Két diák, egy tananyag - külföldiek a budapesti Corvinus Egyetemen

Móricz Simon

Bár ma még a tömegképzés tüneteit mutatják a hazai egyetemek – túlzsúfolt előadótermek, túlterhelt oktatók, az első pillanattól betelt kurzusok és vizsgaidőpontok –, egyes felsőoktatási szakértők már kongatják a vészharangot: egyre fogy a magyar hallgató. A jelenlegi demográfiai adatok 2020-ra már csupán 65-70 ezer érettségiző diákot vetítenek előre (most még úgy százezren vannak). Márpedig belőlük lesznek a potenciális továbbtanulók. Már ha egyáltalán: az érettségizők közül évről évre néhány százalékkal kevesebben szeretnének továbbtanulni: 2004-ben még 75, 2008-ban már csupán 64 százalékuk felvételizett.

A rendszerváltás óta azonban – a földuzzasztott hallgatói létszámot követve – jócskán nőtt a felsőoktatási intézmények száma: jelenleg 380 ezer hallgató tanul a 69 egyetemen és főiskolán. A karok száma a másfélszeresére nőtt, és 30 százalékkal több, úgy 22 ezer főállású oktató tevékenykedik. Csakhogy a jelentkezői létszámcsökkenés az ezredforduló környéki nagy fölfutás óta egyre érezhetőbb: 2002- ben még csaknem 165 ezren jelentkeztek, legutóbb már csak 130 ezren (köztük még ott vannak a korábban sikertelenül próbálkozók).

A csökkenés nyilvánvalóan folytatódik, kevesebb karra és oktatóra lesz szükség, pár év múlva elkerülhetetlenné válik egyes felsőoktatási intézmények bezárása. A 2007-ben bevezetett felvételi elosztó mechanizmusnak amúgy nem is titkolt célja, hogy csökkenjen a felsőoktatási intézmények száma. Jelenleg oda kerül a legtöbb államilag támogatott hallgató, és ezzel az utánuk járó támogatás többsége, ahová a legtöbb magas pontszámú diák jelentkezik első helyen. Így az az egyetem vagy főiskola, ahová kevés és alacsony pontszámú diák felvételizik, a költségtérítéses hallgatók pénzéből lesz kénytelen fönntartani magát, ha abból nem sikerül, lehúzhatja a rolót. Az új rendszer óta lezajlott felvételi eljárásokból rendre a nagy tudományegyetemek kerültek ki győztesként – az idén is ők tudták fölvenni a legtöbb támogatott hallgatót. A kisebb, vidéki főiskolák viszont, néhány kivétellel, egyre inkább vesztesei az új elosztásnak.

Ez azonban a vidéki városok számára gazdasági katasztrófát jelentene, hiszen az intézmények ma munkahelyek ezreit biztosítják – vélik az AAM Tanácsadó Zrt. nemrégiben megjelent, Gyorsítósáv című tanulmányának szerzői, többek között Árva László és Bod Péter Ákos közgazdászprofesszor.

„A vidéki városok nagy részé ben, különösen az ország keleti részében, az ipar a kilencvenes években úgy omlott össze, hogy annak helyét betelepülő multik nem, vagy csak részlegesen tudták átvenni. Ezekben a vidéki városokban, a gazdaság egy jelentős része az ott tanuló egyetemistákból és főiskolásokból él”, áll a tanulmányban. A szerzők szerint ez elsősorban Szegedre, Miskolcra, Nyíregyházára, Egerre, Szolnokra igaz, de kisebb mértékben vonatkozik Pécsre, Sopronra, Kaposvárra és Szombathelyre is. Ezekben a városokban a gazdaság motorja az ott tanuló hallgatók költése, így a létszám jelentősebb csökkenése, illetve a főiskolák bezárása megrendítheti a helyi gazdaságot.

A tanulmány szerint ebben a helyzetben a külföldi hallgatók jelenthetik a kitörési pontot. Úgy számolnak: minden 10 külföldi hallgatóval két közvetlen munkahely jön létre – 20 ezer külföldi diák esetén ez már 4000 oktatói munkakört jelent. A külföldi hallgatók ráadásul nem csak a felsőoktatási intézmények számára jelentenének bevételt. (Az EU-csatlakozás óta a magyar diákokkal azonos feltételekkel jöhetnek hozzánk tanulni az uniós állampolgárok, tehát akár ingyen is, ám az azonos feltétel magyar nyelvtudást is jelent egyben. Ennek megfelelően a külföldi hallgatók fele határon túli magyar, másik felük azonban angol nyelvű, fizetős képzést választ.)

