Ronaldo: eddig a pályán nézte a vb-t, most már csak a tévén teheti...

Reuters – Marcelo Del Pozo

Hozzáteszem: egyébtől sem. Errefelé olyan a tempó, hogy a mexikói „manana” nem holnap, hanem azonnal ahhoz képest, ahogyan az itteniek reagálnak bármire. Ritmusérzékük ugyan van, de a táncot kivéve komótosan mozdulnak, minden gesztusukból az árad, hogy hosszú a nap és még hoszszabb az élet. Ha az ember el akar intézni valamit – akár a legegyszerűbb dolgot is –, nyomban a Margit-szigeti Rózsakertben érezheti magát, feltéve, hogy a türelem valóban rózsát terem.

A dél-afrikaiak kedvesen meghallgatják, közben szüntelenül mosolyognak, és a derű akkor sem tűnik el az arcukról, ha fogalmuk sincs, mit tegyenek. Ezért a látogató örökös kételyekkel küzd, mert nem sejti, célt ér-e vagy csupán fecsérli az időt. Otthon gyakran azt éreztem, Magyarországon vannak a nemzetközi gyorséttermi hálózat leglassabban kiszolgáló üzletei, de mostantól tudom: azok expressz sebességűek a dél-afri kaiakhoz képest. Két hamburger ezen a tájon annyi (nem pénzben: percben), amennyi odahaza jobb helyeken egy chateaubriand... Gondolják, hogy a világbajnokságtól mindez megváltozott?

Az más kérdés, hogy egy johannesburgi kávézó tulajdonosa szerint a vb-rendező ország a legvibrálóbbak egyike – ha nem épp a legvibrálóbb – Afrikában. Ez a fehér úr Kongóban (a későbbi Zaire-ban, a mai Kongói Demokratikus Köztárságban) született, és első huszonkét évét ott töltötte, hogy aztán megint éppen huszonkettőt éljen Zimbabwében. Négy és fél esztendeje érkezett Dél-Afrikába, s azt mondja: „Nehezen tudom megszokni az itteni lüktetést.” Ebből kiindulva, egyszer el kellene látogatnom Zimbabwébe: két hét nyaralás, és évekre kipihenhetném magam...

Mindebből kitetszik azonban, hogy azok a félelmek, amelyek a világbajnokságot kísérték, egyáltalán nem igazolódtak, azaz a vb városainak utcáin korántsem tombol az erőszak, nem tobzódnak a rablók, igaz, az itteniek nem győzik emlegetni: bár csak a torna befejezése után is megmaradna ez az állapot! Ám ebben egyáltalán nem hisznek, és annak tulajdonítják a bűnözés szembeszökő visszaszorulását, hogy a helyi hatóságok példát statuáltak a vb kezdetén elfogottakkal, s tizenhárom éves börtönbüntetésre ítélték azokat, akik megtámadtak és minden értéküktől megfosztottak három portugál újságírót. Túl nagy árat kell most fizetni a szörnyű akciókért, de – vélik a helyiek – amint Dél-Afrika kikerül a világ kirakatából, a bandák megint feltűnnek, sokan pedig eltűnnek, vagy a pénzük válik kámforrá. Egyrészt borzasztó ezt hallani, másrészt jó újra szembesülni vele, hogy a futballnak valóban micsoda hatalma van.

Függetlenül attól, hogy Dél-Afrikában eddig nem volt igazán nagy labdarúgás. Nem az itteni színvonalról, hanem a vb nívójáról beszélek, amely bizony hagy kívánnivalót maga után. Jelzés értékűnek tartom: a mai futball két legnagyobb médiasztárja közül a portugál Cristiano Ronaldo huszonegyszer próbálkozott lövéssel, és egy gólt szerzett, míg az argentin Lionel Messi szintén huszonegyszer kísérelt meg kapura rúgni, s egyetlen gólt sem ért el.

Messi: várakozó állásponton
Reuters – Enrique Marcarian A két játékost egyébként nem veszem egy kalap alá, Messit ugyanis sokkal jobb futballistának, sőt világklasszisnak tartom, de a számok nem hazudnak... A dél-amerikai csatár különben sem játszik roszszul, noha láttam őt már parádésabb formában is, ráadásul a Barcelona csillaga még javulhat a világbajnokság legfontosabb szakaszában, a Real Madrid legnagyobb összegű tévedése, a több mint 90 millió eurós, messze túlfuttatott Cristiano Ronaldo viszont már csak tévén nézheti, mi történik a továbbiakban.

A vb eddigi szerény színvonalára jellemző az is, hogy szinte pang a játékospiac. Bár normális esetben – Cristiano Ronaldóé, ugye, nem volt az – a világbajnokság, illetve az azon nyújtott produkció a legkiválóbb ajánlólevél, kitűnő teljesítménye nyomán egyelőre csak az argentin Di Maria és az amerikai Donovan kötött príma szerződést, míg általános nemzetközi érdeklődés csupán további két labdarúgó iránt mutatkozik: az egyikük az uruguayi Suarez, a másikuk a német-török Özil.

