alkalmazások |

RSS |

előfizetés |

akciók Nol.hu | NolBlog | NolTV | Hírmátrix | NolRandi

oldal tetejére

Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Akciók

Szolgáltatások
Nyomtatott mellékletek

NolTwitter |

2012. május
17. csütörtök

Belföld		Külföld		Gazdaság		Kultúra		Vélemény		Sport		Tud/Tech		Noller		Mozaik		A Lap

Ordító egér

Csak most nem nevetni. Akkor sem, ha nagyon kínálkozik rá alkalom. Mert ha újra kárörvendően kacagunk szomszédainkon, valójában magunkon sírunk.

Tóth Levente| Népszabadság| 2009. július 31. |11 komment

Cikk értékelés Be kell jelentkezni az értékeléshez!

KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

Maci Laci | 2009. augusztus 1. | 02:01:46

Moderálási alapelvek- komment törölve -

sydney | 2009. július 31. | 21:57:39

Pontosan így van. A "kommunizmus" ban az összes külkereskedő a saját zsebére dolgozott csak.Csődbe is ment az ország. Nyilván így volt a többi kelet-európai országban is. Emlékeztek, talán az ÁFOR (fiataloknak: a MOL elődje) egyik igazgatójának a halálakor derült ki, hogy 25 millió dollárja volt egy svájci bankszámlán, és volt olyan hülye a felesége, hogy elszólta magát.Így derült ki. Mit gondoltok, a maiak különbek? Sőt! (mennyi lehet egy alcsúti "fiatalember" svájci számláján a Gripentől? Aki tudja, az most már szabadlábon védekezik Ausztriában.)

magasberc | 2009. július 31. | 18:29:18

Azért a szlovákok nem zuhantak úgy össze. És – ne feledjük el – eurójuk van. Nekünk, akik akkora „fölényben” voltunk velük szemben, nincs. Ez nagy baj, még akkor is, ha vannak „közgazdászok”, akik szerint ez nem lényeges, sőt nekünk még jobb is így. Igazi önfelmentő, hazug, sumák érvelésnek tartom. A bukott angyalok – gazdaságilag – sajnos még mindig mi vagyunk...

Szkeptikus | 2009. július 31. | 16:56:18

Moderálási alapelvek- komment törölve -

nina13 | 2009. július 31. | 15:55:40

Itt valami tévedés van. Olyan tévedés, amelyet a sajtó és egyes politikai csoportok próbáltak úgy tűnik sikertelenül gerjeszteni, hogy elhitesség velünk, hogy milyen rosszul élünk, még ezek a "lemaradottak " is lehagytak. Vége a hazugságnak. Még "érdekből" vannak, akik elhiszik a sajtóban, TV-ben a félrevezetést, de aki egy kicsit gondolkodott vagy járt "odaát" nem volt megtéveszthethető, még a legnagyobb hazugságok idején sem. És ehhez nem kell ellenségesen szemlélni szomszédainkat. Csak figyelni kell a világban. Na, ebben a sajtó egyáltalán nem segít, sőt politikai érdekből bizony legtöbbször valótlanságokkla szolgál.

JoGabor | 2009. július 31. | 15:39:42

Kedves medve1942, a józan ész már jóideje hiánycikk errefelé.... A jó Németh László elméleteit meg inkább ne elevenítsük fel: van ott épp elég olyasmi, ami kiáltó lehetőség a nagyon komoly félremagyarázásra (lásd pl. Zelk Zoltán sztoriját). És amit félre lehet magyarázni, azt manapság garantáltan félre is magyarázzák...

krooliky | 2009. július 31. | 12:43:34

nem is ismerjük a szomszéd népek kultúráját, életét, gondjait, történelmét. azt sem tudjuk, hogy Erdély már évszázadok óta nem magyar többségü. aki nyugatra van tőlünk, annak trianont is megbocsájtottuk (ausztria). valamikori nemzetiségeink nem használhatták nyelvüket, másodrendü alatvalói voltak a monarchiának. nézzétek meg, hogy a baltikumi államok hogyan gyötrik a nem saját akaratukból odaköltöztetett orosz
ajkuakat, rajtuk verik le a szovjet idők sérelmeit. ilynek vagyunk,
talán az idő segit rajtunk..

