Üvegbódé magánterületen

Megtalálták náluk az útszéli ingatlanok kulcsait, az „üzletmenetről” szóló feljegyzéseket és tömérdek óvszert. Ezzel gyakorlatilag csütörtököt mondott az út menti prostitúció új csodafegyvere, a sajtó által „mini-Amszterdamnak” elnevezett megoldás, amelyről korábban úgy tűnt: nem találnak rajta jogi fogást a bűnüldözők, ezért országos modellé válhat.

Az 53-as főút a tompai határállomásra vezet, sok kamion jár arrafelé. A kilencvenes évek eleje óta szinte mindig integettek prostituáltak az 53-as út mentén. Rendőrségi információk szerint napi 50–100 ezer forintot is megkereshet egy prostituált – ezen a vidéken más munkával egy egész hónap alatt is csak nagyon kevesen tudnak ennyi pénzt keresni.

A hatályos jogszabályok szerint a szexuális szolgáltatás legális, a hozzá gyakran kapcsolódó kerítés és kitartottság azonban bűncselekmény. Vannak úgynevezett védett övezetek – például a főutak százméteres körzete, továbbá középületek, templomok, oktatási intézmények háromszáz méteres körzete –, ahol tilos a szolgáltatást felkínálni. A „mini-Amszterdam” szexipari újításának lényege az volt, hogy Kiskunhalas és Pirtó között, az 53-as út mentén egyes magántulajdonban lévő házak udvarában üvegfalú, fűthető bódékat emeltek, azokat éjszaka is kivilágították – abból csábították kuncsaftjaikat a prostituáltak.

Ekkoriban terjedt el a médiában, hogy ez a megoldás egy új „know-how”-t jelent, amelynek segítségével akár az egész országban jól védhetővé lehet tenni a szexipart. A bódés prostitúciót azzal védelmezték az ott dolgozó nők – mögöttük pedig tanácsadóként a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete –, hogy a szolgáltatást magánterületen kínálják, az ingatlan a szolgáltatást nyújtó hölgy nevén van, a bevétel is teljes egészében az övé. A szexmunkások bejelentett vállalkozóként adót fizetnek, és rendszeresen egészségügyi vizsgálatnak vetik alá magukat.

A kiskunhalasiak éltek a gyanúperrel, hogy ez nem egészen így van. A városban civil szervezet alakult No Prosti Mozgalom néven. A 36 ezer lakosú városban néhány hét alatt több mint háromezren írták alá a tiltakozó íveket.

Tapodi Attila, a civil szervezet vezetője azt mondja: – Már nem lehetett kisétálni a Sóstóra anélkül, hogy a gyerekeinknek a szemébe ne tűnjenek a magukat kellető nők, és ne kérdezgessék folyton, hogy miért állnak ott azok a nénik. A hatóságok időnként tessék-lássék felléptek ellenük, de ennek nem lett tartós eredménye.

Tiltakozók kiskunhalason
Fotó: Sebestyén István A halasiak jó része biztos volt benne, hogy a lányoknak vannak futtatóik. Attól tartottak, hogy a befolyó nagy jövedelemből olyan bűnszervezet telepszik rá a városukra, amelytől később szinte lehetetlen lesz megszabadulni. A mostani aláírásgyűjtésben részt vettek vallási szervezetek is: például a Hit Gyülekezete, továbbá a katolikus és a református egyház aktivistái.

Várnai László, Kiskunhalas polgármestere magához kérette Husti János városi rendőrkapitányt és Téglás Péter vezető ügyészt, hogy megbeszéljék, melyik hatóság mit tudna tenni a bódés prostitúció visszaszorításáért. Arra nem látszott reális lehetőség, hogy rövid időn belül módosítsák az 1999-ben elfogadott, a szervezett bűnözésről szóló – és a prostitúció szabályozását is tartalmazó – törvény szövegét. Arra viszont igen, hogy a meglévő szövegre a korábbiaktól eltérő jogértelmezést alkalmazzanak.

– Ha a magánterület szabad használatához fűződő jog erősebb, mint a védett övezethez fűződő jog, akkor akár azt is el kell tűrni, hogy valaki az iskolával szemben kiüljön egy magánlakás ablakába, és ott kínálja a bájait – érvel Várnai László. Földi Ágnes, a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke a legfőbb ügyészhez fordult állásfoglalásért. A főügyészség válaszában megállapította: ha a prostituált a saját, egyébként a védett övezet területén lévő ingatlanán tartózkodik, és a közszemérmet nem sértő módon ajánlkozik fel másoknak, továbbá a szolgáltatást az ingatlanon lévő felépítményben, mások által nem észlelhető módon nyújtja, nem követ el szabálysértést.

