A magyar válságkezelés nem a következő választásra, hanem a következő évtizedre koncentrál. Ha a választás után marad elég bölcsesség és kitartás, akkor 2014. január elsején bevezethető a magyar euró. Ez akkor járul hozzá az ország tartós gyarapodásához, ha növekvő foglalkoztatás, és az EU-s átlagot nagyjából két százalékkal meghaladó négy százalék körüli tartós gazdasági növekedés társul hozzá. Magyar euró, bővülő foglalkoztatás, gyors növekedés – ezek a következő négy év céljai.

Az elmúlt egy év tiszteletre méltó és köszönetet érdemlő áldozatvállalása utat nyitott ehhez. Az úton azonban végig is kell menni. Még akkor is, ha azon nem kényelmes a járás. Nem az, mert a szorítóan szűk mozgástér fegyelmezettséget, takarékosságot és felelősséget követel. A közelgő választás fordulópont: vállalják-e a felelősség kényelmetlenségét azok, akik arra felhatalmazást kapnak. Ha igen, Magyarország visszafordíthatatlanul lehorgonyoz Nyugaton. Ha az illúziókeltést és csodavárást választják, megmarad Nyugat és Kelet között, válságból válságba sodródva.

I.

Egy éve Magyarország elindult a változás útján. A kényszer vitte rá, nem a bölcs előrelátás, de a kényszer hatására elfogadott, elszenvedett változás visszatérített minket a józan ész birodalmába. Ahhoz azonban, hogy a változás által ránk rótt feladat nagyságát felmérjük, tisztában kell lennünk a minket körülvevő világ átalakulásával.

Ma nem a kapitalizmus általános válságát, hanem egy, a kapitalizmusra jellemző válságot élünk át. Arra kell felkészítenünk Magyarországot, hogy a következő tíz év világgazdasága sokkal mostohább körülményeket teremt számunkra, mint amilyen a válság előtti évtized volt. A fejlett országok eladósodása miatt kevesebb és drágább lesz a hitel a kockázatosabb országok és vállalkozások számára. Az amerikai és európai fogyasztás kényszerű visszafogása folytán élesedik a harc a megmaradó piacokért. Az ázsiai gazdaságok gyors növekedése következtében a nyersanyagok és élelmiszer ára tartósan magas marad. Olyan korszakra kell tehát készülnie Magyarországnak, amikor lassabb lesz a fejlett világ növekedése és élesebb lesz a verseny a munkahelyekért. Európában a következő években a legtöbb állam az egyensúly helyreállításával lesz elfoglalva, jó esetben szigorú takarékossági lépések, versenyképességet erősítő reformok, rosszabb estben adóemelések és az infláció gerjesztése révén. Ebben a helyzetben kell helyt állni.

Magyarország már a válságot megelőző időben sem teljesített jól. Erre sokan sokféle magyarázatot adták, de nemrég megjelent egy új, lehetséges magyarázata is. Átfogó kutatás készült az értékrendünkről, a társadalom uralkodó attitűdjéről.

Materiális értékeinkben a Nyugatot követjük, gondolkodásunkban mégis a keleti örökség áll hozzánk közelebb – mondják a kutatók. Állítják, a magyarok alapvetően bezárkózóak, bizalmatlanok a külvilággal, a mássággal, a közintézményekkel és egymással szemben is. A Tárki kutatása szerint passzívak vagyunk a közügyekben, nem nagyon hajlunk az öngondoskodásra, nem igazán szeretjük az egyéni felelősséget, és általában nem igazán tartjuk sokra a közérdeket. Hozzáállásunk paternalista: a magyarok többsége az államot egy olyan felsőbb hatalomnak látja, amelynek az a feladata, hogy gondoskodjon saját boldogulásunkról. Bizalomhiány, passzivitás, bezárkózás, toleranciahiány és paternalizmus – ez jellemez bennünket a kutatás szerint. Olyasmi, amit Bibó István és Szűcs Jenő is megírt korábban: nyugatias intézményeink keleties tartalommal telnek meg, és fékezik az európai felzárkózást.