Szamok Embere | 2009. július 31. | 09:15:19

battonya : A Monarchiát talán azért, mert szerettük a szomszédainkat tót, krabót, osán, esetleg szőröstalpú román néven illetni, és nem értettük, hogy miért nem örülnek a megtiszteltetésnek, hogy oltalmunk alatt élhetnek.

medve1942 | 2009. július 31. | 05:58:23

Csak az isten segíthet, meg a józan ész - például, ha felelevenítjük Németh László (igazán nem "balos" gondolkodó) elméletét arról, hogy medencetestvérek vagyunk a Kárpátok karéjában. Ismeri még valaki ezt a kifejezést?

Villon | 2009. július 31. | 05:07:44

Sajnos ez nagyon igy van.
De addig amig nem alakul ki egy "normalis" politikai kultura,
ezen a probleman csak az "Isten" segithet.

Azon a nyomoron, amelyben régiónk országai a másik hátára mászva igyekeznek kikászálódni a mocsárból. Bárgyúan azt gondolva, hogy a másikat a sárba taposva vezet az út a vágyott Nyugatra. Pedig a másikat víz alá nyomva csak azt éri el bármelyikünk is, hogy a hirtelen kiemelkedés után nagyobb lesz a csobbanás a visszazuhanáskor.

A történelem kódolta ellentéteinket, mintegy büntetésként, hiszen valóban előrejutni csak ezeket leküzdve lennénk képesek. Mert a régió országaiban együttesen sokkal nagyobb gazdasági potenciál rejlik, mint külön-külön.

Ehhez képest az utóbbi majd két évtized azt mutatta, hogy a politikai, történelmi ellentéteket csak ritkán és inkább csak mutatóban sikerült meghaladni a gazdasági összefogásban. Sőt inkább az volt a jellemző, hogy akinek néhány évig kicsit jobban ment, máris a pénzvilág kegyeit keresve fitymálta le a szomszédait, azt bizonygatva, hogy ő mennyire különbözik a többiektől.

Volt ezt kitől megtanulniuk a környező országoknak. Ordító egérként viselkedtünk, amikor megszenvedett eredményeinket nem megtartani igyekeztünk, hanem nagyképűen naponta a világ tudomására hozni: bennünket már nem is lehet egy lapon említeni a szomszédainkkal. Akik megtanulták a mutatványt tőlünk, de nem tanultak belőle. Amikor ők lettek az éltanulók, és mi kerültünk a szamárpadba, kézzel-lábbal bizonygatták az éppen őket ajnározó pénzvilágnak, hogy már mennyivel különbek, mint mi. Nekik is túl csábító volt elhinni: bárki ledolgozhatja évszázados lemaradását pusztán azzal, hogy néhány évig képes szép számokat produkálni. Mintha térségünk felemelkedéséhez eddig tényleg csak a maastrichti kritériumok hiányoztak volna.

Most, hogy bukott angyalként ismét mellettünk köt ki Románia vagy Szlovákia, nagy a kísértés a kaján mosolyra, de erre semmi okunk. Másodszorra már tényleg felismerhetnénk: nekünk attól nem lesz jobb, ha nekik rosszabbul megy. Mi is megszenvedjük a másik baját, ahogy ők is a miénket. Ha tele van az esztergomi Tesco parkolója szlovák rendszámú autóval, mert a meggyengült forint miatt érdemes átjárni vásárolni, akkor az itt elköltött pénz áfája hiányozni fog a szlovák költségvetés bevételeiből.

Összefogásunkban és együttműködésünkben legalább akkora gazdasági potenciál van, mint amekkora kárt okoz ennek hiánya. Belegondolni is hervasztó például, mekkora pénzt költöttek fölöslegesen a térség országai, hogy egymásra licitálva, óriási kedvezményekkel magukhoz kössék azokat a nagybefektetőket, akik egy fillér támogatás nélkül is letelepedtek volna itt, hiszen elemi érdekükben állt az olcsó termelési lehetőség kihasználása és az új piac elfoglalása. Ha az értelmetlen rivalizálás helyett a régió államai képesek lettek volna legalább minimálisan összefogni, sokkal olcsóbban kipréselhettek volna ugyanannyi munkahelyet a multikból, akik persze nevetve hagyták, hogy egymást nem kímélve harcoljanak a kegyeikért. Az pedig már valóban utópiának tűnik, milyen lehetőségek rejlettek volna abban, ha ezek az országok összehangolták volna adórendszerüket, fejlesztéseiket, gazdaságpolitikájukat.

Ez a hajó elment, de itt maradt egy másik, amelyben együtt ülünk, és ha nem egyfelé evezünk, eztán sem fogunk gyorsabban haladni, mint eddig. De csak nem arra születtünk, hogy egymást püföljük az evezőlapáttal.