Másfelől közelítve sem hurrázhatunk, ha az idáig lezajlott találkozók sokaságára gondolunk. Százszázalékos teljesítménnyel csak két csapat, az argentin és a holland jutott a negyeddöntőbe, s közülük a délamerikai együttes úgy lehet a világbajnokság eddigi prímhegedűse (hagyományos számítással: 12 pont, 10-2-es gólkülönbség), hogy Heinze fejes gólja előtt Stark német játékvezető elnézte egy nigériai játékos lerántását, míg a mexikóiak elleni meccsen Tevez nyilvánvalóan lesről fejelt a hálóba, de az olasz Rosetti ezt nem vette észre. Nem volt mindegy ez sem, az sem: ki tudja, hol tart most az argentin csapat, ha első itteni mérkőzésén nem kapja ajándékba az egyetlen gólt, vagy ha az első huszonöt perc mexikói fölénye közben, 0-0-nál nem segíti meg a találkozó itáliai bírája? S pillanatnyilag ez az együttes a világbajnokság első számú válogatottja.

A szintén „makulátlan” hollandok szintén nem kápráztatták el a világot – még kettes gólátlaguk sincs –, a brazilok meg a spanyolok pedig nemhogy hatos, de ötös vagy négyes sebességbe sem kapcsoltak a torna eddigi három hete alatt. Ám a közönség bízik abban, hogy most kezdődik a tánc, mert Port Elizabethben hosszú sorok kígyóztak a Brazília–Hollandia mérkőzés jegyeiért, noha a legolcsóbb belépőt 70, a legdrágábbat 275 dollárért adták. Ebből kiviláglik az is, hogy tegnapig maradt tikett bőven a pénteki negyeddöntőre, s ez még akkor is figyelmet érdemel, ha a szurkolók nem tudhatták előre, mi lesz a párosítás...

Az sem fest különösebben szép képet a vb eddigi szakaszáról, hogy legalább annyit beszéltek a bíráskodásról, mint a futballról. Noha Sergio Romero,az argentin kapus kijelentette: „Nem kell videobíró!”, a már említett játékvezetőkön túl fókuszba került a német–angol találkozón elért Lampard-gólt nem látó uruguayi Larrionda, az Edu gólját az amerikai–szlovén meccsen – nem tudni, miért – érvénytelenítő mali Coulibaly, a brazil Luis Fabiano dupla kezezését elnéző, egyúttal az elefántcsontpartiak brutalitását eltűrő, Kakát viszont leküldő francia Lannoy, az új-zélandi Smeltznek az olaszok elleni lesgólját megadó guatemalai Batres, vagy a chilei Estradát a spanyolokkal vívott mérkőzésen minden ok nélkül kiállító mexikói Rodriguez. Nem vagyok biztos benne, hogy reális a remény: vége a sornak...

Miként arról sem lehetek meggyőződve: Jonathan Mensah szavait komolyan lehet-e venni? A ghánai védő mindenesetre kijelentette, hogy az afrikai csapat a Világ Kupáért jött, azaz a negyeddöntő csupán egy állomás lesz a menetrend szerinti úton. Eleve tiltakozni nem érdemes, hiszen a fiatal ghánai együttes – amelyben két tizenéves és tizenöt, huszonöt esztendő alatti játékos van – nem sokkal mutatott kevesebbet a riválisoknál, bár két győzelmével és egy-egy döntetlenjével, valamint vereségével csak hetedik a nyolcak között. (Argentínán és Hollandián kívül a három „tízpontos”, Brazília, Spanyolország és Uruguay, valamint a „kilencpontos” Németország is megelőzi.)

Nagy teher semmiképp sincs Afrika egyetlen versenyképes válogatottján, hiszen Ghána különböző városaiban már a nyolcaddöntő után spontán népünnepély zajlott, miközben az Egyesült Államokban 19,4 millió tévénéző vette csalódottan tudomásul, hogy az amerikai együttes megint nem tudott felzárkózni a közvetlen elithez. (Labdarúgómeccsek tekintetében csúcs ez a nézettség az USA-ban.)

Dél-Afrika pedig a torna döntő fázisára vár – már amennyire –, és készül a következő nagy találkozóra. Mint azt itt diadalmasan bejelentették: az ország megpályázza a 2014-es vb rendezési jogának elnyerését.

Mielőtt felkiáltanának, hogy „hiszen azt már megkapta Brazília!”, gyorsan hozzáteszem: karate-világbajnokságról van szó...

Kapcsolódó cikkek: Spanyolország-Portugália: tetszetős Villa | Argentína-Görögország: Maradona és csapata hibátlanul menetel | Ronaldo sárga lapjának törlését kérik a portugálok | Brazília a legnagyobb kedvenc | Elefántcsontpart-Portugália: egy árva gól sem