A találkozón, majd az utána adott sajtónyilatkozatban is (ATV, Egyenes beszéd) jól ismert habitusával mondta el: elsősorban a gyermekeik iskoláztatására nem figyelő, összeférhetetlen cigányok felelőssége érdekli. Ózdon is a cigányság tennivalóit sorolta. Mondanivalóját nem árnyalta, nem törődött a politikai korrektség normáival. Röviden: a „cigányvajda” cigányozott…

(Cikkemben mindvégig idézőjelben utalok Lakatos Attila „cigányvajda” titulusára. Egyetértek azokkal, akik kétségbe vonják ennek az intézménynek a legitimitását, és ezért mindig kritikusan figyelem, amikor a sajtó, a hivatalos intézmények, a közvélemény a „vajdákra” hivatkozik.)

Nem tekinthetünk el attól, hogy mindaz, amit Lakatos Attila a cigányokról beszél, zene a rasszisták füleinek. A borzasztó arányban előítéletes, faji alapon cigánygyűlölő hazai közvéleménynek szerez ő ezzel örömet, alájuk ad ezzel lovat, és nekik szolgáltat mindezzel könnyű hivatkozási alapot a cigányok elleni további gyűlölködéshez. Lakatos Attila nyilvános szerepléseinek – jogos – liberális bírálatai azonban itt meg is állnak. Márpedig ennek a tekintélyes és rendkívül aktív cigányvezetőnek a tevékenysége megéri a részletesebb értékelést.

Mindenekelőtt: bármennyit árt is Lakatos Attila a cigánygyűlölők erősítésével nemcsak úgymond a sajátjainak, hanem a demokratikus köztársaság minden magyar hívének, abban egészen biztosak lehetünk, hogy őszintén fájlalja cigány családok ezreinek nyomorát, és a maga eszközeivel a megoldást keresi. Sokszor szó szerint azt mondja, amit a rasszisták, de nyilvánvalóan nem azzal a gyűlölettel, és nem is azt akarja elérni, amit esküdt ellenségeik. A „borsodi vajda” minden valószínűség szerint hisz abban, hogy lehet tömeges méretekben segíteni, és a magyar cigányság sorsa belátható időn belül jobbra fordul. Különben nem törődne ezzel az egésszel.

Szorosan hozzátartozik a „cigányvajda” portréjához, hogy tettei szavatolják szándékait. Sikeres üzletember, aki nagyon sok cigánytelepen élőnek ad munkát. Tekintélye, valódi közéleti súlya van. Képes hatékony közvetítőként kezelni a konfl iktusokat, ezért gyakran hozzá is fordulnak a súlyos helyzettel szembenéző önkormányzatok, rendőri vezetők. Nem csak saját üzleteivel törődik, egyfajta „közéleti vállalkozásra” is hajlandó. A miskolci önkormányzat például az ő segítségével szervezte meg a lyukóvölgyi járőrszolgálatot, megint csak munkát adva cigányoknak.

Mindezzel nem azt akarom sugallni, hogy Lakatos Attila érdemei „kiegyensúlyozhatják” mindazt a kárt, amit a cigányoknak okoz azzal, hogy nem hajlandó óvatosabban, körültekintőbben megfogalmazni mondanivalóját. Közéleti emberként kötelessége fi gyelembe venni a borzasztó, cigánygyűlölő környezet létezését, kötelessége megnézni, hová dobálna égő gyufát.

Annak azonban, amit a „cigányvajda” a cigányokról és a cigányoknak elmond, nagy jelentősége van. Vajon miért nem hajlandó ezt észrevenni a hazai közvélemény? Lakatos Attila elkötelezett cigányérdekvédő (látványos volt például megjelenése a cigányságot gyalázó Molnár Oszkár edelényi polgármester elleni tüntetésen – lásd a videót a cicsero.neten, http:// www.cicsero.net/edelenyi-demonstracio. html), és ebben a minőségében van nagy súlya a cigányokat bíráló szavának.

A cigányoknak ne fajgyűlölők mondják meg, mit kell megváltoztatniuk. A cigányok, ha van józan eszük, nem ellenségeiktől várják az útmutatást. Égető szükség van viszont olyan cigány vezetőkre, akik nyíltan, egyértelműen szólnak cigány honfitársainknak, ha szükséges.

Gandhinál nem volt bátrabb és okosabb védelmezője testvéreinek – sem dél-afrikai „kulisorukban”, sem a gyarmati sorba süllyesztett Indiában. De Gandhi bátorsága arra is kiterjedt, hogy az indiaiak közötti kasztrendszert is el merje utasítani; vagy a házaikban uralkodó higiéniai állapotokat is tűrhetetlennek merje nevezni – akármennyi konfliktust hozott is ez neki.

Nem mindegy persze, hogy a szorongatott, megvetett kisebbség környezete hogyan válaszol a hiteles önbírálatra. Jelen esetben a magyar cigányságra kígyót-békát kiabáló magyar közvélemény válasza döntő jelentőségű. A lehető legrosszabb reakció farkasörömmel fogadni, sőt még tódítani is a cigányokról elhangzó negatívumokat. Az egészséges társadalomnak ebben is meg kell keresnie a mértéket.

Mint annyi mindenben, ebben a kérdésben is túlszárnyalhatatlan Bibó István keresztény, liberális megközelítése. A zsidókérdés Magyarországon 1944 után című nagy esszéjére utalok, amelyben a holokausztért teljes felelősséget vállaló nem zsidó magyar értelmiségi szemszögéből elemzi a múltat és a jövőt. Bibó nem győzi hangsúlyozni: a magyar zsidóságnak szüksége van a hiteles önbírálatra – de ezt nem a nem zsidóknak kell elvégezniük, pláne nem az antiszemita klisék felélesztésével. A holokauszt után pedig ez végképp elfogadhatatlan. A nem zsidóknak rá kell bízniuk a zsidó értelmiségre a párbeszéd rájuk eső feladatait. Lesznek olyan hiteles, színvonalas zsidó közszereplők, akik ezt el is vállalják – mondta Bibó. A nem zsidóknak pedig saját felelősségükkel, saját feladataikkal kell foglalkozniuk – nem utolsósorban saját antiszemitáikat kell folyamatosan háttérbe szorítaniuk.

Ugyanilyen feladat áll előttünk a XXI. század eleji Magyarországon, a cigányokról, a cigányoknak és nem cigányoknak címzett beszédben. Lakatos Attila fellépésében ezért – bármennyire megnehezíti is ezt egy liberális számára – meg kell látnunk a lehetőséget.

A szerző újságíró

Marabu rajza