Két gyakorlati tulajdonság jellemzi a rádiós adatkapcsolatot: a sávszélesség és a hatótávolság. A wifi esetében a sávszélesség elméleti maximuma 54 megabit/másodperc, utóbbi pedig a környezet beépítettségének mértékétől és fajtájától (vasbeton vagy tégla stb.) függően 10–30 méter.

Az „elméleti” és „maximális” jelzők arra utalnak, hogy a valóságban soha nem érhető el ez a sávszélesség, számtalan okból. Elsősorban a hálózat a saját működéséhez is használ valamennyi adatforgalmat, másodsorban a távolsággal lényegesen csökken az átviteli sebesség, a többi csökkentő tényezőért pedig már nem az eszközök, hanem a kapcsolat- és tartalomszolgáltatók, végül pedig maguk a felhasználók a felelősek.

Minden wifihasználó látta már a feliratot: „Kapcsolat minősége: gyenge, sebessége: 10 Mbps”, mert a kapcsolati pont és a számítógép között 15-20 méternél nagyobb a távolság, és a szabvány szerint az eszközök automatikusan csökkentik a sávszélességet, ha gyenge a jel. Különleges eszközökkel és körülmények között (például a rádiós szempontból „csendes” sivatagban, irányított, nagy teljesítményű antennákkal, illetve szabványosnál nagyobb adóteljesítményekkel) kilométeres távolságok is áthidalhatók wifivel, de ez túlzó szélsőség.

Jelenleg a wifi a 2,4 GHz frekvencia környékén működik. Több javaslat is létezik a fejlesztésre, ezek közül mindegyik a 60 GHz környéki frekvenciákat használja ki, mert az a következő ingyenes sáv. És azért „környéki”, mert a digitális, rádiós, adatkommunikációs eszközök, mint a mobiltelefon is, nem egy fix frekvenciát, hanem egy tartományt használnak.

Az adatátvitelre az alapfrekvencia 60-70 százaléka használható ki, legyen ez, mondjuk, 40 GHz. Egy rezgési periódusban azonban nem egy, hanem 3 bit is átvihető, ez tehát 120 gigabit/mp, 15 gigabájt/másodperc sávszélességet jelentene. No, ennyit nem ígérnek a prospektusok, de 7 GB/s-et igen. Ez sem kevés azért, egy Blu-ray lemeznyi anyag (50 GB) 7-8 mp alatt átjönne – de mint az előbb, ez is elméleti maximális sávszélesség. A jelenlegi wifiszabvány 60 GHz-es továbbfejlesztésére már építettek egy csipet, ezt a gyártója, a NICTA Gi-fi névre keresztelte.

Egy másik új szabvány aWireless Gigabit Alliance, WiGig becenéven, szintén 60 GHz-es, 7 GB/s-os valós sávszélességű. Az apró betűs részben 10 m-es hatótávolság az ígéret.

A WiMAX kifejezést már hallottuk: ez egy másik szabványcsalád. Elsősorban nem végfelhasználói technológia, hanem a meglevő celluláris hálózatra alapuló megoldás, amely a végfelhasználót wifivel szolgálná ki. 10–60 GHzes tartományban dolgozik, és a mobilhálózat 2 km-es hálóosztás-távolságát figyelembe véve 1–4 megabit/mp sávszélességet ígér – sűrűbb osztásnál többet. Vannak, akik nem rádióhullámmal, hanem infravörös fénnyel kísérleteznek, legalábbis egy helyiségen, 3–6 méteres távolságon belül. A hatótávolságot egyrészt a visszaverődés felhasználásával, másrészt a „minden konnektorba átjátszót” megoldással növelnék.

Minden ismertetés a legnagyobb hangsúlyt a megnövelt sebességre helyezi, de minden ilyen említéshez tartozik egy hatótávolság is: amikor nagy a sávszélesség, akkor ez a távolság csak néhány méteres – ezt keveset halljuk.

Nagyon úgy tűnik, hogy a mobil, rádióhullámú adatátvitel felső korlátja a néhány (tíznél kevesebb) gigabájt/másodperc. Pedig eddig még nem is beszéltünk a mozgás okozta problémákról. Amikor mozgó járművön szeretnénk kommunikálni. Ez is csökkenti a sávszélességet, illetve a kapcsolat biztonságát.

Az igények pedig folyamatosan nőnek, Marconi és Popov (a rádiózás úttörői a XIX–XX. század fordulóján) óta folyamatosan. Még alig értettük meg a HD minőségű tévéadás sávszélességigényét, már megjelent a 3D. A láthatáron meg ott integet a super-HD...

Kapcsolat minden körülmények között