Bár nyugatra tekintünk, hajlamosak vagyunk csak a felszínt, a lenyűgöző eredményeket látni, kevésbé vesszük észre azt az egyéni és közösségi erőfeszítést, azt a közös kultúrát, amely mindezt létrehozta. Ha azt kérdezik, milyen országot szeretnénk, bizonyára azt válaszolnánk, hogy erős, gyarapodó országot, amelyben egyformán érvényesül a felelősség, a szabadság, ahol tere van az egyéni kezdeményezőkészségnek, és ahol érvényre jut a szolidaritás. Erős ellentmondás van tehát önképünk, értékfelfogásunk és az általunk ideálisnak mondott társadalmi berendezkedés között. Nyugatias törekvés – keleties ösztönök. Vajon melyik énünk lesz erősebb? Választanunk kell, és sokszor választottunk már helyesen, hiszen képesek vagyunk rá, mi, magyarok együtt. Ez a képesség eredményezte a rendszerváltás első tíz-egynéhány évének küzdelmes sikertörténetét. Akkor sokan érezhettük azt,Magyarország végérvényesen a nyugati világ része lett. Az ország a térség éllovasa volt képzettebb munkaerejének, jó közlekedési adottságainak, a vállalkozásbarát szabályozási környezetnek és a kritikus pillanatokban meghozott helyes döntéseknek köszönhetően. A beinduló magángazdaság, a beáramló külföldi tőke jelentős növekedést generált, ebből tudtuk finanszírozni adósságainkat, és az egy főre jutó GDP a mindenkori EU-átlag 40 százalékáról 60 százalék fölé emelkedett. Csatlakoztunk a NATO-hoz, az EU-hoz. Úgy tűnt, a kompország kikötött.

II.

A társadalom tudatát elsősorban a közösen megélt, meghatározó élmények, sokkok, sikerek, kudarcok, győzelmek és vereségek alakítják. De hogy egy társadalom egy-egy katartikus élményből mit tanul meg, milyen következtetésre jut, abban döntő szerepe van az ország vezető politikusainak. Hisz ők magyarázzák, értelmezik a társadalom számára a történteket, rendszerint aktuális hatalmi céljaiknak megfelelően. Abban, hogy mentalitásunk fentebb jelzett kettőssége ennyire élessé vált az elmúlt időkben, a politikai elitnek megkülönböztetett felelőssége van. Vagy késlekedve választotta a felelős cselekvést és az őszinte beszédet a nyugatias vágyak teljesítéséhez szükséges erőfeszítésekről, vagy eleve a keleties ösztönök kielégítésének hamis illúziójára építette politikáját.

Ezért kell most kimondani: a sikertörténetnek egyelőre vége. 2001-től a politika letért a józan ész útjáról. A magyar politikai elit úgy döntött, a legbiztosabb megoldás, ha azok szavazatára épít, akikről az állam gondoskodik. Miközben a nyugatos orientációt egyik meghatározó politikai erő sem adta fel, mégis a keleties ösztönök kielégítésére épített. Ez a politika a paternalizmusunkra épített, azt erősítette, abból teremtett politikai bázist.

A kormányzó erők először 2006-ban, majd véglegesen 2009-ben szakítottak ezzel a gyakorlattal. A változás külső kényszer hatására elkezdődött. Előnyünk most a többiekkel szemben, hogy a kényszer sürgetőbb volt, ezért előbb kezdtük el a kiigazításokat. Míg más országok a költségvetési hiány leszorításával, megszorítások bevezetésével és elfogadtatásával lesznek elfoglalva, Magyarország már azon a pályán van, amelyen haladva újból éllovassá válhat.

Az elmúlt egy év számos nehéz döntése nem pusztán a válságra adott közvetlen válaszokról szólt. A költségvetés öt százalékát kitevő, mintegy 1200 milliárd forintos megtakarítás előfeltétele volt a bizalom visszaszerzésének. De a parlament felelős többsége által támogatott döntéseink középpontjába a foglalkoztatás tartós növelése és ezáltal az ország növekedési képességének középtávú javítása került. Mert Magyarország stabilitása és növekedése szempontjából kulcsfontosságú a foglalkoztatás növelése. Az ország gazdálkodása, a költségvetés egyensúlya, a nyugdíjrendszer biztonsága hosszú távon nagyon nehezen tartható fenn, ha nem sikerül minél többeket bevonni a munka világába és a közös teherviselésbe. Arra van szükség, hogy többen dolgozzanak, és ezáltal többen fizessenek, de kevesebb adót. Ez több mint gazdaságpolitika, ez az egyik legfontosabb társadalompolitikai feladat. Mert ha sikerül minél több embernek munkát adni, azzal a társadalomban hosszú ideje felgyülemlett feszültségek is érdemben csökkenthetők.

