Moliere | 2010. január 7. | 11:22:01
Nagyon primitív ez az írás. Semmi nem stimmel benne: Andor nézeteinek semmi közük a f...sz által hangoztatott nézetekhez, és a "nemzeti érdek képviselete" pedig szigorúan tilos az EU-szintű vezetők részéről.
hakos5 | 2009. november 14. | 22:58:32
A gond csak az,hogy kilóg a lóláb, nár ami az ismeretek hiányát illeti. Huttinger ajánlom kicsit alaposabban foglalkozni azokkal az évekkel.Mondjuk kicsit tanulmányozni, hogy miként építették le Károlyi és felelőtlen elvtársai a magyar katonai erőt. Linder Béla visszaemlékezéseiben olvastam, hogy ő bizony csak azért züllesztette szét a hadsereget, mert a monarchista érzelmű tisztek veszélyt jelentettek a fiatal "köztársaságra". Gondolom egyébként ismered Linder életútját is.
A háborút természetesen nem lehetett megnyerni, de az egyáltalán nem volt szükséges, hogy ekkora területi veszteségek érjék az országot és színmagyar területek kerüljenek az újdonsült államokhoz. Ez kimondottan a baloldalnak volt köszönhető, akik akkor is saját pitiáner hatalmukért beáldozták az országot. Tudod az aláírás már csak formalitás volt, addigra már minden lehetőségünket eljátszotta a baloldali rószsaszín és vörös őrület.
Ez kb. olyan mint ahogy a következő jobboldali kormánynak sem marad más, mint jövő tavasszal az IMF-el megegyezni, persze az egész megegyezésre nem lenne szükség, ha nem a baloldal kormányoz előtte nyolc évig.. Ti elkúrjátok , a jobboldal meg olthatja a tüzet..
huttinger | 2009. november 14. | 12:33:21
evianna:
Az elfogultság nem mentesíti az embereket a imeretek hiánya alól.
Itt pedig 2 évnyi balodali őrületről írt hakos5, hogy az taszította szakadékba az országot, elfelejtve, hogy
1. nem volt 2 év baloldali őrület.
2.1914-1918 között kicsit háborúztunk...
3. Ennek a háburú egyenes következménye volt az őszirózsás forradalom.
4. Károlyi akkor adta át a hatalmat Kun Bélának, mikor már kilátsátalan volt a kűzdelem az ANTANT seregekkel.
5. Érdekes, hogy az a hazaáruló aki Nagy-Magyarországért küzdött és az a jobb oldal számára a dicső aki aláírta a trianoni békediktátumot..
Agyalágyultság ez már.....
evianna | 2009. november 14. | 11:35:49
huttinger:
végletesen elfogult emberekkel nem szabad vitázni... az a gond, hogy ha nem szól vissza nekik az ember, akkor azt hiszik, hogy megerősítést kaptak.
tényleg ráférne egy kis töri sokakra.
huttinger | 2009. november 14. | 11:25:26
hakos5 | 2009. november 14. | 10:16:53
Ez felettébb vicces...az előtte lévő I. VH gondolom egy babzsúr volt.....
Szerintem kéne egy kis törit pótólni....
hakos5 | 2009. november 14. | 10:16:53
huttinger | 2009. november 14. | 00:23:49
Igen tényleg, csakhát előtte volt két évnyi baloldali őrület, ami az országot a szakadékba taszította. Horthyéknak már csak a maradék megmentése maradt...
evianna | 2009. november 14. | 03:40:45
Természetesen hivatalosan ez lenne a felosztás..
A bizottság az Unió közös érdekeit képviseli, szemben az európai tanáccsal...
