csapody tamas | 2010. március 9. | 12:04:50
Nyusztay Máté riportjába néhány sajnálatos hiba csúszott. Kisebbik probléma, hogy a riport megírására okot adó rendezvényre nem szerdai, hanem csütörtöki napon (febr. 25.) került sor a Kossuth Klubban. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy Nyusztay Máté alapvetően félreértette a hangrögzítésre is került szavaimat. Nem azt mondtam, hogy a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (KNEB) „titokban vette le a táblákról” a parcellában eltemetett háborús bűnösök neveit. Ezt nem is mondhattam, hiszen a tábla- és névcseréről újságcikkek, fényképek és híradófelvételek tanúskodnak. A Kossuth Klubban azt mondtam, hogy a KNEB vagy a hozzá kapcsolódó valamelyik civil szervezet 2009 decemberében a nyilvánosság teljes kizárásával 52 háborús bűnös sírjáról szedette le a nemzeti címert. Ez az esemény nem, hogy nem kapott nyilvánosságot, de a Kossuth Klubban kerekasztal-meghívottként jelen lévő Somogyi István, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. képviselője nyilvánosan kijelentette, hogy erről a Zrt.-nek sem volt tudomása. Fontos hangsúlyozni, hogy ekkor a táblákhoz és a többi háborús bűnös sírjához nem nyúltak hozzá, tehát ezeken a sírokon a nemzeti szimbólumok változatlanul ott vannak. Mindez pedig azután történt, hogy a parcella botrányának ügyében a Budapesti Nagy Imre Társasággal és a Demokratikus Hálózattal együtt 2009. december 2-án sajtótájékoztatót tartottunk.
Csapody Tamás
kocsobur | 2010. február 28. | 11:50:17
Az is hasonlóan nekrofíl gusztustalanság lenne, ha valakik azzal állnának elő hogy számolják fel pl. a Kerepesi úti temető munkásmozgalmi síremlék-együttesét - összességében közel ötszáz sírról van szó .
Pedig annak a végső célja valóban az lehetett, hogy itt helyezzék el a „mozgalom összes istenét”. És az "MSZMP KB Kegyeleti Bizottsága "(nm vicc, volt ilyen)döntötte el, hogy kik kerülhettek ide, és ki melyik részre.
Pedig a "munkásmozgalmi pantheonban" is nyugszik jó néhány címeres gazember, akinek sírját ráadásul még most közpénzből gondozzák.
xanadu | 2010. február 28. | 11:32:42
Ez a moderátor nagyon szigorú ma.
Gyurkával értek egyet.
És persze a maszatolás azért folyik, hogy elég brutális, ijesztő legyen a kommunizmus áldozatainak száma.
Mely még így is messze alatta marad a Horthy éráénak, mikor is félmillió magyart raboltak ki és adtak át megsemmisítésre idegen országnak.
Gyurka46 | 2010. február 28. | 09:31:07
Nem kell senkit kiásni.
Egyszerűen el kell távolítani azok síremléke mellől a kopjafát, koszorút, a hősöknek kijárő jelképeket, aki háborús bűnösök voltak. Legyen a sírjuk jeltelen, és emelkedjenek ki azok, akik életüket adták a hazájukért.
néró | 2010. február 28. | 09:09:37
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Mufakkar | 2010. február 28. | 08:41:50
Moderálási alapelvek- komment törölve -
xanadu | 2010. február 28. | 07:56:29
Moderálási alapelvek- komment törölve -
balbakó | 2010. február 28. | 06:40:00
Ez egy baromi gazdag ország, a gazdaság szárnyal, a népjólét az egeket verdesi, persze hogy ilyen problémákkal foglalkozik!
adamant | 2010. február 27. | 23:25:23
medve1942 | 2010. február 27. | 22:53:47
Kedves Medve, magmondom nagyjából semmi, csak nem Rákosinak, Gerönek, Farkasnak hívták volna a bandát, hanem X-nek, Y-nak és Z-nek.
"Same shit, different name"
Üdv "A"
medve1942 | 2010. február 27. | 22:53:47
Vas Zoltán emlékirataiban van egy jelenet, ahol leírja: Szegeden éjjel egy szovjet járőr elkap néhány civilt a már felszabadított (tudom, de én már így szoktam meg) területen, akiknél rengeteg pénz van és törve beszélnek oroszul. Azt hiszem, hárman voltak, de az egyikük megszökött. Kapásból falhoz akarták állítani a gyanús alakokat, de végül is bevitték őket a magasabb tisztekhez, és így Rákosi és Gerő megmenekült (sőt, lehet, hogy velük volt Michael Wolf, született Löw Emmánuel- azt hiszem - is, vagyis Farkas Mihály). Aki csöndes paraszti furfanggal odébb tudott állni a sötétben, az Nagy Imre volt. Na, ekkor esett ki a "pikszisből" Nagy Imre. Rákosiék sose bocsátották meg neki, hogy látta őket keményen megijedni. Imre bácsi aztán néhány keresetlen szóval megírta a véleményét róluk snagovi feljegyzéseiben. Nem is nagyon szokták idézni...
Mi lett volna vajon, ha járőr kapásból kivégzi a "moszkovita trojkát"?
medve1942 | 2010. február 27. | 22:41:41
A bukaresti temető munkásmozgalmi parcellájában állítólag Gheorghiu-Des elvtárs sírját azoknak a kommunista vezetőknek a sírjai veszik körül, akiket ő végeztetett ki. De lehet, hogy ez csak amolyan székely humorral fűszerezett túlzás.