A nyugdíjkorhatár emelése nemcsak fenntarthatóvá tette évtizedekre a nyugdíjrendszert, de középtávon a munkaerőpiacon tart képzett és tapasztalt értékes szakembereket is. A gyed Európában egyedülállóan hosszú, hároméves időtartamának kettőre csökkentése – az óvoda- és bölcsődehálózat fejlesztésével és a nagyobb munkaerő-piaci védettség megteremtésével párhuzamosan – fiatal nők tízezreit hozhatja vissza 2012 után a munkavállalók közé. A segélyezés közelítése az aktív munkaerő-piaci részvételhez, a munkával elérhető jövedelmek szintjének távolítása a segélyektől, a rokkantnyugdíjazás körüli anomáliák felszámolása mind-mind az alacsony képzettségű, vagy esetenként motivációhiányos tömegek visszatértét ösztönzi a munka világába. A most induló roma integrációs programok az ország leginkább inaktivitásba szorult társadalmi csoportját ösztönzik és támogatják középtávon. A képzettebb munkaerő-kínálatot segíti a hiányszakmákat célba vevő szakmunkásösztöndíj, a szakképzés újraszervezése. Az elitegyetemek új programja, a felsőoktatási felvételi követelményeinek emelése, a perspektivikus felsőoktatási intézmények kiemelt fejlesztése és a gazdasággal való összekötése is az ország növekedési képességét javítja.

Ehhez járul hozzá az adórendszer átalakítása is, amelynek keretében a foglalkoztatást terhelő adók lényegesen kisebbek lettek. Az átlagbért kereső ember foglalkoztatási költsége 2010-re 8,3 százalékponttal lett alacsonyabb. 400 milliárd forinttal több marad a vállalkozóknál munkahelyteremtésre és beruházásra, míg a személyi jövedelemadó csökkentésével másfél havi nettó fizetéssel többet visz haza egy átlagos keresetű ember évente. Ez a legális munkavállalást és a többletteljesítményt ösztönzi. A munkahelyekért folyó egyre élesebb nemzetközi versenyben fontos üzenet az elkezdődött tudatos iparfejlesztés, a négy húzóágazati stratégia, az iparági klaszterek és pólusok programja, az Európán kívüli exportpiacok fejlesztése, a bürokrácia érdemi csökkentése. A nemzetközi gazdasági válság az egész világon cégek tömegeit sodorta veszélybe, állások milliói szűntek meg. Magyarországon sem lehetett minden állást megmenteni, de a kormány minden eszközzel azon volt, hogy enyhítse a válság hatásait és maradandó kárait. Ezt szolgálta a 30 milliárd forintos kerettel elindított négy nap munka, egy nap képzés munkahelymegőrző program, melynek az az elve, hogy inkább legyen négynapos a munkahét, mint hogy egyáltalán ne legyen munka. A tömeges leépítések megelőzése érdekében az uniós forrásokból eddig 20 milliárd forintot csoportosított át a kormány a munkahelyek megvédésére. Speciális kedvezmények és támogatások védik a nehéz munkaerő-piaci helyzetben lévőket, így az 50 év felettieket, a gyermekes nőket vagy az elmaradott vidékeken élőket. Az állami támogatásokkal, átképzési programokkal eddig összesen további mintegy 100 ezer munkahelyet lehetett megtartani.

Az Út a munkához programban a válság ellenére közel 100 ezer alacsony képzettségű ember kaphatottmegélhetést és önbecsülést adó munkát.

A válság tanulságaiból okulva megerősítettük a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, képessé tettük arra, hogy kordában tartsa a bankok kockázatvállalását. De a válság megmutatta azt is, hogy gyakran indokolatlanul sérülnek a banki ügyfelek érdekei, és aránytalanul nőnek a terhek. Ezért új szabályozást fogadtunk el a pénzügyi piacokra vonatkozóan, hogy csökkenjen a bankok erőfölénye és az ügyfelek kiszolgáltatottsága. Először fogyasztóvédelmi funkcióval erősítettük meg a pénzügyi felügyeletet, azután a szabályokat szigorítottuk, hogy az ügyfelek több védelmet élvezzenek, több információt, garanciát kapjanak. A kormány, a PSZÁF és több mint 130 pénzintézet által elfogadott magatartáskódex a lakossági ügyfeleket védi. Szigorúbb szabályok a bankokra, több védelem, több garancia az ügyfeleknek – ezt tartottuk szem előtt. Mindezek a lépések a társadalom egyben tartását szolgálták. Messze túlmutatnak tehát az ország rövid távú stabilizációján. Olyan pályára állítják vissza Magyarországot, amelyről a kilencvenes évek végétől fokozatosan letért. Ez a pálya, a következetesen képviselt józanság és mértéktartás gazdaság- és társadalompolitikája a válsággal birkózó Európában viszonylag gyorsan emelheti vissza hazánkat a bezzegország elvesztett státuszába.

