saman | 2010. március 12. | 10:12:40
Kampány az új belépő kis pártokért!
Én a magam részéről titkon és csendben azon reménykedem, hogy a nép most minden lehetséges új szereplőt beszavaz a parlamentbe és az LMP és a Civil Mozgalom is bekerül.
Ehhez az kellene, hogy a következő 10 napban 300 újságcikk kampányoljon amellett, hogy az emberek vigyék oda maguktól az esélyes kispártoknak a kopogtatócédulákat.
Az sem lenne hiába való, ha az utolsó napokban olyan közösségi eseményeket tartanának civilek, ahol a kis pártok dobozába be lehet dobálni a kopogtató cédulákat, megteremtve ezzel az esélyt arra, hogy területi és országos listát állíthassanak.
Amikor a Napló megszavaztatta a népet akkor bizony ez a népharag kristály tisztán előjött. Már csak az kellene, hogy megmutassuk a polgároknak, hogy is kellene lázadni tevőlegesen.
Ne bízzuk ezeknek a pár hét alatt összetákolt kis pártoknak csapatmunkájára ezt az egészet. Nincsen egy vasuk se! Helyi tagcsoportokat se tudtak felépíteni, mert nem volt miből.
Egészen apró dolgok nagy változásokat elindítói lehetnek.
A FIDESZ - MSZP mutyikorszaknak vége van! Lehetetlen restaurálni azt!
Az új világ körvonalai még nem látszanak!
Részvételi demokráciával megerősített új rendszer kellene.
Ha a sajtó most kampányol a kis pártok kopogtatócédulájáért, vagy helyi civil kezdeményezők bedobják magukat, akkor a korszak 7 napon belül belefekszik a koporsójába.
Ha nem, akkor a trónról szónokolnak még 4- 6 -10 évig.
Frady Endre | 2010. március 10. | 16:15:14
KOPOGTATÓCÉDULA
Megint jönnek, kopogtatnak!
Jártak itt már hárman, négyen,
Máris hatnak hatvanhatnak…
Kopogtatóm, most mi légyen?
Kinek jusson eme cetli?
Mit szeretne szorgos népem?
Ha a voksom bukott betli,
Rúgjam tenmagamat képen?
Kérem, – szólok s hangom bágyadt –
Általam ön nem lesz jelölt.
Jelöltállítási vágyat
Elmúlt húsz év bennem elölt.
Szavazni, ígérem, megyek!
Mobil leszek, mint a t-com,
S hull, akár az őszi legyek,
Urnába majd borítékom…
http://fradyendre.blogspot.com/2010/02/kopogtatocedula.html
Csil | 2010. március 10. | 07:16:52
Moderálási alapelvek- komment törölve -
ronagyuri | 2010. március 10. | 07:00:27
Így romlik a magyra média színvonala, már ott tartunk, hogy LK is (pedig sok éve csinálja és mindenkit személyesen ismer, aki a magyar választási rendszer kidolgozásában és működtetésében számít) sületlenségeket zagyvál össze. Elemi színtű butaságokat irkál össze. Bár az értesítők és az ajánlók kiküldése kezdetén az OVI közlemény kiemelten hangsúlyozta, hogy a kopogtató az a választási értesítő, ő (is) még mindig az ajánlóra próbálja ráfogni. Emellett körzeteknek nevezi a kerületeket, ami nagyon más!
oregtitan | 2010. március 10. | 01:15:40
Miért van az, hogy ez a Lencsés nevezetű képtelen olyan cikket kanyarítani, amelyben ne lenne legalább egy manipulatív mondat?
adam2000 | 2010. március 9. | 23:47:01
Hát,ha hárman lesznek a listán akkor majd 4 év múlva szavazunk.
DFK01 | 2010. március 9. | 23:02:15
Moderálási alapelvek- komment törölve -
DFK01 | 2010. március 9. | 22:58:44
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Gustav | 2010. március 9. | 22:36:22
Hát emberek, nagyon úgy néz ki, hogy április 11-én olyan cetliket kapunk amin csak három szereplő lesz. Furcsa érzés lesz, mert szerintem az ún. rendszerváltás óta nem volt ilyen kevés választási lehetőség.
Ám ahogy szokták mondani:
A válság egyben lehetőség is.
Lehetőség egy új kezdetre..
gullwing | 2010. március 9. | 21:37:12
Moderálási alapelvek- komment törölve -
MaxVal | 2010. március 9. | 18:34:44
"Hát ki az a hülye aki LMP .re szavazna és a Fidesznek adja?"