Csakhát a bizottság súlya kisebb, mint a tanácsé, és a Bizottság tagjai azért mindig figyelembe veszik saját országuk érdekeit..Természetesen Kovács Lászlót leszámítva, hisz ő "magyar" baloldali...
evianna | 2009. november 14. | 03:40:45
hakos5 | 2009. november 13. | 21:02:29
nem, ebben biztos vagyok: az EU úgy épül fel, hogy a nemzeti érdekeket a kormányfők és a pénzügyminiszterek találkozói egyeztetik, az EP pedig valójában a pártok integrálását hivatott biztosítani, lassan, nagyon hosszú távon.
a Bizottság feladata azonban kifejezetten az uniós irányítás, ott már semmiféle nemzeti érdekek nem játszhatnak szerepet. jól is néznénk ki. (vagy úgy gondolod, hogy az új vámkódexet "a magyarok" csinálták meg?)
huttinger | 2009. november 14. | 00:23:49
hakos5 | 2009. november 13. | 20:56:52
A magyar jobboldal ősatyját, Horthy Miklóst a nyugati hatalmak ültették a kormányzói székbe. És az ő felhatalmazott követei írták alá a trianoni békét...ennyit a nemzet árulásról.....
hakos5 | 2009. november 13. | 21:02:29
evianna | 2009. november 13. | 20:38:55
Minden biztos "nemzetben" gondolkodik. Mégpedig a sajátjában. És éppen így működik Európa. Ha valamelyik ország gyenge embereket küld oda, aki nem az országa érdekeit nyomja, az bizony megszívja.A KGST-be pedig tényleg jobban illene Andor, ott csak a Szovjetúnió érdekei számítottak.
hakos5 | 2009. november 13. | 20:56:52
Kedves Aczél úr, egy kis gond azért van, ugyanis ellentétben a magyar baloldaliakkal, a nyugati baloldaliak patrióták, tehát jogosan várják el a honfitársaik támogatását. Ellentétben a magyar baloldaliakkal, akik a hazaárulásban és nemzetárulásban versenyeznek egymással.Elég csak a kommenteket elolvasni. Úgyhogy elég nagy "pofátlanság" hazafias optikáról beszélni velük kapcsolatban.
Egyébként ha már nagyvonalúságról beszélünk, Bajnai, mint de facto ügyvezető kormányfő nyugodtan egyeztethetne a jelölés kapcsán a Fidesszel. Nem pedig kiválasztani valakit, majd patriotizmusra hivatkozva támogatást várni.
evianna | 2009. november 13. | 20:38:55
bábolna | 2009. november 13. | 10:54:45
annak én is örülnék, ha a fideszeseknek "lenne elég (erkölcsi) erejük" legalább a választási ígéreteik betartásához - szerintem nem lesz -, de itt egészen másról szól a történet.
arról, hogy olyan vezetői legyenek a most már lisszaboni Európának, akikre büszkék lehetünk.
de kiket is tud a Fidesz egyáltalán felvonultatni?
csak nem azt mondod, hogy Schmitt Pált vagy Martonyi Jánost? vagy annak is csápolni kell, ha Deutsch Tamást vagy Áder Jánost jelölik majd ilyen, vagy ehhez hasonló pozícióra?
én nagyon szerencsétlen dolognak éreztem, hogy Kovács kizsarolta magának ezt a pozíciót (Balázs minden tekintetben jobb lett volna nála), a szomorú az, hogy energiaügyi biztosként az orosz-ukrán gázháborúban klasszisokkal jobb lett volna, bár az energiaiparhoz nyilvánvalóan nem ért. (a jogászok se szoktak érteni azokhoz az ágazatokhoz, amelyek számára mindent eldöntő fúziós, akvizíciós vagy szindikátusi szerződéseket kötnek - nem kell nekik.)
sajnos, a valóság az, hogy a Fidesznek van egy maroknyi fregoli-kádere (az első két megnevezett legalább tud nyelveket), és a jelek szerint képtelenek "Európában" gondolkodni, számukra csak nemzeti (és saját) érdekek vannak, és nem fogják fel, hogy ha az európai intézményeket teletömjük a "mi embereinkkel", akkor az Unió legfeljebb egy KGST-jellegű szupranacionális szervezet lehet - az meg nem életképes.