A külföldi hallgatók jelentős összegeket költenek lakhatásra, étkezésre, szórakozásra. Debreceni és szegedi kutatások szerint átlagosan 140–180 ezret, Budapesten 200 ezer forintot is elköltenek havonta az ilyen szolgáltatásokra, míg egy magyar diák csak 40 ezret. Ez tehát további három-öt fő számára jelent jövedelmet, ha pedig a külföldi hallgatók száma eléri a 30-35 ezer főt, akkor a befogadó városokban az általuk évente elköltött pénz meghaladhatja a 38-40 milliárd forintot.

Polónyi István oktatáskutató, a Debreceni Egyetem Közgazdaság-tudományi Karának egyetemi tanára szerint azonban veszélyes játék ide hívni a sok külföldi hallgatót, mert az könnyen a minőség rovására mehet. Azt mondja: a fejlett országokból hazánkba érkező hallgatók alapvetően a középosztály alsóbb rétegeiből, sokszor a gyengébb képességű diákok közül kerülnek ki; az elit – ahogy nálunk is – inkábbAmerika vagy Nyugat-Európa egyetemeire járatja gyermekeit. – Hiába olcsóbb nálunk a képzés, az ár-érték arányt tekintve a nyugati egyetemek előnyösebb célpontok – mutatott rá. – Kelet számára már vonzóbbak a magyar egyetemek, ám itt meg komoly nyelvi nehézségek adódnak. Az egyik potenciális küldő ország, Kína diákjai számára például a latin írásjelek is gondot okoznak – tette hozzá.

– Másrészről viszont nonszensz az az elképzelés, hogy ami nem kell a magyar hallgatónak – nevezetesen a vidéki főiskola –, majd jó lesz a kínainak vagy az indiainak. Szerinte azokat a felsőoktatási intézményeket, ahová nem mennek a magyar hallgatók, be kell zárni, nem pedig állami pénzből megpróbálni arra ösztönözni a külföldieket, hogy ezeket válasszák. Megjegyezte: külföldről egyébként is legföljebb Budapest látszik, Debrecent vagy Szegedet is nehéz elfogadtatni, nemhogy egy még kisebb vidéki várost.

Polónyi István szerint kérdéses az is, hogy mit profitál a magyar állam a külföldi hallgatókból. Úgy fogalmazott: a pozitív példaként emlegetett orvosképzés is ezer sebből vérzik, ha egy kicsit megkapargatjuk. Számos nyugat-európai országban – miután igen drága képzésről van szó – egy évben csak meghatározott számú hallgatók vesznek föl orvosképzésre. Így hozzánk azok jönnek, akik otthon már nem fértek be a keretbe. Ők fizetnek ugyan a magyar egyetemeknek, de nincs precízen meghatározva, mennyibe is kerül egy orvos kiképzése (a Debreceni Egyetemen például szemeszterenként 850-850 ezer forintba kerül a költségtérítéses általánosorvos- és fogorvosképzés, a Semmelweis Egyetemen viszont előbbiért 975 ezer, utóbbiért 1 355 400 forintot kell fizetni). Polónyi István úgy véli: ebben a helyzetben könnyen lehet, hogy a magyar adófizetők egészítik ki a norvég, a német vagy az izraeli orvostanhallgatók képzését.

A fizetős külföldi hallgatók hazánkba csábításával ugyanakkor régóta próbálkozik a magyar felsőoktatás, létszámuk azonban alig-alig emelkedett az utóbbi években. Az oktatási tárca még Magyar Bálint minisztersége alatt indította el 2004-ben – negyven felsőoktatási intézménnyel karöltve – a magyar képzéseket külföldön népszerűsítő Campus Hungary programot. A cél az volt, hogy az akkor Magyarországon tanuló mintegy 13 ezer fős külföldi hallgatói létszám a többszörösére növekedjen. De most is csak 15 ezren tanulnak nálunk, és a külföldről jöttek fele határon túli magyar, tehát nem fizetős hallgató.

A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola – bezárása megrendítené a helyi gazdaságot
Lóti Lajos Annak ellenére van ez így, hogy az egyetemek és főiskolák fele – az Educatio Kft. 2008-as, az intézmények túlélési stratégiáit firtató onlinefelmérése szerint – marketingstratégiával is rendelkezik a fizetős külföldi hallgatók toborzásához.

A külföldi hallgatók távolmaradásának okai azonban nem sokat változtak az utóbbi években. – Már jóformán rögtön az országhatáron megakadnak – fogalmaz Matiscsák Attila, a Study Transfer Program ügyvezető igazgatója, amely 2007-ben gyakorlatilag átvette a Campus Hungary feladatát is, és webkampányokkal, illetve különféle külföldi programokon, kiállításokon népszerűsíti a magyar felsőoktatást. – Ázsiából, így Kínából, Indiából, Koreából, Vietnamból nagy az érdeklődés a magyar felsőoktatás iránt, ám ezek a diákok gyakran nehezen kapnak hazánkba vízumot, így sokszor Csehország, Románia vagy Szlovénia viszi el őket – magyarázza.