Előfordul ez. Múltkor pl. a nagyon segítőkész postásunk a MIÉP-színeiben jelöltette magát önkormányzati képviselőnek. Odaadtam neki a cédulámat, hogy legyen esélye indulni mert rendes ember, viszont természetesen nem szavaztam se rá, se pártjára.
Richelieu | 2010. március 9. | 18:01:23
Sajnos a történet sokkal bonyolultabb annál, mintsem hogy azt a pártot, amelyik rosszul áll, azt nyílván nem szeretik a választópolgárok. Az állampolgárok jelentős része - nagyjából azok, akik valóban nem készülnek részt venni a voksolásban - azt sem tudja, mire való az ajánló szelvény. Vidéki ismerőseimtől hallottam olyan esetről, hogy a postás eleve úgy kézbesíti a szelvényeket, hogy arra bírja a választópolgárt, ott helyben bontsa ki, tölte ki, majd adja le - neki, s ő majd eljuttatja a megfelelő helyre. "Mert akkor sokkal jobb lesz Önnek is. Az önkormányzat meg tudja csináltatni a kátyús járdát a háza előtt... Köszönjük Marika néni!"
A Fidesz pontosan ezt a nagyfokú tudatlanságot használja ki. Valóban egyre megy, szűkíteni a demokratikus versenyt.
mimega | 2010. március 9. | 17:40:40
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Jager László | 2010. március 9. | 17:03:08
Én már izgulok
Nekem van 6 nekik 16 000!
De minek!!!??
Holnapután összegyüjtöm a 744 -et!!!
Szia fityi!!!
J.L.
baracskai | 2010. március 9. | 15:11:41
A FIDESZ nem rabolt és rabol ajánlószelvényeket, hanem a FIDESZ melletti elkötelezett emberek csoportját építi, erősíti azon keresztül, hogy a lehető legtöbb embertől elfogad kopogtatócédulákat. Az összegyűjteni megcélzott kettő millió szelvény szociálpszichológiailag FIDESZ mellett mozgósító cél, mivel egyébként az soha nem megkérdőjelezthető tény volt, hogy egy-egy FIDESZ-jelöltnek pár perces feladat volt csak a 750 szelvény elfogadása. A kis pártok e kampányban nem érdeklik a FIDESZ-t, nem előlük vette el a szelvényeket. A FIDESZ a szelvénygyűjtés időszakát a szimpatizánsai mozgósítására és a majdan mellette szavazók aktivizálására, egybefogására használja, ezért tűzte ki magának a 2 milliós célt. Amennyiben a 2 milliós cél teljesül, megadatik szimpatizánsainak az első fontos győzelem élménye, amely méginkább mozgósítja a FIDESZ szavazóit.
pentagram | 2010. március 9. | 14:26:43
Ugye | 2010. március 9. | 13:00:36
""Nem viszálykodással megy itt előre az ország, hanem ha támogatjuk Gyurcsány Ferencet.
Szabadság-Egyenlőség-Testvériség
Mi baloldali kisemberek ezért szavazunk az Mszp-re és Gyurcsány Ferencre.""
-Önök bal oldali kis emberek, azért szavaztak a mszp-s nagy emberekre, hogy azok több mindennel sajátjukként tudtak rendelkezni!!!
-És felállva közösen, énekeljék el az Internacionálét!!
Arczal a vasútnak evvtásak!!!!
newgrogil | 2010. március 9. | 14:19:18
Moderálási alapelvek- komment törölve -
newgrogil | 2010. március 9. | 14:12:18
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tapa | 2010. március 9. | 13:45:48
A Fidesz ezzel a "letarolással" önmerényletet követett el; úgy gondolom, az lett volna az érdeke, hogy minél több párt elindulhasson. Aki az MDF-re, LMP-re vagy más pártra szavazott volna és nem teheti meg, valószínű, hogy az MSZP-re teszi voksát. Bár lehet, rosszul látom.
budai hegyvidék | 2010. március 9. | 13:25:36
Ugye | 2010. március 9. | 13:00:36
gondolom ehhez a döntéshez magas fokú szellemi előképzés kellett.
saman | 2010. március 9. | 13:06:36
Daniel Quinn a fenntartható fejlődés könyvsorozatában megfogalmazta, hogy mi a fenntartható fejlődés ellenes kultúra gyökere:
„vetélkedhetsz képességeid legjava szerint, de nem üldözheted a vetélytársaidat, nem semmisítheted meg a táplálékukat, illetve nem tagadhatod meg, hogy táplálékhoz jussanak.