A pályán maradáshoz megint közös nemzeti cél szükséges, amely hosszú távon is védett a politika gyors irányváltásaitól. Ilyen cél a stabil és gyarapodó Magyarország megteremtése, amely a tisztességes és biztos munka megbecsülését állítja a társadalmi értékrend középpontjába. E célok érthető és kézzelfogható szimbóluma a 2014 januárjában bevezethető euró. Az euró bevezetése a családok otthonának biztonságát, a vállalkozások számára kiszámítható környezetet és az állam fegyelmezett gazdálkodását jelenti. Az euró a nehezen visszaszerzett stabilitás záloga, amelyet a maastrichti kritériumok mielőbbi teljesítésével és fenntartásával érhetünk el. És éppen ezek a kritériumok teszik kényelmetlenné az euróhoz vezető utat, ezek zárják ki az illúziókeltésre, csodavárásra alapozott politikát. Az euróhoz tartósan három százaléknál kisebb költségvetési hiány, hatvan százalék felé konvergáló államadósság és alacsony infláció szükségeltetik. Ehhez pedig fegyelmezett és takarékos költségvetési politika, célzott társadalompolitika és nem utolsósorban az ezekre szóló világos felhatalmazás kell. Egyszóval: felelősség. A nyugatias törekvések felvállalása, a keleties ösztönök leküzdése.

De az euróval érkező stabilitás csak akkor vonzó igazán, ha az erős alapokon ismét gyors és fenntartható közeledés indul el a rendszerváltáskor áhított európai jólét felé. Ennek kifejezője a tartós négy százalék körüli gazdasági növekedés. Ez a tempó adhatja meg a sikerélményt a magyar társadalomnak, ez teszi lehetővé a foglalkoztatás tartós bővülését, ami a társadalmi stabilitás alapja lehet.

III.

Ha a józan ész gazdaságpolitikáját folytatjuk, akkor 2011–2014 között elérhető a 4 százalékos átlagos éves növekedés, ami négy év alatt kb. 2000 milliárd forintos többletet jelent a költségvetés számára.

Éppen ezért a józan ész diktálta gazdaságpolitika megkérdőjelezése helyett hasznosabb volna arról vitázni, hogy ezt a többletet hogyan használjuk fel az ország javára a következő négy évben, és ehhez milyen változások kellenek még.

A 2000 milliárdos többletet nem elosztogatni kell, hanem bölcsen befektetni gondosan arányt tartva múlt, jelen és jövő között. A múlt a felhalmozott adósságunk – a magyar állam adóssága, amit ütemesen csökkenteni kell, hogy a kiszolgáltatottságunk is csökkenjen, a pénz egy részét tehát adósságcsökkentésre kell fordítani. A jelent úgy tehetjük jobbá, hogy a közszolgáltatások minőségét javítjuk, az erre fordított többletpénz teszi érzékelhetővé és megélhetővé állampolgárok milliói számára a fejlődést. Ez a többlet teszi lehetővé a nyugdíjprémium folyósítását is. És jelenthet még valamit, ha forrásainkkal jól gazdálkodunk: az érdekviszonyok átalakítását, a mentalitás nyugatos irányú változásának elősegítését. Amikor tehát a jelenre fordítunk többleterőforrásokat, olyan területekre érdemes összpontosítani, amelyek egyben a jövőt is szolgálják és erősítik a társadalom összetartását és igazságérzetét.

Például a mai, sok esetben torzultan működő, ellenösztönző szociális rendszer megújításával teljesítményalapú, célhoz kötött támogatások bevezetésére van szükség. Ennek célja a szegény családok jövedelemhiányának csökkentése mellett ösztönzés a munka világába való visszatérésre s a szegénység újratermelődésének, átörökítésének megakadályozása.

El kell érni, hogy minden gyerek tanuljon 3 és 18 éves kora között, és a szülők tudják, hogy a helyi iskolák kiváló tanerővel, a legmagasabb standardokkal működnek. Biztosítani kell, hogy a tanulók a nyolcadik osztály elvégzésekor beszéljenek legalább egy idegen nyelvet, ismerjék és tudják használni a számítógépet és az internetet, rendelkezzenek alapszintű életvezetési, pénzügyi, állampolgári és demokráciaismerettel. Minőségi váltásra van szükség a pedagógusképzésben, a jól teljesítő pedagógusokat pedig anyagilag is erősen ösztönözni kell.