spartacus | 2009. november 13. | 20:30:13
ja, most latom, nem te irtad, hanem idezted. :-)
Szerencsere nem egy politikai posztra, hanem gazdasagira kuldjuk az uriembet. Masreszt meg ugye, van eleg marhank Brusszelben, Adertol Morvaiig,
spartacus | 2009. november 13. | 20:28:39
weiner | 2009. november 13. | 19:50:51
Amit leirsz, az a bazis demokracia. Utoljara a magyar pilitikai eleten a 90-es evek legelejen jelent meg, a FIDESZ-ben. Az akkori partelnok (Orbanya Viktator) eleg nehezen viselte, es a Kover-Ader-Szajer duoval szovetkezve kigolyozta oket a parton kivulre. Ekkorira teheto a Magyar Narancs es a Fidesz tavolodasa is, mivel a lap a bazis demokratakat tamogatta.
En nem tartom tul jo otletnek, de a kommunikacios ipar fejlodesevel mara egyre kozelebb kerul a megvalosithatosaghoz. Lehet, ennel az is jobb lenne, bar a jelenlegi kozallapotokat elnezve en inkabb hiszem, ey kollektiv ongyilkossaggal erne fel inkabb.
weiner | 2009. november 13. | 19:50:51
Az Andor-jelenségről valójában annyiban lehet beszélni, hogy a fiatal magyar tőkések (Bajnai, Gyurcsány és társaik) egy marxista elveket képviselő bankárt küld Brüsszelbe, aki bizonyára jó EU bürokrata lesz. Az Eszmélet című folyóirat (főszerkesztője Andor László) bemutatkozásának tanulmányozásából erre a következtetésre lehet jutni. Íme:
„Ez a lap baloldali lap. Olyan baloldali lap, melynek szerkesztői úgy vélik, hogy ami az elmúlt évtizedekben történt, annak a hipokrita módon lobogtatott jelszavakon és sokak hitén kívül nincsen sok köze a marxizmushoz, így nem is cáfolja a marxista elvek létjogosultságát. Úgy vélik, hogy ezekért a célokért érdemes és értelmes élni, de elölről kezdve és egészen másképpen, mint amerre a marxizmus elvei köré verődött mozgalom az elmúlt 100 évben fordult. Következésképpen a lap részt kíván venni a kialakult struktúrák lebontásában, de szembe kíván szállni azokkal a folyamatokkal is, amelyeket Marx a szegénység alapján egyenlősítő társadalom előre látható csődjéről szólván közismerten úgy jellemzett, hogy; „ismét előáll az egész régi szemét".
Lapunk szemléletileg szemben áll minden hatalmi egyenlőtlenséggel, előjoggal, származzék az az egyenlőtlenség gazdasági hatalomból, vagy az államigazgatás hierarchiájából. Az alávetettek, a kihasználtak, a szűkölködők pártján áll, de nem azt tekinti célnak, hogy a kiegyenlítődés elvegyen, hogy mindenkit az alávetettség, a szűkölködés egységes szintjére süllyesszen, hanem azt, hogy mindenki részesedhessék mindabból, amit az emberi erőfeszítések a világban létrehoznak. Vagyis a jövőt a valóságos szabadság és egyenlőség évezredes vágyának jegyében keresi. A jelenben is elutasítja a különböző {gazdasági, hatalmi, szellemi) eliteknek a társadalom többségét alkotó tömegek feje fölött kötött kompromisszumait, elkerülhetetlennek és megkerülhetetlennek tartja a társadalom valamennyi tagjának közvetlen bevonását mindazon döntésekbe, amelyek életüket érintik.”
weiner | 2009. november 13. | 19:26:21
Mona Lisa | 2009. november 13. | 15:57:55
Talán túl kategorikusan próbáltam utalni arra, hogy a Nol engedi szétverni az oldalt.
spartacus | 2009. november 13. | 18:28:50
Nem vagy vele egyedul, de a jelek szerint eltunt. Remeljuk, igy is marad a dolog.
