A titokzatos nép temetőjét felfokozott hangulatú szexualitás hatja át

A lelőhelyet 1934-ben fedezte fel a svéd régész, Folke Bergman, majd több mint hat évtizedre elfelejtődött. Egy kínai régészcsoport kutatta fel és kezdte meg a feltárásokat 2003-tól. Eddig 200, evezőlapátra emlékeztető, több méter magas faoszlopot találtak. Némelyiket fekete-vörös színekkel díszítettek. Mindegyik faoszlop lábánál – noha a világ egyik legnagyobb kiterjedésű sivatagában állnak – egy lefelé fordított, állati bőrrel bevont csónak feküdt a homokban.

A csónakok alatt egy-egy mumifikálódott halottat találtak. A száraz éghajlat szinte tökéletesen konzerválta a testüket, de még halotti ruhájuk – bő színes gyapjúköpeny, nemezsapka, a férfiakon gyapjú ágyékkötő, a nőkön gyapjúszálakból fűzött szoknyácska, lábukon bőrcsizma – is szinte ép állapotban maradt meg. Mindegyik halott mellé helyeztek túlvilági életükre szánt különböző javakat, csodálatosan fonott kosárkákat, gondosan faragott maszkot, és a termékenységet serkentő gyógynövényeket.

A nők testére vagy szorosan melléjük egy vagy több, életnagyságú, fából készített falloszt tettek. Ezek után a kutatók újra megvizsgálták a fa síroszlopokat. Kiderült, hogy a halott nők sírja fölé falloszra emlékeztető, míg a férfiak fölé női nemi szervre emlékeztető alakban végződő oszlopot állítottak.

Kutatók szerint az ide temetett népességet nyilvánvalóan áthatotta a termékenység gondolata, különös módon ezt épp halálukból állapíthatta meg az utókor. Talán ezt a felfokozott hangulatú szexualitást a nagyarányú gyermekhalandóság okozta, mivel zord körülmények között, elszigetelten élhetett itt ez a népcsoport, nyilván belterjesen keveredtek egymással, s ez is fokozhatta a csecsemőhalandóságot.

Az alaposabb antropológiai vizsgálatok kiderítették, hogy a halottak arca európai vonásokat őriz: hajuk barna, orruk hosszú volt. A különös népességről semmit nem tudni, nem ismerjük nevüket, eredetüket, történetüket, nem tudjuk, melyik néphez tartoztak és milyen nyelvet beszéltek. Azt sem tudni, miért kerültek halálukban a sivatagba. Ám a titkokra lassacskán fényt derít a tudomány.

A Kis folyó temető a Tarim-medencében egy réges-régen kiszáradt folyó medréhez közel esik. A vidék olyan barátságtalan, hogy az erre vezető selyemút kereskedői is csak az északi vagy a déli peremén haladtak el, nem merészkedtek be.

Az itt talált mintegy 200 múmia antropológiai jegyei nyugati eredetre utalnak. Hui Csou, a csangcsuni Jilin Egyetem munkatársa most genetikai elemzéseket végzett. Megállapította, hogy a halottak ősei kevertek voltak, egyaránt származtak európai és szibériai ősöktől, de ez a keveredés a nagyon távoli múltban történt. Mindegyik férfi esetében olyan Y-kromoszómát találtak, amely manapság Kelet-Európában, Közép-Ázsiában és Szibériában gyakori, de ritkán található meg Kínában.

Az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS viszont szibériai eredetre utalt. Csou professzor szerint a múmiák egy olyan európai és szibériai népességből származnak, amelyik jóval azelőtt keveredett egymással, hogy a Tarim-medencébe, eltemetésük helyére érkeztek volna 4000 évvel ezelőtt.

De nemcsak külsejük őrizte meg az európai gyökereket, a csónakos temetés nyomait is Európában kereshetjük – például a vikingeknél. Fallikus szimbólumokat pedig észak-európai bronzkori temetkezéseken is találtak.

Ugyanakkor a régészek nem találták meg semmilyen település nyomait a környéken, vagyis az idetemetett népesség valahol messzebb élhetett és talán éppen csónakon közelítették meg ezt a helyet. Noha a Tarim-medence már akkor is száraz volt, amikor ez a nép ezt a helyet választotta végső nyughelyeként, de a kissé távolabbi vidék tavai és folyói csak i. u. 400 körül száradtak ki végleg.

Kapcsolódó cikkek: A harminchat évesen nyugdíjas katonák | Luca és Ida öröksége: az élet kialakulása | Tejportestvérekkel a Csikágóban | Trianon okai | Ugyanaz mollban