Modern kori rabszolgaság Magyarországon

Három évig élt borzalmas körülmények között egy istállóban az a 68 éves újkígyósi férfi, akit - a polgármester elmondása szerint - a lánya eladott egy családnak, ahol rabszolgaként, ingyen dolgoztatták. Naponta egyszer kapott enni. Az ügyben még nincs rendőrségi feljelentés.

Egy át nem íratott autónak köszönhető, hogy a hatóságok rátaláltak az Újkígyóson borzalmas körülmények között fogva tartott 68 esztendős emberre. Emiatt indult ugyanis szabálysértési eljárás a férfi ellen, akinek a rokonai bemutattak egy 2003-ban kelt orvosi papírt, amely szerint a férfit gondnokság alá kellene helyezni. Ezért elmeszakértői vizsgálatra hívták őt, de ezen nem jelent meg.

Az önkormányzat kérésére ezután a gyámhivatal munkatársai környezettanulmányra mentek a megadott címre. Szebellédi Zoltán polgármester szerint itt találtak a rettenetes körülmények között élő férfira, aki azt kérte a hatóság embereitől, mentsék meg. A helyi önkormányzat ezután biztonságos helyre szállította.

A fogva tartott férfi - amint azt a polgármesternek elmondta - három évet élt a lovak közt egy istállóban, miután a lánya eladta egy roma családnak. Itt ingyen dolgoztatták, elvették a pénzét, naponta csak egyszer kapott enni. A nemrégiben elvégzett orvosi vizsgálat megállapította, hogy több bordája eltört korábban, és rühes. Arra a felvetésünkre, hogy az ügyben miért nem tett feljelentést az önkormányzat, Szebellédi azt válaszolta: azért, mert - állítása szerint - nem tudta, hogy van ilyen jogi lehetőségük.

Az újkígyósi polgármester az esettel kapcsolatban elmondta: tudomása szerint a kisvárosban három-négy cigány család foglalkozik "csicskáztatással", azaz modern kori rabszolgatartással. Szebellédi megjegyezte: a szóban forgó családok, ha burkoltan is, de megfenyegették munkatársait.

Nem az újkígyósi volt az egyetlen ilyen eset Békés megyében. Egy lakodalom felfordulását kihasználva szökött meg nemrégiben szarvasi fogvatartóitól egy ötvenes éveiben járó gyulai férfi, aki - utólagos elmondása szerint - harmadmagával volt modern rabszolga. Nem csak folyamatosan dolgoztatták, hanem kínozták is: előbb a kezénél, majd a nyakánál fogva kikötötték. Feljelentést ő sem tett.

Egy nyári szarvasi razzia alkalmával huszonhat olyan személyt vittek be kihallgatásra a helyi rendőrségre, akiknél felmerült annak gyanúja, hogy nem szabad akaratukból tartózkodtak megtalálási helyükön. Az állítólagos sértettek többsége azonban tagadta ezt a feltételezést, míg néhányan rövid idő múltán visszavonták korábbi terhelő vallomásukat, így végül senki ellen nem indult eljárás.

Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármesternek ezzel kapcsolatban az a véleménye, hogy - idézzük - "gyenge a törvényi háttere a modern rabszolgaság elleni küzdelemnek", ezért a rendőrség sem tud hatékonyan fellépni ellene. Ezt akadályozza a sértettek félelme, akik az esetek többségében nem működnek együtt a hatóságokkal az ilyen ügyek felderítésében.

- Az újkígyósi ügyben eddig még nem érkezett feljelentés, és egyelőre olyan bűncselekményre utaló adat sem merült fel, amely intézkedést igényelne a rendőrség részéről - mondta érdeklődésünkre Hajdú Antal, a területileg illetékes békéscsabai rendőrkapitány. Hozzátette: a bizonyított csicskáztatás a személyi szabadság megsértése törvényi rendelkezésébe ütköző bűncselekmény. Egyúttal jelezte, vizsgálják a friss újkígyósi ügy minden részletét, s ha felmerülne a bűncselekmény gyanúja, akkor megteszik a szükséges intézkedéseket.

Erre nagy szükség lenne, mert a nyári szarvasi akció kapcsán Babák Mihály helyi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt: információi szerint csak a 17 ezres városban 100-150 olyan fogva tartott él, akit az újkígyósi férfihoz hasonló körülmények között tartanak fogva. Ezeket az embereket is ingyen dolgoztatják. Rendőrségi források ugyanakkor ezt az állítást nem erősítették meg.

Szilágyi Istvánnak, a gyulai hajléktalanszálló vezetőjének egy korábbi közlése szerint hozzájuk évente 10-15, csicskáztatásból menekült ember érkezik. Mint megtudtuk, eddig senki nem tett feljelentést.

Képünk illusztráció
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.