Mona Lisa | 2009. november 13. | 18:22:41
bocs Sparta koma, fogadd részvétem az eseményekért.
ez a hibbant liba kihoz a sodromból
Mona Lisa | 2009. november 13. | 18:19:22
banszegiadolf lárifárilol CtrAlt ésatöbbi
vagy nagyon jól játszod a skizót, vagy nincs szükséged arra hogy játsszad. Utóbbira tippelek.
Vedd be szépen a napi bogyókat, igyál rá jó sokat, és hunyd le a szemed. Álmodozzál a szerelmedről.
INNEN MEG TAKARODJ!!!! NEM VESZED ÉSZRE HOGY SENKI NEM KÍVÁNCSI RÁD??!!??
spartacus | 2009. november 13. | 18:13:26
Finalitás | 2009. november 13. | 17:13:06
Ugyan, mondjal mar egy szerinted alkalmas jeloltet, es masold be ie az eletrajzat, legy oly kedves!
spartacus | 2009. november 13. | 18:07:53
Es ez csak rosszabb lesz, mert estere mindig berug, es akkor elkezd ocsmanykodni, vagy mint tegnap is, elkezdi szetverni a kommenteket.
spartacus | 2009. november 13. | 18:05:23
Finalitás | 2009. november 13. | 17:13:06
Tegnap mar elmagyaraztam neked, mielott kopkodsz barkit, legalabb az eletrajzat olvasd el. Ostoba fedeSSnyik.
spartacus | 2009. november 13. | 18:03:41
Mona Lisa | 2009. november 13. | 15:57:55
Kikerem magamnak, semmifele intim kapcsolatban nem voltam larifarilol-CtrlAlt-hipp.hopp-bar kochaba-stb. soknevuvel. Ramkattant, neten keesztul, es azota nem hagy beken. Most is beregsztralt egy, a csaladinevemhez kotheto nicket, es azon uldoz. Arrol meg ne is beszeljunk, hogy megtalalta a netemn a ceges oldalamat, ott a telefonszamomat, amilcimemet, azotaa allandoan szerelmeslevelekkel uldoz, naponta tobbszor felhiv telefonon, a tok.om mar tele van a hulyejevel.
banszegiadolf | 2009. november 13. | 17:19:56
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Finalitás | 2009. november 13. | 17:13:06
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Mona Lisa | 2009. november 13. | 16:00:19
lám meg is jelent a hisztérikánk, vagy a váltótársa, és nehazudozz névvel önti a hazugságait a világra!
takarodj már innen te hülye p.csa!!!!!! menj orvoshoz, kérd a rózsaszín piruláidat! Vagy idd le magad a sárga földig, egyre megy, csak innen takarodj!
Mona Lisa | 2009. november 13. | 15:57:55
weiner: nem a szerkesztőség veri szét az oldalt, hanem valami hülye liba genfből, valami idegenbe szakadt havibajos hisztérika, aki vagy beleszeretett valami lüke módon, vagy korábbilag kapcsolatban állhatott a másik fazonnal szerintem, és gondolom az rájött, hogy mekkora p.csa és kirakta vagy ilyesmi, a liba meg ilyen hülye módon áll bosszút :(
sajnálatos, hogy ezt a nol engedi.
Mona Lisa | 2009. november 13. | 15:55:04
# kipcsak | 2009. november 13. | 10:40:25
"A problema ott van, hogy a fidesz nem valami MELLETT, hanem valami(valaki) ELLEN politizal. A 8 ev depresszio eros nyomot hagyott a lalkukben. Raadasul a Bajnai megy a papahoz es nem a torpeorias. Hoppa!"
Pontosan.