Az oktatás és a szociális rendszer átalakításának döntő szerepet kell játszania abban, hogyMagyarország sikeresen teljesítse a következő évtized legsúlyosabb társadalmi feladatát, a romák integrációját.

Egy kisebb, hatékonyabb, az elmúlt években kiépült kistérségi bázisra épülő önkormányzati rendszerre van szükség. Kevesebb képviselő, kevesebb önkormányzati hivatal, kevesebb feladat, kevesebb bürokrácia, de mindenhol helyi érdekeket képviselő polgármester és jobb, gyorsabb, a helyi igényekhez szabott szolgáltatás.

A 2000 milliárdos többlet harmadik szeletét pedig közvetlenül a jövőre, versenyképességünk javítására, a hiány kordában tartására és a növekedés fenntartására javaslom fordítani, vagyis további adó- és járulékcsökkentést tartok szükségesnek, elsősorban a munka terheinek csökkentése érdekében.

IV.

Magyarország megújításának legnagyobb akadálya, amelyet mindannyian érzékelünk, hogy a részérdekek jó ideje rendszeresen a közérdek elé kerülnek. Hogy a bennfentes csoportok egymással való küzdelme vagy éppen torz kiegyezése felzabálja a közjót. Pedig az államot arra találták ki már sok ezer évvel ezelőtt, hogy érvényre juttassa a közérdeket a részérdekkel szemben.

Ezért a magyar államot meg kell erősítenünk. Nem biztos, hogy nagyobbá kell tennünk, sőt lehet, hogy bizonyos szempontból, például költségeiben inkább kisebbé, de erősebbé. Olyan erőssé, hogy képes legyen a közérdeket érvényre juttatni.

És kik lesznek képesek arra, hogy a magyar államot megerősítsék? Demokráciában ez a politikusok dolga. A vezetőktől, így a politikusoktól azt várjuk el, hogy jobbak legyenek, mint mi, hogy példát mutassanak közös szabályaink és értékeink érvényesítésében. Hogy ne a társadalom rossz, keleties ösztöneire játsszanak rá, hanem segítsenek a közösség nyugatias törekvéseinek beteljesülésében.

Ezért a legfontosabb teendők között szerepel a politika megingott hitelének visszaszerzése is. Az egész politikai osztály hiteléről beszélek. Ma általános az emberek kiábrándulása a politikából Magyarországon. Ennek a tendenciának a megfordítása, vagyis a politika bennfentes világának megújulása nélkül nincs esély arra, hogy az ország a jövője szempontjából szükséges változtatásokat sikerrel végigvigye. Nem utolsósorban ezért kellene végre megállapodásra jutniuk a pártoknak a tiszta, tisztességes és átlátható pártfinanszírozás megteremtéséről. A bizalom visszaszerzése itt kezdődik. Számon kérhetőbb, transzparensebb, elszámoltathatóbb, becsületesebb politikára van szükség. A változás mellett érvelek. Ezt csak azok a választók kényszeríthetik ki, akik egy Nyugat felé forduló Magyarországban érdekeltek. Kik ők? A munkájukat megtartani és ebből gyarapodni kívánó polgárok, a munkát kereső munkanélküliek, a nyugdíjuk értékét megőrizni vágyó idősek, az egyetemisták, akik versenyképes tudásra kívánják alapozni boldogulásukat, és minden szülő, aki gyermeke jövőjét egy fejlődő, gyarapodó, modern országban képzeli el.

De mindenkinek tudnia kell, van jó és van rossz változás. A jó, meggyőződésem szerint, vállalva a felelősség kényelmetlenségét, Nyugatra kormányoz, a magyar euró, a bővülő foglalkoztatás és a tartós növekedés felé. A rossz változás Keletre sodor, egyre távolabb a józan ész politikájától, a mindig keserű ébredéssel járó csodavárással, a válságtól a megszorításokig tartó folyamatos bukdácsolással.

Sekélyes dolog, ha a politikai kampány arra korlátozódik, azzal ígér csodát, hogy a hatalomban legyen változás. Ennél több kell: Magyarországnak kell megváltoznia.

Itt és most ez a józan ész politikája.

A szerző miniszterelnök

Marabu rajza