
A hirtelen meggazdagodást – ami végül nem jutott el a későbbi nagyhalak dollármilliárdjaiig – hat éve ugyanolyan váratlan visszavonulás követte. A pravoszláviába fordulva Sztyerligov úgy döntött: családjával együtt vidékre költözik, és a birkatenyésztésnek szenteli életét. – Rájöttem, hogy helytelenül éltem, változtatnom kell. A borotváltfejűek meg csináljanak, amit akarnak – mondja szakállát megérintve, miközben lóhátról körbenéz hatvanhektáros gazdaságán. Igaz, 1990-ben ő is „borotváltfejűként” kezdte, ami Sztyerligov szótárában a pénzhajhászó, a fogyasztói társadalomban a „hagyományos értékeket” elfelejtő embert jelenti. (Bármit is jelentsenek a „hagyományos értékek”.) Sőt, az 1988-ban még esztergályosként dolgozó – később félbehagyott jogi tanulmányokat is folytató – férfinak, saját bevallása szerint, a kezdeti lökést egy amerikai film adta, amely a Wall Streetről szólt. Ma már mindent elutasít, ami számára az „amerikanizációt” jelenti. A tévé mellett idetartozik a mobiltelefon is, amit vendégei kikapcsolva kénytelenek átadni az őrnek, „hogy ne mérgezzék a környezetet”. Húsz éve a kutyájáról Aliszának elnevezett holding révén Sztyerligov még villát vásárolt a moszkvai milliomosok által kedvelt Rubljovka negyedben, feleségét lányával együtt New Yorkba, majd Londonba küldte, „hogy biztonságban legyenek”. Ő maga pedig aktív politikai szerepet vállalt: indult kormányzói posztért, majd 3,65 százalékot kapott a moszkvai polgármester-választáson – 2004 óta ezekre a tisztségekre már nem közvetlen választással, hanem elnöki kinevezéssel lehet jutni. Hat éve az államfői széket is megpályázta, de végül nem regisztrálta őt a választási bizottság. – Ebbe a kampányba anyagilag is belebuktam, és elegem is lett. Eladtuk a házunkat. A négy gyerekkel és a várandós feleségemmel az erdőbe költöztünk. Valójában mindig erre vágytam, de nem tudtam kilépni a mókuskerékből – mesél a fordulópontról.
Persze az „erdőben” hamar százezer dollárt érő faházat és önálló gazdaságot húzott fel. Két évvel később azonban valakik felgyújtották az épületet. Ez magyarázza a szögesdrótot új otthonuk körül, no meg a házban lévő fegyvereket.
– Csak a saját világomat akarom megvédeni és a gyerekeimet a külső rossztól; ha kell, puskával, a világ csak abból ért – magyarázza Sztyerligov, akinek gyerekei magántanulókként okosodnak otthon. A hatalmas – az államtól ötven évre bérbe vett –területen azonban már iskolát is épít az új közösség számára, nem messze a zöldségtermesztésre szánt üvegháztól. A földjén már négy család él, a feltétel csupán a tévétlen és telefontalan életforma. És a józan életmód. Sztyerligov a „nem ivó munkaerő országos jegyzékét” is elkezdte összeállítani.
– Mindenki, aki új életet akar kezdeni, jöhet – mondja Sztyerligov, aki magát nem tartja vezetőnek, és megsértődik, ha Don Quijoténak titulálják. – Ő ostoba volt, és nem alkotott. Én építek – mondja, Rettegett Ivánt és valamiért az azték birodalmat leigázó spanyol hódítót, Hernán Cortést példaképül állítva. Politikai ambíciói nincsenek már.
– Nincs értelme, nem tudom megváltoztatni a Romanovok óta módszeresen pusztított orosz társadalmat, amely már önálló életre sem képes, mert megszokta, hogy vezessék. Putyin is csak olyan vezető, amilyet a társadalom megérdemel – veti oda. Sztyerligov elutasítja a hivatalos egyházat is, amely csak kiszolgálja az államot. – Pedig kellenének igaz pópák, de ők sehol sincsenek – sóhajt egyet, elhaladva az udvaron felállított hatalmas kereszt mellett. Lovával néha elszáguld, hogy megfeddje a mezőn nyargalászó fiát, amiért imádkozás után nem csutakolta meg a lovakat, vagy az elkószált birkák után ered. Az alacsony, energikus, szemüveges, szakállas férfi magabiztosan tartja magát a nyeregben, bár negyvenévesen ült először lovon.
A gazdaság fő bevétele a százdarabos birkaállományból származik. –Volt tavaly kétszáz is, de amíg Moszkvában intéztem a dolgaimat, a gondozó elhanyagolta őket. Pedig nem volt ivós – mondja, igazolva, hogy az országos jegyzék sem garancia. Húsukat Sztyerligov egykori üzlettársainak, milliomos barátainak szállítja, személyesen. – Csak bedobom az autóba és viszem, tudják, hogy tőlem tiszta árut kapnak.
Lám, miközben az önálló gazdaságok létrehozását vizionálja, maga is a „romlott külvilágban” élők bevételeire épít, és a globalizált gazdaságból biztosítja szükségletei egy részét az építőanyagtól az autóig.
– Átlagos szülők gyerekeként nőttem fel, de gyűlöltem a kötelező úttörősködést, és keveselltem a szabadságot. Amikor milliomos lettem, a szüleim örültek, de azt rosszul fogadták, amikor Istenhez fordultam. Ma már megértenek – mosolyodik el, miközben a hatalmas házba lépünk.
A szoba falán vadászkürt, puska, szarvasbőr (tizenkét éves fia lőtte!), az asztalon az Evangélium, a hagyományos tűzhelynél pedig felesége sürgölődik.
– Azt hittem, hiányozni fog a Rubljovka, de az elmúlt években nem is jutott eszembe, itt mindenünk megvan, ami kell – meséli Aljona látható lelkesedéssel. Vizet és villanyt is bevezettek a házba, „az asszony kedvéért”. Lánya, Pelageja is mosolyog, ő is szeret itt élni, igaz, történelem–spanyol szakos egyetemistaként gyakran megfordul Moszkvában.
Elvei ellenére Sztyerligov a főváros üzleti életébe is visszatért: a 2008-ban kezdődött gazdasági válság alatt létrehozta a Krízisellenes Áruelszámolási Központot (ARTC), ami barteralapú pénzügyi piramisnak bizonyult, legalábbis tucatnyi üzletfele szerint, akik most perben állva követelik Sztyerligovtól az ARTC-be való belépéskor befi zetett, összesen egymillió eurót. Sztyerligov az idén csődöt jelentett, majd viszonperelt, ötmillió eurós kártérítést követelve. Januárban egy hosszú nevű zárt részvénytársaságot alapított, amelyen keresztül szavai szerint „aranytőzsdét” kíván létrehozni, ahová – százszázalékos biztosítást ígérve – magánszemélyek is kihelyezhetik vagyonukat. Szerinte csak a borotváltfejűek betokosodott gondolkodása miatt tűnik ez is gyanús piramisnak.
Amit csak a hagyományos értékeket ismerő szőrösarcúak látnak át. A piramis tetejéről.
|