Válság a magyar mobilpiacon

Úgy tűnik, a válság alapvetően átformálja a magyarok mobilhasználati szokásait is.

Egyre fogynak a hazai mobilozók

Szeptemberben tovább folytatódott a magyar mobilpiac kisebb megszakításokkal január óta tartó csökkenése.

Mobilplatformok küzdelme

A telefonok után elkezdődik a mobilplatformok küzdelme. Aki ebben a küzdelemben nyer, nagyot szakít.

Alig csökkentek a mobileladások

Tavaly világszinten csak 0,9 százalékkal kevesebb mobiltelefont adtak el, mint 2008-ban.

A Pannon is nevet cserél, Telenor lesz belőle

Nemcsak a tulajdonosi összetételében, de immár nevében is Telenor lesz a Pannonból, a mobilcég ugyanis nevet változtat - értesült az MTI.

 

A Pannon leállítja a MobilTV-t

Megszünteti a MobilTV szolgáltatását a Pannon – értesült a Népszabadság piaci forrásokból.

A 2005-ben elindított, s akkor technológiai innovációnak számító szolgáltatást május 18-án vezetik ki a szolgáltató rendszeréből. (A szolgáltatás arra alkalmas mobillal, a cég WAP-oldalán keresztül, élő közvetítésben teszi lehetővé különböző csatornák vagy tárolt videoanyagok és tévéműsorok megtekintését. Jelenleg 69 forintos percdíjért kínálják.) Információnkat a mobilszolgáltató megerősítette.

Nem volt kelendő szolgáltatás a MobilTV
Nem volt kelendő szolgáltatás a MobilTV

A döntés okát firtató kérdésünkre a vállalat annyit közölt, hogy a MobilTV igénybevételéből származó bevétel hosszabb ideje nem érte el a fenntartásának költségeit, ezért döntöttek úgy, hogy leállítják a veszteséges szolgáltatást. (A Pannon néhány hete jelentett be egy nagyobb, több milliárd forintos költségcsökkentő programot.)

Információink szerint az emiatt panaszkodó fogyasztók nem fogják bombázni a cég ügyfélszolgálatát. Úgy tudjuk, hogy az utóbbi időben már csak százas nagyságrendű volt a MobilTV-felhasználók száma, s a szolgáltatást kipróbáló új felhasználók közül alig akadt visszatérő felhasználó.

A döntés egy szempontból mégis érdekes, nevezetesen: bizonyos értelemben szembemegy a távközlésben nemzetközileg jelenleg elfogadott három képernyős modellel – amely szerint a tartalomszolgáltatók a tévén, a mobilon és a számítógépen juttatják el a felhasználókhoz a különböző médiatartalmakat.

Úgy tudjuk, a Pannonnál az az elfogadott vélemény, hogy a tévécsatornákat a hazai piacon nem igénylik a mobilképernyőn keresztül, arra sokkal inkább otthoni, családi tevékenységként tekintenek. A mozgóképek, rövid videók persze továbbra is vonzók az embereknek, de azt az okostelefonokkal az internetről, például a YouTube-ról nézegetik.

A hamarosan Telenor névre váltó Pannon vezetői korábban többször is kijelentették: az ehhez infrastruktúrát biztosító széles sávú mobilhálózat fejlesztésében látják a növekedés lehetőségét, ezért a jövőben ennek fejlesztésére és a negyedik generációs LTE-hálózat kiépítésére koncentrálnak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.