Mona Lisa | 2009. november 13. | 15:36:59
# nucleus | 2009. november 13. | 08:25:27
"Csak egyszer látnék végre olyat, hogy egy pártfüggetlen valódi szakember kerülne egy ilyen pozícióba. De ez nálunk elékpzelhetetlen - talán nincs is ilyen, vagy aki van, az meg nem lesz hülye kiállni ezek közé az elmebetegek elé bokszzsáknak. Magyarország reménytelenül balkán lett."
ezzel sajnos hajlamos vagyok egyetérteni...
# irriga | 2009. november 13. | 09:47:00
"Nagy segítség lenne ennek az országnak, ha OV gyógyíthatatlan H1N1 fertőzésben átköltözne a Styx másik oldalára. Lenne, aki fizeti a révészt ...."
parádés lenne... áh én nem kívánom senki halálát, elég lenne ha megszavaznánk neki is egy távoltartási törvényt - a politikától!
szvori | 2009. november 13. | 15:09:54
bábolna 10:54:45
Naivitás-bábolna a neved.
Ön nem hallott még arról, hogy az említett "úr" ars poétikája: "az erkölcs nem politikai kategória"?
Azt nem állíthatjuk hogy Orbán elveihez túlságosan ragaszkodó lenne, de a fenti kitételt illetően igen.
szvori | 2009. november 13. | 14:59:20
A cikk utolsó bekezdésében jelzett politikusok egytől-egyig kulturált Úriemberek.
Acél rendelkezhetne annyi éleslátással, hogy nem von párhuzamot egy hazaáruló, kulturálatlan fideszessel.
Gyurka46 | 2009. november 13. | 14:44:10
A miniszterelnök jelöli az EU biztost, ez történt most is. A körülményekhez képest jó döntés volt (nem pártfunkcionárius, gazdasági szakember, nemzetközi tapasztalattal és biztos nyelvtudással rendelkezik).
Egyébként emlékszik valaki olyanra, hogy O.V. 1998 és 2002 között kikérte volna akár egyszer is az ellenzék véleményét?
Nantal | 2009. november 13. | 13:42:37
weiner: 12:55:05
...igencsak jól látod...!!!
weiner | 2009. november 13. | 12:55:05
Fogadásokat kötöttem (és nyeretm), hogy az öt jelöltből majd Andor úr megy Brüsszelbe, akivel nem az aprobléma, hogy nézetei balosak (ennek a Bizottságban nincs sok jelentősége), hanem az, hogy Bajnai (-Gyurcsány) és szűkebb körének az embere, kijáró képviselője. Aczél írása csak a jelölési „utójáték” része. (Ettől még a Fidesz moroghatna függöny mögött is, brüsszeli ügyekben máshol is ezt csinálják.)
Nantal | 2009. november 13. | 12:43:29
nehazudozz: 11:18:50
...másrészt, az ilyen "rosszhiszeműségnek" az egyik indítékát kilehet kapcsolni a FORDÍTOTT "SORRENDDEL", mint a blognál, ugyanis a hamis niccel betöltött "blabla", az értékes hozzászólások "elérhetetlenné tétele"...!!!
Nantal | 2009. november 13. | 12:36:52
nehazudozz: 11:18:50
...a nicc lopások a nolbloggon a hét elején okoztak jókora vitát és sértődéseket...!!!
...akkor az ottani Akácz Z. kemény eljárást és műszaki (program) javításokat ígért, a probléma "kezelésére"...!!!