– Még mindig kevés az angol nyelvű képzés is. Az intézmények úgy vélik, négy-öt fővel nem éri meg beindítani egy idegen nyelvű kurzust, de ha nem indítanak ilyen képzéseket, nem is érkeznek a külföldi hallgatók – vázolja a helyzet fonákságát Matiscsák Attila. Erős angol nyelvű képzések tulajdonképpen csak három területen vannak: az orvosképzésekben – itt magas is, 20-40 százalékos a külföldi hallgatók aránya –, illetve néhány műszaki és gazdasági szakon. A természettudományos, az informatikai és a bölcsészképzésben kevés az idegen nyelvű kurzus és a külföldi hallgató is.

Probléma az is, hogy nincs elég kollégiumi férőhely – amúgy még a magyar hallgatók számára sem. Az ezredforduló környékén sokat emlegetett példa volt az az eset, amikor háromszáz kínai diák jött volna hozzánk orvostanhallgatónak, ám mivel nem tudtak számukra kollégiumi elhelyezést biztosítani, továbbálltak Prágába, és ott fizettek tandíjat.

Matiscsák Attila szerint mindezen felül olykor az állami nagy egyetemek lomhasága is nehezíti a nemzetközi kapcsolatok erősítését: nem ritka az egy-két hónapos reakció a külföldi megkeresésekre.

– A magánintézmények, a kisebb vidéki főiskolák viszont nagyobb lendülettel hajtanak a külföldi hallgatókra, sokkal rugalmasabbak; tisztában vannak vele, hogy ez nekik már húsba vágó kérdés – mutatott rá, megjegyezve, hogy sok intézmény még mindig motiválatlan, és az államtól várja a megélhetési támogatást.

Hárommillióan más országban

Mind itthon, mind a fejlett országok nagyobb részében kimerülőben van a felsőoktatás hagyományos merítési bázisa, miután mindenütt csökken, vagy legalábbis stagnál a középiskolából kilépő fiatalok száma. Eközben viszont világszerte dinamikusan növekszik a külföldön tanuló hallgatók száma, amely mára meghaladja a hárommilliót is, és egyes becslések szerint 2025-re eléri a nyolcmilliót – mutat rá Polónyi István oktatáskutató a Hallgatók külföldön című tanulmányában.

A három legnagyobb küldő ország – vagyis ahonnan a legtöbb hallgató kerül külföldi felsőoktatási intézménybe – Ázsiában található: Kína, India és Dél-Korea. Kínából több mint 420 ezer, Indiából több mint 150 ezer, Koreából pedig több mint 105 ezer hallgató tanul más ország egyetemein és főiskoláin. A külföldön tanulók több mint negyede így ebből a három országból kerül ki. Az olyan fejlett országok, mint például az Amerikai Egyesült Államok, Németország vagy Franciaország a maguk 50-70 ezer külföldön tanuló hallgatójával csupán a 4–7. helyen állnak a küldő országok listáján. Magyarország pedig a több mint hétezer főnyi külföldön tanuló hallgatóval a 77. e rangsorban. A legnagyobb fogadó országok – vagyis, ahol a legtöbb külföldi diák tanul – viszont éppen a fejlett országokból kerülnek ki: az USA-ban csaknem 600 ezer külföldi tanul, az Egyesült Királyságban 350 ezren járnak egyetemre vagy főiskolára, Franciaországban, Ausztráliában vagy Németországban pedig 200-250 ezren. Rajtuk kívül még Japánban jár több mint 100 ezer külföldi hallgató egyetemre. Ebben a hat országban tanul így az összes külföldi hallgató csaknem kétharmada. Hazánk a maga 15 ezer külföldi hallgatójával a 32. helyen áll.

Polónyi István megjegyzi: azt, hogy melyik országban jelentős iparág a felsőoktatás értékesítése a külföld számára, azt az abszolút számoknál jobban jelzi a 100 ezer lakosra vetítet külföldi hallgatószám. E tekintetben Makaó (2186) és Liechtenstein (1687) vezet, őket követi Ausztrália (1007), Új-Zéland (792), Ciprus (705), az Egyesült Királyság (577), illetve a külföldi hallgatók is okozta egyetemi tömegjelenetek és diáktüntetések miatt a média reflektorfényeibe került Ausztria (531). Magyarországon 162 külföldi hallgató jut 100 ezer lakosra, ezzel a 33. a listán. (V. A. D.)

Kapcsolódó cikkek: Nem marad más hátra, mint tovább tanulni | Szállás és reggeli várja a turistákat a Cambridge-i Egyetemen | Akik fel mernek öltözni | Bölcsészkari mesterkedés | Börzén a szürkeállomány