A 1960-as, hruscsovi években kiadott Dolmányos-féle egyetemi jegyzetben (A Szovjetunió története, nyomtatott változatából gondosan kiszerkesztette a párt kiadója a konkrét adatokat) benne volt, hányan maradtak életben az 1917-es Politikai Bizottságból húsz évvel később. Sajnos, már én se emlékszem pontosan, de talán 20 %. Gereben Ágnes biztos tudja. Alapjában véve a bolsevik pártnál kommunistaellenesebb párt nem létezett.
Nagy Imre - akiről én is azt gondolom, mint Genoveva, hogy "választotta" a halált - teljesen más fajta volt, mint a nemzetközi forradalmár csoport, akikkel visszatért. Paraszti, emberarcú lényénerk városi változata Vas Zoltán volt. Folyt.köv.
bohombika | 2010. február 27. | 22:23:41
roemer | 2010. február 27. | 21:16:42
Pedig most Virág elvtárs s.k.látja a lényeget. Megint kell egy kis pénz pár embernek, aki 2 éve a 308-s parcellából él.
Igen a táblát nem árt rendbe tenni. De tudod én dolgoztam olyan "partizánnal" aki '48-ben 7 éves volt.
roemer | 2010. február 27. | 21:16:42
ú.n Virág elvtárs s.k.
Nagyon beteg a "humorod", elvti. Nem is érted a bácsi miről beszél, csak fújod a sületlenségeidet, vég nélkül.
Bolhás | 2010. február 27. | 20:18:26
"a bori keretlegények sírjait megtaláló Csapody Tamás"
Csapody keretlegények hullája után kutat, Herényi alkotmányellenes törvényt kommentál tenyérbe mászó módon, Debreczeni interpellálja a Jobbikot, Bokros pedig az antalli örökség nyomdokaiba lépett...
Elege van az országnak belőletek.
h.genoveva | 2010. február 27. | 19:51:06
wantirna,2010.febr.27.,18.27.
A moszkvai politikai emigránsok hithü kommunisták voltak, a kom. mozgalom minden hibájával /aljasságával/. Nagy Imre is. Akkor azonbab, amikor választhatott élet és halál között, amikor ujabb árulást kivántak tőle, inkább a halált választotta. Ez a tette emelte őt nemzetünk nagyjai közé.
A köztörvényesek és nyilasok sirjait véleményem szerint felesleges bolygatni. Elegendő, ha a névtáblákat és kopjafákat távolitják el.Egy-két nemzedék után már ugysem tudja majd senki, kik vannak a hősök között eltemetve.
adamant | 2010. február 27. | 19:33:13
Jager László | 2010. február 27. | 19:26:20
Laci bá, régen szóllott ekkora igazságot!
Szép estét.
"A"
Jager László | 2010. február 27. | 19:26:20
Szerintem MINDENKI nyugodjon BÉKÉBEN!!
Politikusok foglalkozzanak a JÖVŐVEL!!
Régészek és a történészek a MULTTAL!!
Ne keverjék!!!!!!!
J.L.
fatfat | 2010. február 27. | 18:51:00
Nem jó magyar halottnak lenni...
Most megy oda 200 munkanélküli lapátos rostával, s válogatni kezd... ez a koporsó-tartalom 2010 február 27-.i időpontban Pofa Benő történész szerint áruló volt, míg Hibbant Plutó műitész szerint hős...
Szegény csontváz meg marad a levegőben, mert nem tudják hova tenni.
...és ha változik a hulla státusza, akkor máshová teszik????
.... Most ez a legfontosabb????
fat
fat
Virág elvtárs s.k. | 2010. február 27. | 18:28:28
Ez fontos kérdés, elvtársak. Akiről kiderült, hogy rossz elvtárs, és fölakasztottuk, azok most jó földben vannak, mert utóbb kiderült, hogy mégis csak ezek voltak a jó elvtársak, de akiket szintén fölakasztottunk, és ugyancsak a temető árkába kapartuk el, azok e miatt most éppen rossz földbe kerültek.
Most már az egyik társaságot ismét exhumálni kellene és dísztemetéssel máshová temetni, vagy a másik társaságot exhumálni, és az éj leple alatt elkaparni ismét a temető árkába. Csak az a probléma, ha valakiről kiderül, hogy ismét rossz helyre kerül, akkor újrakezdődhet a teljes ceremónia (exhumálás, dísztemetés, stb vagy miegyéb)
Jó program. Nincs elég dolga a Temetőgondnokságnak?
wantirna | 2010. február 27. | 18:12:43
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Csínom Palkó | 2010. február 27. | 18:12:05
Moderálási alapelvek- komment törölve -
adamant | 2010. február 27. | 18:09:17
medve1942 | 2010. február 27. | 17:08:54
:)
Áldozat, tettes, politikai, 56-os, 45-ös. Halott mind.
Tettek akkor és amiért tették, vagy nem tették akkor és ott, amikor tehették volna...! "Smoke on the water..."
Nyugodjanak békében.
"A"
Jager László | 2010. február 27. | 18:04:45
Igen a szezont a fazonnal!
Igen!!
90,55,46 évvel ezelőtti eseményényekkel foglalkoztok!!!
És kik!?
Álltalában a 20-on évesek és a 99 évesek!!!!
A jövővel már kevésbé,mert erre nem tudjátok a választ!!!!!!!!!!!!!!
medve1942 | 2010. február 27. | 17:08:54
Filia? Én inkább fóbiát látok...
Egyébként mint olyan MSZP-szavazó (szimpatizánst most óvatosan mondanék), aki nagyon szereti az Antigoné című antik tragédiát, azt mondanám, békén kell hagyni a holtakat, a világ bajai élő emberek tetteiből származnak.
kocsobur | 2010. február 27. | 07:24:22
Már megint a politikai indittatású nekrofília...
|