...csak azt NEM ÉRTEM, hogy MOST, miért NEM TÖRLIK ezt a "BLABLÁT", "standa-pityere"...!!!
teniszke | 2009. november 13. | 12:03:48
Az nem is vitás, hogy ha már Andort jelölték, illene a magyar stábnak egészében támogatni őt. Persze, az sem lenne baj és növelné Aczél úr mondanivalójának hitelességét, ha Andor úr megvédése mellett korábban szót ejtett volna arról, mekkora világ röheje volt Veress urat egyáltalán szóba hozni erre a posztra a felfogásával és a makogó angolságával. Elég égés lesz nekünk, ha az EBRD üléseken csak tolmáccsal fogja megértetni magát (egy angol közép többre nem elég)...
minona | 2009. november 13. | 11:27:41
Ürügy mindig van, jól mondja Aczél Endre. Sapkával, vagy sapka nélkül, a Fidesz zsigerből, rutinból támad, szentet is jelölhetnének a szocialisták. Pedig Aczél utolsó mondatai megszívlelendőek lehetnének: csak az az ország fejlődőképes, amelyik nem megosztott, ahol van párbeszéd és a közös érdeket nézni egyaránt feladata kell hogy legyen minden pártnak.
nehazudozz | 2009. november 13. | 11:18:50
Kedves dühös kommentelők!
Lám larifarilolt szidjátok: nem az eredet larifarilol csinálta itt a kavarodást. Egy spartacus nevű texaszi lopkod nickeket, hogy milyen módszerrel, azt nem tudom. Ő lépett be tegnap 13 óra körül ezzel a nickkel és hajnali 5-ig nem hagyta abba. A regisztrált tulajdonos pedig mindenkinek felajánlotta a jelszót, így az ördög tudja hány larifarilol lépett be, de aki azt a hosszú izét belinkelte, megint csak spartacus volt, ő maga gyártotta, a vélt ellenségei nicknevein, és még ennél sokkal többet is.Ennyi energiát pazarol hogy a vélt ellenségeit piszkálja itt, mert már nem tudja különválasztani a valóságot a virtualitással. Ez a mániája, hecker is meg troll is.
Az igazi larifarilol szerintem ezek után már nem akarja használni, hát nyugodtan törölhetik tőle, gondolom.
bábolna | 2009. november 13. | 11:11:51
irriga
Jó, de itt igazi kényszer van, nem tehetik meg azt, hogy ne állapodjanak meg...
irriga | 2009. november 13. | 11:00:18
bábolna | 2009. november 13. | 10:54:45
Álmodozol.
Csak nézd meg az alkotmánybírák, a főbíró esetét ...
irriga | 2009. november 13. | 11:00:16
bábolna | 2009. november 13. | 10:54:45
Álmodozol.
Csak nézd meg az alkotmánybírák, a főbíró esetét ...
Walden | 2009. november 13. | 10:57:52
laci_54 | 2009. november 13. | 10:13:26
Hogy jön ez ide, már ne haragudj?
bábolna | 2009. november 13. | 10:54:45
Azt még megjegyzem, hogy a jelölési rendszer úgy rossz, ahogy van. Valamennyi parlamenti párt konszenzusa kellene a biztosi poszt betöltéséhez, az garancia lenne arra, hogy ne Kovácsok és Andorok égessék kint az országot. És a helyzet akkor sem lesz jobb, ha majd a Fidesz jelöl legközelebb. Örülnék, ha Orbánéknak lenne (erkölcsi) erejük változtatni ezen a gyakorlaton.
Nantal | 2009. november 13. | 10:48:02
HALLÓ SZERKI...!!!
"larifarilol: 01:28:51" BLABLÁJÁT sűrgősen TÖRÖLNI SZIVESKEDJENEK...!!!
...valamint ROSSZHISZEMŰSÉGE OKÁN véglegesen törölni a NOL hozászólás lehetőségéből...!!!
bábolna | 2009. november 13. | 10:45:08
Walden
Azzal egyetértek, hogy annál a vérbunkó Veresnél jobb választás, Andornak legalább értelmiségi kinézete van. Az viszont siralmas, hogy a baloldal képtelen a felkészültség és a szakmaiság alapján dönteni még ilyen posztok esetében is, aminek köze sincs a pártpolitikához, kizárólag a párt holdudvarából képesek kibányászni valakit. Az meg tiszta égés, hogy egy ilyen neomarxistát küldenek ki Brüsszelbe, hadd szórakozzanak rajtunk megint, mint Kovács esetében, akinek szintén lila gőze nem volt ahhoz a szakterülethez, amit elvállalt...
kipcsak | 2009. november 13. | 10:40:25
Moderálási alapelvek- komment törölve -
weiner | 2009. november 13. | 10:32:23
Érdekes, mostanában egyes személyeket érintő témákban (ld. Ketész Imre) a szerkesztőség szétveri az oldalt.