Más szóval vetélkedni szabad, de tilos hadat viselni a vetélytársak ellen.”
A FIDESZ mindíg is egy civilgyilkos zsákmányszerző párt volt. Az MSZP-vel karöltve mindent a kirekesztő és versenykorlátozó logika alapján szabályoznak le.
Egy tegnapi Népszabis újságcikkben Haraszti Miklós odáig megy, hogy a kommentelés betíltására tett javaslatot az EBESZ képviselőjeként.
Az lenne a normális, ha a sajtó 300 cikkben felhívná az emberek figyelmét arra, hogy ha most adaviszik a parlamenti kispártok valamelyikének a kopogtató cédulájukat, akkor azok listát tudnak állítani és ez véget vethet a két maffiapárt 12 éve tartó rablógazdálkodásának.
Néhány bátor szerkesztő és némi civil állampolágri tiltakozás, ami most az lehetne, hogy megmentem az LMP-t és a Civil Mozgalmat, megadom nekik a megmérettetés lehetőségét, megfordthatná a sorsunkat!
A Napló szavazás bebizonyította, hogy egy jelentős közvéleménnyel találozó közérdek!
Polgárok!
Szerkesztők!
Lépjétek meg!
Ugye | 2010. március 9. | 13:00:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
apóka | 2010. március 9. | 12:19:24
Ezért törték fel a postaládákat, ezért árulták interneten a cédulát, mert nekik kellett a kétmillió, a többiek pedig megijedtek, hogy nekik nem marad.
Jager László | 2010. március 9. | 11:57:36
Tőlem se a cédulát!!
Bár lehet ,hogy egyeseknek nem is adnám!
J.L.
teniszke | 2010. március 9. | 11:46:33
Elméleti szócséplés ez, nem más. Nyilván azok, akik egyáltalán odaadják vkinek, annak fogják adni, aki szimpatikus. Miért adnák oda egy "kispártnak", ha pl. vmelyik nagyobbal szimpatizálnak? Csak azért, hogy annak is legyen elég? Érdekes gondolat a szavazói akarat kinyilvánítására...
marindaa | 2010. március 9. | 11:33:11
"Összegyűjtötték a célként kitűzött kétmillió ajánlószelvényt a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjei - jelentette be Nyitrai Zsolt kedden Budapesten." (mti.hu)
Ezek szerint a Fidesz, Jobbik, MSZP befejezte a cédulagyűjtést, így szabad az út a maradék begyűjtésére a kispártok számára.
Nezvál Béla | 2010. március 9. | 11:10:03
Hogyne jutna, nálam is van még egy FÉLcédula !
d.a.angela | 2010. március 9. | 11:09:07
Érdekes, tőlem senki sem kérte a kopogtató cédulámat. De nem adnám oda olyan pártnak semmképpen sem, akire nem akarok szavazni. Biztos van pár ember, akit meg tudnak, meg lehet győzni, de a többségnek határozott elképzeláse van, hogy kinek adná oda. És ha véletlenül kérné tőlem a köv. 10 napban az mdf, sem adnám oda nekik, mert nem az ő szavazójuk vagyok.
njegos | 2010. március 9. | 11:06:03
Nem a fidesz 2 milliójával van a baj. A kis pártok azért nem tudják összeszedni a 750 db-ot, mert nincs olyan infrastruktúrájuk és nincs annyi aktivistájuk és nincs ismertségük, mint a 3 nagynak! A Fidesznek járni sem kell a lakásokat, a szükséges mennyiséget pár nap alatt bevitték a szimpatizánsok az irodáikba és a leadóhelyekre. (Szvsz ez van a jobbik és az mszp esetében is)
A kis pártoknak az ismertségük is problémás. Ha még sose hallott valaki az LMP-ről, akkor eléggé kérdéses, hogy magától odaadja a pártnak. Ha meg véletlenül összefut egy aktivistával, akkor annak komoly munkába telik, míg elmagyarázza, hogy kik ők és mit akarnak..
A rendszer legnagyobb baja, hogy nem tesz esélyegyenlőséget, csak azért mert valaki régóta létezik és ismert, könnyebben el tud indulni a választásokon, mint aki most alakult és ismeretlen. Ez a nem demokratikus.
