodik és dacol meg „nemzetieskedik” valaki, annál többe kerül a végén a piacok bizalmának próbára tétele. Október messze van.