Van azonban az állásfoglalásnak egy másik része is. A közszemérmet sértő felajánlkozás akkor is szabálysértő, ha magánterületen követik el. „Az elkövető magatartása akkor lehet kirívóan közösségellenes, ha az elkövető tudatában van annak, hogy a cselekedet durván sértheti a közösség nyugalmát, de tettét a közösségi érdek semmibevételével hajtja végre” – szól az ügyészségi állásfoglalás. Vagyis: a magánterületen történő felkínálkozás, a szexuális szolgáltatásra irányuló ráutaló magatartás, (például hiányos öltözet, erotikus mozdulatok imitálása), amelyet nemcsak az esetleges kuncsaftok, hanem az úton járó gyermekek is észlelhetnek, igenis alkalmas a közrend és a köznyugalom megzavarására.

A No Prosti Mozgalom 3000 aláírásával a kiskunhalasi közösség kinyilvánította, hogy nem kívánja eltűrni az útról látható, trükkös prostitúciót – ezt a jelzést vennék semmibe a szexmunkások, és érdekvédelmi egyesületük – állítja a szervezet elnöke.

Az erős társadalmi támogatással és a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség jogi állásfoglalásával a hátuk mögött a helyi hatóságok több területen és a korábbinál sokkal erőteljesebben léptek föl. A polgármesteri hivatal építési hatósága például kiderítette, hogy a bódékat a helyi építési rendelkezéseket megszegve emelték, ezért lebontatta őket.

A városban sokan tudni vélték, hogy a „mini-Amszterdamban” dolgozó lányoknak is vannak futtatóik. Földi Ágnes először cáfolta ezt. Azzal érvelt, hogy éppen az védi meg a lányokat a szexuális szolgáltatásokra települő erőszakos bűnözőktől, ha legálisak, áttekinthetőek a viszonyok. A kommandós rajtaütés azonban bebizonyította, hogy igenis voltak futtatók ebben az esetben is: egy 40 éves férfi és 24 éves fia, akiket előzetes letartóztatásba helyeztek.

A kitartottságot ugyan rendkívül nehéz bizonyítani, de ez esetben tettenérés történt: vannak tárgyi bizonyítékok, és az egyik lány vallomást tett a futtatók ellen. A nyomozók információi szerint az sem igaz, hogy az útszéli ingatlanok valóban az ott dolgozó lányok tulajdonát képezték – valószínűleg színlelt szerződések készültek a tanyák tulajdonosaival, akiket csalásért, okirat-hamisításért szintén felelősségre vonhatnak.

– Erről én nem tudtam – mondja Földi Ágnes. – Mi hiszünk azoknak a szexmunkásoknak, akikhozzánk fordulnak. Most is vannak kétségeim, hogy az erről szóló az információk valóban igazak-e. De ha a kiskunhalasi lakosságot ennyire irritálja a szexmunkások jelenléte, akkor miért nem jelölnek ki türelmi zónát a számukra, amire tíz éve törvény kötelezi az önkormányzatokat.

– Nagyvárosokban lenne ennek létjogosultsága – mondja erről Várnai László polgármester.

Megjegyzem, hogy a törvény nem tesz különbséget, milyen lélekszámú városban nem kell végrehajtani, és megkérdezem: mekkora népességtől tartaná indokoltnak, hogy legyen türelmi zóna.

– Mi nem foglalkozunk másokkal – válaszolja Várnai.

Kiskunhalason azon is gondolkodnak, hogy a jövőben svéd mintára a kuncsaftokat is büntetni kellene. – Visszatartó erő lenne, ha például a környezetükben ismert emberek számíthatnának arra, hogy mások is tudomást szereznek a kalandjaikról – fogalmaz Tapodi Attila, a No Prosti Mozgalom vezetője.

– Ez a megoldás Svédországban sem váltotta be, amit vártak tőle, csak még kiszolgáltatottabbá tette a szexmunkásokat – állítja Földi Ágnes.

– Hiába ábrándoznak nálunk megint arról, hogyfelszámolják: prostitúció akkor is volt, amikor a kommunizmus idején négy-hat éves börtönnel fenyegette a törvény.

– Minden csak jogértelmezés kérdése? – kérdem a jogász végzettségű polgármestertől.

– Én abból indulok ki, hogy a jogalkotásra kevés a ráhatásunk. Úgy védekezünk, ahogy tudunk. A kiskunhalasiak nem szeretnék, ha távlatosan el kellene tűrnünk a tömeges és egyre szervezettebb bűnözést. Legyen csak a mi nevezetességünk ezután is a halasi csipke, ne pedig a halasi szexipar!

Kapcsolódó cikkek: apró | Mi teszi sztárrá az orvost? | Pornófilm - szexoktatás az iskolában | Túléltük Izlandot | Uram, nem látta Magyarországot?