
A leltár kényesebb pontja, hogy vajon a válság előrehaladása, a munkanélküliség különösen a fiatalok körében való növekedése, a korrupciós szakadék mélységének föltárulása 2009 őszén és telén nem vezet-e a Jobbik előretöréséhez, érzelmi robbanáshoz, forró erőszakhoz. Gombár Csaba politikai, Surányi György gazdasági alapon logikusan bizonyítják, hogy minél tovább szerencsétlenkedik a szociálliberális oldal, annál kevésbé lehet majd megfékezni a szenvedélyeket, annál nagyobb falatokat harap le a szélsőjobb az országból (először Északkelet-Magyarországot a romakérdéssel, azután Budapestet a korrupcióval) és a Fideszből. Minél előbb kerül a hatalom a nagyobb választói felhatalmazással rendelkező Fideszhez, annál kevésbé kell számolnunk a nyílt erőszakkal. Van igazság ebben. Ha a Fidesz minél előbb át akarta volna venni a hatalmat, és nem járulna hozzá hallgatólagosan a másik oldal fennmaradásához azért, mert nem kíván a válság közepén kormányozni és villámgyorsan szavazatokat veszteni, akkor igazolódhatna is a föltevés. De nincs harang, amivel harangozni lehetne. Szeretnék a hatalmat, de nem akarják átvenni a vele járó felelősséget, félnek, hogy nem tudják megoldani a gazdasági, társadalmi válság gordiuszi csomóját, és Orbán kardja is csak nyiszálni fogja a gubancot, tartanak attól, hogy nyolcévi kihagyás után nemhogy világcsúcsot, de magyar csúcsot se teljesítenek. Tartanak a szélsőjobbtól, de még inkább a kormányzás feladatától.
Elismerem, hogy az én föltevésem ellentétes a Gombár-Surányi-képlettel. Reménykedem a tulajdonát, jövedelmét, európai és hazai státuszát féltő középosztály kijózanodásában, a válság középre, pragmatizmusra, a józan észre ható befolyásában. Ha a magyarnál semmivel sem kevésbé előítéletes, nyolc év rémisztő és arrogáns nacionalista politikáját megszavazó amerikai polgár, a válság viharában az afroamerikai Obamára és a középbalra szavazott, ha az indiaiak a középbal Kongresszus Pártra a nacionalistákkal szemben, ha Japánban a középbal elsöpörte az évtizedek óta uralkodó hagyományos jobboldalt, ha Európa nyugati felén középre szavaznak, akkor... Közel járunk hozzá, hogy Magyarország Európa egyik "szégyenországává" váljék, s a gyakorlatias, megélni és túlélni akaró, a kádárista kispolgárságra rárétegződő, a rendszerváltás utáni második polgárosodás szereplői nem szeretnének a modernitás peremére szorulni. Az élet majd megmutatja, hogy kinek volt igaza: szélre megyünk vagy középre, érzelmek, sérelmek, hitek vagy értelem, érdek győzedelmeskednek.
Ebből következik, hogy vajon mennyit bír ki a választásokig a Fidesz nevezetű konglomerátum törékeny egysége. Az Orbán-doktrína - "egy a tábor, egy a zászló", "nem lehet a Fideszen kívül más párt a jobboldalon" - egyetlen térre zsúfolta a Nemzeti Magyarország nemzeti radikálisait és a Polgári Magyarország konzervatív és liberál-konzervatív szavazóit. Illetlenség volt föltenni a kérdést, hogy az egy tábornak nemzetiszín vagy árpádsávos-e a zászlaja. Addig, amíg e doktrínát magyarázni lehetett azzal, hogy minden szavazatra szükség van a "komcsik és libsik" ellen, hogy "sokan vagyunk, de nem elegen", s mindenkinek magával kellett hoznia valakit, a nemzeti radikálisnak a tértől húzódozó polgárt, a finnyás polgárnak a radikális fiatalt, hogy a szavazáson győzhessünk, az össze nem illő civilizációk, értékek és érdekek összetarthatóak voltak. A legfőbb összetartó Orbán Viktor személye és szerepe, a sámán és a családját szerető családapa, az Istenkirály és az üzletember volt. A doktrína föltételezte a vezért, az egyetlen főszereplőt, aki minden szerepet eljátszik Hamlettől Claudiusig, Gertrudistól a sírásóig. Nem volt és ma sincs senki más a Fideszben, aki egyszerre tudna ennyire különböző közönségnek megfelelni. (Gondoljuk csak el, Itáliában ezt Berlusconin kívül Bossi és Fini, Lengyelországban a Kaczynski testvéreken kívül Tusk és Lepper, illetve pártjaik és mozgalmaik játsszák.)

Tettamanti Béla
A hatalmas Fidesz-előny értelmetlenné tette a doktrínát, az együtt maradást az egymással régen ellenszenvező csoportok között. Az ellenfél a földön hever, nincs szükség a radikálisok, a szélsőségesek szavazataira a győzelemhez. És fölöslegessé tette a vezért és a vezérelvet. Orbán politikai megöregedésével elveszítette a varázsát a szélsőségesek fölött. És ma többről van szó, mint egyszerűen szavazatok ide-oda vándorlásáról. Most a Fidesz feletti uralom a kérdés. Ha Csaba királyfi szavazói kimennek a Jobbikhoz, ugyan mit kezdenek a Polgári Magyarország szavazói az Istenemberrel? A Nemzeti és Polgári Magyarországot együttesen csak Orbán, csak a varázslat tudja kormányozni. De a Polgári Magyarországnak nem varázslóra, hanem hozzáértő, tárgyaló- és döntésképes, együttműködő politikusra van szüksége. Orbán és nem Varga, Kósa, Pokorni, Navracsics, Rogán, Balog, Martonyi, Matolcsy stb. szavazói mennek el. Megcsúszik a hatalom egyensúlya éppen akkor, amikor Orbán az egyeduralmat kívánja helyreállítani. Kellemetlen.
Amikor a radikálisok ellen szól, önmaga és szeretett közönsége, lelkes fiataljai ellen beszél. A polgári szavazók messze, a radikálisok a teremben voltak. Tegnap még az volt a kérdés, hogy akar-e szólni ellenük, vagy inkább fürödni szeretne szeretetükben. Csakhogy ebben a választás eldőlt: a szélsőjobb szeretete elfogyott, Orbán legyőzendő apává, nagyapává változott. A viszony hasonlít a korábbi Fidesz-SZDSZ kapcsolathoz: fiú és apa viszonya. Ma a Jobbik, a radikálisok úgy tekintenek Orbánra és az öreg, áruló, liberálissá visszaváltozó Fideszre, mint a Fidesz-fiúk néztek szúrósan a kivénhedt, komcsikkal kiegyező liberálisokra, Kisre, Magyarra, Petőre, az SZDSZ-re.
Ezt tetézi, hogy Orbán mindenre, így a kétfrontos harcra is képesnek érzi magát: egyik kardjával kaszabolja a szociálliberálisokat, másikkal a szélsőjobboldaliakat. De vajon így gondolják-e az elnökségében többségben ülő Polgári Magyarország hívei is, akikre mindenféle mozgalmakat, népítéleteket szabadított rá? Így vélik-e polgármesterei is, akik ismerik a kétfrontos harc kockázatait? (És a tanácstalan főtisztek és gyalogok félve gondolnak arra, hogy mi lesz, ha a vezér kihívja maga és az ország ellen valamelyik nagyhatalmat, a pénzügyi piacokat, intézményeket! Látták Gyurcsány bukását és vele az ország megrendülését.) A győzelmet legalább olyan nehéz túlélni, mint a vereséget.
|