Az mdf-szdsz szövetséget pedig nem szabad az LMP-hez hasonlítani, ők nem az ismeretlenségük miatt, hanem éppen a túlzott ismertségük miatt nem kapnak elég cédulát :)
Periksz | 2010. március 9. | 11:05:19
Szerzőkém, idézze már be legyen szíves a törvényhelyet: "semmibe véve a választási eljárási törvénynek a rendeltetésszerű joggyakorlásra utaló rendelkezéseit – szinte letarolták az országot"
Ha így lenne, mint írja, már az OVB előtt lenne az ügy. Kérem, pontosabban manipuláljon a cikkével.
2. A Fidesznek és a Jobbiknak a zemberek kiadják a személyes adataikat, csak az MDF-nek nem?
rasztaszív | 2010. március 9. | 10:57:59
korai magömlés...:)
pentagram | 2010. március 9. | 10:46:02
A FIDESZ-en kivü majdnem mindenki panaszkodik a cédulák szerény számára.
A reggeli Királyi tv-ben, Herényi siralmait adta elő, hogy más pártok elhappolják a cetliket. Túl gyűjtenek!
Kérdem tisztelettel, Ön odaadná annak a pártnak a kopogtató cédulát,amelyik nem szimpatikus, tevékenységével nem ért egyet, vagy amelyikre nem kíván szavazni.
Egyértelműen nem.
Le kell vonni a konzekvenciát, és tudomásul kell venni, a választók ennyire méltatják, azt a pártot és politikusait, amennyi zörgetőpapírost betudtak gyűjteni! Ezek után nem nehéz következtetni!
""Nem leszünk többen, mint szeretnénk""
lorant | 2010. március 9. | 10:26:58
Ha akarnák az emberek hogy elinduljon az MDF és az LMP akkor odadanák nekik az ajánlószelvényt. De nem akarják! Tetszik érteni? Nincs ebben semmi trükk vagy fondorlat.
hmhmhm | 2010. március 9. | 09:58:02
"math | 2010. március 9. | 08:36:49
"Több mint 8 millió cédulából 2 millió szvsz. még nem tarolás!"
De az. Ha a Fidesznek kínkeservesen sikerül 2 millió szelvényt összegyűjtenie"
Ma is formában vagy :)
Ha a Fidesz gyűjtése kínkeserves, akkor milyen jelzővel illetnéd az MDF vagy az LMP helyzetét?
taxi | 2010. március 9. | 09:39:53
Nyilván a Fidesz fitogtatni akarja az erejét a 2 millió szelvény begyűjtésével. Ami még nekik sem egyszerű dolog, úgy tűnik az utolsó pillanatig gyűjteniük kell.
Azt gyanítom, hogy csak 3 párt fog bejutni a Parlamentbe. A Fidesz-Jobbik együttműküdésre jó lett volna több ellensúly...
pekseg | 2010. március 9. | 09:38:15
2006-ban még mehetett a fenymasolas is, ezert IS nehezebb a gyujtes.
misima | 2010. március 9. | 09:25:42
Moderálási alapelvek- komment törölve -
anger stein | 2010. március 9. | 09:01:10
Kedves Lencsés Károly! Önnek nagyjából igaza van, de a kis pártokkal kapcsolatban használhatott volna frissebb adatokat is. (LMP, MSZDP, Munkáspárt, Torgyán Párt, Civilek, függetlenek,stb.)
sting61 | 2010. március 9. | 08:51:59
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sting61 | 2010. március 9. | 08:50:33
Moderálási alapelvek- komment törölve -
OkoskaTörp | 2010. március 9. | 08:50:11
sting61: A 8 millió cédulából hányan fognak egyáltalán elmenni választani? Olyan 2,5-3 millióan? Na, ehhez mérd azt a 2 milliót!
math | 2010. március 9. | 08:36:49
"Több mint 8 millió cédulából 2 millió szvsz. még nem tarolás!"
De az. Ha a Fidesznek kínkeservesen sikerül 2 millió szelvényt összegyűjtenie, az azt jelenti, hogy többet nem nagyon lehet. Vagy azt akarod mondani, hogy a Fidesz támogatottsága 25% körül van?! Nyilván nem, hanem 2 milliónál nem sokkal több a gyakorlatilag begyűjthető cédulák száma. Sokat kidobnak, sokan elérhetetlenek.
Nos kérem, ez a tarolás, ez Orbán centrális világa. Ez az Orbánia.
sting61 | 2010. március 9. | 08:18:56
Moderálási alapelvek- komment törölve -
|