értelmetlenségi | 2009. november 13. | 10:26:30
Érthető, hogy a Fidesz nem tud belenyugodni abba, hogy még mindig nem ők osztják a zsíros állásokat. Sajna, fiúk ez van. Antall után szabadon: tetszettetek volna parlamenti választást nyerni! A levitézlésetek óta kétszer is lett volna rá lehetőségetek...
laci_54 | 2009. november 13. | 10:13:26
Walden | 2009. november 13. | 09:49:10
A demokrácia nem jó, de nem ismerek nála jobbat. Sir Winston (Leonard Spencer) Churchill
Azaz, tudomásul veszed a döntést vagy tudomásul veszed a döntést...
irriga | 2009. november 13. | 09:49:45
bábolna | 2009. november 13. | 08:55:23
Biztos, hogy ilyen egykomcsi?
Az egyesült államokbeli Rutgers Egyetemen tanított Fulbright-ösztöndíjas professzorként 1997-1998-ban.
Számos Magyarországon megjelent kötet szerzője, társszerzője vagy szerkesztője, Nagy-Britanniában megjelent könyve: Market Failure: A Guide to the East European „Economic Miracle” (társszerző: Martin Summers. London, Pluto Press, 1998), az Egyesült Államokban megjelent könyve: Hungary on the Road to the European Union: Transition in Blue (Westport, Praeger, 2000).
Vagy a fidesz komcsijairól vetted a jellemzést?
Walden | 2009. november 13. | 09:49:10
Nem értek egyet a Fidesz stratégiájával, örülniük kellene, hogy nem a gyalázatos simlis V. János lett a biztos, nála Andor egészen biztosan hitelesebb ember. Mindazonáltal van abban valami báj, hogy az EP-választásokon oly annyira leszerepelt párt kényszerminiszterelnöke ajánl 5 évre biztost az EU "kormányába". Lehet, hogy ezt a rendszert újra kellene gondolni.
dktg | 2009. november 13. | 09:47:15
sajnos aczél szokásához híven csúsztat. úgy állítja be,mintha andor laci feladta volna elveit és elment bankárnak. azért az ebrd nem olyan bank, mint a világbank, ezt aczélnak kéne a legjobban tudnia. másrészt andor továbbra is folytatja rendszerkritikusi munkásságát, főszerkesztője az eszméletnek-a legjobb magyar, valóban baloldali folyóirat-, másrészt az egyik szerzője pl. a tavaly megjelent Az adóparadicsomtól a zöldmozgalmakig c. rendszerkritikai lexikonnak.
irriga | 2009. november 13. | 09:47:00
Nagy segítség lenne ennek az országnak, ha OV gyógyíthatatlan H1N1 fertőzésben átköltözne a Styx másik oldalára.
Lenne, aki fizeti a révészt ....
irriga | 2009. november 13. | 09:45:01
nucleus | 2009. november 13. | 08:25:27
"aki van, az meg nem lesz hülye kiállni ezek közé az elmebetegek elé bokszzsáknak."
Nagy baj ez.
gedeon_gi | 2009. november 13. | 09:38:10
A Fidesznek ez a módszere, karakter gyilkosság és hazudozás. És ezek fogják vezetni az országot, borzalom.
Deák János | 2009. november 13. | 09:25:11
Nehogy megint bekövetkezzen az, mi Kovács lászló esetében bekövetkezett, a "balkáni politizálás" diadala. Kovács megkaphatta volna az energiaügyi biztos posztját. Van államigazgatási gyakorlata, politikai tapasztalata, ismerték az unióban, falnyitó munkásságáért becsülték külföldön, tud oroszul és tud velük tárgyalni.Félre kellett volna tenni a politikai ellenszenvet és az ország érdekeit kellett volna figyelembe venni. S mit tett az ellenzék? Meghempergette a mocsokban, hogy a stratégiai fontosságú energetikai biztos posztját ne kapjuk meg. Milyen jól jött volna ez öt éven át, amikor a gázcsap odaát van. Gratulálok azoknak, akik ezt tették s nagyon örülnék, ha a történelem nem ismétlődne meg...
walsz | 2009. november 13. | 09:10:28
Na nézzük csak a Fidesz kádereket:
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Viktor; - Gimnáziumi KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár,
Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel pártbizottsági állásért.
Kövér László - KISZ titkár,Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Apósa: Bács-Kiskun Megyei MSZMP titkár, Kádár rendszer belügyminisztere
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Szita Károly - III/3 ügynök Krakus néven jelentett
Ez egy gyors lista.
walsz | 2009. november 13. | 09:00:10
A Fidesz a magyar társadalom testén egy elburjánzott rákos góc.
bábolna | 2009. november 13. | 08:55:23
Csakhogy nem akárkit jelölt, hanem egy kriptokommunista bankárt, elég beleolvasni az általa szerkesztett folyóiratba, z Eszméletbe, amit még Krausz Tamás neve fémjelez. Ehhez nem kell kommentár. Kovács után sikerül megint kiröhögtetni magunkat egy alkalmatlan jelölttel, akinek ráadásul köze nincs az Unióhoz, semmiféle ezzel kapcsolatos múltja nincs.
santiago | 2009. november 13. | 08:39:01
Aczél koma már megint mellébeszél.Mint mindig.Skandináviában a monarchista
demokráciákban megegyeznek a pártok a jelöltről és nem diktatórikusan
neveznek ki valakit, mint az a semmihez sem értő Kovács esetében történt.
Kovácsot nem a FIDESZ buktatta meg, hanem az Unio.Andor csak a bolsevikok
közül volt jó választás, hazánk részéről biztosan nem.Azt kívánom neki, hogy
legalább ő se, mint Kovács,ne "hagyon nyomot" maga után.Ez már pozitív lenne.
értelmetlenségi | 2009. november 13. | 08:33:39
larifarilol: te eszement barom, melyik elme gyógy- és intézetből szabadultál?
A moderátor meg nem tudott leszállni a nőjéről?
nucleus | 2009. november 13. | 08:25:27
Csak egyszer látnék végre olyat, hogy egy pártfüggetlen valódi szakember kerülne egy ilyen pozícióba. De ez nálunk elékpzelhetetlen - talán nincs is ilyen, vagy aki van, az meg nem lesz hülye kiállni ezek közé az elmebetegek elé bokszzsáknak. Magyarország reménytelenül balkán lett.
irriga | 2009. november 13. | 08:05:38
"Ezt a valóban hazafias optikát ajánlom az Andor-jelölés megítéléséhez honfitársaimnak."
Ilyen optikája nincs a fidesznek.
Csak hatalomszerzési.
larifarilol | 2009. november 13. | 01:28:55
Moderálási alapelvek- komment törölve -
evianna | 2009. november 13. | 01:00:29
hát persze: a Fidesz csak saját bevált kádereit tudja elképzelni uniós posztokra, így tényleg bárkit jelölt volna Bajnai, nekimennének.
ez azonban egy súlyos értelmezési gond is: az EU-ban nem a magyar érdekeket kell képviselni, hanem minden országból (elvben) a legjobbakat gyűjtik össze a Bizottságba, mégpedig uniós munkára, nem kormányközi egyeztetésekre.
ezt nem értik meg?
vagy mindenhova az ő embereiknek kell kerülniük, oszt jónapot?
|